A Vörös Hadsereg visszafoglalja Ukrajnát a németektől 1943-ban.

Éljen a háború!


A rohadt defetista, békeszerető anyátokat! Nem akartok háborúzni Ukrajnáért? Hát mit képzeltek ti? Azokért a drága jó ukránokért, akiktől annyi jót kaptunk mi (illetve ti), magyarok is! Komolyan azt hiszitek, hogy az amerikai érdekekért majd a franciák, meg az olaszok, meg a németek, meg az angolok fognak megküzdeni az oroszokkal?

Ahhoz volna eszetek, mi? Lapulni télen az olcsó gázzal fűtött lakásaitokban, nyáron meg olcsó benzinnel leruccanni a Balatonra 800 forintos tejfölös lángost zabálni? Ilyenkor bezzeg minden hátországi lógós megszereti a feleségét meg a gyerekeit és arra hivatkozik, hogy ő családfenntartó?

Az iPhone meg a Netflix az kell, de amikor teljesíteni kellene az amerikai érdekekért, akkor rögtön ki akartok maradni a háborúból! Aztán majd rinyálni fogtok, hogy a háborút fényes diadalt aratva megnyerő ukránok elkergetik Kárpátaljáról a Dnyeperen túlról elmenekülő nem oroszok elhelyezése érdekében az ottani magyarokat. És teljesen igazuk van, illetve lesz.

A győzelemnek ára van és azt az ilyen defetista rohadékoknak is meg kell fizetnie, mint amilyenek ti vagytok. Majd az amerikai nagyvállalatok fizetik meg a háború árát? Még mit nem! Az amerikai nép esetleg, de ők már megszokták ezt. A nagyvállalatok a fegyvert adják, meg a propagandát. Egy cég nem hozhat áldozatot, hiszen mit is szólnának a részvényesek?

Én egyszerűen nem is értem, hogy egy ilyen vonzó és szexi háborúba, mint ez, ezek a nyüves magyarok nem akarnak beszállni.

Pedig nincs is szebb annál, hogy az ember egy éppen lejárt szavatosságú nyugati páncéltörő rakétával megpróbál kilőni a közeledő harminc orosz T–72-es közül egyet. A modern technikának hála minden hatodik lövés talál és minden második eltalált páncélos harcképtelenné is válik a találattól. A rohadt oroszok meg hadd lövöldözzenek csak össze és vissza, hiszen ennek ellenére minden három rakétázóból kettő próbálkozhat még egyszer. És a stresszt bőven megéri az az édes érzés, ahogy az ember elképzeli, ahogy azok a rohadt orosz zsoldosok elevenen elégnek.

Miért nem akarjátok a messzi Dnyeperen túl megvédeni az ezeréves magyar határt, ami most ukrán belterület? Mocskos banda, fogadjunk, hogy Erdélyt sem akarnátok megvédeni a románok kedvéért. Soviniszták, irredenták vagytok.
Vegyetek példát a lengyelektől. Azok bezzeg egy percig sem haboznak úgy viselkedni az oroszokkal, ahogy korábban az oroszok meg az ukránok viselkedtek velük. Pontosabban szólva, az ukránoknak valahogy azért sikerült megbocsájtaniuk. De egy lengyel–ukrán közös állam, természetesen lengyel dominanciával már majdnem akkora lenne, mint Németország.

Na, szóval gyerünk, azonnal mondjátok meg, mennyit ajánlotok fel az életszínvonalatokból a nyugati tulajdonú energiacégeknek?

Mi ugyanis ezt a rafinált módját választottuk az ukrán háborús erőfeszítések támogatására, hogy például az ukránok számára ti kölcsönt vesztek fel, hogy nálunk fegyvert vásárolhassanak rajta. Ez nálunk élénkíteni fogja a hadiipart (ami nektek is jó), mert ijedtünkben lecseréljük a régi fegyvereinket újakra, mert hiszen a régieket kénytelenek vagyunk odaadni az ukránoknak. Az új fegyvereinket persze kénytelenek vagyunk előbb legyártani, mint azokat, amiket ti már megrendeltetek és ki is fizettetek előre. De hát most mondtátok, hogy pacifisták vagytok. Ja, hogy magatokat azért megvédenétek. Sajnos ez nem így működik.

