Egyre kellemetlenebb Dobrev Klárának lenni


Vannak érzések, amelyek megszületésére nem számít az ember. Most, hogy rendszeresen találkozhatunk Dobrev Klára megnyilvánulásaival, amit az Európai Parlament alelnökeként követ el, valahonnan, a lelkem legmélyéből előkúszott valami halvány sajnálat Gyurcsány Ferenc iránt. Na, nem azért, mert betegesen empatikus lennék, hanem azért, mert ami szörnyű, az szörnyű.

Mindig rejtélyes volt, hogy milyen premisszák mentén következett be a Dobrev-Gyurcsány fúzió annak idején, de az elmúlt 17 évben, amióta Gyurcsány Ferenc bekerült a köztudatba, szerintem mindenki úgy gondolta, még azok is, akik ismerték Klárát az oviból vagy az isiből, hogy Klára az áldozat, akit egy politikai kalandor behálózott. Klára politikai karrierjének kiteljesedése óta az embernek az az érzése, hogy egy egykori szegény, naiv, vidéki, gátlástalan karrierista fiú került szörnyű csapdába.

Még az ultraliberális nőkommandó, Bernadettől Ágnesig, akik évek óta ijesztgetik a lakosságot, sem készített fel bennünket arra, hogy milyen tud lenni egy modern női politikus, ha igazi kommunista géneket hordoz. Ne feledjük, hogy Apró Antalt, a Nagy Imre-per irányítóját, nevezett nagypapáját Kádár baloldali ellenzékéhez sorolhatjuk és még Kádár sem kedvelte. 

Mint Sztálin elvtárstól tudjuk, a kommunisták különös emberek.

Sztálin elvtárs ezt úgy értette, hogy valójában nem nagyon emberek, mert nem jellemzik őket azok az emberi érzések, amelyek az emberi közösségekben alapesetben megakadályozzák egymás halálra kínzását, lemészárlását. A kommunisták, nyilván az eszme nagyobb dicsőségére, az egyik legaktívabbak voltak a velük egy csapatban játszók likvidálásában, a helyben szokásos legbrutálisabb eszközök alkalmazásában. 

A kommunizmus csak két eredményt tudott felmutatni a története során, először azt, hogy a kommunista vezetők felhagytak egymás lemészárlásával, majd sokkal később az alattvalóik lemészárlását is abbahagyták. Mindkét lépést az a szomorú ténykörülmény kényszerítette ki, hogy aggasztóan csökkent a potenciálisan legyilkolható emberek száma. Maga Hruscsov is azt tekintette pályafutása csúcsának, legfőbb eredményének, hogy az első titkári tisztségből történő leváltása után nem lőtték azonnal agyon a Kreml udvarán, hanem simán nyugdíjba vonulhatott.

***

Dobrev Klára egyik Facebook megnyilvánulását a következő mondatokkal kezdte:

Folytatódik a Fidesz vesszőfutása. Az előbb ért véget a LIBE (az emberi jogokkal és a demokratikus jogállammal foglalkozó) bizottság ülése. A finn elnökség programjáról kérdezhették a képviselők a finn kormányt. Rögtön az első kérdező néppárti képviselő volt. Mit gondoltok miről kérdezte a finn minisztert? Az egyes tagállamokban elburjánzott korrupcióról, a jogállam lebontásáról, a sajtószabadság elleni folyamatos támadás elleni fellépésről kérdezett. Egyértelmű volt, kire gondol. Ehhez csatlakozott a mi frakciónk, majd többiek is, szép sorban. A DK képviselői teszik a dolgukat, éppen úgy, ahogy megígérték.

Érdemes eme szívet melengető mondat mélyebb értelmét is ízlelgetnünk, hogy megérthessük, Klára asszony milyen leosztásban is képzeli el a politizálást. A Pallas Nagylexikon a következőt írja a „vesszőfutásról”:

Testi büntetés, melyet még a század elejéig minden hadseregben kiszabtak nehéz fegyelmi vétségek esetén a hadi törvényszék v. rögtönítélő törvényszék útján. Ezt a kegyetlen büntetést úgy hajtották végre, hogy az elítéltnek egy, a társaiból alakított kettős soron (utcán) át kellett futnia, mialatt ez utóbbiak mindegyike fűzfavesszővel ütést mért meztelen hátára. A vétség vagy bűn nagyságától függött, hogy a sor hány emberből állott és hogy hányszor kellett ezen az elítéltnek végig szaladnia. Olykor a végrehajtást több napra kiterjesztették, mely alkalommal olykor egy napot kihagytak (átugrottak), ami a büntetést súlyosbította, mert az új ütések az alig behegedt sebekre estek s így erősebb fájdalmat okoztak.

A semmiből az európai politika liberális elitjének első vonalába ugró Dobrev Klára büszke rá és élvezi, hogy pszichológiai értelemben vesszőfutást szervezhet meg, sőt, maga is beállhat a sorba ütni. Erre a szóhasználatával, a szöveg egészével nem is titkoltan utal. 

Dobrev Klára korábbi posztja szerint:

Egyre kínosabb fideszesnek lenni az Európai Parlamentben.

Ez a kínos fogalmának teljes félreértésén alapul. Valóban nehéz fideszesnek lenni az EP-ben, de kínosan azok a liberális politikusok érzik magukat legfeljebb, akiknek a lelkük mélyén van valami kötődésük a saját hazájukhoz még. Mert nekik kell naponta végignézni, hogy valaki lelkesen, buzgón, élvezettel árulja el a hazáját. Ezt csak egy vérbeli kommunista nem érzi kínosnak, és hát Dobrev Klára egy vérbeli kommunista, akinek az elvtársai, bármiféle szövetségese fontosabb, mint az országa vagy a nemzete. 

Minden mondatából süt a gátlástalanság, az empátia teljes hiánya, az a gondolkodásmód, hogy csak a politika és a hatalom létezik, semmi más nem fontos a legkevésbé sem. 

Dobrev Klára egyébként, nyilván egészen véletlenül, a napokban nemi erőszakkal és mindenféle nőellenes tevékenységgel (persze utólag) lebukott Martin Luther King híres mondatával kampányol a Facebook oldalán:

Van egy álmom.

Ami egy általa vezetett, külföldről az országra erőltetett diktatúra. 


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

38 hozzászólás

  1. Miután dobrev politikus igy kötelessége lenne az.. I have a dream..mellé
    odairni a forrást, mint azt cikk iro megjegyezte MLK-t.
    És hogy egy ilyen nőnek nevezett lénynek a lelke helyén ekkora űt tátongjon.
    De ne sajnáljuk gyurcsányt,az akit mostanában keblére szorit a vadai is kb
    ilyen nőszemély.

  2. Kisné Kati

    A magyaság nem Dobrev nemzete, hiszen lépten-nyomon elárulja. Ő egy magyart gylilkoló hatalommániás embernek nem nevezhetó fehérjehalmaz unokája, aki tovább viszi a magyar gyülőletet és épp úgy mint a nagyapja, idegen hatalmak árnyékában lesipuskásként ott árt a magyar népnak ahol csak tud. Amit a politika színpadán csinál az ámokfutás becstelenséggel fűszerezve, ami előbb vagy utóbb visszahullik a fejére.

  3. Debill Kurva. Láttam anno az anyját is, hasonlóan unszimpatikus banya. Kezdem megérteni Fletó miért lett alkesz, 😛

  4. Kínos balliberálisnak lenni.
    Olyannak aki már 13 éve permanensen veszít mert, a nép már nem kér a fajtájából.

  5. Paranoidkám, örülnél ha életedben csak 1%-át elérted volna annak, amit Dobrev. Persze, akkor nem kellene álnéven firkálnod ezeket a bérömlengéseket. De ha egyszer másra nem vagy alkalmas…

  6. Valahányszor világgá böfög ez hazaáruló, hazánk testén furunkulusként élősködő gyurcsotányné egyet a sok elme beteg víziói közül,annyi alkalommal kell le írni valójában ki ő és mi a célja!

    Ez az öszödi kígyóné a Bolgár maffia főnökkel való üzleti kapcsolata miatti felelősségre vonás elöl(mentelmi jog) menekül , a maffia vezérrel való ismeretségét először bolsi szokásnak meg felelőn csipöböl tagadta !!!
    Míg férje a Szemlőhegyi böszme kígyó levélben könyörgöt Merkelisztán kancellárjának, vonuljon már be(mint Szovjet unió,56-ban ősei kérésére) Magyarországba, mert ez az átkozott nép nem akarja vezérének!!!

    A villában ahol életét tengeti hogy is jutott, apró antal és piroska néninek meg tetszett,apró elvtárs hatalmánál fogva a Szemlőhegyi zsidó családot egy este,egy kis bőrönddel deportáltatta egy Recski pajtába, már ez magában is elég hogy meg ítéltessék,napjainkban hasonló jellemtelenségről tesz bizonyságot, hiába született bolsevik!!!!

