Lesz-e háború az oroszok ellen?

Nem akarok háborús hisztériát kelteni, de mások igen. Ha lesz háború az oroszok ellen, akkor egyetlen bánatom, hogy legyengülve a sugárfertőzéstől nem lesz erőm részt venni azoknak a politikusoknak a családostól történő meglincselésében, akik csapatokat küldtek Ukrajnába.

Ugyanis bármely házastárs (ha nem hagyományos, akkor is), szerető, szülő, leszármazott, közeli barát, nagynéni, nagybácsi, unokatestvér elemi kötelessége, hogy lemérgezze azon politikai befolyással rendelkező rokonát, aki háborút akar az oroszokkal. Legyen az akár egy gerontofil buzzancs, vagy egy debil demokrata párti szenátor, esetleg csak egy olyan széplélek, aki az oroszok megadásán kívül másról nem akar tárgyalni Putyinnal.

A nagy hülyeségek nagy tetteket kívánnak, nehogy már az erkölcsi elveink megakadályozzanak minket a helyes cselekvésben, vagyis jelen esetben a túlélésben.

Tegyük fel, feltéve, de meg nem engedve, hogy reguláris amerikai, francia, német, lengyel, stb. csapatok bukkannak fel a saját zászlajuk alatt, esetleg NATO kötelékben az ukrán fronton. Ebben az esetben csak egy dolgunk van mielőtt nekiállunk atombunkert építeni a ház alatt, hogy kilépünk a NATO-ból és deklaráljuk a semlegességünket. A közvetlen találatokat talán elkerüljük ezzel, és mielőtt még idefújja a szél a rádióaktív szemetet, talán lehet egy jó fél napunk, ami alatt megihatjuk az összes alkoholt, amit gondosan felhalmoztunk korábban.

Érdemes elgondolkozni azon, hogy milyen katonai döntéseket implikálna az oroszoknál az, ha ügydöntő mennyiségű és minőségű nyugati haderő jelenne meg a keleti fronton. Kevés dologra lehet biztosan fogadni, de arra igen, hogy ennek a haderőnek nem sok katonája élné meg a felsőbbrendű nyugat végső győzelemét, ami abban nyilvánulna meg, hogy az USA kettővel több közepes méretű orosz városra dobott sikeresen atomot, mint amennyi nyugatira az oroszok. Ki is vonhatná kétségbe egy ilyen győzelem számszaki, stratégiai jelentőségét? Hiszen objektíve igaz, hogy a Vörös Téren 6 százalékkal magasabb a rádióaktivitás, mint a Capitoliumnál! Igaz, hogy mindkét helyen a halálos szint hússzorosa, de akkor is!

De vissza a diadalmas kezdetekhez, tehát hirtelen felbukkan párszázezer NATO katona valahol Donyecknél. Sok katona, sok célpont. Ez egy teljes technológiai felvonulás lesz, teljes légierővel, teljes légvédelemmel. Az oroszok biztos nem lőnének ki rájuk mindent, amijük van, biztos nem kockáztatnák a légi erejük nem kis részét, hogy megmutassák a nyugati közvéleményeknek, hogy azok mire számíthatnak. Én készséggel elhiszem előre is a rettenetes orosz veszteségeket, de ez nem olyan lövöldözés lesz, mint amikor az irániak, meg a Hamász, meg a Hezbollah durrogtat a vaskupolára. Itt hiperszónikus rakéták fognak potyogni az égből száz számra, olyan túlterheléses támadás keretében, ahol több ezer, több tízezer célponttal kell foglalkoznia a légvédelemnek. Ebben a csatában egy menetben égetnek majd el minimum 20-30 milliárd dollárnyi katonai felszerelést, meg pár tízezer embert. Az oroszok hisznek benne, hogy van annyi halott, ami elrettenti az ellenfeleiket. Akár igazuk van, akár tévednek, a rengeteg halott garantált.

Lesznek majd diadalmas hadijelentések, még az atom előtt, hogy egy elesett nyugati katonára öt-tíz- sok elesett orosz jut, hogy az oroszok minden eszközüket elhasználták erre az egy kétségbeesett ellencsapásra, de ettől még sok ezer nyugat-európai és lengyel családnak kell majd azzal szembesülnie, hogy a férjük, fiúk nem jön haza. Lehet, hogy sokkal többnek. Egy darabig persze lehet titkolni a veszteségeket, mesterséges intelligenciával el lehet hitetni, üzeneteket imitálva, hogy az adott katona él, de ennyire talán még az emberek nem hülyék.

Aztán ha áttörték a frontot a diadalmas nyugati erők, biztos nem fognak az oroszok taktikai atomfegyvereket bevetni itt-ott. Az oroszok olyanok, hogy nem. Inkább megadják magukat.

Mondjuk talán abban megegyezhetünk, hogy minimum kétszázezer nyugati katonát kellene Ukrajnába küldeni, a NATO minden európai fegyverzetével, beleértve a szinte teljes légvédelmet, hogy meg lehessen állítani az éppen most fenyegető orosz előretöréseket, vagy esetleg komoly területeket lehessen visszavenni az oroszoktól.

Jelenleg a teljes európai NATO-nak nincs ennyi háborúképes első vonalas katonája, még az amerikaiak sem tudnának csak hónapok alatt ennyi embert összekaparni, és persze csak a hadseregen kívülről. Arról nem is beszélve, hogy ez egy teljesen újfajta háború, amiről már rengeteg tapasztalat van, de azt nem egy három napos tréning alatt fogják átadni mondjuk egy afganisztáni veteránnak sem. Ha ma elkezdik kiképezni ezeket az embereket százezer számra, akkor is csak fél év múlva lesznek bevethetőek. Ha optimisták vagyunk. Arról sem beszélve, hogy lehet-e több százezer olyan katonát találni, akik hajlandóak elmenni harcolni az oroszok ellen. És persze az oroszok majd bevárják nyugton és türelemmel, amíg felkészülnek ellenük.

És ha ez nem egy hivatásos, tehát önkéntes hadsereg lesz, akkor vajon mit szólnak majd a nyugati közvélemények ahhoz, hogy valamiféle sorozást kell bevezetni?

Nehéz más olyan dolgot találni, ami ennyiféleképpen lehetetlen vagy abszurd, mint a jelentős méretű nyugati csapatok bevetése Ukrajnában. Ez azonban nem szokta megakadályozni az újkommunista, újliberális politikai vezetéseket nyugaton, hogy bepróbálkozzanak.

És a még egyszerűbb lelkületű felebarátaink kedvéért: Abból, hogy nem akarunk háborúzni vele, semmiféle formában nem következik az, hogy szeretjük az orosz birodalmat.

Vezető kép: Budapest, 1990. május 18. Szovjet katona áll a szovjet hadsereg plakátja elõtt a pestújhelyi szovjet katonai kórház kerítésénél. A szovjet hadsereg távozása alkalmából készített plakát felirata: Minden jót magyarok! MTI Fotó: Bartos Gyula