Gelencsér Feri, a „nyomakodó”!


Bizonyára Önök is észrevették, hogy a szégyen nevű érzület kezd kikopni a társadalmunkból. Nyugaton egészen látványosan történik ez. A normalitással együtt a szégyen is elenyészik, a szégyenkezés képessége is, vagyis az érintett „szégyenfogyatékosok” nem képesek érzékelni, hogy másoknak kellemetlen értesülni arról, amit művelnek. Az a bizonyos szekunder szégyen, ugyebár.

A momentumosok ennek a lelki defektusnak a kiállítási példányai. Sőt, tulajdonképpen örömtelen életük kevés élvezete közé tartozik a megszégyenülés, amit ők „polgárpukkasztásként” élnek meg. Ez egy régi szó, nem teljesen írja le a jelenséget; a „normálispukkasztás” hülyén hangzik, és különben is már nem felháborodunk ezektől, hanem sajnáljuk az áldozatokat.

Kénytelen voltam megtekinteni azt a videót, amin a Feri, a Gelencsér Feri „nyomja” a „tömeget” a rendőrsorfalnak. Ő szegény bizonyára azt hiszi, hogy fizikai erő kifejtésével éppen törvénysértést követ el egy be nem jelentett tüntetésen, ahol az elkövetők éppen valami rongálásokat és hatóság elleni erőszakokat készülnek elkövetni. Ha az aktust mint fizikai cselekvést jelképesnek minősítem, akkor még jó fej is vagyok.

Feri nekifeszülése azonban csak szándékában törvénysértő, szegényke fizikailag nem elég erős ahhoz, hogy érdemben hozzájáruljon a rendőrsorfalra nehezedő nyomáshoz. Látszik, hogy Feri volt tüntetéses tréningen, ahol megtanították neki, hogy ha lennének izmai, akkor azokat hogyan kellene használni. Ennél csak az viccesebb, hogy Feri pont ugyanabban a hitben van, mint Andris, a Fekete-Győr Andris, hogy ő fizikailag erős. Látszik, hogy majdnem elengednek a záróizmai, amikor nekifeszül. Istenem, az a póz! Ahogy rásimul arra az egyénre, aki előtte nyomakodik! Akár a Pride-on is lehetnének. (Valahol a 35. másodperc után.)

Az jutott eszembe, hogy amikor annak idején bevonultunk, nem voltunk valami félelmetes társaság, de megnéztem volna az őrmester arcát, amikor életében először meglátja ezt a díszes momentumos társaságot bevonuláskor. Szerintem a maradék motivációját is elveszítette volna azonnal. Simán „kiképezhetetlennek” minősítette volna őket még a nyolcvanas évek végi operettviszonyok között is.

A baj az, hogy Feriék sohasem fognak olyan helyzetbe kerülni, hogy valami tényleg számukra veszélyeset tegyenek. A rendőrök arra vannak trenírozva, hogy madárcsontú, izmok nélküli egyéneket fékezzenek meg, ahol az elsődleges szempont az ilyen szerencsétlenek testi épségének megőrzése.

Olyan szívesen visszalőném őket egy 1985-ös rendőri intézkedésbe – nem is egy 1965-ösbe, mert azt túl sem élnék –, hogy megtanulják, milyen az, amikor valaki komoly erőt alkalmaz ellenük. Nem, nem 2006-ba, mert azt sem bírták volna ki. És miután ugye kádergyerekek úgy általában, akkor egyébként is a viperásoknak drukkoltak volna a család ősi balatoni nyaralójából, amelyhez valamikor az ötvenes-hatvanas években „jutott” a család.

Demokratikus viszonyok között sajnos el kell viselnünk őket. Ez van. De ne feledjük, a lelkük nem illeszkedik az eszükhöz és a testi erejükhöz; pont annyira gátlástalanok és gonoszak, mint bármelyik ávós vagy nyilas felmenőjük. És ha lett volna erejük és eszük hozzá, hozzányomtak volna egy gyereket a kerítéshez vagy a rendőrsorfalnak, hogy legyen halott vagy sérült. Nem a szándékon múlt.

Vezető kép: 20230519 Tanár-diák tüntetés a Parlamenttől az Oktogonig és a Fidesz Lendvay utcai székházáig. // Hatlaczki Balázs


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

12 hozzászólás

  1. S Momentum totálisan a kommunista fattyak gyülekezete.

  2. Maximálisan egyetértek a fenti cikkel, és egy megállapítását tovább gondoltam …:
    “örömtelen életük kevés élvezete közé tartozik a megszégyenülés”.
    ˇ^ˇ^
    -Gyakorlatilag a liberális “hedonista” élvezethajhászó életvitel minden esetben oda fajul és oda vezet , hogy mindent megunnak, és ekkor jön az úgynevezett “kiégési” lelkibetegség, aminek károkozásai nemcsak kifelé, hanem befelé a személy számára is pusztítóak.
    -Ezért is van az , hogy a liberális törekvések egy idő után önfelszámolásba kezdenek.
    Természetesen a liberalizmus szexuális aberráltsága értelmi fogyatékosságot is okoz , és ez is hozzáadódik és meggyorsítja a liberalizmus önfelszámolását.

    • És közben megfertőznek és felszámolnak maguk körül mindent, ami normális.
      Ugyanis a normalitás kiemeli az ő abnormálisságaikat, és ezt nem tűrik.

  3. Sajnos az EU-ban az történik ami az árvízeknél, a fekália úszik felül!
    Akárhová néz az ember, szinte a régi kommunista beidegződés látható!
    A Berlini fal lebontása- főleg néhány későbbi prominens áldásos tevékenysége következtében- elindított egy sárlavinát, aminek a vége egyelőre nem látható!

    • Nyugat-Berlin- Kelet-Berlin
      Nyugatnémetország – Kelet-Németország
      Észak-Korea – Dél-Korea
      Észak-Vietnám – Dél-Vietnám
      Kína – Hongkong
      Szerbia – Koszovó

      Mind-mind időzített bomba volt és ma is az.

  4. Dr. Belák Ferenc

    Fel kellene hozni vidékről pár ezer dolgos paraszt embert, akik azért is dolgoznak, hogy ezeknek a bolsi fattyaknak a rohadt belükbe legyen kenyér és hús. Meg kell kérni a paraszt embereket, hogy egy kicsit „beszélgessenek el” ezekkel a férgekkel. Garantáltan nem lenne több tüntetés. Ahogy elnézem, ezek a tüntető hímnemű sejthalmazok még egy fogpiszkálót sem tudnak eltörni.

  5. „szekunder szégyen”

    Ki kéne már találni e helyett a közhely helyett valamilyen másik magyar megfelelőt.
    Már unalmas. Szinte minden újságírónak a második mondatban szerepel.
    Fenntartva, hogy egyetértek a poszt minden szavával, amúgy.

  6. ,,. És ha lett volna erejük és eszük hozzá, hozzányomtak volna egy gyereket a kerítéshez vagy a rendőrsorfalnak, hogy legyen halott vagy sérült. Nem a szándékon múlt.”

    Hát pont ez az.
    Akik ott a tömeg előre nyomására uszítottak, meg akik tolták az előttünk levőket – tuti,, hogy nem ugyanazok, az uszítóknak annyi eszük van, hogy a saját testi épségük drága nekik, csak a másé nem ér semmit – azokat gyilkossági kísérletért, más életének veszélyeztetéséért bíróság elé kell állítani.

    Normálisak ezek? Az a sok barom ott nem emlékszik a diszkó nyomulásos halálokra?! Amikor a tömeg rányomta az elöl állókat a korlátra úgy, hogy belehaltak abba a nyomásba?! Az az ottani korlát itt az építési kordon volt.
    Ennyire amnéziás az emberek egy része? Meg képtelen arra, hogy végiggondolja a tettei lehetséges következményeit?
    Igen, manapság ennyire alacsony szellemi színvonalúak egyesek. Meg kíméletlenek a céljaik elérése érdekében.

    És ha ott a rányomulás miatt haláleset van, azt nem tudták volna a rendőrökre kenni, mert a rendőrök
    a másik oldalon álltak, ők nem nyomtak senkit. Őket akarták nyomni a falig, a falnak. Ők csak akadályozták a törvénytelen nyomulást.

    Mert tüntetni, még ordítva is egy dolog. De életeket veszélyeztetve az már eszement, sőt, aljas dolog.

  7. Bocs: van egy +N
    Nem ,,tolták az előttüNk” , hanem – tolták az előttük levőket

  8. „És ha lett volna erejük és eszük hozzá, hozzányomtak volna egy gyereket a kerítéshez vagy a rendőrsorfalnak, hogy legyen halott vagy sérült. Nem a szándékon múlt.”

    Miért tetszenek újabban ötleteket adni ezeknek a terrorista bűnözőknek?

  9. Szuper cikk!

Hozzászólás a(z) gyozo2018 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük