Genderfree

Perverz elmebetegek akcióban

A kora reggeli órákban az Index vezető anyaga volt a „17 tű volt az izmaimban, véreztem, sírtam, és akkor jött a sokkolóval” című írás, amelyet a Szalai nevű „újságíró” jegyzett. A világmindenségben nincs elég elektron, amely elég lenne az idézőjelekhez, ami ehhez az újságíróhoz dukálna. Barátunk ugyanis a II. Magyar …

Bővebben »

A szexuális zaklatást megelőző protokollról

A Nagy Liberális Lopakodó Világforradalom (NaLiLoViF) győzelme óta egyre több elmebeteget vagyunk kénytelenek elviselni a nyilvánosságban, miközben (Hála Istennek!) a mindennapokban még csak sporadikusán bukkannak fel. De a nyilvánosság ereje brutális és elég egy elmebeteg tünetfelsorolását néhány ezerszer meghallgatni, az ember máris kezdi azt gondolni, hogy az adott tünet maga …

Bővebben »

A CEU nem egyetem, a gender-elmélet nem tudomány

„… a világ legtöbb társadalomkutatója egyetért azzal a tudományos alapgondolattal, hogy a nemek nemcsak biológiailag, de társadalmilag is konstruáltak, és egyes népek már az ősidőktől nem kettő, hanem több nemet különböztettek meg.” (Fodor Éva a CEU rektorhelyettese, „genderkutató”). A férje agykutató, az a gyanúm, hogy nem sokat beszélgethettek a természettudományokról, vagy az agykutató fogalma …

Bővebben »

Bolondok karneválja

Most, hogy a német alkotmánybíróság úgy döntött, alkotmányellenes, ha csak lánynak vagy fiúnak anyakönyvezhetnek egy embert, kénytelenek vagyunk tudomásul venni: az elmebetegek kiszabadultak celláikból, ledobálták zubbonyaikat, nyakkendőt kötöttek és mindenféle fontos funkciót elfoglalva éppen most veszik át a hatalmat világunk felett. Zárójelben jegyzem meg, pillanatnyilag kereszténydemokrata kormányzat van Németországban, olyan, …

Bővebben »

A szexuális felajánlkozás bűncselekménye

Ha valaki kicsit is ismeri a történelmet, az pontosan tudja, hogy a szexuális viselkedés szabályozása hullámszerűen változik megengedőből szigorúba, majd fordítva. Élénken emlékezhetünk rá, hogy még 6-8 éve is nyaranként, a Balaton és egyéb vizek partján mindenféle korú tangában flangáló monokinis nők voltak megfigyelhetők a nemi erőszakok számának növekedése nélkül. …

Bővebben »

„Egy elmebeteg nő naplója”

F. Anita, általa egy közösségi oldalra feltett videó alapján, ön- és közveszélyes elmebetegnek látszik. Más megnyilvánulásait nem tekintettem meg, mert maga a videó a tünetek olyan gazdag tárházát kínálja, hogy az felesleges lenne. Ez az eset önmagában is a modern feminista női projekt mérhetetlen kudarcának iskolapéldája. Természetesen teljesen igaz az, …

Bővebben »

Ami erőszak és ami nem az

Ez nem egy szexuális ragadozó, ez egy szerencsétlen lúzer – fogalmazott barátnőm, amikor szóba került a hazai metoo kampány neves áldozata, Marton László. Miután heten is előálltak a rendező szexuális nyomorúságának színes és életszerű bemutatásával, világosan látszik: szó sincs erőszakról. Szó van viszont egy komplexusos, beteg személyiség perverz nemiségéről, no, …

Bővebben »

Beismerés (a béke jegyében)

Napok óta rettegek, hogy kiderül, és valamelyik áldozatom nyilvánosságra hozza, mit követtem el ellene. Bűneim hosszú sorozata 1973. június 11-én, a tízórai után kezdődött, amikor rábeszéltem a velem egy óvodai csoportba járó Pannikát, hogy együtt menjünk az óvoda udvarának hátsó részén található kisházba, amelyet a városi tanács és egy szocialista …

Bővebben »

Nemetvesztett gyerekek

A minap az Index összeállítást közölt a megerőszakolt gyerekekről. Sajátos módon nem említik meg a nemi erőszak tényét, sőt az újság úgy ír ezekről az esetekről, mintha valami pozitív dolog történt volna kisfiúkkal és kislányokkal. Pedig a portál által összegyűjtött történetek valószínűleg sokkal súlyosabb testi-lelki gyötrelmet okoznak a gyerekeknek, mint …

Bővebben »

Lángoló Amerika

Az amerikaiak megőrültek. Már akkor sejtettük, hogy nagy a baj, amikor kiderült, hogy az elnökválasztási küzdelem két legesélyesebb jelöltje Trump és Hillary.  Azóta kiderült, az elnökválasztási katasztrófamenet csak szelíd tünet, békés előjáték mindazokhoz képest, ami most következik. Úgy tűnik, lassan, sőt nem is olyan lassan a polgárháború szélére sodródik az …

Bővebben »