Hallgatni arany. Bajnai Gordon is jobban tette volna, ha nem cáfolja olyan bőszen azokat a tényeket, amelyek az ő hangján hangzanak el egy pár órával később nyilvánosságra kerülő hangfelvételen. Bajnai írásbeli cáfolata után ugyanis a saját korábbi szavai sokkal ütősebbek. A feltételes módban folytatott üzleti beszélgetések, amelyek a „jutalékos” rendszer …
Bővebben »A liberális áfium ellen való orvosságrúl, illetve, "Nem ígérhetek semmi mást csak vért, gürcölést, könnyeket és izzadságot.” (W. C.)
A diplomákat is eltörli az ellenzék?
Márki-Zay Péter megjelenése a csúcson több sztárt is letaszított onnan. Szegény Jakab Péter és Fekete-Győr András még hülyének is tehetségtelennek bizonyultak, hiszen egyszerűen nem képesek annyira virító baromságokat beszélni, mint a hódmezővásárhelyi fenomén. Kétségtelen, hogy a lakosság megfagyasztása, megkoszosítása és mindez sötétben (gáz, víz, villany), mindent visz. De a hét …
Bővebben »Cseh Katalin, egy oligarcha strómanja vagy egy stróman oligarchája?
Hálátlan a magyar ember. Hogy ki vagyunk akadva Cseh Katalin esküvőjén. Tudják, az a Cseh Katalin (született Montréal, 1988), aki Berg Dániellel kötötte össze az életét (született New York, 1988) itt nálunk Magyarországon. És milyen szépen megtanultak magyarul! Milyen szépen beilleszkedtek itt nálunk, az ifjú férj például alpolgármester a II. …
Bővebben »A Fidesz 600 milliárdot akar ellopni az ellenzéktől! Hogy aztán azt odaadja a gyerekes családoknak!
Elképesztő bűncselekményre készül a Fidesz! Mint minden józan gondolkodó Márki-Zay rajongó számára nyilvánvaló, a Márki-Zay Péter által kiválóan vezetett ellenzéki koalíció fogja jövő tavasszal megnyerni a választásokat! Amit az addig formálisan még hivatalban lévő, de már bukott és a választások után bebörtönözendő kormányzat elkölt, azt a Márki-Zay Péter által kiválóan …
Bővebben »A tényellenőrök szerint a férfiak is szülhetnek, a Ki ette meg a misszionáriust? blog elmebeteg- és elmebaj-jelentő szolgáltatást vezet be!
Loretta boldog. Az elmebetegek úgy döntöttek, hogy „tényellenőrző”, magyar nyelvű „tényellenőrző” oldalt hoznak létre. A „tényeket” a 444.hu nevű álhíroldal és áltudományos aloldala a Qubit fogja „ellenőrizni”. A Qubit abban különbözik a 444.hu-tól, hogy ezen az állítólagosan „tudományos” oldalon néha előfordulnak a valóságnak megfelelő állítások is, tehát a gravitáció és …
Bővebben »Hová ássák el Karácsony Gergelyt?
Viszonylag magas emberről beszélünk, legalább két gyakorlott segédmunkás kell, akik a méretvételezés után kiássák a gödröt, jó mélyet, mert a politikai hullák nagyon bűzlenek. Ilyen böszmeséget még magyar politikus nem csinált, mint a Karácsony. Még az ellenfelei is azt akarták, hogy ő nyerjen és még így is sikerült neki a …
Bővebben »Még az ellenzék előválasztását is Orbán Viktor nyerte meg
Egy dologban igaza van az ellenzéknek, Orbán Viktor és a Fidesz miatt nem szavaznak rájuk elegen a választásokon. Mert aki gondolkodik, az inkább rájuk szavaz és nem az ellenzékre. 11 éves agyalás után el is jutottak oda, hogy azért van minden bajuk, mert Orbán és a Fidesz is elindul a …
Bővebben »Bemutatkozott a Nemzetközi Számonkérőszék!