    Célja eléréséért, hazánkból sorosista Brüsszeli gyarmatot,Magyarország népét a sorosenzusi Brüsszel RABSZOLGÁIVÁ tenné!
    Magyarország vezetésére, Brüsszel segítségével férjét az öszödi kígyót
    neveztetné ki,mert az isten adta nép gyurcsótányt 2006 óta nem kedveli,utálja !!!

    Emlékeztetőül, Dobrev Klára „DK rt.” 2010 előtt a fejlesztési ügynökség elnökhelyetteseként felügyelte az EMIR fejlesztését (az EMIR az európai uniós pályázatok nyomon követését szolgáló informatikai hálózatot jelenti)hol nem volt nyílt közbeszerzés, sem nyilvános pályáztatás ezért 17,9 milliárd forintot kellett visszafizetnie a magyar államnak!A népnek!

  7. Valahányszor világgá böfög ez hazaáruló, hazánk testén furunkulusként élősködő gyurcsotányné egyet a sok elme beteg víziói közül,annyi alkalommal kell le írni valójában ki ő és mi a célja!

    Ez az öszödi kígyóné a Bolgár maffia főnökkel való üzleti kapcsolata miatti felelősségre vonás elöl(mentelmi jog) menekül , a maffia vezérrel való ismeretségét először bolsi szokásnak meg felelőn csipöböl tagadta !!!
    Míg férje a Szemlőhegyi böszme kígyó levélben könyörgöt Merkelisztán kancellárjának, vonuljon már be(mint Szovjet unió,56-ban ősei kérésére) Magyarországba, mert ez az átkozott nép nem akarja vezérének!!!

    A villában ahol életét tengeti hogy is jutott, apró antal és piroska néninek meg tetszett,apró elvtárs hatalmánál fogva a Szemlőhegyi zsidó családot egy este,egy kis bőrönddel deportáltatta egy Recski pajtába, már ez magában is elég hogy meg ítéltessék,napjainkban hasonló jellemtelenségről tesz bizonyságot, hiába született bolsevik!!!!

    Célja eléréséért, hazánkból sorosista Brüsszeli gyarmatot,Magyarország népét a sorosenzusi Brüsszel RABSZOLGÁIVÁ tenné!
    Magyarország vezetésére, Brüsszel segítségével férjét az öszödi kígyót
    neveztetné ki,mert az isten adta nép gyurcsótányt 2006 óta nem kedveli,utálja !!!

    Emlékeztetőül, Dobrev Klára „DK rt.” 2010 előtt a fejlesztési ügynökség elnökhelyetteseként felügyelte az EMIR fejlesztését (az EMIR az európai uniós pályázatok nyomon követését szolgáló informatikai hálózatot jelenti)hol nem volt nyílt közbeszerzés, sem nyilvános pályáztatás ezért 17,9 milliárd forintot kellett visszafizetnie a magyar államnak!A népnek!

    • Annak idején dolgoztam az EMIR-ben. Ennyire eszetlen, logikátlan egy rendszert még elme nem talált ki. A fejlesztése és fenntartása százmilliókra rúgott, évente többször kellett vizsgázni minden modulból, mert ha nem sikerült, elbocsájthattak… Irdatlan pénzeket kellett fizetni a használatért, bármilyen módosításért, és még így sem volt semmilyen garancia arra, hogy ne tűnjön el néhány milliárd kézen- közön… Most már sejtem, merre folyhatott…

  8. Wikipédia:Házastárs: Dobrev Klára (házas. 1995.), Bognár Edina (házas. 1985.–1995.), Beatrix Rozs (házas. 1983.–1985.)
    A cikkíró szerint úgy tűnik, hogy inkább Gyurcsány az áldozat, és nem Klára.
    Szerintem ahogy az életben lenni szokott az igazságot valahol fél úton kell keresni, MEGTALÁLTA A ZSÁK A FOLTJÁT.
    KÉT GERINCTELEN ÖNZŐ HASZONLESŐ, minden általuk keltett a „jóindulatú idiótáknak” buta embereknek szóló látszat ellenére csak magával törődő senkiházi.
    Szerintem még jó is hogy így reflektorfénybe kerültek, mert így minden cselekedetük a nyilvánosság előtt zajlik, s aki számára még ezek után sem tudasotul hogy milyenek ezek, az pont olyan mint ők de, remélhetőleg néhánynak azért csak kinyílik a szeme.

