És a Népszavában már mentegetik a pedofíleket!

Éreztük, hogy nem természetes a liberális fősodor felhorgadása a pedofíliával kapcsolatban.

Azon kívül, hogy megpróbálták ezt a jobboldalra kenni, gondolom, tömegével küldték a nyugtató üzeneteket a haveroknak, nem kell ezt olyan komolyan venni. Haskó László a Népszavában már vissza is tért a liberális sajtóban az elmúlt hónapokban is rendszeresen erőltetett állásponthoz, hogy a pedofília betegség, és csak a rohadt fasiszták rekesztik ki a társadalomból azért az embertársukat, mert ilyen fantáziái vannak. Miért is nem vagyunk meglepve?

A liberalizmus legundorítóbb tulajdonsága, és persze a legveszélyesebb is, hogy bármilyen közveszélyes baromságot le lehet vezetni belőle pusztán egy lépésben. Ha a pedofília betegség, akkor a pedofil egy beteg ember, akit szánnunk, szeretnünk kell, és gyűlölnünk kell azt, aki rosszat gondol, mond róla, vagy esetleg átviszi a gyerekeit a túloldalra, ha szembejön az utcán.

Aki nem szeret pedofil mellett lakni, az biztos homoszexuálisok, cigányok, zsidók, drogosok és pirézek mellett sem lakik szívesen, csak fehér fasiszták között.

Ezt a felsorolást mindig csíptem, különösen azért, mert minden normális homoszexuális, cigány, zsidó és piréz kikérte magának, hogy szerepel benne. A drogosok csak azért nem, mert a világ hívságai őket két utazás között csak igen korlátozottan érdeklik. De pedofílek mellett szerintem még ők sem laknának, bármennyire is magas az ingerküszöbük a devianciák tekintetében. 

Minden bűnből először betegség lesz Liberáliában, aztán állapot, majd természetes jelenség. Aztán a végén kötelező lesz. 

Minden társadalom világosan meghatározza a kereteket, amelyekhez a tagjainak alkalmazkodnia kell. Tulajdonképpen legtágabb értelemben ez a kultúra, amely egy komplex, szinte teljesen koherens és konzisztens értelmezése a környezetnek és az ember alkotta világnak. Az emberi értelem korlátos volta következtében a kultúra minden egyes eleme, szabálya, normája, értéke tűnhet önkényesnek, értelmetlennek, túlzónak, erősen korlátozónak, aktuálisan inadekvátnak, kontraproduktívnak. Az emberi együttműködések mégis akkor bizonyulnak sikeresnek és tartósnak, amikor az emberek a történetileg kialakult szabályrendszereket elfogadják, és csak nagyon alapos okból változtatják meg, akkor, csak akkor, ha valami lényeges körülmény megváltozik. Amikor egy sok nemzedéken keresztül együtt élő embercsoport tilt, büntet, undorítónak talál, gyűlöl valamit, azt okkal teszi. Azért csinál így, mert tapasztalatból pontosan tudja, hogy az adott dolog veszélyes az egyénre és a csoport kohéziójára, túlélésére.

A csecsemők, a gyerekek szexuális tárgynak tekintése, a mi kultúránkban, a legerősebb tabuk egyike, a biológia és a kultúra egyszerre tette tiltottá, undorítóvá és durván büntetendővé ezt a viselkedést. Mindenki, aki a mi kultúránkban él, az pontosan tudja, hogy szó szerint a legundorítóbb dolognak tartjuk a gyermekek elleni szexuális agressziót, mert egy védtelen gyermekhez közeledő felnőttet, vagy nagykamaszt agresszornak is tekintünk értelemszerűen. Mert a pedofília egyúttal gyermek elleni agresszió is, amit szexuális tartalom nélkül is nagyon elítélünk. 

És ez minden kultúrában így van. Egyetlen kultúrában élő ember sem gondolhatja, hogy egy másik kultúrában ez másképp van. Ez egy egyetemes kulturális állandó. 

A szexualitás alapvetően pozitív dolog, normális formáira vágyni nem undorító, hanem kifejezetten vonzó. Az kétségtelenül igaz, hogy a normálist a kultúrák nagyon különbözően definiálják, változásuk (fejlődésük) során is egy kultúra történetében is lehet drasztikusan különböző a vonzó és undorító, a tiltott és a preferált. De a biológia önmagában meghatározza, hogy mi tekinthető normálisnak, és mi az, ami kilép a természetes normalitás zónájából. 

A liberalizmus legaljasabb projektje, hogy mind az egyénnel, mind a társadalommal elhiteti, hogy egyedi igények, perverziók, extremitások, genetikai betegségek, pszichiátriai tünetek, „leküzdhetetlen vágyak”, tehát egyedi esetek, általános társadalmi, kulturális változást alapozhatnak meg. Azért, hogy a közösség tapasztalati úton kifejlődött undora, elutasítása egy viselkedés irányába ne sértse egy egyén specifikumait, az egész társadalom és kultúra teljes alkalmazkodását várják el. 

Az elmúlt harminc év arról szólt, hogy a pusztítóan veszélyes és egyébként is undorító emberi viselkedésekkel szembeni társadalmi elutasítást, az elkövetők személyiségi jogainak védelme érdekében eltompítsák.

A kultúránk, és az ebben a kérdésben összezáró emberi közösségünk teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogy nem csak a pedofil cselekményeket, legyenek azok bármennyire visszafogottak is, hanem a pedofil gondolatokat is undorítónak találja. A pedofília annyira romboló viselkedés, hogy racionálisnak is tűnik a társadalom teljes elutasításával, a közösségből való kitaszítással fenyegetni. Áldozataiban akkora rombolást végez, egy életre tönkreteheti őket, hogy egyetlen kultúra, közösség sem akar semmiféle enyhítéssel, előzetes felmentéssel menlevelet adni azoknak, akik ilyesmit készültek elkövetni.

A pedofília betegségként történő értelmezése a szabad akarat tagadása.

Ezen a alapon bármilyen bűnelkövető, a kleptomániástól, a nemi erőszakolón át, a sorozatgyilkosig hivatkozhat a leküzdhetetlen vágyra, vagyis arra, hogy beteg. 

Ezeket az embereket jelentős mértékben a társadalmi tilalmakat övező következmények tartják vissza a bűncselekménytől, az emberek undora, a börtön fenyegetése, a kitaszítottság veszélye. A társadalom joggal és racionális alapon várja el mindenkitől, aki igényt tart a szabadságra, hogy normakövetően viselkedjen.

A vágyakat kordában kell tartani! És kordában is lehet tartani!

Ha nem lehet, és ezt ki is mondjuk, beteljesedik a liberálisok nagy álma, az olyan világ, amelyben mindenki korlátlanul önmegvalósító lehet, egy olyan hely, ahol nincs is szükség szabad akaratra, mert mindent lehet. A szabad akarat önmagunk kordában tartásának eszköze is.

A világ nem igazságos hely, ha valakit a rossz sorsa pedofil vágyakkal ver meg, akkor az élete egyik fő feladata, hogy azokkal megküzdjön. Haskónak abban igaz van, hogy ehhez az embernek joga van intézményesült segítséget kérni. Helyes is lenne, ha a pszichiátria támogatná ezeket az embereket abban, hogy megbirkózzanak a démonjaikkal. De ettől még a pedofília undorító és veszélyes. Aki pedofil képeket, videókat nézeget, az részt vesz ennek a perverz hálózatnak az fenntartásában, és végül is fizet azért, hogy aktív pedofílek, szexuális szadisták, pénzéhes szociopaták gyerekeket kínozzanak. 

Nagyon rossz ötlet, hogy a liberális elmebaj érvényesítésével, a pedofília betegséggé minősítésével bármiféle menekülőutat biztosítsunk bárkinek is.

A pedofílek ugyanúgy közveszélyesek, mint bármelyik agresszív elmebeteg csoport, és kockázati tényezőként vannak jelen a társadalomban. 

Egy kicsit is egészséges személynek tisztában kell lennie vágyai következményeivel, például azzal, hogy a vágyainak kielégítése más emberek, gyermekek megkínzásához vezet. Ettől nem szabadíthatjuk meg őket, ha még bármilyen módon is érző emberi lények azok, akiket ezzel a szörnyű vággyal vert meg a sors. De ha normálisak, ha emberek még, akkor kezelni is tudják ezt a vágyat, a saját belügyükké tudják tenni, vagy saját erőből, vagy orvosi segítséggel. 

De mindenkinek, aki gyermekek iránt érez „szexuális” vágyat, tisztában kell lennie azzal, hogy ez a vágy rossz és vállalhatatlan, aki pedig enged ennek a vágynak, bármilyen explicit formában is, akár képek használatával, az rossz, gonosz ember. 

Először az áldozatokat kell megmentenünk, azt kell megelőznünk, hogy áldozattá válhasson bárki is. A rossz embereket csak akkor tudjuk megmenteni, ha ők is bizonyosan meg akarnak javulni. Ehhez azonban nem csak orvosi segítség szükséges, hanem a saját döntésük is elengedhetetlen. És ahhoz tudniuk kell, hogy a rossz döntés esetén mi várja őket. Irgalom és kegyelem bizonyosan nem.