Az Index „halála”


„Szavazz a liberálisokra, mert különben lelőjük a kutyádat!” (Negyven évvel ezelőtti falfirka Amerikából.)

Nincs ember, aki le tudná követni, hogy miként változott az Index tulajdonosi szerkezete az elmúlt bő tíz évben. Na nem azért, mert nincs rendesen lepapírozva, hanem mert ebben a csodálatos nyugati kapitalizmusban teljesen ismeretlen a felelős és főleg ismert tulajdonos fogalma. Sosem személyek tulajdonolnak, legfeljebb strómanok, illetve céget tulajdonló cégeken keresztül ismeretlen hálózatok, konzorciumok, titkos szervezetek. Ilyen kapitalizmust kaptunk a csodás nyugatról, „teccettünk” volna a harmadik utat választani.

Az különösen bájos, hogy az ultraliberális orgánumok szerkesztőségei és olvasói csodálkoznak, hogyha a baloldali, liberális tulajdonosok eladják a médiájukat valakinek, akkor az új tulajdonos ugyanannyira érvényesíti a befolyását a szerkesztőségben, mint az előző. Aztán ha nem Soros György veszi meg a szerkesztőséget, hanem olyanok, akik egy kicsit kevésbé ultraliberálisak nála, akkor rácsodálkoznak arra, hogy nem illendő a Black Lives Matter szélsőségeseivel egyetérteni.

Ja, azt nem is mondtam még, hogy egészen véletlenül, nyilván a függetlenség érdekében, csak ideológiai szélsőségesek vannak az összes liberális újság szerkesztőségében. Mert csak ilyeneket vesznek fel. Ezeket nem is kell befolyásolnia senkinek, mindig lekövetik az aktuális liberális ideológiai trendet, ha azt kell írni, hogy az agresszívnek minősített kiskamasz fiúkat lánnyá kell hormonkezelni, mert nyugaton most az a menő, akkor azt fogják nyomni. Sőt, teljesen egyet is fognak ezzel az állásponttal érteni.

A körülmények szomorú összejátszása folytán ez a klasszikus műveltséget, és a liberalizmus történetének ismeretét is nélkülöző társaság már semmiféle kreativitással nem rendelkezik. Önreflexivitással meg már végképp nem.

2010 előtt az Index egy liberális, de abban az értelemben tényleg független internetes újság volt, hogy a lapkészítőket nem vakította el a saját ideológiájuk, észre tudták venni, hogy Gyurcsány Ferenc közveszélyes futóbolond, hogy az SZDSZ rosszindulatú elmebetegek fedőszerve és ezt még le is merték írni. És le is írhatták. Az akkori Indexet konzervatívként, egykori életkori liberálisként is kellemes volt olvasni. Volt jó pár olyan év, amikor az Index aktuális címlapjáról kikövetkeztethető volt az aznapi valóság. Persze kellett hozzá közéleti jártasság és némi kódfejtői képesség, de ezt kevés újság mondhatta el magáról valaha is, főleg ekkora ideológiai háttérrel. Nem tudom mennyire volt ez tudatos döntés következménye vagy csak a pillanat jól sikerült uralása csupán, de tényleg létrehoztak egy szellemi és egy jelentős anyagi értéket. Amikor azonban külső tökét vontak be, akkor pontosan tudniuk kellett, ha kicsit is ismerték a kapitalizmust, hogy a szerkesztőség függetlensége onnantól kezdve teljesen esetleges. A kapitalizmus az önmérséklettel rendelkező tulajdonos fogalmát sem ismeri.

Uj Péter tényleg kiváló főszerkesztő volt, de hiába volt az, ha rohadtul jól is akart élni abból, amit csinál. Főszerkesztői kvalitásait mutatja, hogy milyen helyes kis projekt a 444.hu, ahol viszont egyáltalán nem kell bajlódni azzal a fránya függetlenséggel, ami az Indexnél annyi bajt okozott. Mert a kérdés fel sem merül. Amikor Uj Péter távozott az Indextől, akkor nem a liberalizmus távozott, hanem az arányérzék. Az Index pillanatok alatt elvesztette a jobboldali és a független konzervatív olvasóinak nagy részét. És nyolc év alatt gyakorlatilag egyetlen szórakoztatóipari és propagandaipari trendet se reagált le. Kivéve a tudományos liberalizmus „nyugati fejlődését”, mert azt olyan szolgaian integrálták be a gondolkozásukba, hogy minden gendersemleges csecsemő felsír, ha az Index szót belesuttogják a fülébe. Nyugaton sincs egyetlen független mainstream újság sem. Se tévé, se rádió. A függetlenség már rég nem létezik. Egyedi szerencseként kialakultak ugyan részben független orgánumok, gazdag emberek kegyéből, vagy előfizetői nekibuzdulásból, de ezeket a piac hamar kicsinálta. Világnézeti újságcsinálás szintjén persze létezik szerkesztői, újságírói függetlenség, csak konzervatív újságíró akkora hülyeséget soha nem mond, hogy ő a saját világnézetétől független lenne.

Ez a hazugság a liberálisok kiváltsága.

És miután ők annyira elkötelezetten hazudoznak a függetlenségükről, hogy el is hiszik, sokkal hitelesebben tudnak rinyálni, amikor piaci alapon kerül veszélybe a piacon elérhető legmagasabb csúcsfizetésük. Minden liberális konzervatívvá válik amint a fizetéséről és a bombabiztos állásáról van szó. A piaci folyamatoknak való kitettség a liberálisokon kívüli világ kiváltsága.

És itt jutunk el a lényeghez, újra és újra. Az Index ma nem a jobboldal problémája, hanem a liberálisoké. Létezésének tehetetlenségi ereje gátolja a 444.hu-t, a 24.hu-t és társaikat abban, hogy innovatívan, a New York Times aznapi vezércikkének útmutatása alapján a legótvarabb liberális propagandát rázúdítsák az olvasókra. A megújulni képtelen Indexet úgy kell kicsinálni, ahogy az eljelentéktelenedő Népszabadságot. Eladni valakinek, akire rá lehet mondani, hogy jobbos, majd kinyíratni, bezáratni vele a lapot és rákenni a jobboldalra, konkrétan Orbán Viktorra az egészet. Az ellenzéki ízlésű olvasók meg úgyis eltalálnak a liberális propagandaoldalakra, elég feladni néhány hirdetést az „Ezalényeg.hu-n”. A jelenlegi Indexen kívüli liberális sajtó vezetői, tulajdonosai irigylik azt a jelenlegi indexes csapattól, hogy azok már minden újítás nélkül majd egy évtizede ülnek a megörökölt tutiban. Az Indexbe kerülő multis és külföldi pénz pedig nekik is nagyon jól jönne. Az Indexet mint brandet meg leírják veszteségként.

Ne felejtsük el, hogy a jelenlegi ellenzéki sajtó egyetlen vágya, hogy 2022-ben kormánypártivá lehessen. Egy szemernyit se változnának, ugyanúgy a Fideszt, a jobboldalt és a konzervatívokat üldöznék, mint addig. Az Index már rég nem újság, hanem politikai eszköz. Úgy is végzi majd.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Rendőrellenes propaganda az Indexen

  … és persze a szokásos fehér ellenes rasszista hisztéria Vasárnap reggel a legocsmányabb fehér- és …

23 hozzászólás

  1. Havrilla István

    Ok a cikk.

  2. Le sz.rom az indexet.

    Nagyon nem érdekel.

    • Nem siratom meg, az már biztos! De – szerintem – az új gazdi ugyanúgy gyalázni fogja szeretett Hazánkat mint az elözö.