  9. Medvefütty

    Te Artistó, majd ha ráérsz, magyarázd már el, hogyan értette a Főni, hogy a második világháború tulajdonképp világháború volt!

  10. Nekem szintén van egy álmom.
    Abban az apródobrevgyurcsány klánt kötelezi a budapesti önkormányzat a villa körüli kerítés elbontására,és a munkásőrkommandó elbocsájtására.
    A többit,már sejti a tisztelt olvasó és hozzászóló közösség.

  11. Nagy kár hogy már nincs boszorkányégetés.Szívesen alája gyújtanék.

  12. Nektek mindent moderálni kell.MI rossz van egy boszorkányégetésben.Nyaljátok ki a dobrev …ját.

  13. Szerintem nem a Böszme hálózta be annak idején ezt a bolgár-zsidó tehenet, hanem éppen fordítva történt a dolog.
    A különleges emberek (lásd a kommunista Apró familia), észrevették ezt az alkoholista apától és proletár anyától származó (?) disznót a Baranya megyei pártbizottság feloszlatását követő zűrzavarban mint megfelelő alanyt, jövendő terveik végrehajtásához és elérték (akkori feleségét és annak rokonságát meg, – és kifizetve), hogy Pestre jöjjön ez a szépreményű emberszomorító lélekkufár.
    Innen már egyenes út vezetett a politikai és gazdasági életbe történő bevezetése a mostanság is divatos módszer alkalmazásával, um. „felépítették” a karrierjét.
    Bevezették az újgazdag (volt kommunisták alkotta) milliomosok körébe, Verebes István közreműködésével (de sok ripotot csinálta vele) a Nap tévé adásain keresztül is a köztudatba. A részleges közismertségbe.
    Majd a Megyó nevezetű (álnéven a D207 ügynök) sekélyes szoci politikus miniszterelnök (akit szintén a rossz emlékű Apró klán ültetett a trónra) is maga mellé vette ifjúsági és sportminiszternek.(!) Ki a fene kérdezte volna tőle, hogy van-e diplomája, vagy diplomamunkája, hiszen ilyen beosztásban (a szociknál más funkcióban sem) nem sok vizet zavart. Hitték naívan, de az anyós, a Piroska másként gondolta. Megpuccsolta a háttérből a Megyót és a nyakunkra ültette a Böszmét. A továbbiakat már (sajnos) ismeri a tisztelt magyar publikum.
    A lánya, a bolgár boszorkány, a Klára szégyelte ezt a „jobb” társaságban csak tébláboló, túlmozgásos embefélét, tehát csak úgy volt hajlandó törvényesen egy ágyba feküdni vele, ha nem kell felvenni a szlávosan hangzó nevét.
    Így maradt a köztudatban (?) a Dobrev Klára név, akinek a Piroska mama még pártot is alapíttatott ezzel a homunculussal, még nevet is találtak, de olyan furmányosat, ami kezdőbetűivel is jelzi, hogy ki az úr a háznál.
    DK, azaz Dobrev Klára párt. És, sajnos a leszerepelt munkásőrök, a secon hand kommunisták, a lejárt szavatosságú gazdasági és politikai „szakértő” emberfélék mind beálltak a zászlajuk alá, mert még mindig sokan (a szükségesnél többen!) vannak.
    Ami szerintem sajnos a jelenlegi kurzus hibája is…
    A többit már tetszenek ismerni, ott üti a magyart (hiszen ő nem az, egy csöpp magyar vér sincs az ereiben)
    ahol tudja, és zsidó rafinériával úgy adja elő, hogy a magyarokért dolgozik Brüsszelisztánban.
    Ja, én meg a római pápa ottani helytartója vagyok…

  14. Dobrev minden megnyilvánulása engem Niedermüller Péterére emlékeztet. Ő tudta szenvtelen arccal jócseledetként eladni folyamatos hazaárulását. Egy különbség viszont van köztük: Niedermüller valamivel nőiesebb.

  15. Ennek a Gyurcsány-Dobrevnek nem Magyarország a hazája, nagy ivben szarik a magyar emberekre. Benne van egy Orbán szálka, amit nem tud kivetni magából és ezért vakarodzik. Gátlástalanul hazudik mindent elkövet Magyarország lejáratásáért, de ezeknek nincsennek eredményei mert a magyarok átlátnak a Gyurcsány maffia klán szitán.

  16. „Sehonnai bitang ember,
    Ki most, ha kell, halni nem mer,
    Kinek drágább rongy élete,
    Mint a haza becsülete.”

    Kiseperni a fajtáját!
    Ennyi negatív kisugárzás 10 embernek is sok lenne.

  17. Ne szidjuk szegény bolgárokat. Nem ők tenyésztették, ők is kapták a fajtáját, s nyilván nem bánják, hogy eggyel kevesebb interkontinentális kazár rontja náluk a levegőt,hisz nyilván maradt nekik is ilyen „különös emberek” vagyis országpusztító pszichopatájuk bőven.

    • fürgerókalábak

      Így van. Ők még jobban rákeféltek a módszerváltásra mint mi. Az ottani hatalomátmentő komcsik szintén óriási pusztítást végeztek. Olyan amiből a bolgár nemzet soha nem fog kimászni.

  18. Miként a Rákosi és Kádár rezsimekben, ezeknek a bolsevik, átöltözött oligarcháknak ma is egyetlenegy céljuk lenne!, a nemzeti elit megsemmisítése. Legszivesebben tömegsirba lövetné az egész Fidesz tábort ez a női Sátán, ez a rettenenes pökhendi, hazaáruló némber.
    A 2006-os Dhart Vader-i „Sün” formációt, meglehet ő találta ki, ami emlékeztethette a vesszőzésre, csak itt köralakba szorították az áldozatot az utca kövén ezek az állatok, és az ájulásáig ütötték gumibotokkal. Kell ennél beszédesebb reakció a múlt tébolyából?
    Hanyadik garnitúrát kell végignéznünk még, miközben a brüsszeli kpviselőink csak nem jelentettek Gyurcsányné bűnöző portugáljáról? Nem kapnak szót a mieink, vagy nincs érkezésük jelentkezni? Ne törjön a gerincetek, Fiúk, Lányok!!!

  19. Megint kezdődik a „moderáció?” Nincs idő átnézni a megjelenéskor, vagy mi történik ott?

  20. Akkor lesz a legkellemetlenebb,amikor majd megszólal a bankrabló bűnöző Vaszilev a dobrev-gyurcsótány kapcsolatáról!,akkor lesz majd remegés!

  21. Az a baj az ilyen mószer Arankákkal (na jó, Dobrev az Klára), hogy magukról nem szeretnek hallani, csak másokról gátlástalanul gyártani bármit.
    Valójában Gyurcsány felesége Dobrev Klárának egyre kellemetlenebb az EP-ben fideszeseket látni, mert azok sokat tudnak róla, és ráadásul tényeket. Egyre kellemetlenebb neki az EP-ben fideszeseket látni, mert azok profin átlátnak rajta és belemartak a portugál elvtársa nyugdíj-simlis alkalmazásába is, pedig olyan jól álcázták, és a végén még kiderítik az alelnöki poszt árát is. Kellemetlen, mert azok a csúnya fideszesek az országuk érdekeit nézik, és ha kell ráborítják nyilvánosan Feri összes mocskát is.

    Viszont megnyugtató lehet a fideszeseknek, hogy Dobrev Klára elég buta ahhoz, hogy bemutatás nélkül is bemutassa magát, ahogy azt fontoskodva megtette a leendő Bizottság már megválasztott, de csak nov. 1-től hivatalba lépő elnökénél!

    Azt pedig, hogy
    „a nemi erőszakkal és mindenféle nőellenes tevékenységgel (persze utólag) lebukott Martin Luther King híres mondatával kampányol a Facebook oldalán:

    Van egy álmom.”
    ugye nem kell félreérteni?

  22. Gátlástalan antimagyar attitűd. Lesz következménye, csak várni kell.

    • Engem elszomorít egyfelől hogy sikerült kijutnia ennek a hazaáruló förmedvénynek kijutni a nyugger kommunista prolik szavazataival.—LEHETTÜNK VOLNA RÉSEN !!!!!!
      Másfelől megnyugtat hogy Istenünk malmai lassan őrülnek.
      ÉS—ELKÉPESZTŐEN HASONLÍT EZEK…UN.KARRIERJE A CEAUCESCU HÁZASPÁRÉRA—/lehet hogy nem jól írom le annak a szörnyeteg párnak a nevét /!!!!!!!!—-ÉS EZ REMÉNNYEL TÖLTI EL A SZÍVEMET !!!!!!

  23. Bulgár tehén.

  24. Hitbàny hazaàruló liberàl-bolsevik transzvesztita ez a ribanc klàrika!!!!!

  25. Ez a furcsa hibrid a hilary clinton magyar inkarnaciója.
    Csak ez nem jutott (még ) addig, mint az az amcsi tehénféle.
    Adja a Magyarok Istene, hogy ne is jusson.
    De lényeg a lényeg, hogy ugyanabból a gátlástalan, internacionalista zsírgombócból gyúrták mind a kettôt.

  26. József Kiss(fb)!
    Néztem alinket, amit hoztál az érzékenyen bújó párosról. Amúgy isznak ezek eleget?

  27. István Hegedús(fb)!
    Libanciális elvtálsnő!

  28. Bakó László

    Van egy film 28 nappal később ebben agyhalott, élősködő,mindenkit kiirto csak romboló,minden normális emberi értéket elhagyó közösség tombol,ez a mai és régebbi magyar ellenzék és a nemzetközi liberális őket segítő tömeg,aztán néhány ember,mi a hagyományos értékekkel legyőzzük őket,kiirtani nem tudtuk beteg agyuk elveit, aztán hoztuk az újjáépítést,most azt remélik valaki elhozza nekik 28 hét múlva című folytatást,ott néhány túlélő agyhalott kis ideig,kis területen újra fertőznek, sokakat megölnek,mint az ellenzék ostoba nézeteikkel,ezt remélik,hogy még lehet nekik visszatérés,de e rész is azzal végződik,hogy a józan ész, emberi kultúra nyer a kis lázadó agyhalottak újra, végleg kiirtásra kerülnek, jó lenne az ottani megoldás, gyújtó bombák,vegyi hadviselés , célzott lövések,még kell tisztítani a mai társadalmat is tőlük,csak radikálisan lehet,mert a csótányok, patkányok, még egy nukleáris robbanást is túl tudnák élni,nem kell hagyni!!

  29. A Trónok harcában kérdezték:ki jelenti a legnagyobb veszélyt az emberiségre?
    Itt viszont kijelenthető hogy Magyarországra a legnagyobb veszélyt: gyurcsány, gyurcsányné és a söpredéke amit DK-nak (degenerált koalíció) hívnak. (persze még ott van a momo, Mszp, Lmp)
    A másik legnagyobb veszélyt pedig a románok (vlachok) jelentik.

  30. Ki-van-ott;

    Üdv!
    Ez a luvnya-nya vezette a Medgyessi irodáját, azét, amelyik minden előző koalíciós kormányintézkedést felszámolt,
    elszabadította a deviza nélküli „‘uzsora-de-víza” hitelezést,
    na és így csatlakozott az EEA-hoz (fél óra alatt aláírtak mindent! s lett a mai EU….). Na de kitől is tanulta??
    Ki ennek az anyja? ki is
    Apró Piroska, s mi is volt a kapcsolat az MNB-hez, meg a szovjet irodához (vagy lerakathoz)….. ?
    S még csodálkozik itt valaki?
    LEL

  31. Magyargyűlölő zsidó, semmi több…

    A magyarországi zsidók kollektív bűnösök abban, hogy nem határolódnak el a magyargyűlölő, Magyarországot belülről támadó fajtársaiktól. Persze ebben a zsidóságnak nagy rutinja van, pl ’19-es patkánylázadás, ’45-ös pogromok, teljes kommunista idők…

  32. Apró papinak még reinkarnálódnia se kell!

  33. Ki-van-ott;

    Csak toleránsan,
    ha már a
    ….”facebook.com’ rendszeresen, indoklás nélkül ‘visszautasította csatlakozásod” baráti liberális (semmit se indokló) módon.
    Itt is, csak 11:30-tól nem vaGYOK ?! ‘MODERÁLVÁN, kirekesztő irományommal”.
    Nem sért, inkább felemel.

  34. Ha jobban belegondoltok Dobrev és Donáth öregapja a 1956 őszén még azon vitatkozott, a pártgyűlésen, hogy kellene eljárni a „fasiszta csőcselékkel” fegyverezzék fel a régi komcsi elvtérsakat és lőjék őket halomra vagy ne..
    No comment.

  35. Királytigris

    „Van egy álmom.”
    Most már tudjuk hogy Marcikának mi volt az álma…. Hogy Láriferinének mi, azt 45 éves komcsi diktatúra után el tudjuk képzelni!

Hozzászólás a(z) fütyü bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük