Donáth Anna nem szereti a sárgát


Mint az közismert, rendszeresen dolgoznak Magyarország területén, a magyar rendőrséggel a lehető legszorosabban együttműködve, közterületen közösen járőrözve is más országok rendőrei. Ennek általában két-három nagyon világos gyakorlati oka van: korábban és most is egyrészt a migráció és a határvédelem, illetve a turizmussal kapcsolatos problémák. És persze természetesen ez szigorúan a magyar törvényeknek megfelelően történik.

Mindezekkel együtt jár sajnos – a turistákkal, menekültekkel, vállalkozókkal, illetve egyébként értelemszerűen minden népességmozgással is –, hogy bűnözők, bűnözői csoportok, terroristák, terrorszervezetek elvegyülnek a normális emberek között. És amúgy minden ember szívesen veszi – már amennyiben nem bűnöző –, hogy nyaralás közben például, vagy egy idegen országban élve a saját országának bűnüldözési szervei is vigyáznak rá, jelen vannak mondjuk a Balaton-parton. Emlékeim szerint jó pár ország rendőrei voltak már jelen közterületeken is szezonban, németek például.

Ez ellen soha senkinek nem volt kifogása, illetve akinek volt, annak olyan szélsőséges vagy mondvacsinált indokok alapján, amelyeket senki nem vett komolyan. Magyarországon sok kínai is él, pont úgy, ahogy szerte a világon, és bizony közéjük is vegyülnek mindenféle nemkívánatos elemek. Ezekkel eddig is volt rendesen dolga a magyar rendőrségnek. Ennek a problémának a részbeni kezelése érdekében között a magyar belügyminiszter és illetékes kollégája egy olyan megállapodást, amelynek alapján

a két ország rendőrei a jövőben közösen láthatnak el járőrszolgálatot, ezzel is segítve a két ország állampolgárai és hatóságai közötti hatékonyabb kommunikációt, javítva a belbiztonságot és a közrendet.

Ez eddig rendben is van, lapozhatnánk, de a hír eljutott Donáth Annához is, aki a következő közleményt volt képes kibocsájtani magából (a kiemelések tőlem származnak):

Miközben a magyar kormány mindent megtesz az uniós intézmények hiteltelenítéséért, és úgynevezett „szabadságharcot” folytat, hogy megvédje az általa kiépített korrupciós csatornákat, és normalizálja az állami önkényt, egy területen nincs gondja a magyar szuverenitás feladásával.
Immár hivatalos, ami eddig is létezett, csak félhivatalos volt: a Magyar Köztársaság területén a kínai rendőrség (egy kommunista diktatúra rendőrsége) szabadon működhet. Az akkugyarmatosítás új fázisba lépett, most már nem csak gazdaságilag szolgáltatja ki magát az ország Kínának, hanem saját állampolgárai, illetve az itt élő kínai közösség tagjai fölött is részben feladja a joghatóságot.
Ilyen megalázó és méltánytalan helyzetbe egy ország akkor szokott kerülni, ha háborút veszít, ha megszállják. Lehet, hogy itt is ez a helyzet. Magyarországot megszállta egy szűk arisztokrácia, ami nem csak a propagandagépezetére, a rabolt milliárdjaira, hanem most már idegen államok erőszakszervezeteire is támaszkodik, hogy megtartsa hatalmát.

Annuska először is például nem tudja, mi az a járőrszolgálat vagy a joghatóság. Továbbá szerinte a nálunk élő, dolgozó, befektető kínaiak a kínai állam ügynökei, akik Magyarország megszállását készítik elő. Esetleg szerinte a következő 1500 fős ellenzéki giga-tömegtüntetést nyilván a kínai rendőrök segítségével fogja könnygázba fojtani az önkény.

A kínaiak egyébként kicsit másképp lojálisak a saját államukhoz, mint a momentumosok, az arabok vagy az afrikaiak. Amennyire tudom, az itt élő kínaiak nem menekültek, hanem többségük jogszerűen tartózkodik itt. És eddig azt hittem, hogy a kínaiak is hozzájárulnak Budapest sokszínűségéhez, ahogy egyébként Európa szinte mindegyik nagyvárosában. De tegyük fel, hogy a nálunk élő kínaiak menekültek, akiknek azonos elbírálásban kellene részesülniük, mint az Iszlám Állam bármelyik harcosának, akinek valahol Irakban forróvá vált a talaj a lába alatt. Akkor hány tízmilliónyi üldözött kínait is kellene befogadnia Magyarországnak a Momentum szerint a másfél milliárdból?

De ez mind nem is számít. Egy kicsit is felelős politikusnak el kellene gondolkodnia azon, hogy mekkora baromságokat lő ki a közösségi médiába. Főleg egy olyannak, aki nyíltan a teljes magyar szuverenitást át akarja adni Brüsszelnek. De a legbájosabb ebben az egészben az a rosszul álcázott rasszizmus, amit a sárga bőrű embertársaink irányába a progresszívek mutatnak szerte nyugaton. Az oroszok mellett a kínaiakat mindenestől gyűlölnünk kellene és még érintkeznünk sem szabadna az államaik semmiféle képviselőjével sem. És az egyáltalán nem számít, hogy ha így tennénk, akkor mennyivel jobban szolgáltatnánk ki magunkat a velünk mindig „feltétlenül jóindulatú” németeknek, franciáknak és amerikaiaknak. De mindegy is, csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy Anna drámai mértékben butul, amit egyáltalán nem tesz bájosabbá a kontrollálatlan agresszió, ami árad belőle.

Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A demokraták azért puccsolnák meg Bident, hogy legyőzzék Trumpot

  Biden nyilvánvalóan nem alkalmas az elnöki feladatok ellátására. Ezzel kapcsolatban már első megválasztása előtt is …

14 hozzászólás

  1. Magyar rendőrök meg Horvátországban szoktak járőrözni, akkor most mi van?

  2. Éppenhogy örülnie kéne annak, hogy megszállják és megalázzák ezt az országot, nem?

  3. Ungarn über alles !

    finnyás a ribanc – Donátkacsa csak az apukája rezes-vörös répáját szereti szopogatni

  4. Én pedig nem szeretem a donald kannát,de érdekel ez valakit? 🙂

  5. Mondja ezt Donáth Ferenc unokája. Gondolom milyen szar lehet elitkommunista leszármazottnak lenni. Muszáj mindig öngólt rúgni? Vagy ennyire hülyének lehet nézni az embereket szerinte? Akikhez szónokol, azok szerinte a tegnapra sem emlékeznek? Mert ha bele is lehetne kötni dolgokba akkor miért mindig a legocsmányabb idiotizmussal és agresszióval kell? Érti ezt valaki közületek, akik ezt olvassák?

  6. Nem szeretem Donáth Annát hanem utálom de nem tetszik, hogy kínai rendőrökre van szükség hazánkban. Ha annyi kínait engedett be a kormány akkor baj van.

  7. https://novekedes.hu/hirek/a-top-uticelok-koze-kinaban-magyarorszag

    Igen, István, valóban szörnyűséges, hogy Magyarországra turisták jönnek, akik felpörgetik a turizmust meg a kereskedelmet. Azt meg nem is tudom, hogy honnan szedik, hogy jó volna olyan rendőr, aki ért a nyelvükön és szót is ért velük, esetleg információkat szolgáltat a kínai adatokból a bűnözők beazonosításához.
    Döbbenet.
    Orbán Viktor már megint elszigetelődött, mi?

    • Nem a turistákról hanem a vendégmunkásokról és az egyre növekedő kínai városrészről írtam.
      Nem vagyok budapesti lakos de a szüleim sírjához évekig Budapestre jártam. Mintha nem is Magyarországon lennél. Szüleim hamvait áthozattuk abba a kisvárosba ahol lakunk és már évek óta nem járok arra. Nem helyes.

  8. Tudományos libsizmus

    Amerikai rendőrökkel kedves Annának nyilván semmi gondja nem lenne.

  9. Ej, kommenttársak, hát szabad így leszólni ilyen hős hazafit, pontosabban hazalányt? Pedig illene tudni, hogy van jó migráns és van rossz migráns.
    A rossz migráns jellemzői: Törvényes papírokkal, útlevéllel, vízummal jön. Csak egy néven jön, nem január 1-én született és nem kísérő nélküli kiskorú. Dolgozik, eltartja magát. Megtanulja a nyelvünket és nem várja el, hogy az őslakosok tanulják meg az övét. Nincs kifogása az ünnepeink ellen és nem akar kiirtani bennünket. Nem robbantgat, nem veri a gyerekeinket, nem erőszakolja a nőinket, nem gyújtja fel a templomainkat sem.
    S mint tudjuk vannak jó migránsok.
    A jó migráns jellemzői: Több példánnyá osztódik mihelyt átgázolt 9 uszkve tucatnyi országon. Imádja az európaiakat …sütve, főzve, átvágott nyakkal vagy miszlikké robbantva. Rettentően félti az életét, mert otthon üldözik. Ezért csak nyaralni jár haza. Családcentrikus, ezért a nejeit, gyerekeit, anyját otthon hagyja hadd boldoguljanak maguk. Szereti a nőket, ha sose mondanak ellent. Szereti nézni az európai nőket, ezért mindet csadorba dugná. Szeret köpködni babakocsiban tolt kicsit vagy az anyját. Szereti a gangbangot főleg, ha leitatta és 9-ed magával lyuksógorok egy utcán fekvő nőn. Szereti az ünnepeinket, mert olyankor nagyobb tömegeket tud egyszerre elgázolni. Gyorsan tanul, bár nem a törvényeket, meg az ország nyelvét, hanem, hogy milyen kedvezmények járnak neki és a féltucat másik énjének. A munkát is nagyon szereti, ezért ügyel rá, hogy ne vegye el mások elől. Osztódással szaporodik.
    Viszont szépen köszön a lakótársaknak és általában nem az utcán fosik, hanem az angol WC csészén guggolva az ülés fedlapjára. Sőt mindig leviszi szelektíven válogatva a szemetet, akkor is ha mondjuk 13 éves halálra erőszakolt kislány. Csak az utóbbi esetben van egy kicsit gondban, mert egyik szemetes kukára sincs ráírva, hogy emberi hullagyűjtő, ide kérjük dobni a levágott tanárfejeket.

  10. Ungarn über alles !

    ha Donátkacsa nem szereti a sárgát akkor fosson véreset – folyamatosan

  11. donácska csak lónak a szerszámát szereti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük