Szavazz a Facebook párt jelöltjeire!


Szeretném, ha ezt most nagyon komolyan vennéd. Az életed, a boldogságod múlik azon, hogy most vasárnap megbízol-e majd olyan emberekben, akikről nem tudsz semmit. Ha megbízol bennünk, ha ránk szavazol, akkor minden jóra fog fordulni az életedben. (Ez nem paródia.)

De hát ezt te is tudod magadtól. A Fidesz és Orbán Viktor 1988 óta tesz meg mindent, hogy te szegény és boldogtalan légy. Sőt már korábban kezdték, még a KISZ-ben, videóbizonyíték van rá, hogy Orbán már a rendszerváltás környékén felismerte Gyurcsányban azt az embert, akivel 2004 után előkészítteti 6 év alatt a négy kétharmadot.

A kommunisták igaz, követtek el kisebb hibákat, de alapvetően nemes és kívánatos eszmét próbáltak megvalósítani, ez ma már evidencia. Sajnos mindig is voltak ilyen Orbán félék, akik összeesküvéseket szőttek, hogy tömegmészárlásokkal, a gazdaság tönkretételével, az egy és oszthatatlan igazság relativizálásával megakadályozzák ennek a nyilvánvalóan tökéletes ideológiának a megvalósítását. Árulók mindig mindenütt vannak, onnan lehet megismerni őket, hogy nem tudnak, nem akarnak azonosulni az egy és oszthatatlan, kétségbevonhatatlan igazsággal, illetve nem szeretik eléggé az azt képviselő személyt, személyeket. Nem célozgatok, de úgy is tudod kikre célzok. És mindent megtesznek, hogy a többség ne ismerje fel azt a tökéletes embert, ha megjelenik végre. (Emlékeztetném a Kedves Olvasót, hogy ez nem paródia.)

És most is itt tartunk. Megvan az ember, aki tudja mi kell nekünk, akinek nem kell válaszokkal rendelkeznie egy kérdésre sem, mert ő maga a válasz. Az agymosott fideszesek képtelenek felismerni, hogy az ő idejük úgy járt le, hogy el sem jött. Orbán Viktor csak bitorolja a hatalmat, mert az mindig másnak járt volna. Hála istennek, most már tudjuk kinek.

Tudom nehéz elhinni, pedig ez az igazság mindig a szemetek előtt volt. Orbán Viktoron és a fideszeseken kívül mindenki jó ember. Nem csak Magyarországon, hanem az egész Földön is. A nyugati politikusok mind jó emberek. A keleti despoták persze nem, legfeljebb csak jobbak, mint Orbán. Velük még talán lehet kezdeni valamit, csak a fideszesekkel nem. Hiába van bennünk végtelen szeretet, vannak olyanok, akiket egyszerűen nem lehet szeretni, ebben az egy dologban sajnos el kell fogadni a korlátainkat. (Jelzem, hogy ez nem paródia.) Hogy is lehetnénk teljesen tökéletesek? Olyan csak egy lehet.

A fideszesek a világ legborzasztóbb szörnyei. Az elnyomás, a diktatúra olyan mélységeibe taszították az országot, visszamenőleg is, már évszázadokkal ezelőtt is, hogy a magyarság felelőssége az emberiséget elérő minden rosszban tetten érhető. Fel kell fognunk, hogy a világ legszörnyűbb helyén élünk, szörnyek között. A fideszesek már minden elloptak. Nem túlzok, mindent. Ami meglévőnek látszik, az csak érzékcsalódás, amit a propaganda idéz elő. Ezek annyira gazemberek, hogy az ország száz leggazdagabb emberéből 93-t kommunistának álcáztak. A betiltott, eltiport ellenzéki sajtót megjelentnek maszkírozzák és eltűrik, hogy évente sok milliárd forintot kapjon az külföldről, illetve úgy intézik, hogy az ellenzéki újságírók a háromszorosát keressék a propagandistákhoz képest.

Micsoda eszelős gonoszság kell ahhoz, hogy a már minden korábbi évben is megfizethetetlen lángos a Balaton parton minden évben jelentősen dráguljon és a NER-lovagokon kívül az összes nyaraló csak csorgassa (síró éhező anyák és nélkülöző gyermekeik) a nyálát a lángosos standok előtt. Ezek a mocskok egy csomó pénzt költenek arra, hogy az el nem adható lángosokat megsüssék, hogy a frissen sült lángos szálló illata fokozza az éhező nyaralók szenvedéseit. (Kérem, ne üljenek fel annak az olcsó propagandának, hogy ez paródia.)

Nem kellene, de szellemi nagyvonalúságból rávilágítók arra az ellentmondásra, hogy az emberek több mint fele a Fideszre szokott szavazni, illetve úgy is érzi, hogy jobban él, mint bármikor máskor. A fideszes gonoszság zsenialitása abban áll, hogy azért hagyja a haldokló gazdaság növekedéséből származó bevételek egy jelentős részét az embereknél, hogy tőlük lophassa el egyenként. Ezek nem csak lopni szeretnek, hanem egyenként élvezik, amikor kirabolhatnak. Nagyon tévedsz, hogyha azt gondolod, nem ezek intézték el, hogy fizetned kell mindenért, hogy van adó, sőt dolgoznod is miattuk kell. Bármi is fáj, tudnod kell, hogy miért is fáj, ki miatt fáj. És van pofájuk kinevetni téged, amikor őszinte áhítattal csodálkozol rá a tökéletes jóra, amikor az végre eljön közétek! (Egészen felháborító, hogy egyesek ezt paródiának merik nevezni.)

Már 35 éve tudjuk, hogy vannak azért olyanok, akik tudják mit kell tenni, vannak akikben van mersz és akik készek cselekedni! Ezek a csodálatos emberek mindig készen állnak, hogy megmentsenek bennünket. Ők azok, akik képesek minden apró részletkérdést megoldani, akik minden őket követő számára tudják biztosítani a tökéletes boldogságot. De ezek a végtelenül gonosz fideszesek, soha nem engedték őket jót tenni! Ilyen egyszerű a világ bizony!

Azt pedig beperelem, aki ezt paródiának merészeli nevezni!

De van megoldás! Felismerve, hogy a jó más megtestesülései is elérhetők az ínséget szenvedők számára, összefogtunk a jóakarat, a szabadság, a boldogság legcsodálatosabb letéteményesével, a Facebookkal (Meta). Mindannyian tudjuk, hogy mennyit köszönhetünk ezeknek a kiváló embereknek, akiket sajnos nincs szerencsénk ismerni, de jószándékukban ennyi cicás videó után bizonyosan nem kételkedhetünk. De ők mindig készek segíteni, csak kérnem kellett és küldtek nekem egy szimpatikus magyarul beszélő hölgyet, aki támogat abban jogilag, hogy a szeretetem szabadon áramolhasson mindenkihez a Facebookon keresztül. A Facebookban megtestesülő szabadság a jövő, amelyet kompetens emberek és humánus mesterséges intelligenciák ellenőriznek és kizárják a gonosz kormány beavatkozását. Hiszen teljesen egyértelmű, hogy egy algoritmus csak jóindulatú lehet, emberi rosszakarat csak nem testesülhet meg benne, hiszen nincs köze a NER-hez.

Ha ránk szavaztok, holnaptól minden jó lesz! (A mikroadományokat ne felejtsétek!)

És higgyétek el, sohasem hazudnék nektek, és sose próbálnám elhitetni veletek azt, hogy ez nem paródia, ha az lenne!

Vezető kép: 20240530 — Magyar Péter és hívei tüntetnek az Ep-listavezetők vitája alatt a Várkert Bazár előtt // fotó: Hatlaczki Balázs

 


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Magyar Péter álarcban, parókában, napszemcsiben, maszkban is felismeri az ügyészeket és a bírókat!

  Magyar Pétert én már csak vágott változatban fogyasztok. Ráhagyom a fiatalokra és a hősökre, hogy …

14 hozzászólás

  1. Ungarn über alles !

    „szavazz a facse-párti jelöltekre”
    na mármost az új Messiás szerint a barmokat is etetni kell !
    azok pedig a székletes-fővárosban szaporodnak leginkább

  2. Erre a hülye hazug agymosott Magyar Pöcsre, Isten öeizzen meg attól, hogy erre és a bünbanda tagokra Sájer Máriára és a lányára Vogel Evelinre és a többi elitéltekre szavazzunk.

  3. Jó írás.
    Tényleg nem vicc, van olyan jogvegzett ismerősöm, aki mindezt SZÓ SZERINT így gondolja…

  4. -Mégis csak a FIDESZ-re fogok szavazni…:
    –Miért????
    –Hát azért, mert ez a véleményem, nincs jobb választási lehetőség, alternatíva.
    –Könnyű belátni…..:
    Egyszerűen csak BECSÜLETESEN utána kell nézni, hogy a liberálisok mit műveltek akkor amikor kormányon voltak, és a FIDESZ mit csinált kormányon.
    –Nagyon sok különbség van a liberális ellenzék és a FIDESZ között.
    A FIDESZ a lakosság hasznára van, még rossz gazdasági helyzetben is,
    a liberális ellenzék kormányon mindent ellopott mert kleptomániás, ellenzékben pedig igyekszik a legnagyobb kárt okozni. A haszontalan károkozó liberálisokra öngyilkosság szavazni.

  5. –Gyurcsány Ferenc az öszödi beszédben nem csak azt árulta el hogy hazudnak reggel éjjelé meg este, hanem azt is hogy még „számolni” sem tudnak, ez is oka a gazdasági bajoknak.
    Gondolom azóta sem tanultak meg számolni , ezt bizonyítja a gyagya DK Dobrev megnyilvánulásai is.
    –Sajnos ez jellemző az egész Facebook által támogatott liberális ellenzékre Magyar Péterrel együtt.

  6. Remek a cikk, nagyon jót mulattam, olyan találó, hogy alig bírom kiegészíteni:

    Szavazz rám, mert
    1. Beperellek, ha nem hiszed, hogy én vagyok a Megváltó!
    2. Beperellek, ha szerinted nem én vagyok a tökéletes férfi
    3. Beperellek, ha síkhülyének hiszel, és azt gondolod, hogy családi pedigrémre és nem tanulásra kaptam a diplomámat.
    4. Beperellek, ha azt gondolod, hogy kiküldelek majd meghalni Ukrajnáért. Énértem fogsz meghalni.
    5. Beperellek, ha szerinted mindent el fogok lopni. Mert nem igaz, hogy pénzéhes vagyok, fogok bőven juttatni más igaz híveimnek is, akire Soros bácsi, bácsik rámutatnak.
    6. Beperellek, ha kevesled a három gyerekemet mikor Péter barátomnak 7 is volt, mégse sikerült átvenn e az országot.
    7. Beperellek, ha szerinted nem szeretem a gyerekeket, merthogy szoktam köztük késsel járkálni, és csatos övvel ordítva dobálni az anyjukat.
    8. Beperellek, ha azt hiszed, hogy nem saját kis megtakarított pénzecskémből harcolok most érted.
    9. Beperellek, ha szerinted gyűlölöm a nőket. Én szeretem őket, azért is fogom őket besorozni sorkatonának.
    10. Beperellek, ha azt terjeszted, hogy be fogom hívni a migriket, hogy a nyakadba, lakásodba ültessem őket. Nem fogom behívni őket. Maguktól fognak jönni, mert ők is szeretnek engem.
    11. Beperellek, ha azt hiszed egy önimádó nárcisztikus király leszek, akinek majd a gyerekek se merik kimondani, hogy meztelen.
    12. Beperellek, ha arra gondolsz, hogy majd mint anno Rákosit félórákig kell megtapsolni, különben jön érted a fekete autó. Vérpiros autó fog jönni, és csak akkor ha nem tapsolsz egy órán keresztül és az ágyad felett nem az én szép férfias acélos tekintetű portrém lesz kiakasztva.

    Szavazz rám, I. Nagy Beperellek Péterre!

  7. Akármilyen forrásból fedezik Magyar Péter Facebook-jelenlétét, egy biztos: nem közpénzből. Ellentétben a kormány sok százmilliós hirdetéseivel, amelyek mindegyike KÖZPÉNZBŐL van finanszírozva. Mindenki döntse el, hogy ez így korrekt gyakorlat-e?

  8. Mekkora nagy hiányát érzem,hogy nincs és nem is volt f@szbukom!!

  9. Tegnap jöttem haza a Balaton környékéről , hajókáztam is, nos a sima lángos amit én ilyen alkalmakkor mindig megeszek egyet, az 1200 ft, rettenetes , igaz én úgy szoktam ,hogy délben beülök egy étterembe eszek ami jól esik kifizetem , és megyek tovább, de hát én tényleg rusnya fideszes vagyok, hogy mitől megy ilyen jól , dolgozom!

  10. A Fico elleni merénylet is, Orbán letiltása is rámutatott, hogy milyen fontos lenne gátat szabni az interneten – főleg a Facebook-on – terjedő, tudatosan gerjesztett gyűlöletnek, illetve; elhallgatásnak! Amikor Szijjártóék az energia függőséggel kapcsolatban oly sokat papolnak a „diverzifikáció” szükségességéről, furcsa mód, az ország szuverenitására nem kevésbé veszélyes, egyoldalú infokommunikációs függőségről senki sem beszél… A Facebook, látva, hogy egy, a saját feleségét titokban lehallgató, erkölcsi nulla f@szopónak is százezres „követői tábora” lehet Magyarországon, megpróbálkozik a korábban „vörösnek” hitt vonalak átlépésével! 2026-ig van még két év, ezalatt, legalább azoknál a szervezeteknél, amelyeknél a Kormánynak ráhatása van (állami hivatalok, közmédia, stb) fokozatosan át lehetne állni, pl. az Elon Musk-féle „X”-re, ezzel is csökkentve a Facebook-nak való kitettséget! Továbbá. kötelezni lehetne az országban működő internetszolgáltatókat egy „police monitoring” rendszer kiépítésére, amelyen keresztül valóban szűrni lehetne a „közösségi alapelvek megsértését”, a „veszélyes személyek és szervezetek támogatását” és a többi globalista blablát! A mesterséges intelligenciák korában ez egyáltalán nem lehetetlen, csak akarat kellene hozzá… (Amúgy, ha tetszik, ha nem, előbb-utóbb úgyis szembe kell nézni a modern technológiák jelentette kihívásokkal, mint, ahogy, például, a pénzügyi kormányzat a bitcoint kereskedelem szabályozását most készíti éppen Magyarországon!)

  11. Azért, a Facebook-on szerzett népszerűségnek van egy nagy hátulütője is! A Facebook-on – ahol minden csoda max. három napig tart – nagyon nehéz huzamos ideig fenntartani a permanens gyűlölködést, ráadásul úgy, hogy a Facebook falók népes táborának igen magas az ingerküszöbe ez ügyben…Ez a magyarázata annak, hogy eddig minden „messiás” alól, (pl. Márki-Zay, Bajnai, stb) kb. félév után kihullott a vágtató paripa… Valószínűleg ez fog történni ezzel az erkölcsi nulla f@szopóval is, aki a saját feleségéről, titokban készít hangfelvételt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük