Öntudatos drogfogyasztó

A részegség nem mentőkörülmény semmire. Ha tudod, hogy részegen agresszív leszel és ötletszerűen összeversz embereket a környezetedben, akkor felelős vagy a cselekedeteidért. A társadalom nem fogadja el mentőkörülménynek az alkoholos befolyásoltságot. A törvény sem.

Az alkoholisták esetében sem, pedig ők függők. Már amennyiben elfogadjuk, hogy létezik ellenállhatatlan kényszer az ivásra vagy bármire. Amióta a drogok a mindennapok részévé váltak, tehát több mint három évtizede, folyamatos a nyomás a társadalmon, hogy a drogfogyasztók áldozatként legyenek bemutatva, olyan embereknek tűnjenek a többiek szemében, akiknek nincs választásuk, muszáj nekik bevenni valamit. Érdekes értelmezése ez a szabad akaratnak. Az alkoholistáknak van, a drogosoknak nincs. Habár pár napig szabadságon voltam, lehet, hogy már az ittas vezetők is áldozati pózba vágták magukat?

Veszélyes, csúszós lejtő ez. Ha elfogadjuk, hogy ilyen ügyekben egyes embereknek nincs választásuk, vagyis nem képesek ellenállni a drog csábításának, a drog hatása alatt viszont nincsenek maguknál, akkor bizonyára nem is büntethetők. Amennyiben a drogozás nem része a normalitásnak, akkor minden függő értelemszerűen mentális problémákkal is küzd. Ilyenkor persze van normalitás, ilyenkor persze az átlagostól való eltérés rögtön betegség. Az ilyen emberek valahogy mindig eltalálnak a drogig, fizetni tudnak a dílernek, „ellátják magukat”, csak akkor lesznek gyámoltalanok, amikor elkapják őket.

A normalitás fogalmának drámai erodálódása teszi azt lehetővé, hogy ne legyen olyan deviancia, amit nem lehet beleerőltetni a normális emberek mindennapjaiba. Az átlagembernek mindent el kell viselnie, a hajléktalant a lépcsőházában, a kutyaürüléket a homokozóban, bárkit a tömegközlekedési eszközökön. Tulajdonképpen arra köteleznek bennünket, hogy mi alkalmazkodjunk a potenciális veszélyforrásokhoz.

Tele van a kriminalisztikatörténet olyan erőszakos bűnelkövetőkkel, akik sorozatbűnözőként jutottak el a gyilkosságig. Nem mintha a rablásaik, a garázdaságaik, lopásaik, rongálásaik áldozatai nem szenvedtek volna eleget, de ők legalább túlélték. Ma a liberális jogállamban nagyon sokáig lehet a jog útvesztőjében bolyongani, felfüggesztettekkel, feltételesekkel megúszni az „apróbb” balhékat. Az együttélésre képteleneket, legyenek csak simán bűnözők, javíthatatlanok, vagy legyenek mentális betegek, tényleg pszichiátriai esetek, ma nem lehet kizárni a társadalomból. Ha jól értem a törvényeket, a drogfogyasztástól nem lehet eltiltani egy embert, hiszen szereti. Maximum a jogosítványát veszik el, ha közlekedéssel kapcsolatban volt drogos ügye, de azért nem lehet valakit „elkülöníteni” a többi embertől, mert rendszeresen drogozik és olyankor közveszélyes. Vagy ha lehet is, én még egy ilyen esetről sem hallottam. De biztos nem lehet, mert mi lenne akkor a szabadsággal?

Érdekes gondolkodás ez, majdnem biztosan tudjuk, hogy valaki bűncselekményt követ majd el valakinek a kárára, de miután nem tudjuk ki lesz az áldozat, és hátha csak kicsit sérül meg vagy keveset rabolnak el a munkával megkeresett javaiból, azért a sokadik eset után sem szabadítjuk meg a többieket a társaságától. Hiszen most biztos megjavul majd. Az előző öt esetben ugyan visszaeső bűnöző lett, de most hatodszorra biztos megembereli magát.

Minden rendőr, meg szociális munkás tucatszámra ismer megjavult bűnözőket. Hány erőszakos drogos javult meg hirtelen végleg! Biztos a kedves olvasó is tud a környéken néhány ilyen embert, aki élt a bűnüldöző szervek, meg az igazságszolgáltatás nagylelkűségével. A megtért bűnös ugyebár nagyobb érték, mint az, akinek eszébe sem jutott bűnözni. Ez szerintem megint valami liberális kifordítása lehet a szentírásnak.

Az igazságszolgáltatásnak és az emberek igazságérzetének valamiféle párhuzamosságot mutatnia kellene. Van egy drogos sorozatbűnöző rendőrgyilkosunk, aki vagy rosszul bírja a drogokat viszont szereti őket használni, vagy eleve már pszichopata helyből. Ezt az embert most elkezdik vizsgálgatni, hogy beszámítható-e? Ez eddig nagyon helyes, ha beteg, akkor kezelgessék. De ne legyenek optimisták a gyógyulási esélyeit illetően. Mert ha azok, akkor az emberek azt fogják gondolni az illetékesekről, hogy azok nem állnak a helyzet magaslatán. Ugyanis az emberek a környezetükben még egyetlen „meggyógyult” krakélert se láttak, ahogy ezek az alakok kijönnek az elvonóról, a kényszergyógykezelésről, valahogy mindig visszaesnek. Ha a magyar igazságszolgáltatás megint belefut abba, hogy egy közveszélyes alakot „gyógyultan” ráereszt a közre, még rosszabb lesz a liberális jogfelfogás híre, mint eddig. Pedig eddig se volt jó.

A rendőrgyilkosról az egyik „szakértő” már azt találta mondani, hogy tulajdonképpen csak le akarta lövetni magát vagy mi. Öngyilkos akart lenni szegény, csak rosszul sikerült. Csak azt nem mondta, hogy ne aggódjunk, fejlett már az orvostudomány, hamar meggyógyítják és már nem akar majd öngyilkos lenni. Viszont sajnos valahogy a drogos hajlamaira, meg az erőszakos viselkedésére nincs gyógyszer, de legalább magára nem veszélyes már. Hát boldogok vagyunk és meg vagyunk hatva. Hogy szétvált ez az ön- és közveszélyes dolog. Az önveszélyes a súlyos probléma. A közveszélyességet meg osszuk szét magunk között.

(Természetesen a drogfogyasztók jelentős része nem közveszélyes, legfeljebb önmagára jelent veszélyt.)

Vezető kép: Abony, 2022. november 16. Rendőrségi házkutatás során elkőkerült aranyékszerek egy abonyi családi házban 2022. november 16-án. A Terrorelhárítási Központ speciálisan képzett műveleti egységei kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt hajtottak végre akciót egy abonyi család házában, ahol 175 gramm arany ékszert, öt okostelefont, fecskendőket, mérleget, kanalat, már kiporciózott pakkokat, és több mint 600 gramm kábítószergyanús anyagot, továbbá mintegy 8 millió forintot foglaltak le. A rendőrség kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítja a családot, az apa és az anya részben beismerő vallomást tett. MTI/Mihádák Zoltán