    • temetamagyar

      Igazad van, az nem a te pénzedből élt meg,
      ellentétben a 12 db „köztv” -vel, a rádió csatornákkal, sajtóval, netes irományokkal.
      100 milliárd Ft évente a lakosság pénzéből. Lehet, egyszer, ez is így fog bedőlni ..
      „namond” (haha)

  3. homoródkarácsonyfalváért

    Köszönjük Paranoid, de azt tegyük hozzá, hogy ehhez kellett egy láthatóan nagyon hülye (?) főszerkesztő is. Kedvenc példámmal olyan a történet, hogy az Audi vezérigazgatója bejelenti, miszerint a tulajdonosok dikerekt szar autókat akarnak gyártatni és csak az igazgató úr áldásos tevékenysége miatt nem rosszak a kocsik.
    Nyilván Audit nemigen vennének az emberek. Az igazgató urat meg rövid úton kitennék a cégtől.
    A hülye mellé csak azért került kérdőjel, mert ha az illetőt a Mecedes utóbb átveszi valami jól fizető állásba, akkor nem hülye volt az illető, hanem korrupt.

  4. Jajj ! Már nem értem én ezt az egészet!
    Mit hetekig „nyammogni” rajta! ?
    Földet rá, azt átlépni.

  5. Vigasztalja a főszerkesztőt, hogy Németországban sok külszini bányát nyitottak, s tárt karokkal várja a dolgos kezeket a mezőgazdaság is. Társai is ha felmondanak, bárhol a világban tízszeres ötvenszeres fizetésér várják a legkiválóbbakat. Mi meg legfeljebb sajnáljuk őket, hiányozni fog ” objektivitásuk „

  6. Napjaink groteszk világában, mint látható, az is előfordulhat, hogy az index is indexre teszi magát!
    Magyar vonatkozásban különösen érdekes intermezzo ez a média eléggé kusza konglomerátumában.
    Csak így tovább a már kitaposott lejtőn lefelé.

  7. „külső tökét vontak be”
    Váltig azon agyalok, kinek a külső töke lehetett az. (Az már csak isteni szerencse, hogy nem akadt fönn, és nem maradt belső.)

  8. Független sajtó nincs és soha nem is létezett. Ha egy újságírót tegyük fel, sem a tulajdonos, sem a főszerkesztő nem befolyásol, ami szerintem elég ritka, akkor sem független, mert valamilyen ideológia mentén gondolkodik, legyen az nemzeti vagy nemzetközi, konzervatív vagy ultraliberális, aszerint fog írni.

    Egyébként az index kb. 15 éve magukhoz képest még tényleg színvonalasabb volt. Ma már az időjárásról is csak kormánykritikával körítve tudnak írni, és sokszor féligazságokat írnak, máskor meg elhallgatnak dolgokat. Nem azt mondom, hogy egy kormánypárti újság ne lenne részrehajló, de ők legalább nem hazudják magukat függetlennek.

  9. A ballibek egyre inkabb csusznak a szelsobal fele. Ma mar az Index is inkabb konzervativnak szamitott a belso libbantak korei szerint. Manapsag a 444 a f@sz@ gyerek

  10. Az ATV szerkesztője (K.Emília) véleménye szerint azzal kezdődött most pár hete az Index továbbélésére végzetes hatású romlás, hogy a tulajdonosi körbe – egy KDNP-s befektető személyében – bevásárlás révén a NER betette a (jobb)lábát. Az élő adásban vele szemben ülő, frissen kinevezett főszerkesztő nem cáfolta ezt a vélekedést.
    Egyébiránt pedig azt gondolom, hogy (hasonlóan a Népszabóság elmúlását övező homályhoz), itt sem fogunk tisztábban látni egyhamar. De nem is ez a lényeg, hanem hogy kimúlt!

  11. index oda kerül ahová való , a trágya dombra !!!!!!!!

  12. Amelyik média nem tudja fenntartani magát az előbb, utóbb bezárja kapuit.

  13. Az index a minap lehozott egy cikket, Bulgáriáról. Na, ott aztán van cirkusz, kábé mint nálunk a kilencvenes évek. A miniszterelnök és a köztársasági elnök civakodnak egyébként, de az index zavarban volt, nem tudott állást foglalni, mert a miniszterelnök olyan (nekik) nemszeretem oligarchikus nemzeti jellegű, uniós pénzt uraló nehézfiú, VISZONT nyugatos, nagyon uniópárti. A köztelnök ellenben egy igazi demokrata, nagyon olyan, mint amit ők csipáznak, CSAKHOGY az meg Putyint szereti. Jajj, mekkora szopacs!!! 😀 Egy valamit viszont nagyon ünnepeltek a cikkben: a kormánymédia a kormányt is bírálja! Szóval hogy ott van afféle áhított sajtószabi.

    Na azért hozom ezt ide, mert ha azt róják fel az indexesek a kormányoldali médiának, hogy nem bírálják a kormányt, akkor feltenném a kérdést: MENNYIRE TARTJÁK HITELESSÉGÜK SÍRÁSÓJÁNAK AZT A GYAKORLATOT, HOGY OLDALAIKON MINDIG ELMULASZTOTTÁK AZ ELLENZÉKI OLDAL BÍRÁLATÁT?

    A kérdés komoly, minden hülye látja, hogy pl. Gyurcsány nagy akadálya a baloldal „megújulásának” (jelentsen ez akármit). Hol maradtak az index elkötelezett megújuláspárti oknyomozásai? Miért nem emelt szót pl. Draskovics és más múmiák „feltámasztása” ellen, az őszi önkormányzati tisztogatások során? Hol maradt a gyászmunka a baloldalon? Ehhez miért nem írtak elemző cikkeket (webkettes nem számít, minden hülye akármit írhat akárhová – lásd pl. itt engem). Miért nem nyomozták pl. Gyurcsány gazdasági és médiaügyeit, hogy ment el a fejük mellett Czeglédi, vagy ami még nagyobb szégyen, a szegedi bírósági botrányok?!

    Ez, ha nem is oka az index bukásának, szerintem jó magyarázata lehet. Mindegy, úgysem jut el hozzájuk…

  14. Maxval bircaman közíró

    Kinek az idegen tökét vonták be?

    ( A zindex fénykorát idéző elütés…)

  15. Simon László

    Az Index melletti tüntetésen, a nagypofájú, elhízott körteember, eleve hazugsággal kezdte – nem olvasom fel amit írtam, mert idefelé a Kossuth rádióban hangzottakra válaszolok – mondta Gulyás.
    Ennek ellenére, a kis sajtcéduláját böngészte és abból olvasott. Az a Gulyás Balázs próbálta megint eláztatni a Fideszt, aki a második Orbán kormány alatt a nemzeti tulajdonban lévő MOKÉP vezérigazgatója volt – majd rövid ottani ténykedése alatt, milliárdos károkat okozott.
    Természetesen, hogy ezek után leváltották!
    Ez a hordószónok Gulyás Balázs, akkor meg orrolt a Fideszre és ahol tudja szapulja úgy, hogy beállt az ellenzék táborába,.
    Ennyit a Gulyás erkölcsiségéről!

  16. Lehet énekelni, hogy Cirkum dedédum gemitesz morci, doloresz inferko, Indexesek mert nektek a bor nem volt jó. Mert ha most bort ittatok volna kámforral most nem lennék itt a temetéseteken a kántorral.

  17. Olyan értelemben nem hazugság ez a „független” jelző, hogy egyrészt elhiszik, másrészt az, amit valójában jelent, az nem hazugság, és nem is játék.
    A független azt jelenti, hogy nem alárendeltje sem kormányzatnak, sem önkormányzatnak, sem pedig – akár nekik nem ellenszenves – pártnak, politikai oldalnak. Most ebbe a függetlenségbe beleértem tokkal, vonóval az adott orgánumot, nem pedig úgy értem, hogy a firkász még a saját főnökétől is független, vagy a tulajdonosi háttértől.
    Azért nem hazugság ez továbbá, és pláne azért nem játék, mert a mai virtigli antifa világsajtó már nem a politikacsinálók eszköze vagy ellenőre, hanem konkrétan a leftiszt antifa (vagy akármilyen zöld, szocialista, antirasszista stb.) politika fő szervezete. Ahogy minap hallottam, a sajtó tulajdonképpen az ellenzék Magyarországon. Is. Ahol pedig a mainstream politika van kormányon, ott megfigyelhető, hogy az úgynevezett kormányzat fő arcai inkább celebek, valami valóságshow jelentkezői, amíg főnökük, a média ki nem szavazza őket. A független és a nem független média tehát azt jelenti, hogy a nem független valamilyen politikai erő, pl. a hatalom véleményével egyetértve (sőt, nem tartom káromlásnak, hogy akár annak szócsöveként) tájékoztat, saját vonala szerint. A „független” jelzővel pedig azt jelzi a másik oldal, hogy ÉN VAGYOK a másik hatalom. Nekem nincs főnököm. Az én világomban én vagyok a főnök. A sajtó szabadsága szent nevében pedig sérthetetlen vagyok, és elejétől fogva a végsőkig ÉN képviselem a népet.

    Hol a nagy gond? Hát ott, hogy ez a „negyedik” hatalmi ág szépen a másik három fejére nőtt, úgy, hogy közben nem számon kérhető (vagy az komolytalan lehetőség), és nincs társadalmi felhatalmazása. Merő üzleti logikák szerint valamiféle homályos módon tudja ezt az óriási hatalmat „felhatalmazni”, ellenőrizni és esetleg büntetni a „nép”: a médiapiaci aktivitásával. De pont a mostani helyzet is mutatja, hogy egy orgánum finanszírozási háttere ahhoz túl bonyolult, hogy érvényesülhessenek közvetlen piaci törvényszerűségek, azaz bukjon egy hatalmasat, ha trágyát termel, annak ellenére, ha megvan mögötte valamilyen politikai szándék is. (Ez alatt arra kell gondolni, hogy oké, az index megbukott, és mondhatjuk, hogy mert rossz volt, de hát rossz a 24.hu és a 444 is, a hvg-ről nem beszélve, mégsem buknak meg.)

    Szóval a „független” média nagy hatalom, nem demokratikus, nem alkotmányos hatalom, nagyon veszélyes, és már sok kárt is tett. Ami gond ma a világban van, annak egy részéért már persze egy még újabb hidra felelős, a közösségi média, de a „független” sajtóhatalom szerepe is elvitathatatlan pl. az amerikai forradalmi uszításban. A hazai szerepét meg úgyis mindenki ismeri.

  18. Reszelő Aladár

    Csak azt nem értem, hogy ha nem tetszett az új tulaj képe, akkor miért kellett eladni neki? A „független Népszabadság” MSZP tulajdona miért volt eladó?
    Amúgy érezhetően az Index munkájába az elmúlt évtizedben csak egyvalaki szólt bele: Simicska Lajos. Ő meg akkor a Jobbikot tolta és bőven az anti-NER páholyban iszogatott.
    De azt legalább tudjuk, hogy ha az Index azóta mégis NER tulajdonban lenne, akkor a potméter tekergetéséig és a balhé kezdetéig biztosan nem volt semmilyen nyomásgyakorlás, hiszen akkor szóltak volna korábban. És akkor mégis volt szabad sajtó.
    Amúgy meg nincs viccesebb, hogy a Momentum aki egy POLITIKAI PÁRT (akiktől függetlennek akar látszani egy független médium), elmegy megsiratni egy portált, amiről a következő mondatában állítja, hogy az politikai ellenfele tulajdona…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük