És azt hisszük, hogy értjük!

Gazdaság a fejekben

Még valamikor a kilencvenes évek elején került a kezembe jeles közgazdászunk és közírónk, Kopátsy Sándor tollából egy szellemdús Weber-remix, amelyben azt fejtegette a rendszerváltás hevében égő alkotó, hogy Magyarország jó hely (lesz), mert dacára a katolikus többségnek, még inkább dacára az ateista még inkább többségnek, mégiscsak protestáns lelkek vagyunk, mi …

Bővebben »

Nem a sajtószabadság a gond, hanem az olvasószabadság

A vasárnapi „szabadsajtó” tüntetésen – szokásos liberális pongyolasággal – elfelejtették pontosan meghatározni, hogy mi a francért, illetve mi a fene ellen tüntetnek. A továbbiakban a „szabad sajtó”, „sajtószabadság” fogalmának liberális, valamint normális értelmezését mutatjuk be. Egy olyan felületen, amelyre nekem szabadságomban áll írni, illetve nem írni, a Nyájas Olvasónak meg szabadságában …

Bővebben »

Szabad-e a sajtó?

Ha már oly kétségbeesetten siratja EU-kompatibilis megmondóemberek hada a magyar sajtószabadságot, érdemes felvázolni ennek a híres szabadságnak az – egyébként meglepően szűk – kereteit. Érdemes szembenézni azzal, a globális kapitalizmus korában a sajtószabadság nehezen értelmezhető, sőt, tulajdonképpen értelmét vesztett kifejezés lett, pontosan úgy egyébként, mint annyi más demokratikus eszme. Eszme …

Bővebben »

Felszámolás-elszámolás

Még hogy nem vagyunk szolidárisak? Még hogy nem aggódunk a sajtószabadság miatt? Még hogy nem forog minden gondolatunk a Népszabó (Mily finom utalás is ez a becenév!) körül? De! Itt mindenki azon agyal, hogy mikor és hogyan kellett volna lecsukni becsukni ezt a kiváló orgánumot! Íme gyorstalpalónk érzéketlen lelkű kapitalista laptulajdonosok …

Bővebben »

Hogy fennmaradhasson a Népszabadság

A Fidesznek púp a hátára a Népszabadság-ügy. Nem is világos, sőt fölöttébb zavaros, milyen módon is kapcsolódik a Fidesz, vagy valami Fidesz-közeli oligarcha a Népszabadság tulajdonosaihoz. Pillanatnyilag úgy tűnik, nincs ilyen kapcsolat, de ha ezen nem akad fenn a baloldali hisztériakampány, akkor mi se akadjunk fenn rajta. Az azonban bizonyos, …

Bővebben »

Milyen ellenzéket szeretnék?

Miután liberális hetedbarátaink (mert felebarátnak azért túlzás lenne hívni őket) rendszeresen megfogalmazzák, hogy milyen konzervatívokat szeretnének (Segítek: antinacionalista, heterofób, progresszív, antiklerikális szdsz szavazókat.), úgy döntöttem, hogy én is megfogalmazom milyen ellenzéket szeretnék. Nyilván a liberalizmust hagyhatjuk is, mert azt az ember már a saját anyjának se bocsájtja meg, de mindenképpen …

Bővebben »

Je suis Népszabóság

Nem szeretem a tudatmódosítókat, mert szeretem a tudatomat úgy, ahogy van és így azt hittem, hogy telebogyózták a sörömet tegnap valamivel, amikor azt olvastam a reggeli hírfogyasztás közben, hogy felfüggesztette az új tulajdonos a Népszabadság (nyomtatott és internetes) kiadását a koncepció újragondolásáig. A szerkesztőséggel közölték ezt természetesen utoljára. 1991-ben a …

Bővebben »

Ádáz Erynnisz lelke uralkodik

A vasárnapi népszavazás, s nem utolsó sorban az elmúlt napokban megjelent politikai nyilatkozatok, vicces képek, blogbejegyzések, cikkek és elemzések a lehető legszomorúbb képet rajzolják Magyarországról. A pártos honfivér a gyűlölet epés mérgével van tele. Annyira utáljuk egymást, hogy nincs az a nemzeti sorskérdés, amit ne tudnánk valamelyik ádáz Erynnisz szellemében …

Bővebben »

Ennyien vagyunk!

Szép dolog a népszavazás, a baj csak az, hogy nép is kell hozzá. Tegnap kiderült, hogy a 18 év alattiakat is beleszámolva, legfeljebb négy, négy és fél millió polgártársunk van. Ha polgári nemzetben gondolkodunk, úgy is fogalmazhatunk, ennyi magyar él Magyarországon, és ez a trianoni területekkel együtt sem több, mint …

Bővebben »

Robbantó!

Abban talán megegyezhetünk, hogy aki bombát robbant nyilvános helyen, az elmebeteg. Az azonban nem mindegy, hogy az illető célja, vagy a viselkedése vall elmebetegre. Az elmebeteg célokkal rendelkező őrült társakat is találhat magának és nem csak a robbantást élvezi, hanem a káoszt is, amit okoz. A dühöngő csak rombolni akar, ölni, élvezni, …

Bővebben »

Osztrák veszély!!!!!

Ha valaki élőben szeretné tanulmányozni azt, hogyan szűnik meg a demokrácia, akkor ezt megteheti az osztrák politika megfigyelésével. Ausztriában ugyanis a liberális pártok pontosan azokat az eszközöket alkalmazzák a demokrácia maradékának felszámolására, az ország liberalizálására, mint amelyeket a magyar kommunisták használtak a „48-as fordulat” kikényszerítésére. Képzeljük el, hogy Magyarországon kiderül, egy …

Bővebben »

Orbán a történelemben

A baloldal legújabb hisztije: Orbán Viktor bekerült a történelemkönyvbe. A hvg cikke szerint: „a miniszterelnök háromszor is szerepel az új, nyolcadikos történelemtankönyvben… Gyurcsány Ferenc is bekerült, de abban nincs sok köszönet.” (Megjegyzem, Gyurcsány kormányzásában sem volt sok köszönet, de most nem ez a témánk.) Történelmi töltelékek Történelemkönyvben felbukkanó Orbánról szóló …

Bővebben »

A kötelező kitelepítési kvótáról

Ha valaki azt mondja bármelyikünknek három évvel ezelőtt, hogy néhány százezer mohamedán férfi átgyalogol Magyarországon néhány gyermek és nő kíséretében, azzal az elszánt céllal, hogy igénybe vegye a német szociális ellátórendszert, sokan közületek a dílere vagy gyógyszerésze száma iránt érdeklődtetek volna. Ha a csávó azt is mondta volna, hogy az …

Bővebben »

Tiszta udvar, rendes ház

  Ica néni büszke volt a táblára. A nagyközségi közös tanácstól kapta. Rá volt írva, hogy Tiszta udvar, rendes ház. Ő legalább is úgy tudta, hogy a tanács, illetve azon keresztül a nagyközség, azaz maga a közösség, a falu, az utca, Katica a boltos, Krisztina, az OTP ügyintéző, Ferkó, az …

Bővebben »

Bayer Zsolt kitüntetéséről

  Gratulálok. Járulékos nyereség: A fene gondolta volna, hogy liberák kormányok ennyi ideológiavezérelt barmot tüntettek ki, közvetlenül a legszűkebb haveri körből. Vagy ha gondoltuk volna, már elfelejtettük. Köszi a listát 666 444, a mi oldalunkon ciki lenne egy ilyen gyűjtés. Vegyük észre (Hogy a gimis matekkönyvem gyakori fordulatával éljek.), ezek …

Bővebben »