Milyen ország az, ahol az iskolai mészárlás a hétköznapok része?


Amerika nagy ország, de azért innen sok ezer kilométer távolságból is érezzük, hogy túl sok tömegmészárlás van abban a csodálatos országban. Különösen úgy, hogy hozzánk leginkább az iskolai és munkahelyi, illetve bevásárlóközpontokban elkövetett mészárlások jutnak el, esetleg egy-egy családtagok között kirobbanó lövöldözés, ami több áldozattal is jár. Ha a haladó sajtót is olvassa az ember, akkor kiemelt számban értesülhet az általában rendőri túlkapásnak nevezett esetekről is, amikor a kiérkező rendőrök keverednek halálos végű tűzharcba.

Ha ez utóbbiba ők halnak bele, akkor szakmailag nem voltak jók, ha pedig a bűnöző vagy az elmebeteg lövöldöző, akkor meg rasszizmus vagy minimum strukturális elnyomás, esetleg transzfóbia van a háttérben, mert a haladó amerikai gondolkodásmód szerint a tömegmészárosnak is joga van élni, túlélni a tömegmészárlást, hogy aztán évtizedeket töltsön a halálsoron vagy az egész életét a börtönben.

Lehet szeretni azt az állapotot, hogy az USA a világ csendőre és erre a csendőrre szükség van, akkor is, ha időnként ránk is rárúgja az ajtót, de azért ideje lenne tudomást vennünk annak a társadalmi kísérletnek az állapotáról, amit Amerikai Egyesült Államoknak hívnak. Semmiféle formában nem állítom, hogy ismerem Amerikát, azt a kulturális imperializmust ismerem, amivel Hollywood sok évtizede fárasztja a világot. Az sem segít, ha elolvasunk pár tucat könyvet Amerika politikatörténetéről, mert az meg már semmit nem mond az elmúlt pár évtized káoszáról. Ilyenkor egyszerűbb, ha egyedi esetek tömegéből ítélünk, ahogy azt egyébként az amerikai kulturális elit kívánja is tőlünk. Csak az elnyomás rendszerszintű, viszont az ebből következő tömegmészárlások mind egyedeik, az elkövetőknek nincs semmi más közös tulajdonsága, csak az, hogy az elnyomás áldozatai. Ha egyfajta elnyomottból van több az elkövetői csoportban, akkor ennek az az oka, hogy őket jobban nyomják el.

Amerikában gyakorlatilag minden pszichiátriai tünetet, devianciát valamilyen formában beemeltek a normalitásba.

Egyszerű logikai lánc ez, mindenkinek azt ígérik, az iskolákban most már láthatólag évtizedek óta, hogy van megoldás a megoldhatatlan problémáira. Ha szedi a gyógyszerét és persze a környezetében élő emberek mindenben alkalmazkodnak hozzá, akkor jól fogja majd érezni magát. Tulajdonképpen elég a közösségi médiában átállítani az egyik, az elnyomásból következő gendert egy másikra, amely aktus kifejezi egyébként a teljes szabadság megélését.

Az elmúlt pár évben mi itt Magyarországon is sajnálatos módon megszoktuk az elmebajokat. Szeretett nagyszerű szövetségeseink legfőbb törekvése ugyanis ez, hozzászoktatni minket az abszurdhoz. Ha valakinek volna kétsége erről, gondoljon csak arra, hogy a nyugati országok lakosságát milyen remekül hozzászoktatták a terrorcselekményekhez és a terrorfenyegetettséghez. Egy vonaton elkövetett baltás ámokfutás már csak a regionális sajtóba kerül be, hiszen ez együtt jár a bevándorlással, ami ugyebár már rég átvette a „legfőbb jó” helyét.

A különböző pszichiátriai tünetek identitásokká váltak és tilos kétségbe vonni a betegek hiedelmeit. Kész passz. De térjünk vissza a világ csendőréhez. Milyen társadalom az, ahol emberek tucatjainak van az a később realizált életérzése, hogy akár sok évvel később is visszamenjen a régi iskolájába és lőjön mindenkire, gyerekre, felnőttre, addig, amíg ki nem fogy az utolsó tár is. Könnyen írom ezt egy olyan országban, ahol nincs kint milliónyi fegyver az elmebetegek között, illetve az iskolával szembeni agresszió maximuma az, hogy a közösségi médiában rosszakat írunk róla. Magyarországon is sok kezelhetetlen ember van, csakhogy ők szinte kivétel nélkül „neveletlennek” minősíthetők és nem elmebetegnek. És halkan mondom, a neveletlenség viszonylag jól múlik, ha eltekintünk a liberalizmus dogmáitól.

