A két nemről és a sok igenről:)

A svédek már a pedofíliát is elfogadják

Ha az ember meg akarja tudni hová vezet a liberalizmus, elég csak az elmebeteg, öngyilkos és nem mellesleg velejéig romlott, perverz és gonosz svéd kormány tevékenységére rápillantania. A svédek ugyanis, a mohamedánok esetében természetesen, elkezdték a pedofília legalizálását. Óvatosan persze, úgy, hogy elsőre ne lehessen belekötni, de a cél nyilvánvaló, …

Bővebben »

Szél Bernadett tagadja, hogy amerikai kém lenne

Miközben Franciaországban éppen megint legyilkolnak néhány franciát a béke vallásának képviselői és az Index nem létező pénzekről ír össze több száz cikket, háttérbe szorult, hogy Szél Bernadett beismerte, hogy nem lesz belőle miniszterelnök. Mondjuk ezt mindannyian tudtuk, mert a három másik – nyilván férfisoviniszta – miniszterelnök-jelölt soha nem szavazna egy …

Bővebben »

Lázadó államok

Üdítő kísérletsorozatot folytat a Mandiner, amikor fontos, vagy érdekes közéleti témák kapcsán vitát generál, közöl, s moderál. A tomboló média-idiotizmus haragos szóáradatában élvezet végigolvasni a kidolgozott esszéket, vitacikkeket, korreferátumokat, még akkor is, ha némelyiknek tartalmával, másnak témájával nehéz azonosulni. Most – ismét – Békés Márton pesszimista esszéje váltott ki vitát. …

Bővebben »

Mit csináljunk, ha elmebetegekkel találkozunk?

Manapság az ember egyre gyakrabban találkozik elmebetegekkel. Ez csak addig vicces, amíg az illetők nem kezdenek el dühöngeni vagy fixa ideáikat nem ültetik át a gyakorlatba a szakmájukban, a családjukban, a munkahelyükön, illetve a politikában. Kirívóan gyakori, hogy nyugatról, főleg az EU-ból látogatnak el hozzánk dühöngő elmebetegek. Alapvetően helytelen, ha …

Bővebben »

Mit köszönhetünk és mit nem köszönhetünk Vágó Istvánnak?

„Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok” – írta Vágó István, a gyurcsányista szekta kvízmestere a facebook falára. Elsőképpen szögezzük …

Bővebben »

A genderkurzus éve

Év vége felé a szerkesztők elkezdik üldözni az újságírókat és publicistákat, hogy írjanak évértékelőt, míg a szerzők, akiket nem üldöznek a szerkesztők, elkezdik évértékelőkkel üldözni a szerkesztőket. Évet értékelni, hajózni és befizetni az adót egyszerűen kell. Az évértékelés lehet ugye vicces, illetve komoly. Liberális felebarátainknak hála azonban manapság minden komoly …

Bővebben »

Összemetoozottak

Nem mintha különösebben kedvelném Havas Henriket, Kárpáti Kamilt vagy bármelyik összemetoozott közszereplőnket, de azért tény, hogy szinte kivétel nélkül normálisabb, értékesebb, magasabb emberi minőséget képviselő alaknak tűnnek ők, mint azok, akik rájuk kenték a metoo-vád nyálkás váladékát. Ezeknek – a szexuális forradalom idején szocializálódott – férfiaknak és nőknek a szex …

Bővebben »

Nemek, szerepek, magyarok

Javíthatatlanul ragaszkodnak a magyarok a hagyományos nemi szerepekhez? címmel jelent meg egy statisztika a Mérce névre hallgató blogon – illetve újabban talán újságon. Elő- és utóítéletek. Az Európai Unión belül a bolgár és litván mellett a magyar társadalom ragaszkodik leginkább a nemi (Figyeljünk a szóhasználatra, már itt!) sztereotípiákhoz – mondja …

Bővebben »

Perverz elmebetegek akcióban

A kora reggeli órákban az Index vezető anyaga volt a „17 tű volt az izmaimban, véreztem, sírtam, és akkor jött a sokkolóval” című írás, amelyet a Szalai nevű „újságíró” jegyzett. A világmindenségben nincs elég elektron, amely elég lenne az idézőjelekhez, ami ehhez az újságíróhoz dukálna. Barátunk ugyanis a II. Magyar …

Bővebben »

A szexuális zaklatást megelőző protokollról

A Nagy Liberális Lopakodó Világforradalom (NaLiLoViF) győzelme óta egyre több elmebeteget vagyunk kénytelenek elviselni a nyilvánosságban, miközben (Hála Istennek!) a mindennapokban még csak sporadikusán bukkannak fel. De a nyilvánosság ereje brutális és elég egy elmebeteg tünetfelsorolását néhány ezerszer meghallgatni, az ember máris kezdi azt gondolni, hogy az adott tünet maga …

Bővebben »

A CEU nem egyetem, a gender-elmélet nem tudomány

„… a világ legtöbb társadalomkutatója egyetért azzal a tudományos alapgondolattal, hogy a nemek nemcsak biológiailag, de társadalmilag is konstruáltak, és egyes népek már az ősidőktől nem kettő, hanem több nemet különböztettek meg.” (Fodor Éva a CEU rektorhelyettese, „genderkutató”). A férje agykutató, az a gyanúm, hogy nem sokat beszélgethettek a természettudományokról, vagy az agykutató fogalma …

Bővebben »

Bolondok karneválja

Most, hogy a német alkotmánybíróság úgy döntött, alkotmányellenes, ha csak lánynak vagy fiúnak anyakönyvezhetnek egy embert, kénytelenek vagyunk tudomásul venni: az elmebetegek kiszabadultak celláikból, ledobálták zubbonyaikat, nyakkendőt kötöttek és mindenféle fontos funkciót elfoglalva éppen most veszik át a hatalmat világunk felett. Zárójelben jegyzem meg, pillanatnyilag kereszténydemokrata kormányzat van Németországban, olyan, …

Bővebben »

A szexuális felajánlkozás bűncselekménye

Ha valaki kicsit is ismeri a történelmet, az pontosan tudja, hogy a szexuális viselkedés szabályozása hullámszerűen változik megengedőből szigorúba, majd fordítva. Élénken emlékezhetünk rá, hogy még 6-8 éve is nyaranként, a Balaton és egyéb vizek partján mindenféle korú tangában flangáló monokinis nők voltak megfigyelhetők a nemi erőszakok számának növekedése nélkül. …

Bővebben »

„Egy elmebeteg nő naplója”

F. Anita, általa egy közösségi oldalra feltett videó alapján, ön- és közveszélyes elmebetegnek látszik. Más megnyilvánulásait nem tekintettem meg, mert maga a videó a tünetek olyan gazdag tárházát kínálja, hogy az felesleges lenne. Ez az eset önmagában is a modern feminista női projekt mérhetetlen kudarcának iskolapéldája. Természetesen teljesen igaz az, …

Bővebben »

Ami erőszak és ami nem az

Ez nem egy szexuális ragadozó, ez egy szerencsétlen lúzer – fogalmazott barátnőm, amikor szóba került a hazai metoo kampány neves áldozata, Marton László. Miután heten is előálltak a rendező szexuális nyomorúságának színes és életszerű bemutatásával, világosan látszik: szó sincs erőszakról. Szó van viszont egy komplexusos, beteg személyiség perverz nemiségéről, no, …

Bővebben »