Indulatok hullámain

A politikai innováció nem ismer határokat. Azt tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, hogy egyes – kevéssé lelkiismeretes pártok – évtizedek óta használnak olcsón és könnyen elbolondítható szavazótartalékokat. A mindenféle egyszerű ígérettel megszólítható sokféle partikuláris csoport mellé mára új, de nem sokkal bonyolultabban becserkészhető közösség kezd fölzárkózni.

Az új, immár politikailag is értelmezhető csoportot azok az emberek alkotják, akik mélyen átérzik az állatok szenvedéseit, azonosulnak a kiszolgáltatott lények fájdalmával, különösen felháborodnak az állatkínzók okozta szörnyűségek fölött, és kemény fellépést követelnek a kegyetlenkedőkkel szemben. Posztolnak, megosztanak, háborognak, fenyegetőznek, szervezkednek, s könnyű prédái az indulataik hullámain lovagló politikai haszonlesőknek.

Legutóbb valami jobbikos plakátot fedeztem föl, amely szerint, ha majd ők hatalomra kerülnek, lesz nemulass az állatkínzóknak. A plakát szépen harmonizál az elhíresült fotó üzenetével, amelyen Vona – mint Rákosi apánk a búzakalászok között – kutyakölykök szerető gyűrűjében látható.

A jobbikos ballra át! megható példája ez, hiszen korábban a harcos és beteges állatvédelem az úgynevezett kulturális baloldal fontos témája volt.

Ők álltak ki azért, hogy stresszmentes ólban tartsa a paraszt az állatait, fájdalommentesen csapja agyon, és kíméletesen egye meg… Általában a baloldali NGO-kat tudták, illetve tudják felhasználni a multinacionális vállalatok arra, hogy a – számukra komoly versenytársat jelentő – helyi termelőket megfojtó, állatvédelmi mezbe öltöztetett szabályozásokat keresztülnyomják.

Most azonban a jobboldal is lecsapott az esztelen állatvédelem híveire, s láthatóan elindult a kult-bal által kikövezett úton a szakadék felé.

Kutyusoktól kutyusokig

A politikai innovációt persze nem pusztán az utcán heverő téma felkapása jelenti. A pártos kommunikáció ravaszmód szétszálazta a kult-bal diffúz állatvédelmének egyes alcsoportjait, s úgy döntött, hogy az agrár-állattenyésztő témákat elejtve, kimondottan az állatkínzók elleni hadakozást tekinti új hivatásának. Ez egyszerű és problémamentes dolog. Az állatkínzókat mindenki utálja. Nehéz vele mellé lőni. Még arra is van esély, hogy az elkapott szadisták között szép számmal legyenek cigányok, így egyfajta hitelességi ívet húzhat a Jobbik a cigánybűnözéstől az állatvédelemig.

Ügyes, mondhatnánk, Kohn bácsit idézve.

Persze nem problémamentes. Akadnak megátalkodott cinikusok, akik mindenféle kínos kérdéseket tesznek föl ilyenkor. Ér-e annyit egy macska élete, mint egy bicikli? A hülye kérdés – bármilyen idiótán is hangozzék – a maga konkrétságában merül föl, minden ügyben, amikor a rendőrségnek ügyintéznivalója támad.  A hatósági rutin éppen az efféle kérdések miatt nem igyekszik elkapni az állatkínzókat. Amikor mérlegelnie kell a döntéshozónak, hogy szűkös erőforrásait mire fordítsa, akkor elsősorban a komoly társadalmi veszélyt hordozó személy- és vagyon elleni bűncselekmények felderítésére összpontosít, nem az állatkínzókra. Egyébként nagyon helyesen.

A bírói gyakorlat sem nagyon szankcionálja az efféle idiótákat. A döntés-, illetve ítélethozóknak nyilván hasonló preferenciái vannak, mint a rendőröknek. Az állatkínzók nem annyira bűnözők, mint inkább bolondok.

Nem börtönben, hanem elmegyógyintézetben volna a helyük.

Mégis, a bűnüldözői szakmák józan és csendes szabotázsa dacára újabb és újabb törvények születnek az állatkínzók ellen, nem is beszélve arról, hogy a politikai innováció ígéretei szerint, hamarosan még komolyabb megtorlásra számíthat az állatgyötrő.

A tápláléklánc gonosz logikája

Eddig az a tény, hogy valaki elgázolt a falu szélén egy macskát, lelkileg persze megviselte a normális embert, büntetőjogilag azonban nem. A macska sorsa egy megítélés alá esett a süni, a róka, a szélvédőn szétcsattanó cserebogár ügyével. Nem jó, de nem kell vele foglalkozni. Aki nagyobb kutyát ütött el, s volt benne emberség, az eddig is megállt megnézni, tud-e segíteni a szerencsétlen állaton. De könnyen lehet, hogy hamarosan az állatvédelem ilyen esetekben is megszabja mekkora büntetésre számíthatunk.

Kellemetlen távlat, mert a szélsőséges állatvédelem logikája a politikai korrektség gondolatmenetével áll párhuzamban.

Olyasmit büntet, ami elvszerűen nem büntethető, csak egyes jogszabályokban újra és újra meghatározott keretek szerint. Olyasmit büntet, ami létünk legfontosabb alapjaival áll összefüggésben. A politikai korrektség legfontosabb szabadságjogunkat a szólásszabadság eszméjét tagadja csak azért, mert egyes gondolatokkal nem szívesen szembesül az újbaloldali közönség. Hasonlóképpen a radikális állatvédelem létünk alapját, táplálkozásunk emberi sarokpontját támadja, tulajdonképpen ugyanezért: mert némelyek annyira mély empátiát éreznek a bociszemű, szőrös kis lények iránt, hogy nekik fáj, ha azoknak fáj.

A radikális állatvédelem rákfenéjét az adja, hogy végül is megesszük az állatokat. S persze nemcsak mi esszük meg őket, hanem ők is egymást. Mondhatnám úgy is: a radikális állatvédelem kisiklik a tápláléklánc logikáján.

Kíméletesen megnyuvasztott állatok

Az állatokkal kapcsolatban nem vethető föl olyan erkölcsi igény, hogy megóvjuk őket a szenvedéstől, a fájdalomtól, az élet természetes kellemetlenségeitől vagy tragédiáitól. Míg az emberrel kapcsolatban teljes intézményrendszereket működtetünk efféle célok érdekében, az állatoknak csak néhány nagyon álságos jogszabály jut. Igen-igen nevetséges, szemforgató, kínosan gerinctelen dolog az állatok kíméletes elmúlásról hozni jogszabályokat, úgy, hogy a jogalkotás és jogalkalmazás minden szereplője lelkesen fogyasztja, hordja e kíméletesen megnyuvasztott állatok húsát, irháját és egyéb alkatrészeit. Nehezen elképzelhető, hogy a rókát, a réti sast, vagy a házimacskát rá tudnánk venni arra, hogy kíméletesen végezze ki uzsonnáját.

De akkor tulajdonképpen a böllért, a saktert és a mészárost miért kell rávenni erre?

Nos, ha másért nem, hát azért, hogy az állatok ügye mellett betegesen elkötelezett csoport, mint új és felettébb olcsó – pár jogszabállyal lekötelezhető – támogatói bázisául szolgáljon a hatalomra igyekvőknek. Hogy közben mindenki más – például azok, akiknek meglopóit nem üldözi a rendőrség, mert éppen az állatkínzókra kell összpontosítania – megszenvedi az új szabályokat, hogy közben ezek a szabályok a hétköznapi valóságnak is ellentmondanak, az éppen úgy nem érdekli a politikai innováció körmönfont ötletembereit, mint ahogyan az újbaloldal rohamcsapatait sem érdekli, ha ideológiájuk megvalósítása során romhalmazzá szabályozzák a világot.

Hozzászólások

A szerző: Ratius

Ez is érdekelhet

Nem egyirányú utca! – Nyílt levél Antonio Tajaninak, az Európai Parlament (EP) elnökének

Kár, kedves Tajani úr, hogy nem jut el önhöz ez a kis írás. Kár, mert …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.