Van amikor egy kép többet mond ezer szónál.

Politikai hullák mindenfelé


Az ellenzékbe már a jelöltállítási folyamat is olyan rendet vágott, hogy tulajdonképpen a fele seregük ott nyugszik a kitöltetlen és vissza sem vitt ajánlóívek szemfödele alatt. Vajon lesznek-e hátramaradottak akik kifizetek a büntetést?

Nem tudom észrevették-e, de csak három országos párt van ma Magyarországon, a Fidesz, a DK és a Mi Hazánk. Ez utóbbi meg olyan, mintha a Jobbik legjobb korszakának szervezeti erejét örökölte volna meg.

A Momentum még látszólag, kis hibával, országos valaminek tűnik, de miután valójában sosem volt az, ez csak talmi csillogás, a megyei listákon, (kettő össze sem jött) nem sok mandátumszerzési esélyük van. A többi pártnak meg önkormányzatilag is bizonyosan kampec. Az LMP-ét már csak Vitézy Dávid tartja a víz felett és csak abban reménykedhetnek, hogy a fővárosi listán szerzett helyekkel a létezés látszatát fenn tudják tartani a következő években is.

Az MSZP a DK segédcsapataként létezik már csak, a nosztalgia erejéből még létező helyi szervezetei büszkeségből még 14 megyében összehozták a listát, de ez tényleg a maradék, csak azoknak a szavazatára számíthatnak, akik 2006 kora tavasza óta nem reagálták le a politikai folyamatokat.

A Jobbiknak vége, négy megyei listát tudtak összehozni, ezt egy izmosabb baráti társaság is tudta volna produkálni. A párt országgyűlési képviselői és azok akik szintén a pártból élnek, láthatólag elengedték ezt az egészet, egyetlen céljuk, hogy „hatékonyan” költsenek el minden közpénzt, ami a pártnak és a frakciónak jár 2026-ig.

Erre az egész katyvaszra jellemző, hogy az embernek koncentrálnia kell, hogy mindegyik lúzert fel tudja idézni. Jakab Péternek két vármegyei listára futotta, de azért ki tudott szakítani a Jobbikból annyit, hogy a két rom összemérhető nagyságú legyen egymással a jelöltállítás tekintetében. Egy megyei listát még Vona Gábor is össze tudott hozni.

20240509 — A DK-MSZP-Párbeszéd szociáldemokrata-zöld szövetség az Európa-nap alkalmából közös programbemutató kampányrendezvénye az Újpesti Rendezvénytérben. Tüttő Kata // fotó: Hatlaczki Balázs

A Kétfarkúakat meg majdnem kifelejtettem. Budapesten a kerületek felében nem állítottak listát. „Kell még valamit mondanom Ildikó?” Néhány helyen komolyan árthatnak az ellenzéki összefogásnak, de a 8000 (nyolcezer) állítólagos passzivistájuk, aki a kb. hetven tag körül kering, de nincs hatással azok döntéseire, a nevéhez méltóan cselekedett ezek szerint.

A Párbeszéd eddigi, jelenlegi és további létezésére ez a választás sem szolgáltat semmiféle bizonyítékot. Nem értem, mit érhet a Párbeszéd logó bármilyen jelölt mellett. Azzal ez a csapat meg végképp nem fenyegetőzhet, hogy önállóan ráindul valakire, mint az MSZP vagy a DK.

Magyar Péter nem az önkormányzati politikát bolygatja fel az bizonyos, a csoda nem ért el az ajánlóívekig. A borszaporítás biztos könnyebb, mint a szabályosan kitölteni egy ajánlóívet.

Márki-Zay Péter sem pártosodott sikeresen önkormányzatilag se, gyakorlatilag a resztli resztlije lett belőle.

Általánosan elmondható, hogy az ellenzék ma sokkal kevésbé létezik vidéken, beleértve még a nagyobb városokat, sőt a megyeszékhelyeket is, mint 2022-ben. A szervezeti pusztulás totális, a budapesti pártnevek semmit nem mondanak vidéken, talán még a DK is inkább Gyurcsány és Dobrev avatarjaként van jelen, mint tényleges politizáló erőként.

Ez némi magyarázattal azért szolgál Magyar Péter roadshow szívóerejére a kisebb városokban.

Az EP választásra a listaállítás jelentős, de semmiképpen nem országos lefedettséget igényel. Pénzzel is meg lehet oldani a dolgot, ahogy a MEMO tette és akár csak Budapesten is, ahogy nem egy csak Budapesten létező politikai párt oldotta meg a dolgot, de a pénz ott is komoly közreható erő volt a jelek szerint.

