Miért gyűlöli az ellenzék a Nemzeti Konzultációt?

Már persze azon kívül, hogy mindent gyűlölnek, ami a jobboldalhoz kapcsolódik.

A baloldali kormányok sosem akartak igazán kommunikálni az emberekkel, ugyanis pontosan tudták, hogy az nem vezetne jóra. A „Három hónap múlva csődbe visszük az országot, és azt szeretnénk megtudni öntől, hogy kitől vegyük el azt a pénzt, amit a nyugati bankoknak adunk, hogy továbbra is hatalmon maradhassunk és ők tovább fosztogathassák a magyar középosztályt?” – típusú kérdések elkedvetlenítenék a baloldali szavazókat, a jobboldaliakat meg egyenesen bosszantanák. 

Abban persze teljesen igaza van a liberálisoknak, hogy a Nemzeti Konzultáció kérdései evidenciákat erősítettnek meg a választókkal. Csak azt felejtik el, hogy ők meg kormányzásuk idején folyamatosan ezekkel az evidenciákkal szemben cselekedtek, és most is azt ígérik minden megnyilvánulásukban, hogy ha véletlenül hatalomra kerülnek, akkor újra ezt fogják tenni. Cseppet sem kedves ellenzékünk most is éppen azt ígéri nekünk, amit bő száz éve mindig, a határon túli magyarok magára hagyását, a meghunyászkodást mindenki előtt, aki elég nagy bunkónak látszik, legyen az oláh vagy elmebeteg, terrorista vagy kommunista.

És persze minden külföldi, legyen az ideológia vagy nyers gazdasági érdek, feltétel nélküli kiszolgálását. 

Legújabban meg természetesen az Amerikában éppen zajló anarcholiberális forradalom importját ígérgetik, csak azt nem lengették még be, hogy nekünk majd kinek a lábát kell bűnbánóan csókolgatni. Első körben Szél és Hadházy képviselő elvtársak cipellője tűnik valószínűnek, ők amúgy is a csekista tempo lelkes képviselőiként pozicionálták magukat az elmúlt években és közel vannak hozzá, hogy egy anarchoszindikalista LMBTQ+ köztársaságot kiáltsanak ki valahol, ahová behívhatják az ENSZ vagy a NATO csapatokat. 

Adja magát, hogy a politikai lelkület alapján feltegyük az ellenzék kérdéseit és megfogalmazzuk kommentárjait, ha már maguk nem voltak elég tökösek hozzá, hogy a magyarok szemébe mondják, mit is akarnak csinálni velük, ha a szerencsés körülmények és a külföldi pénz és/vagy csapatok valahogy hatalomra segítik őket. 

Kormány: 1. A járvány újabb hulláma esetén Ön az alább javasolt intézkedések közül melyiket támogatná?

Kilenc intézkedés közül lehet választani, de több is megjelölhető:

  • kijárási korlátozás bevezetése (a Fidesz tagok, szavazók és szimpatizánsok számára);
  • távolságtartás elrendelése (a heteroszexuálisok között);
  • maszkviselés elrendelése (O1G logóval, amelyet már levédett az ellenzék);
  • országhatárok lezárása (hogy a rohadt fasiszták nehogy elmenekülhessenek);
  • oktatási intézmények bezárása (végleg, mert a tanulás ostobaság, minden fenn van az interneten);
  • áttérés digitális oktatásra (mert a reggeli felkelés fasizmus);
  • rendezvények korlátozása (ez csak a Békemenetre vonatkozik);
  • a 65 éven felüliek külön vásárlási sávjának fenntartása (hogy egyenként válogathassuk ki közülük a Fidesz szavazókat);
  • a védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozása (államosítjuk mindenkinek a tulajdonát, akinek nem bírjuk a pofáját);
  • ingyenes parkolás (a Fideszes önkormányzatoknál).

Kormány: 2. Egyetért-e Ön azzal, hogy a járványügyi készültséget mindaddig fenn kell tartani az egészségügyben, amíg fennáll a járvány visszatérésének kockázata? 

  • Ellenzék: A rohadt szemét anyjukat, ezek most fenntartják a készültséget, tehát nem vádolhatjuk őket azzal, hogy nem tartják fenn, csak azzal, hogy ezzel túlterhelik az egészségügyet.

