Magyar Péter álarcban, parókában, napszemcsiben, maszkban is felismeri az ügyészeket és a bírókat!


Magyar Pétert én már csak vágott változatban fogyasztok. Ráhagyom a fiatalokra és a hősökre, hogy megnézzék az előadásait és kivágják azokat a részeket, amelyek elég rövidek ahhoz, hogy közvetlenül ne roncsolják a sejtjeimet.

Valami új vegyszer lehet a piacon szerintem.

A videórészlet megtekintése után a következő irányba is kanyarodhatott volna a beszélgetés:

– És kedves Péter honnan tudja, hogy aki elmaszkírozva odajött Önhöz, és bírónak vagy ügyésznek mondta magát, az igazat mondott?

– Onnan, hogy én mindig igazat mondok!

– ?

– Ha én azt mondom valakiről, hogy ügyész vagy bíró, akkor az az. Hazudik aki mást mond és beperelem!

Péter ott volt a NER közepén, mindenkit ismer és azt is elhiszi, hogyha valaki valaki „rokonának” mondja magát. Csalódott ügyészek és bírák, csalódott rokonok. Némelyiknél még hangfelvételek is vannak. Mondjuk érdekes dolog ez, ha Péter mindenkit ismer, akkor Pétert miért most ismerik meg sokan, hogy ismert lett?

De tekintsük át ezt a dolgot pszichopatológiailag. Bizonyára a kedves olvasó is volt óvodás és emlékszik rá, hogy milyen gondolatok, vágyak, érzelmek kavarogtak a göndör fürtjei alatt. Alapesetben az ilyesmit az ember alsó tagozat végére kinövi az ilyet és nem traktálja a pajtásait képzelt történetekkel.

Péter először is azt képzeli, hogy ő a világ közepe. Sajnos a környezete korábban is megerősítette ebben, március óta pedig egyszerűen legázolják az ilyen ingerek. Péter minden eseményt, jelenséget, ingert úgy értelmez, hogy az megfeleljen a fixa ideájának. A környezetében az emberek vagy a hívei, vagy titkos ügynökök, vagy olyan emberek, akik dezertáltak a NER-ből az ő hatására.
Aki még nem dezertáltak, azok gondolkodnak a dezertáláson, illetve attól remegnek, hogy Magyar Péter megjelenik náluk, leleplezi az üzelmeiket és külföldre kell menekülniük.

Péter mindenütt ott van és Péter hívei mindenütt ott vannak.

Én csak azt javasolhatom mindenkinek, vessen számot az életével, hogy tiszta lélekkel kerülhessen majd Péter elé, amikor az eljön a munkahelyére vagy az utcájába, társasházába rendet tenni, ítélni elevenek, holtak és NER-esek felett. Közelg a végítélet!

És most láttam a gyerekes videót. Hát ennél még Rákosi elvtárs is mértéktartóbb volt.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Vajon Nádas Péter el fog-e határolódni a woke-tól?

  Vagy esetleg a sikeres fehér férfi mivoltától? Nekem bármelyik jó. Mint bizonyára önök is értesültek …

29 hozzászólás

  1. Droidka! Nem unod még ezeket az primitív és gyermeteg posztokat?

  2. Köszi szépen az ingyenreklámot, prostisrácok! 😀

  3. Tudományos libsizmus

    Nárcisztikus betegségére tekintettel szerintem nem fogja túlélni a bukását.

    • Tévedsz. A gonoszság tartósít.
      A kudarc újabb gonosz aljasságokra sarkallja.
      Ne feledd, a pszichopatának fejlett manipulációs képessége van.

  4. Remélem a gyermekei rühellik már ezt a emberségéből kivetkőzött fazont.!!!

    • A kamasz fiát folyamatosan alázta és nemrég a nagy nyilvánosság előtt is alázta, amikor
      elmesélte, hogy a nagy fia Fidesz-szavazó, kitéve annak, hogy az iskolában zaklassák, gúnyolják, abuzálják. Ugyanis a fia az apjától elvárta, hogy oda húzza az ikszet,
      ahol az átlagon felüli egzisztenciáját biztosították. Ha csak egy évig kapta a havi cca. 5 milliót,
      akkor az évi átlag 60 millió forint. De ehhez is a fia erkölcsi tartása kellett.

    • Remélem, nem. Sajnálom, hogy ezeknek vannak kitéve nap-nap után, semelyik gyerek sem érdemel ilyet. Nem lehet könnyű megélni azt, ha valamelyik szülődből politikus lesz.
      (Hát még azt, ha minden erőfeszítés dacára sem lesz!)

  5. Bevallom, töredelmesen, hogy én is készítettem hangfelvételeket a rokonomról.
    Nem volt képes megakadályozni az előre megfontolt merényletemet, mert titokban vettem fel.
    Nemrég elővettem, és kb.40 fős, nagy nyilvánosság előtt lejátszottam. A ballagási családi ebéden.

    „Kici vagyok én, maj’ megnövök én,
    Mint a tüdő a fazékból, kidagadok én…” – énekelte az akkor 4 éves, most érettségiző éves unokám.
    :DDD

  6. Végső Anna

    Az, hogy Magyar Péter ilyen, az egy dolog. Ennél sokkal súlyosabb az a tény, hogy ennyi embernek éppen rá van igénye.
    Eddig azt hittük, hogy a kommunista- szocializmus lelkekben okozott pusztító hatása már a múlté…

    • Azóta több (DE)generáció nőtt föl az ultraliberális keltető középiskolákban. Évi cca. 40 ezren
      érettségiztek csak az utóbbi 14 évben. Számold ki.

  7. Folytatni kell ennek a f@szopó Soros ügynöknek a leleplezését, mert a globalista „dollár” közösségi média aligha fogja ezt a „szívességet” megtenni… Sorosék, megelégelve a hazai ballibek töketlenségét, az itteni, érthetetlen módon eltűrt, Pressman-féle felforgató/kémközponton keresztül, – a „szakma” szabályainak megfelelően – górcső alávették Orbán, két, messziről is kirívóan, leggyengébb „láncszemének” – Katikának és Juditkának – a környezetét; hátha találnak ott valakit, akit be tudnak szervezni aljas céljaik eléréséhez… Kapóra jött nekik a miniszter asszony legendásan sz@r párkapcsolata, amely már a szűkebb berkekben is köztudott volt…(Közben a dilettáns párt komisszár, Rogán által irányított honi titkosszolgálatoknak – akiknek, egyébként, feladatuk lenne a vezető politikusok védelme az előre eltervezett provokációktól – meg sem fordult a fejében, hogy az időközben zsarolhatóvá vált miniszter asszony exe, éppen alkalmas lehet a „bazári majom” szerepére…) Hosszú hónapokon keresztül képezgették az immáron Soros ügynökké avanzsált f@szopót, valószínűleg a 2026-os választásokra „gyúrva”, azonban azzal nem számolhattak, hogy Katikával együtt Juditka is bedobja a törülközőt, és idő előtt elő kell jönniük a farbával, amit annyira nem is bántak, mert nyakunkon az EP/önkormányzati választás és legalább, van mivel elterelni Karácsony korrupciós ügyleteiről a figyelmet! Amúgy, ezt a f@szopó Soros ügynököt a „saját” módszereivel, könnyen meg lehetne buktatni… Ót elnézve, kizárt dolog, hogy például, a Rosszlányok.hu, vagy valamilyen hasonló oldalon ne bukkant volna már fel…

  8. Ez a gyerek a bejátszoban Magyar Péternek rajzolt valamit, de a rohadék féreg Magyar Péter meg a saját gyerekeinek kést mutogatot, elvette a telefonjaikat, öngyilkossággal ijjesztgette öket nagy különbség, hogy a bör rohadjon le a kétszinü pofájáról Magyar Péternek utálatos egy féreg.

  9. Ez a folyamatosan a lógó nyelvcsapig kitátott száj Leninre emlékeztetően elundorító.

  10. Persze a paróka, vagy az allszakall hülyeség, de sajnos tényleg létezik rangos Fideszes rokon is a Poloska rajongók között. Hja, az irigység nagy úr.
    A bírók baloldalisagat meg már régóta észrevettük, ez nem új. Annyi jó van benne, hogy mindezek sosem voltak Fidesz szavazók, – saját bevallásuk szerint is-, így nem fogyasztják a szavazótaborunkat.
    Legfeljebb most kikerülnek a fényre. De van vedoszemuveguk ezek szerint…

  11. Ès ebbe a seggfej Magyar Péterbe van belehúlva a berátnöje Vogel Evelin aki szintén nem egy nagy szám akinek az anyja 4 évet ült börtönben. Ha Vogel Evelin és a volt felesége Varga Judit között kéne választanom inkább Varga Juditott választanám szép csinos és okos nö.

  12. Tehetős Totó

    Lehet, hogy az én fülemmel van gond, de nem értem mit mond a kissrác: paraszt, panasz (?) OV. Az, hogy nem az zavarja, hogy nem haphat avókádos fagyit, vagy nincs a legutolsó genetrációjós mobcsitefcsije, hanem hogy „uralkodik”- erús környezeti befolyásoltságról árulkodik.:D:D:D

    • Tehetős Totó

      Jav. Lehet, hogy az én fülemmel van gond, de nem értem mit mond a kissrác: paraszt, panasz (?) OV. Az, hogy nem az zavarja, hogy nem haphat avókádos fagyit, vagy nincs a legutolsó generációs mobcsitefcsije, hanem hogy „uralkodik”- erős környezeti befolyásoltságról árulkodik.:D:D:D

  13. Miért van letörölve az a jelenet mikor egy idös néni azt mondja Magyar Péternek személyesen a szemibe, hogy elfelejtettem páva tollat hozni amit feldugjál a seggedbe. Hogy lehetaz a PS. ilyet letörölnek csak nem Magyar Pétertöl kapnak utasitásokat.

  14. Igaz elnézést a PS.-töl, ezt a HirTV.-ben láttam.

  15. Jánká néni

    Álíccsúk mög a Mágyár Pétöröket! Stóp Mágyárók!

  16. KIVÉTELES TEHETSÉGGEL RENDELKEZIK EZ A PUCUGYURI: MÉG SŐTÉTBEN IS MEGÉRZI A FINGSZAGOT!

    ÉS MÉG EDDIG SENKI NEM FIGYELT RÁ?

  17. SZERINTE A FIDESZESEK ÁLLATOK, AKKOR EZ A CSÓTÁNY MI? SZARCSIMBÓK A FIDESZESEK VALAGÁBAN…
    EZT A CSÓTÁNYFAJTÁT TENYÉSZETNI KELLENE, ÉS A KATONAI ÉLESLÖVÉSZ GYAKORLATOKON ÍRTANI.

    NINCS NÁLUNK VALAMI JÓ VADÁSZ TÁVCSŐVES PUSKÁVAL? ÚGY KÉNE EZT A CSÓTÁNYT LELŐNI MINT KENNEDYT, EGY HÁZTETŐRŐL. (ÖNVÉDELEMBŐL MÉG HÁTULRÓL IS LE LEHETNE PUFFANTANI)
    ELVÉGRE ELŐRE , HOGY TUDJUK HOL FOG LEGKÖZELEBB PRÉDIKÁLNI.

  18. menj a jó ides anyádba te tetű

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük