A liberális áfium ellen való orvosságrúl, illetve, "Nem ígérhetek semmi mást csak vért, gürcölést, könnyeket és izzadságot.” (W. C.)

A pszichológus és Donáth Anna

Alapvető emberiességi szempontok okán az ember csak támogathat minden olyan törekvést, amely elősegíti, hogy a pszichológus, illetve pszichiáter segítségét igénybe vevő embereket semmilyen módon ne stigmatizálják. És itt a „segítségét igénybe vevő” kifejezés még csak nem is azonos a „segítségére szoruló” kitétellel. A baj nem ezzel van. Hanem azzal, hogy …

Bővebben »

Ne lakjál pedofillal!

Se egyéb szexuális szadistával, drogdílerrel, sorozatgyilkossal, kommunistával, antifával, nyilassal, úgy általában pszichopatával. Ne tartsál szexrabszolgákat a pincében, és olyannal se lakjál, aki tart. J. A. – aki nem a költő, ahogy a többi is szép emberek voltak –, az egyszeri áldozat mindig átment egy másik sikátorba, ha ők jöttek szembe. …

Bővebben »

Miért gyűlölik a liberálisok a Balatont?

Mert ugye eszelősen gyűlölik? Persze ez bonyolult, hiszen az összes ott nyaral. Szinte mindnek jutott egy nyaralócska valahol a felkapottabb helyeken, akkor, amikor már nem volt ciki birtokolni a polgári csökevényektől elrabolt ingatlanokat egy belpesti értelmiségi családnak. Nekünk például úgy nincs nyaralónk a Balatonon, hogy volt, csak jöttek a kommunisták, …

Bővebben »

Lattmann Tamás szerint magyar nemzetiségű, magyar állampolgárságú emberek esetében kellene mérlegelnünk az ukránok érdekeit?

Vajon mikor lett a magyar liberális értelmiségből az ukrán érdekek legfőbb képviselője? Mondjuk persze sem a liberális nem passzol itt szó szerint, a magyar meg különösen nem. Lattmann Tamás „híres” liberális értelmiségi szerint minden jogfosztott kárpátaljai magyarnak és nyilván minden ukrán állampolgárságú orosznak kutya kötelessége meghalni a jelenlegi ukrán rezsimért. …

Bővebben »

A Hont András-jelenség, avagy vannak nem felesleges ellenzéki értelmiségiek is

A jobboldali sajtó szereti Hont Andrást, mert valóban van saját álláspontja és teljesen hidegen hagyja, hogy bárhol bárki mit gondol róla. Idézgetjük és kiélvezzük, hogy egy, a Fidesszel és Orbán Viktorral szemben kritikus ember küldi el egyenesen a legmelegebb éghajlatra az ellenzéket. Persze az ellenzék és a sajtója tényleg teljesen …

Bővebben »

Kérdés a katonai szakértőkhöz, hány tízezer ukrán hősi halottnál jelenti be Zelenszkij, hogy győztek?

Miből gondolta azt bárki is, hogy a korábban az ukránok által hatékonyan használt modern páncéltörő rendszerek és kézi páncélelhárító fegyverek, meg a vállról indítható légelhárító rakéták nem fognak hasonlóan kiválóan működni az orosz kezekben is? Miért hitte azt bárki is, hogy az oroszok nem ássák be magukat rendesen a fontos …

Bővebben »

Itt az ideje egy nagy béketüntetésnek!

Nem a Békemenetre gondolok elsősorban, hanem egy, a belpolitikán és talán világnézeteken is átívelő megmozdulásra, amelyben a magyar emberek megmutatják a világnak, hogy nem akarnak ebben a háborúban részt venni. Mindenki, akinek van esze és van benne elemi jóindulat. A háborús uszítók el akarnak bennünket bizonytalanítani abban, hogy nem akarunk …

Bővebben »

Aki szerint mérgező az akkumulátorgyártás, az ne használjon akkumulátort!

Elemet se. Térjen vissza a tekerős telefonhoz. És szégyellje magát, hogy abban meg réz van. Biztos, hogy a rézbányászat is szörnyű dolog. Tuti, hogy egyik se bányászott még semmit ki sehonnan, legfeljebb onnan és olyasmit, amit még egy blogban sem nevesít az ember. Leírom a nyüves hülyéinek, hogy miként telne …

Bővebben »

Ervin a „Nagy”

Egyszer megnéztem, hogy a csepürágó mit is jelent. Elfelejtettem. De az szinte biztos, hogy csepűt rágni nem jó. A múlt, illetve a közelmúlt és jelen színészgenerációi közötti különbség abban ragadható meg, hogy előbbiek zömmel megpróbáltak kedvesnek lenni a közönségükhöz, utóbbiak pedig a közönségtől várják el, hogy kedves legyen hozzájuk. Akik …

Bővebben »

Trianonnal egyetlen nemzet sem járt jól

A Párizs környéki békék következményeként szoktak tekinteni a második világháborúra, de a közép-európai népek sorsában nem szokták számba venni a nyugati hatalmak békerendszer-teremtő ámokfutását. Szerencsés ember az, aki simán ki tudja választani élete legnagyobb tévedését a hosszú felsorolásból. Én azt mértem el, hogy 1989 után a nyugati országok nem kirabolni …

Bővebben »

Az őrült háborúpártiság generációk pusztulásához vezet, ha nem fékezzük meg őket!

A magyar közéletben, és valószínűleg az EU-ban és az USA-ban is két politikai nézet áll szembe egymással: a végső győzelem kivívásának igényét a béke elérésének eszközeként propagáló álláspont, valamint a „tűzszünet és tárgyalások” azonnal nézete. A magyar ellenzék lehetetlen feltételeket támaszt a békéhez – érdemes felsorolni, miket is, mert ezek …

Bővebben »

Dobrev Klára, a „béremelő”

Dobrev Klára nem nagyon szereti az árnyékot, ezért időről időre kitör a fényre, hogy aztán amikor szolidan füstölni kezd, visszameneküljön a helyére. Klára láthatólag egy magát valódi közjogi létezőnek tételező valami vezetőjének képzeli magát, de ezen már az ellenzéki törzsközönség túltette magát, és az árnyékkormány léte már akár 2–3 százalékkal …

Bővebben »

Gelencsér Feri, a „nyomakodó”!

Bizonyára Önök is észrevették, hogy a szégyen nevű érzület kezd kikopni a társadalmunkból. Nyugaton egészen látványosan történik ez. A normalitással együtt a szégyen is elenyészik, a szégyenkezés képessége is, vagyis az érintett „szégyenfogyatékosok” nem képesek érzékelni, hogy másoknak kellemetlen értesülni arról, amit művelnek. Az a bizonyos szekunder szégyen, ugyebár. A …

Bővebben »

A lényeg az, hogy a cikkben szereplő személy mentálisan teljesen egészséges volt, és az áram gyártójának a hibája, hogy az agyoncsapta (18+)

Fura dolog a mentális egészség mostanában, különösen azóta, amióta minden és mindenki normális. Ha valaki egy pingponglabdával csinálja, akkor azzal. Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor Woody Allen valahogy így határozta meg a perverziót: egy szál tollal csinálni normális, egész csirkével perverzió. Napi negyven-ötven olyan hírt kapunk, …

Bővebben »

Amikor a katonák is sokkal jobban akarják a békét, mint a haladó politikusok

Tele van a hócipőm azzal, hogy állandóan olyanok ellen kell érvelnünk, akik minden a saját ideológiájuk és érzelmeik mentén értenek félre. A hülyék pár napja attól kaptak idegrohamot, hogy a magyar vezérkar új főnöke egy félmondatban nem teljesen pontosan mondta fel az aktuális liberálmarxista történelemértelmezést a második világháború kezdetével kapcsolatban. …

Bővebben »