Katasztrófaturizmusra hajlamos polgártársaink tegnap este megtekinthették azt az öt embert egy helyen, akik közül az egyikből a liberális értelmiség miniszterelnököt akar csinálni. Azt láthatólag nem magyarázták el a jelölteknek, hogy van akkora baromság, amit még egy előválasztási kampányban sem szabad mondani. Az előválasztás elvileg egy remek, demokratikus, szavazatmaximalizálásra alkalmas eszköz, …
Bővebben »A németek átprogramozták magukat, jobbak most sem lettek
Németország a teljes önfelszámolás felé halad. Számtalan példát lehet erre találni, de ezek nem jutnak el a normális magyar olvasóhoz, hiszen ki a fenét érdekel az, hogy a németek milyen hülyeségeket vitatnak meg maguk között. A baj csak az, hogy a történelmünk egyik alapvető tanulsága, a német csapatok (és azok …
Bővebben »Kaltenbach Jenő, az elkárhozásügyi népbiztos
Egy olyan tendencia kezd kibontakozni, már a kisnyilasok és a kisávósok között is, hogy teljesen komolyan megpróbálják magukat keresztényként, katolikusként eladni. Már nem csak Gyurcsány Ferenc hivatkozik a keresztényi szeretetre és nem mellesleg magára, mint haragvó Istenre, aki nem fog megbocsájtani Orbán Viktornak, hanem az összes keretlegény is követi Ferenc …
Bővebben »Ez gyorsan ment, Karácsony Gergely máris csődbe vitte a fővárost!
A bokros kampányteendők miatt bizonyára, nem a Karácsony Gergely, hanem az egyik ismeretlen főpolgármester-helyette jelentette be, hogy Budapest éppen csődbe megy. Illetve nem pontosan ezt, csak azt, hogy gondjaik vannak a 9-10 számjegyből álló nagyobb számok összeadásával és belezavarodtak a dologba. Szóval, ha visszajön valaki a szabadságról, aki nem volt …
Bővebben »Az ellenzék megpróbál a klímakatasztrófába hátrálni az LMBTQ+ katasztrófából, pedig jönnek a migránsok
Az ellenzék a saját mérései szerint is csúnyán bukóra áll az LMBTQ+ elmebaj kapcsán képviselt álláspontjával. Még a saját szavazói között is. Ezt leginkább onnan lehet tudni, hogy az LMBTQ+ problémát pusztán hatalomtechnikai hazudozásként megélő liberális értelmiségiek, véleményvezérek és politikusok feltűnő gyorsasággal hátrálnak ki a történetből, őszintének szánt tekintettel azt …
Bővebben »Önként és dalolva, ja és kéjjel
Magyarországon a nyolcvanas évek óta nem rendeztek olyan önkéntes felvonulást, amelyen kötelező volt részt venni. Ha majd a reményeik szerint jövőre győztes „forradalmuk” után karriert szeretnél csinálni, vagy meg akarod tartani a mostanit, akkor ma ki kell menned. Gyerekestül, férjestől, feleségestől, és ha a nagymama nem érti ezt az egészet, …
Bővebben »A gyalogördögök nagyon félnek Istentől
Liberális felebarátaink annyira tökéletesek, hogy buzgó ateistaként is jobb kereszténynek gondolják magukat bárki másnál. Bibliamagyarázatból meg professzor mind. A képet némileg árnyalja, hogy mint az közismert, az SZDSZ-t a pokolból rosszindulatúságuk, aljasságuk és undorítóságuk miatt kikergetett ördögök alapították, akik még a Pokolban is tagadták Isten létezését. Legutóbb az „Isten nem …
Bővebben »Láttam a két utolsó hollandot, mielőtt még megrontották volna őket
Kellemetlen tapasztalata az elmúlt harminc évnek, hogy a kommunisták egyetlen dologban mondtak igazat. Amit a kapitalizmusról mantráztak, az sajnos szinte teljesen igaznak bizonyult, pedig elengedték a fantáziájukat. Mondjuk az is teljesen igaz volt, amit a nyugatiak mondtak a kommunistákról, de ezt mi amúgy is tudtuk már. De ez az írás …
Bővebben »