Kormány: 3. Ön szerint szükség van arra, hogy tovább erősítsük az idősotthonok járványügyi védelmét?

  • Ellenzék:  A rohadt szemét anyjukat, erősek az idősek között, védik is őket, 13.havi nyugdíj is lesz, csak visszajön a koronavírus ősszel, hogy maradjon valami esélyünk.

Kormány: 4. Ön egyetért azzal, hogy a kormánynak arra kell törekednie, hogy a védekezéshez szükséges felszereléseket Magyarországon lehessen előállítani, így csökkentve a kiszolgáltatottságunkat?

  • Ellenzék: A francba, ez megint a magyar vállalkozóknak jó, munkahelyet is teremt, a védekezést is megkönnyíti, a hülye választók meg ilyenek alapján döntenek és nem az alapján, hogy mi milyen okosak vagyunk.

Kormány: 5. Ön egyetért azzal, hogy a járvány alatt az iskolás gyereket nevelő családok és tanárok számára legyen ingyenes az internet?

  • Ellenzék: Rohadt populisták, népszerűséghajhász szemetek. Követeljük, hogy legalább 500 megabit legyen!

Kormány: 6. A járvány időben való észlelése és a védekezésre való felkészülés érdekében Ön szerint szükség van állandó magyarországi járványügyi figyelőszolgálatra, így csökkentve a kiszolgáltatottságunkat?

  • Ellenzék: Az, hogy a kormány nem bízik meg az EU egészségügyi intézményekben, pusztán azért mert azok egy néhány százezer halálesetet okozó járvány esetében tévedtek, az Unió bomlasztása, Orbán biztos ki akar lépni. 

Kormány: 7. Ön szerint a járvány elleni védekezés idején a bankok és multinacionális vállalatok is járuljanak hozzá a védekezés költségeihez?

  • Ellenzék: A bankok tönkre fognak menni és a multinacionális vállalatok elmennek, mi lesz így velünk, ki pénzel bennünket tovább? Gyuri bácsi sem fizethet ki mindent.

Kormány: 8. Ön egyetért azzal, hogy ösztönözni kell a hazai termékek, hazai szolgáltatások vásárlását, és népszerűsíteni kell a hazai turizmust?

  • Ellenzék: Orbán ezzel is csak Mészáros Lőrincet erősíti. Minek a globalizáció, ha kiderül, hogy mennyi mindent jó minőségben meg tudunk csinálni itthon. 

Kormány: 9. Ön szerint a kormánynak a járvány elmúltával is fenn kell tartania a munkahelyvédő és -teremtő programokat?

  • Ellenzék: Orbán ezzel is csak Mészáros Lőrincet erősíti. Az embereket megtéveszti, hogy van munkájuk és rendesen megkapják a folyamatosan emelkedő fizetésüket. Hihetetlen cinikus arrogancia, hogy Orbán képes munkahelyeket teremteni, csak hogy megőrizhesse a hatalmát. 

Kormány:10. Ön elutasítja Soros György tervét, amely beláthatatlanul hosszú időre eladósítaná hazánkat?

  • Ellenzék: Gyuri bácsi! Mi szeretünk téged, ha hatalomra segítesz minket, azt csinálhatsz velünk és az országgal, amit akarsz! Puszi. Annyi hitelt veszünk fel, amennyit csak akarsz! És garantáljuk, hogy ezek a fasiszta magyarok vissza is fizetik neked. A kamatot természetesen te határozod meg, tudjuk, hogy ezek a fasiszták mennyire bizonytalan adósok. 

Kormány: 11. Ön mit gondol, Magyarország védje meg a magyar vállalatokat az ellenséges célú külföldi felvásárlástól?

  • Ellenzék: Olyan, hogy ellenséges célú felvásárlás nincs is, csak a nacionalista, fasiszta tulajdon kerül demokratikus, humánus külföldi kézbe. 

Kormány: 12. Ön egyetért azzal, hogy a kormány továbbra is lépjen fel a bevándorlás ellen, és tartsa fenn a magyar határ szigorú védelmét?

  • Ellenzék: Nincs is migráció. Csupán néhány százezer munkára vágyó muszlimot kellene a családjával együtt néhány száz évre befogadnunk. Orbán gonosz, örömét leli benne, hogy szegény nyugatiaknak kell őket eltartani és eloltani a tüzeket, amikor gyújtogatnak.
  1. Ön egyetért azzal, hogy a magyar kormány a Brüsszellel való nyílt konfliktus árán is tartson ki a bevándorlást tiltó szabályok mellett?
  • Ellenzék: Brüsszel nem akar bevándorlást, hányszor mondjuk még el, csak megszakad a szívük és szeretnék nekünk is megmutatni, hogy mitől. 
Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Az ellenzéki aktivista reggele

Tudja-e Ön, kedves olvasó, hogy hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni abból a pénzből, amelyet a …

5 hozzászólás

  1. Szerintem szellemes, kicsit savanyú, de szellemes.

    Szeretem a kovászos uborkát.

  2. A demokratákok gyűlölik a demokrácia intézményét.
    Legszívesebben demokratikusan végigkardlapoznának minket,
    demokratikusan teherautóra dobálnának és felhúznának.
    Megrögzött demokratákok.

  3. “és most is azt ígérik minden megnyilvánulásukban, hogy ha véletlenül hatalomra kerülnek, akkor újra ezt fogják tenni.”

    Azt is teszik!

    Lásd a fővárost és az összes ellopott kerületet, helységet.

  4. Kocajogász

    A VALÓDI kérdéseket nem a kormány, hanem a Mi Anyánk Túrótorta tenné fel:
    – Egyetért-e ön azzal, h. az országot körben kettős határkerítés és szakképzett határőrség őrizze?
    Egyetért-e ön azzal, h. az elvetemült (10+ évre ítélt) bőnözőket feltételes szabadság nélküli szibériai bérrabtartásra exportáljuk?
    – Egyetért-e ön azzal, hogy a választójogot minimum 90-es IQ-hoz, legalább középfokú végzettséghez, betöltött 21. életévhez, három év munkaviszonyhoz és pszichológiai alkalmassági vizsgálathoz kössék?
    – Egyetért-e ön azzal, hogy a testi-, szellemi fogyatékosokat a normálisoktól elkülönítve (“szegregáltan”) képezzék?
    – Egyetért-e ön azzal, hogy az állítólagos uniós direktrívát NE alkalmazzák hazánkban, tehát továbbra is tartható legyen a K…rű Fegyvergyár muzeális (gumilövedékes-) ill. gáz-riasztófegyvere, vagy terjesszük ki az engedélyköteles tűzfegyverek VISELÉSÉNEK jogát a választójogi cenzusnak megfelelően?
    – Egyetért-e ön az ún. szájkosár- és médiatörvény hatályon kívül helyezésével?
    – Egyetért-e ön a NYUSZIvonaglás és NYUSZI-propaganda alkotmánynak megfelelő betiltásával?
    – Egyetért-e ön az ún. lusztrációs törvény soronkívüli és kivételesen visszamenőleges hatályú elfogadásával?
    – Egyetért-e ön az esküdtbíráskodás bevezetésével, az ügyészségnek és a bírósági igazgatásnak az IM alá rendelésével?
    – Egyetért-e ön azzal, h. haladéktalanul megkezdjük a HUXIT-tárgyalásokat, egyidejűleg a Közép-Európai Keresztény Értékrendű Konföderáció létrehozására irányuló tárgyalásokkal? (v4+Baltikum + olaszok)
    – Egyetért-e ön a polgármesterek ún. impöcsment-eljárásban való eltávolításának lehetővé tételével?

    Ezek a valódi kérdések. A többi költséges parasztvakítás.

    Barátilag.

  5. A balliberálisok nem csak a nemzeti konzultációt gyűlölik, hanem mindent, ami a nemzettel összefügg, vagy tőlük van. Azt nem várhatják a liberálisok, hogy a fenekük ki lesz nyalva, ez liberális szokás, meg kell hagyni a libsiknek. A gendereknél mással úgysem élhetnek.
    A legutálatosabb fajta a szabadosságában túlságosan elbizakodott liberális, emellett teljesen megbízhatatlan, néha még sajátjaiknak is.
    Óvni kell tőlük a nemzetet, családot, a hazát, mert nekik ilyen nem kell, és gyűlölik azt is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük