A férfi, aki egyetért azzal, hogy a férfiak feleslegesek


Semmiféle észszerű indokot nem tudok arra felhozni, hogy miért is olvasok el egy, a HVG-n megjelent sorozatkritikát. Talán azért, mert egy, a Star Wars univerzumában játszódó sorozatról van szó. Nem kellene facebookozni, ez a tanulság, mert az tolta elém.

Az első két rész még mindig megmozgatja a gyermekkori érzelmeimet, a Jedi visszatért elviselem, a többi meg valami nagyon más. A jelen téma szempontjából nem mellékes, hogy a hetvenes évek végén legalább két olyan ikonikus erős nőalakot hozott létre az amerikai filmipar, akikkel még a férfisovinisztáknak sem volt semmi bajuk. Leia hercegnő és Ripley hadnagy úgy voltak erősek, hogy nem volt férfiasak, az erejük egyértelműen a nőiességükben rejlett, nem valamiféle feminizmusban. Üdítő váltás volt ez a vészhelyzetben sikítozó nőkhöz képest, akik addig uralták általában a filmvásznat. Ezután azonban például a Cynthia Rothrock-filmek (vájt fülűeknek) is ezt a hullámot lovagolták meg, teljesen kilépve a valódi lehetőségek világából, ő ugyanis magánál 20–30 kilóval nehezebb férfiakat aprított szakmányba.

Nem tudom, feltűnt-e, de sem Leia hercegnő, sem Ripley hadnagy nem volt valóságtól elrugaszkodott szereplő, mindkettő az adott fantasztikus univerzumban ugyan, de egy erős és okos valódi, emberi nő lehetőségein belül küzdött a túlélésért.

A megkritizált sorozat persze szar a HVG szerzője, Kovács Bálint szerint. Természetesen igaza is van, biztos az, mi nem szar manapság az amerikai filmiparban? Innen azonban szürreálisba fordul a cikk, szó szerint beidézem, mert ez maga a woke elmebaj.

A sorozat:

…olyan, mintha szándékosan a woke-ellenes, begyöpösödött, nőgyűlölő homofób rasszisták bosszantására hozták volna létre, és még az is lehet, hogy ez tényleg így volt. Akkor legalább érthető lenne, miért is volt fontos bárkinek épp ezt a sztorit elmondani. Ráadásul az sem mellékes, kit is fed itt a „bárkinek”: az a Leslye Headland a sorozat kreátora, aki pályája elején négy éven keresztül volt a rengeteg nő megerőszakolása és szexuális zaklatása miatt elítélt Harvey Weinstein személyi asszisztense. Az ő élete, illetve karrierének ez a szakasza volt az, ami Az asszisztens című filmet ihlette: ez egy meg nem nevezett, de nyilvánvalóan Weinsteinről mintázott, nagyhatalmú filmproducer asszisztenséről szólt, aki bár maga nem lát semmi konkrét bűncselekményt, de egyrészt olyan feladatai vannak, mint a nagyfőnök kanapéjának letisztítása, másrészt amint szót próbál emelni a helyzet ellen, azonnal szembetalálja magát azzal, mennyire összezár a rendszer a nagykutya védelmében és a magafajta kisemberek ellenében.

A LÉNYEG UGYE AZ, hogy nem látott konkrét bűncselekményt! És ezeket a sorokat is neki köszönhetjük:

Lehet persze, hogy az ebben a munkakörben megtapasztalt visszaélésektől teljesen független, hogy a sorozatban

  • egy nő a főszereplő,
  • aki fekete,
  • egy, csak nőkből álló kommunában nőtt fel,
  • lényegében két anyja volt,
  • akik vélhetően leszbikusok.

Mindenesetre – vérmérséklettől függően – vicces vagy elkeserítő, hogy 2024-ben még mindig ott tartunk, hogy egy film(sorozat) „rajongói” teljesen komolyan úgy gondolják, tönkreteszi és meggyalázza kedvencüket, ha abban fekete, leszbikus nők szerepelnek. Pedig mellesleg Headland meg is indokolta a dolgot; hogy ne legyen spoileres a mondat, elég annyit mondani, hogy a Wonder Woman képregény(film)ekből ismerthez hasonló női közösségről van szó, és ez kifejezetten fontos a főszereplő élettörténete szempontjából, szóval még az sem igaz, hogy a mai „woke korban” csakazértis szerepeltetnének kisebbségeket, mert a politikaikorrektség-rendőrség máskülönben bilincsben vinné el az alkotókat.

Mi van? Mi van? Mi van? A fekete leszbikus nő még az amerikai televíziózásban is nagyon gáz toposz. A West Wing (Az elnök emberei, 1999–2006) című, egyébként jó, de nagyon liberális sorozatban az egyik nagyon liberális főszereplő arról panaszkodik (az 1990-es évekre utalva), hogy az apja minden álma az volt, hogy kerületi tanigazgató (vagy mifene) lehessen, de mindig volt egy leszbikus fekete nő, akit ki lehetett, ki kellett nevezni helyette. Mondjuk persze ma már nem merne senki ilyet mondani.

Szóval nem tudom, hogy ki hogy van vele, de engem férfiként némileg zavar, ha a nősoviniszták kihagynak az emberiségből. Rohadtul nem érdekelnek a csak nőkből álló csoportok problémái, ahogy a csak férfiakból álló csoportokat is betegesnek tartom. A csak nőkből álló közösségek is csak addig életképesek, amíg vannak valahol férfiak, akik kívülről bekavarnak. Persze a tudomány majd megoldja, vagy már persze meg is oldotta, de jó. Ja, és a kommunák! Mennyire jól bejöttek a hatvanas–hetvenes években! Az azokban nyominger felnőtté felnevelt gyerekek cseszik szét részben a világot azóta is. De biztos az is a férfiak miatt volt pocsék.

Nem vagyok hajlandó – még a szar szórakoztatóipari szemetekben sem – nemhogy ünnepelni, hanem tudomásul sem venni azt, hogy bármilyen formában programot csinálnak a férfiak kitaszításából, megszüntetéséből. A Star Wars-univerzum „woke-osítása” persze már régen megkezdődött. Egyetlen részt sem láttam azóta se, de pont azt a részletet az egyikből igen, amelyben valami felkelők megjegyzik, hogy szörnyű, vállalhatatlan dolgokat tettek a felkelés (a lázadók) sikeréért. Ez ugyebár pont az, amit bármelyik kommunista elmondhatott és elmondhat magáról.

A nősovinizmus pont annyira ocsmány és kontraproduktív, mint a férfi párja. És most kiélvezem a demagógiát én is: a kommunák előtt minden barom férfit az anyukája nevelt olyanná – na jó, a középosztályban a szobalányával vagy a dajkájával közösen. Úgyhogy az anyukához kellene visszamenni reklamálni. Aztán ugyanilyen típusú anyukák a lányaikat (mert akkor még voltak testvérei az embereknek) – na jó, esetleg egy generációval később – férfigyűlölő libákká nevelték. Egyrészt, mert azt hitték, férfinak lenni csodás, másrészt teljesen komolyan azt gondolták, hogy a férfiak „szabadok”.

Na de mindegy. Szóval szerintem feleslegesek azok a férfiak, akik nem ismerik fel azt az ideológiát, amely szerint a férfiak feleslegesek. Ja, és ebből egyenes ágon következik, hogy azok a nők is feleslegesek, akik szerint a férfiak feleslegesek. De ezzel kapcsolatban igazából nincs teendőnk, mert szegények már jóval előbb feleslegesnek érezték magukat, mielőtt tőlünk hallották volna ezt.

A félreértések elkerülése végett: semmi kifogásom nincs a szubkultúrák belterjes „irodalma”, „művészete” ellen. Olvassák egymást, írjanak drámai történeteket arról például, hogy mennyire szörnyű egy leszbikusnak a mesterséges megtermékenyítéskor egy „férfi” genetikai anyagával érintkezni, még ennyire minimális módon is. Azt ellenzem, hogy az arcomba tolják.

Azt ellenzem, hogy ezt a fősodorként belekeverjék a mesékbe, a tankönyvekbe, a tévésorozatokba, mindenbe, és persze azt különösen, hogy visszamenőleg is minden, már kész műbe is (lásd Harry Potter például).

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Magyarország ma messzebb van a háborútól, mint Európa vezetői szerint lennie kellene

  Magyarország ma messzebb van a háborútól, mint akár Németország, Franciaország vagy a harcias lengyelek, nehéz …

3 hozzászólás

  1. A haladó tudatú férfi önmagát is meghaladva érezheti feleslegesnek magát. Trtsa meg saját magának az érzését.

  2. Perverz hülyék!

  3. én pl. Kovács Bálint (vajon ki lehet? ismernem kéne?) egyetlen itt idézett mondatát sem értettem még úgy sem hogy a T. szerző elmagyarázza

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük