És azt hisszük, hogy értjük!

Tizenegy év

Tizenegy év. Ennyit kapott a lúgos gazember. Szerintem kevés. Nemcsak azért kevés, mert – ahogy az lenni szokott – a tizenegyből nyolc sem lesz a végén, hanem azért, mert a bíróság nem vett figyelembe valami nagyon fontosat. Olyasmit persze, amire egyetlen bíróság sem lehetett volna tekintettel, talán igazi fogalmunk sincs …

Bővebben »

E jelben győzni fogsz!

Megdöbbentő fejleményeknek lehetünk tanúi a magyar pártpolitikában. Azzal, hogy Orbán Viktor lelépett az illiberális állam eszméjének talapzatáról és bejelentette: kormánya kereszténydemokrata szellemiségű, még inkább azzal, hogy a keresztény kultúra megóvásának igénye, sőt követelménye bekerült az alkotmányba, legújabban pedig azzal, hogy a kereszténydemokrácia fellegvárában, Németországban, a CSU és CDU vezérei, Seehofertől …

Bővebben »

És az Akadémia is Független!

A függetlenség azt jelenti, hogy valaki adja a pénzt, amit aztán te úgy költesz el, ahogy akarod. Vagy ahogy nem szégyelled. Az ugyanis könnyen belátható, hogy az ember, a tudós, a tudós értelmiségi ember csak akkor független, ha van pénze. De a függetlenségét nem adja fel pénzért. Ha nincs pénz, …

Bővebben »

Az MSZP új elnöke

Nem akarom ezt érezni, de szegény, szegény MSZP. Vagy a Mesterházy vagy a Tóth. Gondolom Retkes Attila nem vállalta. Tudjátok az a Mesterházy, aki 2010-ben bevállalta a miniszterelnök-jelöltséget abban a boldog tudatban, hogy a biztos kudarcot csak nem varrják a nyakába. Cserébe országos ismertséget kapott és négy évet arra, hogy …

Bővebben »

Hajléktalanék

A hajléktalanság szörnyű társadalmi jelenségek következménye, amelyeket még egyetlen rendszernek, rezsimnek sem sikerült nem hogy felszámolnia, még mérsékelnie sem. Minden modern városias társadalomban megjelenik, és minden „fejlődés” és gazdagodás ellenére jelen van, sőt egyre terebélyesedő problémaként lepi el a közterületeket és azokat a magánterületeket, amelyet a tulajdonosuk nem tud megvédeni. …

Bővebben »

Lázár János: A rejtély!

A magyarországi baloldal és a liberálisok, újabban már csak az utóbbiak, mert előbbiek gyakorlatilag megszűntek, lassan harminc éve folytat totális háborút a Fidesz és Orbán Viktor ellen. Tulajdonképpen a haldokló liberális pártok helyét átvenni próbáló propagandagépezet tevékenysége is ebben a konstellációban értelmezendők. Lázár János „alteregójának” megjelenése az Indexen, már majdnem …

Bővebben »

Simicska-árvák

Nem hiszem, hogy itt volna az ideje annak, hogy különösebben rosszakat írjunk, vagy gondoljunk Simicska Lajosról, de azért megkérdezem a most szerkesztőség nélkül maradó magyarnemzetes, lánchídrádiós, hetiválaszos újságíró kollégáktól: min csodálkoztok, fiúk, tulajdonképpen mi volt a fejetekben a saját jövőtökkel kapcsolatban? Ahhoz ugyanis egy másodpercig sem férhetett semmiféle kétség, hogy …

Bővebben »

Egy sosem létezett párt

A kilencvenes években volt az a mondás, hogy a boldogult Kisgazdapárt nagyválasztmánya Európa legnagyobb titkosügynök találkozója is egyben. Ugyanez ma a Jobbikra érvényes. A hatalomátmentők a kisgazdáktól és a szocdemektől féltek a legjobban ezért árasztották el őket ügynökökkel annyira, hogy a dolog parodisztikus volta a beavatatlan szemlélőnek is azonnal nyilvánvalóvá …

Bővebben »

A hős is csak ember

Tegnap és tegnapelőtt jó napom volt, és így viszonylag kevésbé figyeltem a világ dolgaira. Ezért lemaradtam a fő eseményről, miszerint egy Maliból származó fekete migráns fiatalember, egy amatőr ipari alpinista, megmentett egy gyermeket Franciaországban, aki kimászott egy harmadik emeleti erkélyről. Hősünk, effektek és CGI nélkül, úgy szökellt fel a falon, …

Bővebben »

Az Index fakenews-gyár, a rémhírterjesztés meg egy szakma

Orbán Viktor nem nyilatkozik az Indexnek, mert az fakenews-gyár. Az Indexen vagy 7 éve kitört ez a kór, csak a régi szép idők miatt nem akaródzott nekünk ezt észrevenni. A miniszterelnöki megerősítés, valamint az, hogy ők ezt siettek is megírni, igen alapos bizonyíték arra, hogy a Simicska-portfolió ékköve már csak …

Bővebben »

Újít az LMP

Az a különös helyzet állt elő, hogy egy magyar parlamenti párt egy valóban új arcot emelt csúcsvezetői pozícióba. Keresztes László Lóránt a párt második-harmadik vonalából lépett elő társelnöknek, korábban elnökségi tag volt csak, sőt az utolsó tisztújítás óta az sem. A kérdés az, megválasztása annak a felismerésnek szól-e, hogy a …

Bővebben »

Az Unió egyenesen rajong értünk

És ezt pont az Index-ről tudhattuk meg. Meglepően kevés figyelmeztetést és “perelést” kapott Magyarország az Európai Bizottságtól a szokásos kéthavonkénti kötelezettségszegési eljárási csomagban. Ebből szerintük az következik, hogy nem állunk semmiféle “támadás alatt”. Szerintünk viszont az következik, hogy Magyarország példamutatóan betartja azokat az EU-s jogszabályokat, amelyeket be lehet tartani. Jogszabályértelmezési …

Bővebben »

A lojalitás nélküli emberek kora

Rögtön megértettem mi is az a száraz, biztonságos érzés, amikor megjött az örömhír, hogy Bősz Anett kilépett a Párbeszéd parlamenti mini frakciójából. A régi vicc szerint bigámista az, aki kétszer is elkövette ugyanazt a hibát. Vagyis az ellenzék egyetlen választási részsikere, az Országgyűlés fodorgábortalanítása annak bőszanettesítése útján sikerült csak. Anettka …

Bővebben »

A Jobbik is megújul

A második legnagyobb magyarországi politikai pártról az elmúlt négy évben egyértelműen kiderült, hogy intakt politikai erőnek nehezen minősíthető. Állítólag legtehetségesebb politikusa, Vona Gábor vezette szinte megalakulása óta, de akár egy, hozzá hasonlóan átütő politikust sem sikerült a pártnak kitermelnie. Az átütő szó itt persze a gipszkartonra és nem a minőségi …

Bővebben »

Orbán miniszterei

Magyarországon – legalább is a rendszerváltás óta – nem a minisztertanácsnak van elnöke, hanem a miniszterelnöknek vannak miniszterei. A negyedik Orbán-kormány minden korábbinál pontosabban tükrözi ezt a helyzetet. A Fidesz miniszterelnöke, miniszterelnök-jelöltje úgy válogat az aspiránsok között, hogy játékos fantázia-bukfencként sem merülhet föl, hogy bárkinek is szava, súlya, jelentése, jelentősége …

Bővebben »