Gelencsér Feri, a „nyomakodó”!

Bizonyára Önök is észrevették, hogy a szégyen nevű érzület kezd kikopni a társadalmunkból. Nyugaton egészen látványosan történik ez. A normalitással együtt a szégyen is elenyészik, a szégyenkezés képessége is, vagyis az érintett „szégyenfogyatékosok” nem képesek érzékelni, hogy másoknak kellemetlen értesülni arról, amit művelnek. Az a bizonyos szekunder szégyen, ugyebár.

A momentumosok ennek a lelki defektusnak a kiállítási példányai. Sőt, tulajdonképpen örömtelen életük kevés élvezete közé tartozik a megszégyenülés, amit ők „polgárpukkasztásként” élnek meg. Ez egy régi szó, nem teljesen írja le a jelenséget; a „normálispukkasztás” hülyén hangzik, és különben is már nem felháborodunk ezektől, hanem sajnáljuk az áldozatokat.

Kénytelen voltam megtekinteni azt a videót, amin a Feri, a Gelencsér Feri „nyomja” a „tömeget” a rendőrsorfalnak. Ő szegény bizonyára azt hiszi, hogy fizikai erő kifejtésével éppen törvénysértést követ el egy be nem jelentett tüntetésen, ahol az elkövetők éppen valami rongálásokat és hatóság elleni erőszakokat készülnek elkövetni. Ha az aktust mint fizikai cselekvést jelképesnek minősítem, akkor még jó fej is vagyok.

Feri nekifeszülése azonban csak szándékában törvénysértő, szegényke fizikailag nem elég erős ahhoz, hogy érdemben hozzájáruljon a rendőrsorfalra nehezedő nyomáshoz. Látszik, hogy Feri volt tüntetéses tréningen, ahol megtanították neki, hogy ha lennének izmai, akkor azokat hogyan kellene használni. Ennél csak az viccesebb, hogy Feri pont ugyanabban a hitben van, mint Andris, a Fekete-Győr Andris, hogy ő fizikailag erős. Látszik, hogy majdnem elengednek a záróizmai, amikor nekifeszül. Istenem, az a póz! Ahogy rásimul arra az egyénre, aki előtte nyomakodik! Akár a Pride-on is lehetnének. (Valahol a 35. másodperc után.)

Az jutott eszembe, hogy amikor annak idején bevonultunk, nem voltunk valami félelmetes társaság, de megnéztem volna az őrmester arcát, amikor életében először meglátja ezt a díszes momentumos társaságot bevonuláskor. Szerintem a maradék motivációját is elveszítette volna azonnal. Simán „kiképezhetetlennek” minősítette volna őket még a nyolcvanas évek végi operettviszonyok között is.

A baj az, hogy Feriék sohasem fognak olyan helyzetbe kerülni, hogy valami tényleg számukra veszélyeset tegyenek. A rendőrök arra vannak trenírozva, hogy madárcsontú, izmok nélküli egyéneket fékezzenek meg, ahol az elsődleges szempont az ilyen szerencsétlenek testi épségének megőrzése.

Olyan szívesen visszalőném őket egy 1985-ös rendőri intézkedésbe – nem is egy 1965-ösbe, mert azt túl sem élnék –, hogy megtanulják, milyen az, amikor valaki komoly erőt alkalmaz ellenük. Nem, nem 2006-ba, mert azt sem bírták volna ki. És miután ugye kádergyerekek úgy általában, akkor egyébként is a viperásoknak drukkoltak volna a család ősi balatoni nyaralójából, amelyhez valamikor az ötvenes-hatvanas években „jutott” a család.

Demokratikus viszonyok között sajnos el kell viselnünk őket. Ez van. De ne feledjük, a lelkük nem illeszkedik az eszükhöz és a testi erejükhöz; pont annyira gátlástalanok és gonoszak, mint bármelyik ávós vagy nyilas felmenőjük. És ha lett volna erejük és eszük hozzá, hozzányomtak volna egy gyereket a kerítéshez vagy a rendőrsorfalnak, hogy legyen halott vagy sérült. Nem a szándékon múlt.

Vezető kép: 20230519 Tanár-diák tüntetés a Parlamenttől az Oktogonig és a Fidesz Lendvay utcai székházáig. // Hatlaczki Balázs