A fideszes jelölt meg 57 százalékot. Ebből persze nem kell végtelenül optimista következtetéseket levonni, mert Magyar Péter kivonta magát az időközi választások világából, tehát el sem indultak és egyetlen más időközin sem fognak. De ettől függetlenül az eredmények orientálódnak és felfestik azt a valóságot, amelynek megmutatkozását a Tisza Párt (a …
Bővebben »A liberális áfium ellen való orvosságrúl, illetve, "Nem ígérhetek semmi mást csak vért, gürcölést, könnyeket és izzadságot.” (W. C.)
Magyar Péter bejelentette, hogy megszünteti az óellenzéket 2026-ban és még munkával is megfenyegette őket
Magyar Péter, mellesleg, valami interjúban bejelentette, hogy a Tisza Párt ne fog 2026-ban mandátumhoz segíteni egyetlen jelenlegi ellenzéki országgyűlési képviselőt sem. Ez szép gondolat, ha sok jót nem is lehet elmondani ezekről az emberekről, azért egy dologban kiválóak, konkrétan amikor a saját anyagi és karrier érdekeikért kell tárgyalniuk. Ebben évtizedes …
Bővebben »Minden román választás megmutatja, hogy micsoda remek döntést is hozott a hülye Nyugat Trianonban
Antonescu marsall és Nicolae Ceaușescu, a conducator, Románia hozzájárulásai az európai kultúrkörhöz már eleve megmutatták miért is volt értelme Közép-Európa egyik kulturálisan legfejlettebb régióját oláh pakulárok és hegyi rablók kezére adni. Mondjuk azt azért el kell ismerni, hogy az átlag oláh jobb, mint az elitje, az oláhok is olyanok mint …
Bővebben »A pokolbéli hatóságok elfogatóparancsot adtak ki Istenre
És természetesen Allah nevében, hogy teljes legyen a tohuvabohu. Továbbá a pokolbéli hatóságok szerint az angyaloknak kellene elfognia Istent, esetleg az alsódabasi rendőrőrs kettes számú járőrének a vasárnapi mise közben. De legalább a plébánost vigyék be, hátha ki lehet szedni belőle Isten tartózkodási helyét. Van valami nemzetközi bűntetőbíróság, nagybetűvel ilyen …
Bővebben »Illegális párttaggyűlés az ELTE nevű állami fenntartású intézményben diktatúra idején
Dráma egy felvonásban. Játszódik 2024-ben az ELTE kari tanácstermében. Az ellenzéki szakértő itt egyetemi oktatót jelent. A szereplők kitalált személyek, a valósággal való egyezésük az osztályharc műve. (hevenyészett vázlat, csak a szikár tények) Első ellenzéki szakértő Kedves elvtársak! Azért gyűltünk itt össze, hogy megvitassuk a fokozódó politikai helyzetet. Mint ismeretes, …
Bővebben »Felelős ellenzéket szeretnék karácsonyra, vagy húsvétra, vagy a szülinapomra, de bármikor meglephettek vele!
Egy felebarátom április elején született, ő négy évente kétharmadot szokott kérni a szülinapjára. Hát vannak szerencsés emberek. Én felelős ellenzéket szeretnék, olyan jó lenne úgy létezni, nem fenyeget állandóan annak a veszélye, hogy egy rakás elmebeteg kezébe kerül az ország. Manapság a politika megszűnésének, megszüntetésének vagyunk a tanúi, ezért lehetetlen, …
Bővebben »Külföldre menekültem!
Bizonyára mindannyian ismerik azt az anekdotát, miszerint egy kifogástalan, de bohó angol úriember vicces kedvében 30 kifogástalan úriember hírében álló barátjának a következő szövegű táviratot küldte el egyszerre: Minden kiderült! Azonnal menekülj! A legenda szerint a kifogástalan úriember kifogástalan hírű barátai egy napon belül már mind az országhatáron kívül voltak …
Bővebben »„De a látszatok füstje a szemedbe mar, és feldönt”, de úgy látszik lehet szeretni az unokázós csalókat is
Az idézet a Rolls Frakció „Mitől megy a villamos” című számából van. A Rolls frakció vonatkozó száma sok mindenről szól egy valódi nyilvánosság nélküli diktatúrában, de teljesen mást mond, ha egy olyan világban élünk, ahol a látszólagos sajtó és „mindenszabadságban” az állítólagos információk mindenről szólnak csak a valóságról nem. Már …
Bővebben »A természet nem kalkulált a fogamzásgátlókkal és a buta ellenzéki politikusokkal sem
A normális férfi teljesen természetesnek tartja, hogy a nő akkor vállal gyereket és olyan körülmények között, ahogy ő akar. A feminista meg azt az ideológiai tételt akarja ráerőszakolni minden emberi lényre, hogy a nő bármilyen egyéb döntésétől függetlenül bármikor se vállaljon gyereket. Ezt a problémát az élet, illetve a halál …
Bővebben »Próbáljuk meg élvezni a politikai helyzetet és mások hülyeségét!
A mai ember élménykereső, ha nem stuccolják meg az adrenalinját meg a dopaminját, akkor azt a napot feleslegesen eltöltöttnek tekinti. A régi szép időkben az ember olyan dolgoktól érezte jobban magát, amelyek igen földhözragadtak voltak, például hogy ma reggel hárommal több tojás volt, mint szokott, a disznó szemre nagyobb, mint …
Bővebben »Szeretnéd a jelenlegi ukrán rezsim katonáit Magyarországon látni?
Most, hogy már elfelejtettük, milyen is megszállt országnak lenni, a lakosságot nem sokkolta kellőképpen annak a híre, miszerint az ukránok vállalják katonailag a végső győzelem után Közép-Európa rendjének és békéjének biztosítását. Hát fasza. Ahogy egyszerűen mondjuk, amikor valami ordas baromság felbukkan a kertek alatt. Én speciel még a hazánkban ideiglenesen …
Bővebben »Én azt hittem, ezek az urak büszkék rá, hogy a fiatal fiúkat a helyes útra vezetik
Most mégsem látom őket büszkének lenni. Mi a baj elvtársak? Mindenki ismeri a baloldali sajtó által agyonhallgatott történetet. Egy szimpatikus művészember, MŰVÉSZEMBER, az emberi tökéletesség egy csodálatos példánya, állítólag, mert progresszív művészemberek esetében bármilyen negatív állítás kétségbevonható, mert ugye ők egyszerűen nem olyanok, fiatal, bőven 18 év alatti fiú iránt …
Bővebben »Tessék mondani lehet egyszerre utálni a németeket és az oroszokat?
A szellemi fogyatékosság egyik jele, hogy valaki egyáltalán nem összefüggő dolgokat kapcsol össze. Például, hogy aki utálja a németeket vagy az EU- vagy az USA-t vagy mindegyiket, az biztos, hogy szereti például az oroszokat. Volt például egy felebarátom, aki biológiai okokból rajongott a magas, vékony, fiatal, szőke, ukrán nőkért, de …
Bővebben »És nálatok hány orosz van?
Magyarországon viszonylag meglepően kevés orosz maradt vissza a megszállás elmúltával, néhány gazdag orosz családról lehet tudni, akiknek a magánéletét a liberális sajtó mindig is nagy tisztelettel védte. Vannak országok, ahol kicsivel több orosz maradt, például Ukrajnában, aki igen sikeresen egy háborúba is belemanőverezte magát, nem kis részben az orosz kisebbség …
Bővebben »A Bosszú Népe
Ez nem egy párt neve, pedig lehetne, nem is Ákos állítólag filoszemita dala, hanem a szeretve tisztelt magyar nép, amely szeretné látványos külsőségek közepette megnyuvasztani azt a férget és feltehetőleg az utasait is, akik letaroltak, beösszesezve nyilván, az ilyen ügyekben szokásos nagyon jelentős sebességtúllépés segítségével egy másik autót. Nyilván az …
Bővebben »