A mi energiacégeink természetesen, ha nem is azonnal, de meg fogják oldani a ti energiagondjaitokat is. Nehogy már előre panaszkodjatok, hogy drágák leszünk. Háború van, infláció van, mi igazán nem tehetünk róla, hogy nincs többé olcsó orosz olaj és gáz. Ha véletlenül megnyerjük a háborút, akkor sem lesz soha többé. Akkor se, ha a miénk lesznek azok az orosz gáz- és olajmezők. Csak nem gondoljátok, hogy olcsó pénzért elvesztegetjük a szabad és demokratikus Oroszország ásványkincseit? Az amerikai multinacionális cégek híresen patrióták, természetesen mindig abban az országban, ahol megszerezték a koncessziókat. Néha a haszon egy százalékát is visszaforgatják a helyi infrastruktúra és az LMBTQ-kultúra fejlesztésébe.

A háború az új béke. Ezt kell megérteni. A békevágyat a háború iránti természetes vágyakozássá kell konvertálni. A kisfiúk amúgy is hajlamosak katonásdit játszani, ami persze csak társadalmi nyomás következménye, de ebben az esetben egyedül teret lehet engedni ennek a természetellenes hajlamnak.

Aljas hazugság, hogy mi az utolsó ukránig vagyunk hajlandók harcolni az oroszok ellen! Természetesen semmi kifogásunk az ellen, hogy az utolsó lengyelig, lettig, észtig, litvánig és magyarig harcoljunk. Ti, magyarok azért vagytok különösen undorítóak, mert nem akartok osztozni szláv testvéreitek sorsában. Azt, hogy melyik szláv a testvéretek, azt mi döntjük el.

Ez igenis a ti háborútok! Ti támadtátok meg az oroszokat, a békeszerető Szovjetuniót! Ja, bocs, ez egy másik forgatókönyvből van.

Az oroszok támadták meg az ukránokat! És az ukránok csak azért mondtak le a náluk ragadt szovjet atomfegyverekről, mert ti megígértétek nekik, hogy megvéditek őket az oroszoktól, és nem azért, mert mindenkit kitört a frász, hogy egy rakás ismeretlen egykori kommunista középkádernek, aki hirtelen egy addig soha nem létező önálló államban találta magát, ezernyi atombombája legyen.

Különben is, ha annak idején a magyar királyok rendet csináltak volna Halicsban és Lodomériában, akkor ez az egész balhé nem lenne, tehát tulajdonképpen ti, magyarok vagytok felelősek az egészért. Persze itt az ideje azokért a népirtásokért is felelősséget vállalni, amit 900 éve a magyar seregek a szánalmas birodalomépítési kísérleteik során a szerencsétlen elnyomott preukránok ellen elkövettek Halics elfoglalásakor. Már az ezer éves független Ukrajna fennállásának ünnepére készülhetnénk, ha ti nem lennétek.

Szóval pofát befog, az ukrán hadkiegészítő parancsnokságon megjelenik, a páncélöklöt felveszi és sturm! Az oroszok ellen elkövetett bűnökért meg majd még számolunk. Tessék végre megérteni, egy magyar csak hódító, népelnyomó lehet, ha meg nem akar háborúzni, akkor is csak egy, az önérdekét követő amorális féreg, harmadik út nincs! Fel Moszkvába!!!!! Egyébként meg az amerikai kormány elhatárolja magát a magyarok mindenkori kardcsörtető magatartásától, különösen most, amikor a harctéri helyzet úgy alakul, hogy a területi kompromisszumon alapuló béketárgyalásoknak nincs alternatívája. Majd az ukránokat kárpótoljuk valahogy. Nincs valakinek valami ötlete?

Különben is, ha a magyarok lelkesebbek lettek volna, akkor biztos győztünk volna.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

17 hozzászólás

  1. Minden szó igaz. Sajnos ezt egy kormánypárti politikus nem mondhatja ki. Viszont az ellenzéki média és politikusnak csúfolt hazaáruló csürhe, azt hazudozhat össze, ami éppen eszébe jut. Nekik lehet, mert azt, hogy magyar érdek, nem is tudják értelmezni. Nem tudják felfogni, hogyan lehet az erősebbnek gondolt félnek azt mondani, hogy nem. Jelenleg az USA és az EU ragyog elméjükben. Csak megjegyzem, hogy ugyanennek a nyüves bandának a szülei, nagyszülei ugyanúgy nyaltak segget és árulták el Magyarországot, csak akkor éppen a Szovjetúniónak. Előtte meg a náci Németországnak.

  2. Nem vonakodunk mi csak várunk, kb úgy novemberig.Akó osztán megyünk, hogy begyűjtsük a nosztalgia maflásunkat januárba, pont ott a Dnyeszteren túl.Nem létezik széles hazában olyan falucska /némelynek már lakója sincs/, ahol egy tábla némi névsorral ne emlékeztetne az utóbbi”fergeteges” fellépésünkre, megbízható és stabil szövetségeseink oldalán a legkorszerűbb felszereléssel.