Ez azonban az elmebajokról sajnos nem mondható el. A kirobbanó kontroll nélküli agresszió egyelőre még nem sajátja a mi társadalmunknak, de egy olyan idegen kulturális nyomás alatt állunk, ami pont úgy akarja szétzilálni a kultúránkat, hogy ne legyünk képesek arra, sem családként sem társadalomként úgy felnevelni a gyerekeinket, hogy azok képesek legyenek a mi fogalmaink szerint normálisnak lenni. Persze az „amerikai kultúra” nem kultúra a szó szoros értelmében. A szórakoztató ipara színtiszta propaganda, egy rémálomba forduló társadalmi kísérlet propagandája. Kötelezővé tenném valahol a felső tagozat elején az iskolákban a szovjet partizánfilm és Rambo megismertetését és összehasonlítását. Gyönyörűen meg lehet mutatni vele, hogy semmi nem függ össze semmivel, arról nem is beszélve, hogy ezek a (partizán) filmek milyen reálisan ábrázolják a németeket. (irónia)

A gyerekeknek egyszerre kellene megismerkedniük az összes elmebajjal és tudniuk, hogy minden didaktikus idealizálás, függetlenül a megvalósítás szakmai minőségétől, ótvaros hazugság, befolyásolási kísérlet.

Ahogy szerintem bármelyik tízéves is képes megérteni, hogy egy kamasz szerelmet ábrázoló hetvenes évekből származó, jó véggel rendelkező svéd film (aki látott ilyet az tudja miről beszélek) sokkal közelebb áll a valósághoz, mint a teljes amerikai filmművészet és különösen annak Netflix jellegű része.

Az emberek nem maguktól őrülnek meg, és amitől megőrülnek, azt hozzánk is be akarják erőltetni. A genderőrület csak következmény, az iskolai tömegmészárlások is csak következmények, a normalitás teljes lebontásának következményei. Ma az USA-ban az ilyesfajta kiterjesztett, tömegmészárlással kiegészített öngyilkosság már a normalitás része. Mi nem ilyen normálisat akarunk magunknak.

Vezető kép: a lelőtt elkövető (képernyőkép)


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

15 hozzászólás

  1. Amiről nem szol a hir,hogy
    ez a személy,most nő vagy
    férfi,min ment át,hogy nemet
    változtasson.Lehet,hogy az
    iskola psychiátere vezette rá
    a nemváltoztatásra.Régen
    nővérek voltak az iskolákban,
    hogy bekötözzék a sérült
    térdeket,ma psychiáterek.
    De régen is viseltek fegyvert
    Amerikában,de nem volt
    divatos a tömeggyilkosság.
    Ohatatlanul az jut eszünkbe,
    tervezett káosz zajlik a
    szemünk előtt.
    A szabad fegyerviselés megszünte-
    tése és félelem keltés a cél.
    Amerikában a szabad fegyverviselés
    a tulélést biztositja.Régen a nagy
    kiterjedés miatt,ma a biroságok
    érzékenysége a bünözők iránt és
    érzéketlensége az egyszerű
    polgárok biztonsága iránt.

    • Ki nem szja le, hogy min ment át?
      A cigányok mindig arra apelláltak, hogy „nehéz gyerekkoruk volt”, meg „kirekesztették őket”.
      A zsidó bűnözők meg antiszemitizmust óbégattak. Mint most Szász is teszi.
      Nem ok arra, hogy ártatlan embereket mészároljanak le.
      Az LMBTQP mozgalmat őrültek indították, őrültek terjesztik, és őrülteket termelnek.

  2. Szuper a fenti írás.
    Nem szívesen élnék USA-ban, de Kanadában sem, vagy Nyugat-Európában se.
    Sajnos a Magyarországon történt „liberalizáció” miatt itt is előfordulnak agresszív emberek, mint például a közutakon garázdálkodó agresszorok, s.t.b..
    Sajnos Magyarországon is a közéletben nem győz az ember kitérni a liberalizmus által kitermelt agresszorok elől.
    ********
    Egy hollywoodi filmben vagy egy nyugati filmeben elhangzó liberális és gender sablon után természetesen rögtön elkapcsol az ember, de sok esetben már eleve oda sem kapcsol az ember olyan filmre ahol az ilyen ideológiai agymosás és agresszió várható a címe vagy előzetes ismertetője alapján.
    Sajnos a hollywoodi filmekben zajló baromságokat sokan utánozzák, és bunkó magatartások válnak divattá, „trenddé”.

    • csakafidesz

      Kivülről nézve nem látszik abnormálisnak Amerika. A lakói főképp a jóléttől hülyülnek el, másfelől az oktatatás olyan színvonalon áll, hogy már okosnak minősül az az amerikai aki összead egy számoszlopot és nem vesz elő zsebszámolót, vagy mobil, amibe szintén bele van applikálva a számológép. Fejben számolni ott is csak a zsidó, arab, vagy kínai boltos tud.
      (Feltettem a kérdést az amerikaiaknak, hogy merre van Magyarország és kinyitottam egy világtérképet. Nos néhányan Kambodzsa környékén keresték, mások megkérdezték, hogy Európában van-e.)

  3. Az oldoklesek gyakorlati kivitelezeset pedig sztem a videó játékokban tanítják a gyerekeknek. Sosem értettem, hogy miért kizárólag kommandós gyakorlatokkal vannak ezek teli. Menj szobarol szobára és puffants le mindenkit, aki felbukkan, különben pontot vesztesz.
    A módosult elmeallapot eloidezeseehez is biztos használhatók a játékok, de -gondolom-, ehhez azért még pszichiáter is szükségeltetik. Sokszor olvasom, hogy a lövöldözőt előtte intézményben „kezelték”. Sztem zajlik a zombi janicsar képzés és néha kipróbálják a gyakorlatban is.
    Az USA-ban az oskorbol atugrottak a kapitalizmus a, a mindenféle bevándorlót csak a pénzkereses célja köti össze, ez nem ” kultúra” valóban.

  4. Mi, magyarok csak őríizük meg a normalitást!

  5. Milyen, milyen? Olyan demokratikus. Olyan, újfajta demokratikus, neoliberális. Olyan demokratikus, akik szarrá lövetnek népeket egymással, vagy önmaguk gyilkolnak halálra nemzeteket. Ahol az elmeroggyantakat a normálisok elé helyezik. Ahol a kábítószeres színeseknek van joga, nem az áldozatuknak. Természetesen mindezt a demokrácia nevében. Ránk is ez várna ha a Gyurcsány nevű bunkó paraszt (nem én mondom, hanem egy vele egy oldalon álló alak) hatalomra kerülne. Ő is szívesen látná idegen érdekekért meghalni a magyarokat. Ezt tanulták feleségestől a pártiskolákban, ezt hallották otthon. Igy szocializálódtak, számukra ez a természetes. Szerintem meg a ganédombra valók!

    • A bunkó paraszt kifejezés a lumpenproletár felsőbbrendűségének kifejezése a földművessel szemben, mintegy megvetett viselkedésforma vélt hordozójával szemben, azonosítva a kettőt. Nem keverendő a konkrét személy viselkedéséről alkotott véleménnyel, aki paraszt (földműves) és a bunkóság ettől független viselkedés forma, tulajdonság – lásd bunkó parasztozó lecsúszott dzsentrit.

  6. Puncius Pinatus

    Milyen ország?
    Olyan ahol a világ szennye mocska. a pénzéhség az emberi elbutulás, az érdektelenség, ahol a többség eltűri a szexuálisan aberrált, emberi mivoltjukból kilépő kisebbség terrorizálását.
    Ahol az emberek szájába lehet WC.-ni, ha véleményt nyilvánít káros, ártalmas jelenségek vonatkozásában.
    Ahol nem volt még klasszikus háború.
    Ahol nem ismerik a kapcsolatos éhezést nyomort, a földig rombolt épületek látványát, ahol nem hevertek temetetlen holttestek amerre a szem ellát, ahol nem kellett még bokáig az elesettek vérébe tocsogni.
    Ez amerika!

  7. Az USA anarchista, lator terrorállam.

  8. hárombetűs

    A CIA rendezi ezeket az iskolai mészárlásokat. A szabad fegyvertartást akarják megszüntetni.

  9. Amikor 97 környékén megérkezett Magyarországra a Pride, hitetlenkedve néztem ki a fejemből. Hogy a kapitalizmus abból áll, hogy lopni kell már kezdtem megszokni, de azt hogy értéknek kell tekinteni a devianciát azt nem tudtam lenyelni, itt az új szovjet, ez fog minket tönkretenni.

  10. Gomez Alvarez Lopez Havanmit

    Eleve hibás terminológiát használtok!
    NINCS olyan, hogy nemváltás!
    Olyan van, hogy IVARTALANÍTÁS!
    Ahogyan a macskádat is elviszed ivartalaníttatni!
    A témához szólva:
    Nem a haladóprogresszív London indiai származású vezetője mondotta volt, hogy ez a nagyvárosi élet velejárója!
    Tudjátok a Kalácsony Gelgely Szilveszter példaképe mondotta!

  11. csakafidesz

    A halálbüntetés eltörlése volt az egyik legnagyobb gaztett amit a liberálisok kitaláltak. Lehetett volna szabályozni, gondosan beépített szűrőkkel megakadályozni, hogy ártatlant kössenek fel. De egy ilyen iskolai mészárost, vagy egy Breiviket életben hagyni legalább akkora bűnt, mint amit ezek elkövettek.
    (Egy szebb korban az ilyeneket kerékbetörték, karóba húzták, lóval tépették szét, felnégyelték, vagy lassú tűzön, olajban megfőzték. Gondosan ügyeltek arra, hogy minél fájdalmasabb módon dögöljenek meg.)

Hozzászólás a(z) Gomez Alvarez Lopez Havanmit bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük