És azt hisszük, hogy értjük!

Na, az azért kiderült, hogy Majka tehetségesebb NoÁrnál!

A kommunisták 2010 óta sokféleképpen próbálták már dalba foglalni a frusztrációikat. Nem sikerült, nagyrészt a muzikalitás és verselési képesség fájó hiánya miatt. Mozgalmár abból lesz, aki minden másra, a szó legtágabb értelemben minden másra teljesen alkalmatlan. De a mozgalmárkodáshoz is kell tehetség: hiába bábáskodott például Péterfy Bori ezeknél a szörnyűségeknél, …

Bővebben »

Az őrült szociológusok esete a szeretethiánnyal

Manapság azokkal a társadalomtudományokkal, amelyekben központi fogalomként szerepel az elnyomás, olyan emberek foglalkoznak, akiknek szinte semmi öröm nem jut az életben. Nehéz elképzelni az örömtelenségnek azon fokozatait, amivel egy haladónak meg kell birkóznia. Vegán, tehát még egy jót sem ehet, a szexualitása olyan zavaros, hogy még a Meseország a perverzeké …

Bővebben »

Boszorkány az, aki elvarázsol, ha nem kérsz tőle bocsánatot

Mint az közismert, a Magyar Varázslószövetség (MVSZ) kettészakadt pár évvel ezelőtt, a Vasorrú Bába születési neme körül kialakult áldatlan vita kapcsán. Egyrészt létrejött a Magyarországi Boszorkányok Szövetsége (MBSZ) nevű szervezet, másrészt pedig az eredeti szervezet jogutódjaként a Magyar Boszorkányok és Táltosok Egyesülete (MaBoTá). (Ezt kéretik óvatosan kimondani hangosan, mert néha …

Bővebben »

A gáz ingyé’ van, ingyé’ is vót, csak a zOrbán aggya soké’!

A Kedves Olvasó látott már földgázt? Legfeljebb szagolt, de akkor meg honnan tudja, hogy az volt? Ez egy nagy átverés, csak falból van csővezeték, végül is onnan jön ki, hogy legyen mivel indokolni: Fizetni kell!!! Tudom, hogy nem szabadna a kommentelők szellemi színvonalából kiindulni avval kapcsolatban, hogy van-e értelmes élet …

Bővebben »

A lányok nem beszélnek csúnyán, kedves Lili

De. De nem. Boldog gyermekkoromban voltak lányok, akik szerettek focizni, de nem szerettünk velük játszani, mert különösen az egyikük, a Vera, iszonyúan keményen játszott. Mondhatni durván. Viszont nem beszélt csúnyán. Ma nyilván azt mondanák, hogy férfisovinizmusból nem voltunk hajlandóak bevenni a csapatba a Verát, de valójában azért nem, mert ha …

Bővebben »

Mi vesz rá egy német kancellárt, hogy találkozzon Dobrev Klárával és Kunhalmi Ágnessel?

Olaf Scholz német kancellár Orbán Viktor után találkozott Dobrev Klárával és Kunhalmi Ágnessel is. Ezért sajnálhatjuk, kinevethetjük, elégtételt érezhetünk, de mégis tanácsos politikai magyarázatot is találni rá, mégha az lehet vicces is. Az MSZP-t és Kunhalmi Ágnest röviden el lehet intézni, sem az Ági, sem az MSZP nem tartalmaz már …

Bővebben »

Jönnek az oroszok!

A Tizedes meg a többiek című alapműben hangzik el valami olyan párbeszéd (kb.), miszerint azt mondták, sosem érnek ide, amire a tizedes azt válaszolja, hogy mi is elértünk a Donig (vagy Moszkváig), ők is elértek idáig, csak ez kellemetlenebb. Az amerikai filmeken edződött lelkünk azt várja ugyanis, hogy a világvége …

Bővebben »

Lettország is intéz magának egy orosz inváziót!

A lehető legjobb időzítéssel Lettország jobbközép kormánya úgy döntött, hogy gyorsan megszünteti az orosz nyelvű oktatást, 2025-ig bezárólag az országában. Miután harminc százaléknyi orosz él náluk és egyúttal Oroszország közvetlen szomszédságában, én a helyükben meggondoltam volna még egyszer a dolgot. A kormány persze úgy jobbközép, hogy kb. hatéves korig engedi …

Bővebben »

Karácsony végre Klicskóval szelfizett, ez a hónap legnagyobb ellenzéki teljesítménye

Az árnyékkormány megalakításának heroikus tette után itt az újabb ellenzéki diadal, Karácsony Gergely talán megtalálta a Klicskót. Habár Dobrevék valószínűleg az árnyékkormányinfó megtartásával überelték a főpolgármester bravúrját. Viszont az is igaz, hogy Klicskó nagydarab erős férfi, nem kis bátorság kell hozzá, hogy valaki a közelébe merészkedjen és passzív angolul akarjon …

Bővebben »

Az Európai Unió elindult az egypártrendszer felé

Schaller-Baross Ernő és Trócsányi László EP-képviselők írása nem különösebben rendítette meg a magyar közvéleményt tegnap. Az EU vezetői már nem tudnak akkora baromságot kitalálni vagy annyira antidemokratikusat csinálni, hogy valaki is különösnek találja. Az EU fura urai ugyanis azt találták ki, hogy mi lenne, ha az úgynevezett unió alapját képező …

Bővebben »

A Momentum Bukarestben alakít száműzött kormányt, az MSZP pedig Szegeden hozza létre a forradalmi munkás-paraszt kormányt!

Az LMP–Párbeszéd tandem valami erdőben teremti meg az ökopolitika ellenkormányát. A Jobbik sem cicózik, ők teljesen rendes kormányt alakítanak, mert kicsire nem adnak, majd csak engedelmeskedik nekik valaki. Az ellenzéki kormányok egyetlen dologban értenek egyet: a románokat azonnal be kellene hívni Magyarországra, hogy végre valaki demokráciát csináljon itt. Feri okkal …

Bővebben »

Meráni Klára férjével az árnyéktrónra tör

Normális ember nem vágyakozik arra, hogy bolgár “nagyhercegnőt” lásson a magyar trónon. Arra sem, hogy lássa bármikor, bármilyen alkalomból a “nagyhercegnőt”. De az élet nehéz, kijut nekünk abban sok árnyék. Klára, a Dobrev, miután tegnap árnyék-miniszterelnökké avanzsált férje kegyéből, ma árnyékminisztereket jelent be. Habár az árnyék-miniszterelnök kifejezésben sok erős szó …

Bővebben »

Abortuszrajongók!

Az abortusz kérdése volt az egyik első liberális ötlet, amelyben a haladónak nevezett elmebetegek áttörték a józan értelem falát és embervoltunktól úgy fosztottak meg bennünket, hogy azt még meg is akarták és minden egyes abortusznál meg is akarják ünnepeltetni velünk. Mindettől függetlenül azt gondolom, hogy a nők számára annak a …

Bővebben »

Megjöttek az új rezsiszámlák!

Megmondom az őszintét, az ellenség propagandájának uszályába kerültem én is, és már hetek óta rettegve vártam az új gáz- és áramszámláimat. Tudtam, hogy most lesz a vége a felelőtlen költekezésnek, a pazarló energiafelhasználásnak, a bolygó összekormolásának, felmelegítésének, a felesleges pancsolásnak, a világtörténelem legmagasabb rezsiszámláival fogok szembesülni. Mondjuk gyanúsnak találhattam volna, …

Bővebben »

Kitartás, elvtársak!

A Momentum nevű viccpárt viszonylag új elnöke volt akkora marha, hogy azt posztolta ki valahová: „Kitartás”. Szerencsére nem a nyilas zászlót tette utána. De tehette volna, mert kb. azt sem tudja, hogy mik azok a nyilasok. Az, hogy egy listán volt velük a legutóbbi választáson, az ezekben a körökben irreleváns, …

Bővebben »