A liberális áfium ellen való orvosságrúl, illetve, "Nem ígérhetek semmi mást csak vért, gürcölést, könnyeket és izzadságot.” (W. C.)

Az amerikai külügyben van magyar ellenzéket váltó hangulat

Semmiféle új nincs a nap alatt. Szeretett szövetségeseinknek és távolról tisztelt ellenségeinknek rendesen van hajlama ki- és be járkálni a magyar belpolitikába. És ha valaki azt hinné, hogy az impexes pénzeken és kapcsolatrendszereken alapuló hálózatok már elmúltak, akkor most szólok, hogy a pénz és ezekben a családokban a „kulturális tőke” …

Bővebben »

Hát persze, hogy magányos merénylő, politikai kapcsolatok nélkül és mentálisan zavart

Sajnos az ide nem jó, hogy hirtelen radikalizálódott. Nem jó, ha a kisebb országok miniszterelnökeit lelövöldözik az utcán. Senkit nem lehet megvédeni, csak azt nem ölik meg, aki miatt túl nagy balhé keletkezne. És ez is csak Európára volt igaz, és talán csak eddig. A merénylő ugye mindig magányos, mert …

Bővebben »

Bírósági ítélet van róla, hogy nyugdíjasok adták össze a pénzt a kampányomra

Azt is tudom ezzel az ítélettel bizonyítani, hogy nem külföldről finanszíroznak! Azért járok vidékre, hogy megköszönjem a nyugdíjasoknak a támogatást! Na emberek! Tegye fel a kezét, aki már ült börtönben! Ok. Ilyen sokan? Akkor ti lesztek a call center. És soha többé egyik se jöjjön oda szelfizni velem ha rendezvényen …

Bővebben »

Elmebeteg bemutató koncert

Gyurcsány Ferenc kulturáltságára és mértéktartására nagy szüksége van az ellenzéknek, ebben a Kedves Olvasó bizonyára egyetért velem. Naponta szembesülök olyan tényekkel, amelyek ezt a benyomást erősítik bennem. Dobrev Klára jellegtelensége még a végén kicsinálja a DK-t, és nem marad mérsékelt ellenzéki erő. Feri! Jobbulást! De nem erről akartam írni, hanem …

Bővebben »

Politikai hullák mindenfelé

Az ellenzékbe már a jelöltállítási folyamat is olyan rendet vágott, hogy tulajdonképpen a fele seregük ott nyugszik a kitöltetlen és vissza sem vitt ajánlóívek szemfödele alatt. Vajon lesznek-e hátramaradottak akik kifizetek a büntetést? Nem tudom észrevették-e, de csak három országos párt van ma Magyarországon, a Fidesz, a DK és a …

Bővebben »

Lesz-e háború az oroszok ellen?

Nem akarok háborús hisztériát kelteni, de mások igen. Ha lesz háború az oroszok ellen, akkor egyetlen bánatom, hogy legyengülve a sugárfertőzéstől nem lesz erőm részt venni azoknak a politikusoknak a családostól történő meglincselésében, akik csapatokat küldtek Ukrajnába. Ugyanis bármely házastárs (ha nem hagyományos, akkor is), szerető, szülő, leszármazott, közeli barát, …

Bővebben »

Vissza kellene adni az USA-t a tengertől a tengerig az indiánoknak!

Vagy az angol királynak. És eleve mennyire gázos név ez az indiánok! Hiszen ők az igazi amerikaiak, nem a fehérek, feketék és hispánok. Mondjuk tök érdekes, hogy a fehér, arab, fekete tüntetők nem ezért tüntetnek, hanem azért, hogy a zsidókat takarítsák ki az eredeti országukból. Pedig az indiánok kiirtása és …

Bővebben »

Nostradamus és Pio atya is megjósolta Magyar Péter eljövetelét! (Kattintás után számtalan előnyös Magyar Péter kép!)