A híres politikai halottja az EP listaállítási folyamatnak Jakab Péter, de a választásnak még sok hasonló „nagynevű” áldozata lesz. Budapest kivételével eltűnik az országból az LMP és a Kutyapárt. Utóbbi talán egy Soros-ösztöndíjast eljuttathat Brüsszelbe, ha Magyar Péter a fejében lévő hangokat feldühödve a lelassuló internet miatt elkezdi továbbítani a rajongóinak. A Momentum még annyit sem, mert azt a két agresszív, buta, látványra is rosszindulatú nőcit nem szereti senkit igazán, és a rosszindulaton kívül más üzenetük meg öt év alatt nem volt. A Mi Hazánkat meg mindig alul mérik, szerintem még két hely is összejöhet nekik, ha eltalálják a kampányuk utolsó két hetét.
MZP kuka, Jobbik kuka, Vona Gábor kuka, MZP kuka, minden más is kuka.

A Magyar Péter jelenség az egyetlen igazán lényeges kérdés. Rengeteg pénz és a Facebook-támogatás van benne, de minden egyes sarkos vagy végletes megnyilvánulásával ugyanannyira rombolja a hozzá kapcsolódó hatalmas érzelmeket, mint amennyire építi. Kicsit távolabb állva nagyon látja az ember a jelenség lufi jellegét. Csak Isten tudja, hogy kinél van a kihegyezett kötőtű amivel majd kipukkasztják, de ahogy mesélik, már vannak akik egyenesen osztogatják ezt a fajta szerszámot a háttérben.

Vezető kép: 20240509 — A DK-MSZP-Párbeszéd szociáldemokrata-zöld szövetség az Európa-nap alkalmából közös programbemutató kampányrendezvénye az Újpesti Rendezvénytérben. Dobrev Klára // fotó: Hatlaczki Balázs


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Az amerikai külügyben van magyar ellenzéket váltó hangulat

  Semmiféle új nincs a nap alatt. Szeretett szövetségeseinknek és távolról tisztelt ellenségeinknek rendesen van hajlama …

25 hozzászólás

  1. 30 ezres városban nincs dögkút pl van helyette harmadik oldal , benne minden ami-aki moslék, többek között egy volt kollégám, és egy volt osztálytársam, ez van!

  2. Puncius Pinatus

    Még nem hullák, de lesznek, ezen dolgozunk!

  3. –A halott ellenzékbe, a zombi ellenzékbe csak a guruló dollárok öntenek némi látszatot, ha eljutnak a célba anélkül hogy lenyúlják, és ez érvényes a DK-ra is.
    –Magyar Péterről pedig olyan sok szó hangzott el, hogyha már valahol egy cikkben összetalálkozok vele , akkor az első mondat után „lapozok” és el se olvasom a vele kapcsolatos írásokat. Nagy szégyen lenne az országnak ha bármi eredményt is elérne, olyan szégyen mint amit a DK is képvisel.

  4. Királytigris

    Jó cikk!
    Annyit kiegészítésként, hogy MP, bár egy aljas, inmorális alak, de azért az ő felbukkanásában is van valami jó.
    Mi ez a jó? Az a jó, hogy az ellenzéki tortát szeletelgeti, mit szeltelgeti….TRANCSÍROZZA!

  5. Még Androidunktól is kiemelten jó látlelet; és gondolatébresztő. Ahogy olvastam, megállás nélkül az a benyomás erősödött bennem, hogy másként mint erkölcsi hullákként nem is indulhattak el a politikai hullává válásnak ezen a felvázolt útján, hogy mindezt valahol, valakik külön nekünk fejlesztették, talán már a nyolcvanas évek zombi-imádata idején, midőn értetlenül és teljesen készületlenül megrökönyödve néztem, több más mellett, a Michael Jackson Thriller-klippet.

  6. Ez a bolgár rikácsoló tehén mit keres a nyóckerben???
    Osztja az észt, pedig azt nála csak keresni lehet, menjen inkább haza Bulgáriába Fletoval együtt.
    Esze nincs, inkább a gyerekeivel törödjön, azokat nevelje meg!

  7. Okoska törp.

    Közös lónak,túrós a háta!

  8. A Fidesz a dolgozó középosztályt és a nyugdíjasokat támogatja rendületlenül, így jöhet bárki, ez a két réteg nem fog elpártolni tőle, Lölő, vagy Hatvanpuszta ide, vagy oda. . A butuska fiatalokon, az irigy lustakon a prolikon és a mindenféle deviansokon tud marakodni a többi párt. Ezért vannak szellemi csődben, mert ezekhez igazodnak.

  9. Ideje volt, hogy ez a tömérdek politikai léhűtő élősködő ne szaporítsa a terheinket, és végre betérjen a munka világába. Nagyon elegünk van abból, hogy mi fizetjük, tartjuk el azokat akik nem is titkoltan a népünk kiirtását, Magyarország leamortizálását tűzték ki alapcélul ráadásul abba se gondolva bele, hogy ők is mennek a halálba mert egy ukrajnaiból kibővülő világháború, egy új mesterséges járvánnyal a WHO világterror őket sem fogja kímélni.
    Ha nincs Magyarország, nincs hova menekülniük sem.
    Nyugatra? A shariáért és kalifátusért gyilkolókhoz? Keletre, vagy Amerikába? Sehol sincs már biztonságban egy fehér ember, ez az amit sikerült ezeknek a Soros-Rothschild seggnyalóknak elérnie, hogy a fehér ember most pár év alatt az egész világon gyűlölt és szabad prédának kijelölt üldözött lett!

    • A dolog, kedves Naprózsa, sokkal különösebb, mint első pillantásra (a panelválaszok szintjén) látszik. A szokottnál hosszabb leszek. Kérem, gondoljon csak utána, e pillanatban Ukrajnában az eredeti számú lakosságnak hányad része fizeti a közüzemi számláit? A korábbi helyzethez képest. Persacc: harmaduk? Nincs mi után fizessen, mert nincs fogyasztás, és hovatovább nincs ki fizesse, ugye ismeri az okokat, tehát ugorhatunk a lényegre.
      Kit és hogyan kíván a (le sem tisztelt) harácsolás arra kötelezni, hogy az illető létezzen? Amint tehát bekövetkezik, amit ön itt felsorolt, utánunk kell dobni a szakadék mélyére az európai életforma után az eddigi bevételeket is! Víz-, villany-, és miegyéb közüzemi szolgáltatást kell majd biztosítaniuk egy bizonytalan kilétű és számú lakosságnak. Átalakul Európa egy kontinentális nagyságú megsemmisítő-táborrá, egységes halálgyárrá, ahová azonmód hozzák majd a következő szállítmány déli-nyomoroncot, amint a korábbiak túl sokat irtanának ki egymásból? Hogy van ez elképzelve, kigondolva?
      Legyen ön (vagy másik vitapartner) akár hívő, akár ateista, evolucionista vagy kreacionista, a végkövetkeztetés mindenképp az lesz, hogy a pillanatnyilag érvényes kapitalizmus élősködik az emberi életösztönön.

    • Hogy hová nem biztonságos már menekülni? Tegyük még a fenti listához Izraelt is.
      Talán Dél Amerika maradt , meg a Hold.

      • csakafidesz

        Ez a baj, hogy mindenki menekülni készül. Ezért tudják a lakosságot könnyen terrorizálni.

  10. Már megint elszabadult az apró antal villalakó Gyurcsányné-Dobrev.

  11. Ölik egymást a vörösök. Helyes.👍

  12. Én arra számítok, hogy a Fidesz hatalmas zakót fog elszenvedni júniusban. A szavazóknak elegük van a gazdasági káoszból, a korrupcióból és a pedofilbotrány-típusú visszaélésekből. A politikai hullákat szerintem majd ekkor lesz érdemes számbavenni. Addig minden csak spekuláció.

    • csakafidesz

      Mondd kérlek anyád tudja, hogy ki volt az apád? Bár amikor öten másztak rá igazén mindegy, hogy ki volt az első, az aki először élvezett el.

  13. Morbus Pannonicus

    Én úgy látom, hogy nincs egyetlen hiteles parlamenti politikus sem jelenleg. Mindenki korrupt, hazug vagy eleve alkalmatlan. Az egész magyar politikai elitet le kellene váltani és új lappal kezdeni a közéletet. Amire sajnos nagyon kicsi az esély.

  14. Anonim Andras

    Így jár az amikor a naiv állampolgár minden hülyeségnek felül, pedig csak használnia kellene a szemét, a fülét és a józan eszét. Látnia kellene mi történik körülötte és a világban, észlelne kellene a szirén hangokat, amelyek tévútra vezetik, használnia kellene a józan eszét, akkor tudná, ha mindent ellopnak a politikusok, hogyan jut mégis pénz fizetés emelésre, szociális kiadásokra, mindenek ellenére az egészségügy működik, az iskolákban oktatás folyik, a külföld kapkod orvosaink, mérnökeinek, szakmunkasaink után. Mi kiképezuk őket, a nyugat elcsábítja, akit lehet, vagyis kizsákmányolnak bennünket a „jotevoink”. Akik nem adják oda Magyarországnak, ami a megállapodás szerint járna nekünk. Egyes képviselőink ellenünk dolgoznak. Az Európai Unió mai hatalma fel akarja rugatni családod békéjét, normális szerelmi viszonyaid, évszázadok alatt kialakult. nemzeti hagyomanyainkat.
    Jól gondold meg kire. és mire szavazol!

  15. Sötét, undorító szerencselovagok 👎

  16. hullahegyek mindenhol

    van még szabad bíró, aki ezt sok politikai hullát lekapcsolja

    • csakafidesz

      Az a baj a bírókkal, hogy túlságosan szabadok. Hovatovább már a BTK-tól is függetlenek..

  17. csakafidesz

    Szeretném dicsérni a néhai Apró Antalt. Nagyságrenddel különb volt, mint az unokája.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük