A pofátlanság pszichiátriai formái

Mint az köztudomású, Halivúdban meg a filmgyártásban férfiuralom van. Fehér férfi uralom. Meg úgy általában mindenütt. Az időutazásban is. A hülyeség meg általában egyszerű dolog. Hiszel az asztrológiában, hülye vagy. Nagy műnek tartod az „Utolsó tangó Párizsban” című filmet, még hülyébb.

De a fundamentalista liberális hülyeség nem egyszerű, fasiszta legyen a talpán, aki át tudja látni az összefüggésrendszerét. A liberáltak (a liberális és az aberrált szó összevonása), illetve liburnyákok (a liberális és a bumburnyák szó összevonása) egyik terjedőben lévő szokása, hogy újabban visszautaznak az időbe, keresnek egy rasszista, vagy férfisoviniszta (annak minősíthető) eseményt és ennek kapcsán rámutatnak a jelenleg élő fehér, heteroszexuális férfiak érintettségére, majd követelik a jogos büntetést.

Index címlap a következő:

„A vajas megerőszakolás nem volt benne a forgatókönyvben”

A liberopátiás elmezavar tünetképző erejének kötelező megismerendő dokumentuma ez a megnyilvánulás, amely lerántja a leplet a szexuális forradalom (a lá hatvanas évek) férfisoviniszta voltáról. Mint közismert a múlt század hatvanas éveiig a gonosz férfiak nemcsak titkolták a nők elől, hogy a szex jó is lehet (a nőknek), hanem a férfiak egy részét is tudatlanságban tartották a fasiszta felső-középosztály férfijai, hogy minél több szűz nőhöz juthassanak hozzá. Ezt a világ-összeesküvést leplezte le és söpörte el aztán a hatvanas évek szexuális forradalma.

Ennek a szexuális és művészeti forradalomnak volt egyik ismert alakja a Pasolini pátyolgatta Bertolucci és máig emlékezetes egyedi eseménye a vajas anális erőszak, ahol a vaj, nyilván kényszer hatására a síkosító, szerepét játszotta.

tango02

Aki látta (végigszenvedte) a filmet, az pontosan tudja, hogy az inkriminált alkotást jól érzékelhetően beteg ember írta, rendezte és perverz disznók játszanak benne, a nézők perverz igényeinek kielégítése érdekében. Amúgy meg egy rakás szar. Az álművészet tipikus képviselője. Ez persze nem akadályozta meg a haladárokat abban, hogy a szexuális forradalom nagy hatású alkotásaként ünnepeljék és leköcsögözzék azokat, akik az elemi jóizlésre hivatkozva betiltották, vagy be akarták tiltatni. A dolog ennyibe is maradt volna, ha a hatvanas-hetvenes évek nagy hatású művészeti forradalmairól nagy számban ki nem derült volna, hogy análszadisztikus fejlődési stádiumban ragadt pszichopata. Kb. mindenkit abuzáltak, aki szembe jött velük, legyen az gyerek vagy fiatalkorú, fiú, vagy lány. És ezeket az erőszakokat (nem fantáziákat), nyilván a forradalom nagyobb dicsőségére, meg is filmesítették. Az akkori liburnyákoknak valahogy nem fájt, hogy a nők (és kiszolgáltatott férfiak) milyen szerepet játszanak ezekben a beteges, perverz őrjöngésekben, hanem minden védelmet megadtak a “művészeknek”. Polanski például egy olyan bizonyított erőszakot úszott meg, amit egy 13 éves lány ellen követett el. Képzeljük el, hogy egy fasiszta (nem liberális) művész mit kapna ezért.

De változnak az idők és haladáréknak röpke ötven év után feltűnt, hogy a forradalmi dokumentációban szereplő filmes akciók szereplői (és a nézők jelentős része) nem élvezték a forradalmat. A helyzet páratlan egyszerűségű liberális olvasata pedig:

“Az biztos, hogy az ügy nem tett jót a film utólagos megítélésének, és a részleteket ismerve a jelenet egyáltalán nem kellemes látvány. Viszont egyszersmind hozzájárul ahhoz is, hogy sokkal árnyaltabban lássuk a szexuális forradalomnak nevezett időszakot, mely igazán csak a férfiakat szabadította fel. Ha megnézzük az összes nagy hatású botrányfilmet a szexuális forradalom korából, az Emmanuelle-től kezdve a Mély torok-on át az Utolsó tangó Párizsbanig, ezek valójában mind férfiak szexuális fantáziáit keltették életre, melyekben a nők eszközök csupán, akik a kedvükre tesznek.”

Először is az ominózus jelenet minden egyéb információ nélkül is rettenetesen undorító és “művészi érték” nélküli, mert alapvetően embertelen. Az egész nyüves filmen átsüt, hogy a szerencsétlen női főszereplő, Maria Schneider valóban szenved. Egyrészt, mert tehetségtelen, másrészt, mert valóban megéli és elszenvedi ezt az egész abszurditást és a vajas-erőszakolós jelenetet is. Őt nyilván azért választotta a rendező, mert izgatta a szexuális fantáziáját (magyarul szívesen megdugta volna). Ez az egész sosem volt művészi önkifejezés, mert ezek a rendezők sosem az Emberről akartak elmondani valamit, hanem a saját betegségüket akarták a világba kiáltani és a sikert annak megerősítéseként élték meg, hogy ők normálisak. Hiszen, ha a nézőknek tetszik a perverzitásaik, a szeretetről, emberi kapcsolatokról, a szexualitásról mutatott torzképük, akkor a többi ember is ilyen.  És akkor ők is “normálisak”.

tango01

A legnagyobb baromság, hogy a szexuális forradalom csak a férfiakat szabadította fel. Ez a szexuális forradalom csak a perverzeket szabadította fel, azokat, akiknek minden lényeges emberi tulajdonságuk sérült. Azokat, akik nem tudnak szeretet adni és elfogadni és akik nem tudnak úgy egy jót szexelni, hogy ők maguk és a másik fél is jól érezze magát előtte, alatta és utána. Bertolucci a következőt nyilatkozta:

“Azt akartam, hogy Maria érezze, és ne eljátssza a megaláztatást és a dühöt. A nő, és nem a színésznő reakcióját akartam megmutatni.”

Ennél szebb beismerés nem is kell. Ennél jobban semmi sem mutatja, hogy ez az ember nem “művész”, hanem egy barom. És persze egy bűnöző.

De ez kifejezi az egész haladár művészet csapdáját. Azt, hogy olyan gyáva szexuális és emberi kapcsolat bűnözők, mint Bertolucci, Pasolini vagy Polanski, az elmebajukat és a totális érzéketlenségüket hirdetve a szabadság, a haladás élharcosainak adták el magukat, emberöltőkön keresztül lehettek az emberi önmegvalósítás ikonjai. És persze a liberálisok, a haladárok új normalitás definíciójának megalkotói. Nem a konzervatívok engedték Európára ezeket az embereket, hanem az Index szellemi elődjei. Ne kenjétek ránk!

És most vissza a pofátlansághoz. Ebből az egész bűncselekmény sorozatból most végtelen cinizmussal azt emelik ki, hogy miután a látványosan áldozatnak minősíthető személyek mind nők voltak, és az elkövetők pedig “férfiak” – ez is, ez sem más, mint a férfisoviniszta férfiak egy újabb ősbűne a nők ellen. Még a szexuális forradalmat is elloptuk a nőktől. Nyilván keveset halott még arról, hogy a normálisak azt élvezik, hogy a másik is élvezi.
tango03

A szexuális forradalom lényege annak felismerése, hogy a szexualitás élvezete lényegi része az emberi életnek és egészségnek. A normális emberek, normális körülmények között általában hamar rájönnek. De sokszor nincsenek normális körülmények és az ostobaság, a gonoszság, az agresszió furcsa és káros viselkedéseket társíthat a szexuális hajtóerő mellé. A szexualitás megtanulása nem jól levajazott diadalmenet, hanem próbálkozásokkal és hibákkal tarkított tanulási folyamat, amely szerencsét és jó partnereket igényel. Nem mindenki lesz szerencsés és boldog.

A normális és szerencsés emberek szexelnek, új dolgokat fedeznek fel és élvezik ezt az egészet. A szerencsétlenek egy része azonban nem szexel, és ha igen, akkor sem élvezi, lévén sok baja van, így a világba művészkedi a problémáit, így keres önmegerősítést. A haladárok a régi lerombolását látták ebben a “művészeti” gyakorlatban és fel sem merült a zizi méretű agyukban, hogy már maga az “alkotási folyamat” is rombol, tönkreteszi azokat, akik pénzért, vagy hírnévért, vagy a művészet fogalmának félreértése miatt belekeverednek ebbe a világba.

Maria Schneidert nem nőként kellet volna megmenteni, hanem emberként.

Mintahogy Pasolini filmforgatásainak áldozatait sem nőként vagy férfiként kellett volna megmenteni, hanem embermivoltunkban megsértett, szexuális identitásukban összezavart, elpusztított emberként. Inkei Bence írása maga a hétköznapi liberalizmus, annak minden patológiájával együtt. Annyi előítélet és ostoba fogalomhasználat van benne, hogy már a jószándékában sem tudok hinni.

A liberalizmus legfélelmetesebb ostobasága sejlik fel mögötte, az a csökönyös, eszelős individualista hit, hogy csak magunkat tehetjük boldoggá.

Valójában csak egymást tehetjük boldoggá-boldogtalanná, ahogy sikerül. Ha nem sikerül boldognak lennünk, együtt kell élnünk a boldogság hiányával, nem büntethetjük az összes többi embert azzal, hogy őket is boldogtalanná akarjuk tenni.

A liberlizmus már lezüllött odáig, hogy mindenkinek egyenlő boldogságot és szerencsét ígér. Sajnos meg is próbálja betartani ezt az ígéretét, úgy, hogy mindenkinek egyformán rossz legyen.

Hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

 „Index, jelentésmódosult szó, jelentése: hazugság” (Értelmező szótár, 2022)

Azért szeretem az Indexet, mert mostanra sikerült elérnie, hogy tényleg semmit ne higgyek, amit odafogalmaznak. …

3 hozzászólás

  1. Nem látok semmiféle libsi összeesküvést a filmbeli erőszak kapcsán, csak emberi aljasságot, amit történetesen egy rendező és egy színész követett el. Nem kéne összekeverni a két totál eltérő dolgot.

  2. Ma már le is nyalatják a vajat,aztán ejakulálnak,és végül csókolóznak.
    Ugye,milyen fáin forgatókönyvet sikerítettem?

  3. Kiváló írás, valóban a liberális úgynevezett művészeknek szinte minden megengedett.Az a rengeteg szenny,mocsok amit szabad művészet címén az emberekre zúdítanak már évtizedek óta nagyban okozója a társadalom erkölcsi züllésének.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.