A nácikon és a kommunistákon is röhögött minden jó érzésű ember, ezt soha ne felejtsük el. De addig még szórakozzuk ki magunkat, amíg valamelyik kommunista seggfejet valamelyik agyatlan birodalom a nyakunkra nem ülteti újfent. A címben szerepl két személytől elnézést kérek, hogy a harmadikkal egy mondatban kénytelenek szerepelni, de a …

Bővebben »

Hány százalékra mérjelek?

És mennyi pénzed is van? Ki is támogat? Miért nem a saját haverjaiddal méretsz? Kétféle közvélemény-kutatás van, olyan, amilyet szeretnél, meg a másik. A másikat csak akkor szeretnéd, ha az pont olyan eredményt mutat, amilyet eredetileg szerettél volna. Közvélemény-kutatási alapismeretek kezdőknek. Közvélemény-kutatást csak akkor tudsz igazán helyesen értelmezni, ha ismered …

Bővebben »

Isten és Darwin egyszerre csodálkozik

Amióta Richard Dawkins lelkes ateista, egyébként okkal híres lelkes evolucionista tudós rácsodálkozott, hogy ő tulajdonképpen kulturális keresztény, megtekinthetjük újra, immár sokadszor, hogy milyen is az, amikor a forradalom felfalja saját gyermekeit. Dawkins persze nem a saját eszéből jött rá, hogy akcionista ateizmusa, amelyet számtalan tehetséges tudós és művész kortársával együtt …

Bővebben »

Magyar Péter számára a nyugaton élő és oda vágyakozó magyar a jó magyar, olyanokat is küldene Brüsszelbe

Magyar Péter a magyar baloldaliak és liberálisok új vátesze, a tisztaság, a becsület, a lojalitás, a hűség megtestesítője, aki annyira csodálatos ember, hogy még Gyurcsány Ferencet sem szereti, casting direktori minőségében kijelölte azokat az embereket, akikből a lelkes tömeg kiválaszthatja azokat, akiket majd Brüsszelbe küld képviselni az érdekeit. Érdekes egy …

Bővebben »

Már a szólásszabadságnak is annyi Brüsszelben, most lesz az utolsó olyan EP választás, amikor még megállíthatjuk a kommunistákat

A Kedves Olvasó hunyja le a szemét és képzelje el, hogy egy gyönyörű virágos rét közepén ül. Képzelje el, hogy felnéz és látja, Dobrev Klára rohan feléje a szokott arckifejezésével. Ne sikítson! Újra hunyja be a szemét és gondoljon arra, hogy ez akár valóság is lehetne. De nem az. A …

Bővebben »

Az Európai Parlament gonosz emberekkel van tele

Sajnos az emberi világ tele van olyan problémákkal, amelynek a világ szabályaiból következően nincs erkölcsös és racionális megoldása egyszerre. Az abortusz tipikusan ilyen, a valóságos emberek sokszor cselekszenek úgy, hogy végül kénytelenek a saját racionalitásuk alapján akár a saját erkölcseik ellen is cselekedni. Az abortuszról való helyes gondolkodás természetesen az …

Bővebben »

Mit csináljunk, ha egy elmebeteggel hoz bennünket össze a sors?

Természetesen ennek a felvetésnek semmiféle aktuálpolitikai vonatkozása nincs, talán csak az elmúlt néhány nap benyomásai alapján merült ez fel bennem. Ugyanúgy megírhattam volna ezeket a gondolatokat Gyurcsány miniszterelnöksége vagy Márki-Zay előválasztási győzelme után is. És most nem gúnyolódom, hanem komolyan beszélek. Ritkán találkozunk igazi romboló pszichopatákkal, és ezek nagyon nem …

Bővebben »

Mit kell kezdeni a háborús uszítókkal?

Minden normális embert meglepett, hogy mennyi nyomorult háborús uszító bukkant fel a semmiből 2022 február vége után. Különösen az tekinthető nagyon figyelemreméltóan, hogy a legjobban azok a zöldek, balosok, liberálisok követelnek háborút az oroszok ellen, akik egyébként a Szovjetunió idején a legnagyobb hívei voltak a békének, a leszerelésnek meg úgy …

Bővebben »