    • Ha a Don-kanyarra gondol,akkor ott sem megbízható stabil szövetségesük ,sem modern hadfelszerelésük nem volt a MAGYAR KATONÁKNAK!

      • csakafidesz

        A Don kanyarban sanszuk sem volt a magyar katonáknak, mert kb. kétszeres túlerővel szálltak szembe. Lássuk már a valóságot! Oroszországnak ötször annyi embere van, mint Ukrajnának, és a területe még ennél is nagyobb, ha az arányokat nézzük. Ukrajnának annyi, ha az oroszok nem akarnák kímélni a szláv testvéreiket. Eddig csak azért nem tiporták el az egész országot, mert a polgári lakosságot igyekeztek megvédeni. Anno mikor Bevonultak Berlinbe, nos ott nem kíméltek se embert, se állatot. A felbukkanó német nőket leteperték, a férjeiket és a kutyáikat lelőtték. Ez volt 1945-ben. Ne rinyáljunk, mert Berlinben tízszer annyi szőke német nőre másztak rá, mint ahányat itt Budapesten meggyaláztak.
        Ja igen. Ne felejtsük el a Vörös Hadsereg nagy hullarablását sem. A német katonák órái és egyéb holmik a katonák elejtése után a oroszok tulajdonába mentek át. Egyesek szerint, ez amolyan urban legend, népmese. Szóval ha az óra lejárt és megállt, mivel a sötétbunkó oroszukrán vöröskatona nem tudta hogyan kell felhúzni, ezért elejtett egy másik németet amelyiknek még járt az órája.. Mire ideértek megint megálltak az órák, itt is gyűjteni kezdték őket. A Móricz Zsigmond körtéri órás mesélte, hogy bevitték hozzá a lopott órát és megcsodálták, hogy fel lehet húzni és akkor újra jár..

  3. Zseniális írás. Sajnos, amit leír, azt ŐK így is gondolják.
    A magyar a népek Krisztusa, amint Márai megírta volt.

  4. Pár szó a mi „békés” szomszédunkról, Ukrajnáról.
    Ukrajna több mint harmada nem ukrán anyanyelvű. Az erőszakos ukránosítás nem csak a területileg orosz többségű megyéket sújtja, hanem a lengyeleket, a magyarokat, a ruszinokat, a románokat stb.
    A mi „békés ” szomszédunk nyíltan pártolja úgynevezett szabad-csapatait, akik zászlót tépnek, néha robbantgatnak, nagyon gyakran megfélemlítik a „nem őshonos” idegen népeket.
    A törvényhozástól kezdve a mindennapokig terjedően elvakult nacionalisták.
    Most ők az ártatlan megtámadottak? Na ne hülyéskedjünk. Ezek az Eu mögé rejtőző nácik.
    Mentségükre szóljon, hogy az oroszok sem sokkal különbek a régi nagy birodalom álmában. De két szláv állam háborújához nekünk semmi közünk.

  5. Ez, így, pazar.
    Elismerésem.

  6. Csimporilla

    Ez válogatás a hvg kommentszekciójából ? :D. ott lehet szóról szóra ilyeneket olvasni, csak azok ott komolyan is gondolják 😀

  7. Zseniális!

  8. Paranoid Android,

    Ön egy igazlátó.

    ????????

  9. A háború okait sokmindenben keresték az ideológusok, azonképpen az elkerülés módját is.
    Sokan a civilizációk küzdelméről beszéltek. De a minap, két roma család életre halálra megverekedett Pest környékén, és valószínűleg sem vallási, sem etnikai, sem anyagi, rangsorbéli különbség nem volt köztük.
    Bár vannak civilizációs különbségek szerbek és horvátok, vagy oroszok és ukránok között, de ezek mégis keresztény, rokon népek.
    Főleg a marxista ateisták a vagyoni különbségekben, no és a vallásokban látták a konfliktus forrását.
    Napjaink feministái mérgező maszkulinitásról beszélnek.
    A biológusok, viselkedés genetikusok, azt mondják, hogy a territoreális ösztön és a xenofóbia, no meg a rangsorképzés az egész élő világra jellemző genetikusan kódolt viselkedés, feltétlen reflex. Az élet fennmaradását és az evolúciót szolgálja.
    Az ember viselkedése sokban hasonlít az államalkotó rovarokéhoz, illetve némely vonása a főemlősökére emlékeztet. Az ember szaporodási közösségeket, azaz génközösségeket, vagyis amint a neve is mutatja nemzeteket alkot, ezek élőlényszerű organizmusok, úgynevezett szuper organizmusok, mint egy hangyaboly.
    Az emberi közösségekben a győztes hímek koalíciója osztja el az erőforrásokat. Csoport dominancia van, ez igen sokféle csoportalkotó mém alakítja, vagyis hiedelem dominancia a jellemzője. /vallás, ideológia, törzsi összetartozás stb./. A jobban koalícilózó csoportok valószínűleg kontrolláltabb, együttműködőbb, magasabb IQ-val rendelkező egyedekből állnak. De az ember képes megkülönböztetni jót és rosszat, szabad akarata van a választásra. Amikor elemi ösztön késztetésekről van szó, mindig a kérgi gátlásra, vagyis a kontrollra kell elsősorban hagyatkoznunk. Ez az a bizonyos” stratégiai nyugalom.” Fel kell tudni mérni, milyen fokú a fenyegetettség, minimalizálni a veszteségeket, és aki időt nyer, életet nyer.
    Jézusi jótanács, bármilyen furcsa, a nemzetekre is vonatkozik.” Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! 40Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! 41″ Mt 26.
    Az ember minden idegszála, az egész ösztönvilága lázadozik ellene, ami az enyém azt ne vegyék el.
    Ez a territoriális ösztön elemi megjelenése. Hogy mégis jobban járok, ha megfogadom a tanácsot, először egy new-yorki jótanács értette meg velem. Ha valaki el akarja venni a bicajodat, vagy bármidet nehogy ellenállj, azonnal add oda, mert esetleg lepuffant. Különben is annyi itt a lopott bicikli, hogy másnap fillérekért beszerezhetsz egy másikat.
    Ukrajnának bizony területet kéne áldoznia a békéért. Mert a háborút ugyan elvesztheti, de a békét még mindig megnyerheti.
    Hogy kiiktatható – e az élő rendszerekből a dominancia küzdelem? Ez nem reális, hiszen ez az evolúció egyik motorja. DE valamelyest kontrollálható./pl Genfi egyezmény./
    „Jön az ellenség, és elveszi földed, mész és elveszi ellenséged földjét!”
    „Ha békét akarsz, készülj a háborúra.”
    Hogy pedig mi lesz az agresszor sorsa? „Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen” Mózes 5- Csak nézzünk rá az agresszorok 3-ikg generációjára.

    • Kocajogász

      Marxista vagyok, egy bizonyos őrnagy képzett ki közelharcra, és a későbbi dr. Piószegi János, akkori dandártábornok alatt szolgáltam. Ezért, ha valaki csak GONDOL arra, h. arcul üt, letépem mind a két kezét, csomót kötök rá, és feldugom a gerincvégébe.

      NY-ben, ha valaki el akarja venni a bicajomat, lelövöm, mint egy veszett kutyát.

      Donbassz – „Novorosszija” – mindig is orosz volt, a Párt azért kanyarintotta oda fukkrajnához, hogy az öntudatos orosz proletárokkal ellensúlyoztassa a galiciáner nácikat.

      Egy Jézus nevű szerencsétlen RABBIT legyilkoltattak a szadduceus/kufár hazátlanok, mert BÉKÉT és bűnbocsánatot hirdetett – én aztán rohadtul nem akarok a sorsára jutni. Magam vagyok a törvény, egyszemélyes, mobil világi ítélőszék. Amolyan Dredd bíró.

      De ha már dühöng benned a kereszténység: KIRILL pátriárka azt mondta, ez a háború a normalitás és az L+ lobbi között zajlik. Nem kéne az L+ lobbi pártjára állnunk!! Se egyénileg, se kormányzatilag…

      • Biztos jól tudsz a bicikliden egy kis-sráccal a hátsó ülésen, a fekánál gyorsan pisztolyt rántani.

        És ha lelőtted az illetőt, gond egy szál sem, mert nincs fiad, unokád, egyéb rokonod, aki viselheti a transzgenerációs hatás következményeit.Nem gondolom hogy a többségnek eredménnyel ajánlható a „túlélő csomagod”.

        • Érdeles megfigyelést oszt meg erről a problémáról a játékelmélet: héják, és galambok címen. Mi történi, ha egy populációban túl sok a héja, vagy a galamb?

  10. Amúgy a „békés” u-kraina éppen most kap a bidééktől NAGY- HATÓTÁVOLSÁGÚ RAKÉTÁKAT!
    Gondolom odaát leselejtezésre került,de sajnálják szétszerelni. Elküldik,mert hátha szétlövik az oroszok.

Hozzászólás a(z) Gotha bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük