Amikor a kommunista panaszkodik, miután rájött, hogy már nem az övék minden

A miénk volt itt már minden: miénk volt az ügyészség, miénk volt a rendőrség, miénk volt a Balaton, miénk volt az építőipar, miénk volt a turisztika, miénk volt a vendéglátás, miénk volt a szolgáltató- és a szállodaipar, miénk volt a divatipar, miénk volt a magyar tudomány, miénk voltak az egyetemek, miénk volt az összes út és az összes vasút, miénk volt az atomerőmű és a miénk volt a sportvilág (habár sose szerettük), tokkal-vonóval, miénk volt a honvédségi repülőgépeknek átkeresztelt, ám privátként használt repülő- és helikopter-park, miénk volt a vírus (a madár és sertésinfluenza), és azt tettünk vele, amit csak akartunk, miénk volt a média (nagyrészt még most is az), miénk volt a közszolgálatnak csúfolt pártszócső, miénk voltak a kastélyok és a miénk lett volna az utólag felhúzott reprezentatív erkély (ha eszünkbe jutott volna valamit is építeni), miénk a bűnöző- és maffiaipar (itt még tartjuk a hadállásainkat), a Kapolyi Lacié volt a hol privatizált, hol visszaállamosított Mátrai Erőmű, miénk volt itt minden, az iskolák, a gyermekek agya és lelke, a teljes erőszakgépezet a miutánunk sose nyomozó rendőrtől a szemkilövő rendőrig, miénk voltak a tankönyvek és az egyetemi tanszékek, miénk volt az összes haverunk kinevezése és az összes rohadt jobbos kirúgása, miénk volt a zsarolásra használt pénzek tömege, minálunk volt a kopasz bérelhető verőlegények csapatának listája, miénk volt az összes egyház, amelyik pedig nem, azt bírósági végzések ide, vallási és lelkiismereti szabadság alapjoga oda, a legócskább személyes bosszútól vezérelve kicsináltuk.

Kicsináltunk mindenkit, akik nem olyan, mint mi, akik hozzánk képest mások, akik máshogy látnak, hallanak, éreznek, gondolkodnak. Kicsináltuk a gondolkodókat, akiknek tudásuk lehet nagy, de hozzánk nem voltak lojálisak. S közben szabadjára engedtük ideológiai keretlegényeinket, a kielégítetlen féltehetségeket és a reménytelen tehetségteleneket, már birtokoltuk teljesen a múltat, a röhej-pszeudo-intézeteinkkel, röhej-pszeudo-tanszékeinkkel, röhej-pszeudo-művészeinkkel, fakezű utcaszobrászainkkal, lazára maszkírozott, fiatalosnak látszani kívánó, kínos liberális-médiasenkiháziainkkal. A gátlástalan meggazdagodás rohamlépteiben mindent megszereztünk, de mintha maradt volna még valami apróság. A kultúra. Nem mintha érdekelt volna ez minket, egy nagy szart érdekes ez nekünk, de két okból erre is szükségünk volt: részben presztízs okokból, részben pedig azért, hogy frusztrált kegyenceinket, azokat, akik tehetségtelenségüktől, vagy ami még rosszabb: féltehetségüktől kínlódva-szenvedve előbb szabadon rombolhassanak, hogy a semmin, a saját barbárságunk által szétvert romhalmazon uralkodhassunk végre, és a miénk lehessen a jövő, mi oktathassuk saját torzképünkre és torzhasonlatosságunkra a jövő nemzedékét: ugyanolyanoknak, amilyenek mi vagyunk, ugyanolyan tehetségtelennek, ugyanolyan akarnoknak, ugyanolyan gátlástalan nímandnak, ugyanolyan falkában nyomulónak, amilyenek mi maguk vagyunk, hogy mi nevezhessük majd diplomáknak azokat a seggtörlésre sem alkalmas papírokat, amelyek igazolják majd a tanítványaink tehetségét, okosságát, kiválóságát, miközben egy lószart azok, s így végre garantáltan a miénk lett volna az ország, miénk a dicsőség, a világ végezetéig, örökkön örökké, ámen!

Már a kegyenceken a sor, végre a kultúrát is megkaptuk volna Gyurcsány urunktól, aki ezzel „Egy-egy szárnyat, combot nyújt a kicsinyeknek” (besúgóink és jelentőink úgyis olvassák e sorokat, keressék csak meg a Google-ban, honnan az idézet). 

Mi lett volna, ha nem állítottak volna meg minket? Mi lett volna, ha nem tér vissza? A mi kegyenceink elődei, a Szabolcska Mihályok sosem voltak képesek legyőzni az Adykat, s ez az, amit mi nem akartunk tudni. Minden galádságot, aljasságot és embertelenséget elkövethettünk, ám még a Vörös Hadsereg tankjaival sem voltunk képesek bevenni a kultúrát. 

Kizárólag egy külföldi haderő behívása lehet a megoldás. Legyen példa az Index Szabad Nép, vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetem Marxista-Leninista Egyetem Hallgatói Önkormányzatának nyilatkozata: sem a Szabad Nép újságírói, sem a Hallgatói Önkormányzat esetében az együttes megmozdulás nem volt a magyarok által bekalkulálva. 

A magyaroknak és és a szabadon választott kormányuknak minden szavát el kell elhinni! Ezek tényleg szeretnek magyarnak lenni, és nem gyűlölik magukat, mint mi (magunkat is, őket is).

Csak a külföldi csapatok behívása segíthet, minden más halálra ítélt illúzió, gyáva és ostoba reménykedés az, hogy Rákosi elvtárs feltámadhat.

(A poszt a Gyurcsány egyik kedvenc háziértelmiségének hamis panaszkodását karikírozza ki.)

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Nincsen apám, se anyám, csak emberi jogaim vannak

Nehéz gyermekkorom volt, fantáziátlan családban nőttem fel, szüleim egyszer sem cseréltek nemet a felcseperedésem során. …

10 hozzászólás

  1. MINDEN,csak a párfőtitkároknak járt.
    A vidéki falutitkárok,aránylag kevesebbhez jutottak hozzá. Azért ott vidéken,még mindig nagyobb “urak” voltak,mint a grófok,bárók,nemesemberek voltak valaha is.

    • csakafidesz

      Aligán voltak lányok, a pártfejesek, ha a nejük nem volt ott kúrhattak kedvükre. A tihanyi pártüdülő büféjében is ott ültek a qrvak, pardon, pártalkalmazottak..

  2. Miért kell, hogy miénk legyen az irodalom, a színház, a képzőművészet? Mert valahova csak el kell raknunk azokat a haverjainkat meg a kölykeiket, akik nem jók politikusnak, mert megkukulnak ha közönség előtt kell megszólalniuk, nem jók tanárnak se, pedig onnan lehet menni újságírónak, dehát vannak akik nem tudják egy mondaton belül egyeztetni az alanyt az állítmánnyal, aztán vannak akik, jobb ha nem mennek semmiféle szakmát végezni, mert tönkrevágnák a kliens fizuráját, vagy akár a kocsiját, házát. S akkor az összes szakmát nem is soroljuk fel mert akiknek semmihez sincs tehetsége, szorgalma meg pláne, na azt berakjuk művésznek. Azoktól ki kéri számon, hogy dolgoznak-e egyáltalán? S ki meri számonkérni, hogy van-e érzékük hozzá?
    Mert mi mondjuk meg, hogy a néger a hosszú vacsoraasztalnál az Jézus, mert mi tartjuk haladó művészetnek a lepisált vásznat, vagy végbélből lefröcsköltet, meg azokat, amit egy óvodás is szégyellne kirakni az óvoda faliújságára, arról mi fogunk úgy írni, mint korszakos művészetről.
    Régen az apátságok és úri zárdák voltak a sokadrangú régi nemesség elfekvői, ma a semmiképzők, semmiresejó egyetemi karok és eme művészvilág.
    Az igazi művész, de nem mi kutyánk kölyke, meg örüljön, hogy szabadon vásárolhat festéket, írhat az asztalfiókjának, játszhat, zenélhet a magaszőrűek kocsmájában, mert ha nagyon hőbörög majd ezt is betiltjuk, mert azt, hogy ki a művész azt mi mondjuk meg, és nembuzi, meg nemletérdelő, nyugatkritizáló biztosan nem lehet művész sem.

  3. ” miénk volt az ügyészség, miénk volt a rendőrség, ”

    Miért?!
    És most kié?!

    • Hát egy mezei embernek úgy tűnik, hogy még mindig az övék. Úgyhogy nekem ne jöjjenek azzal, hogy a bírák nyugdíjazásától megtorpedózta az EU. Mert attól még lehetne nyomozni, és vádat emelni, ha csak addig is jutnak el az ügyek. Ja, és a rendőreinknek pl. nem lenne muszáj szó nélkül tűrni egy cigány letartóztatásánál, amit kaptak. Például.

  4. Hát egy mezei embernek úgy tűnik, hogy még mindig az övék. Úgyhogy nekem ne jöjjenek azzal, hogy a bírák nyugdíjazásától megtorpedózta az EU. Mert attól még lehetne nyomozni, és vádat emelni, ha csak addig is jutnak el az ügyek.
    Ja, és a rendőreinknek pl. nem lenne muszáj szó nélkül tűrni egy cigány letartóztatásánál, amit kaptak a kiccsaládtól. Például.

  5. Úgy gondolom, ez így nagyon pontos összeállítás. Hiányolom az ügyeletes kommunisták reagálását. Olyan nagy a veszteség iránt érzett fájdalom, ezért képtelenek reagálni? Akkor némulnak el majd teljesen amikor nem fizeti senki aknamunkájukat, mert nem elég eredményes. Sajnos ma még nagy a harcot látok a legkártékonyabb címért!

    • Mondjuk a különböző kártyajátékokban is az utolsó blatt az ami a nyertest illetve a veszteseket egyértelműsíti!
      Abwarten und Tee trinken!
      Avagy nyugtával dicsérd a napot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük