Márki-Zay Péter 2022 választás ellenzéki összefogás Karácsony Gergely népszavazás aláírásgyűjtés 2022.01.14. Fotó: Horváth Péter Gyula

Kossuth Lajos azt üzente, Makizajnak elfogyott a regimentje!


Dobrev Klára, az ellenzéki nehézlovasság Sturmführere már korábban egyértelművé tette, hogy szünetelteti a magyarországi karrierjét és a továbbiakban is inkább az Európai Parlamentben szenved vereségeket a különböző posztokról szóló szavazásokon. Tegnap Donáth Anna is bejelentette, hogy nem kíván sem a magyar parlament tagjává válni, sem az MZP-kormányban nem óhajt szerepet vállalni. Még MZP sem lett rosszabbul egyik hírtől se.

Túlzott optimizmussal egyik hölgyet sem lehet vádolni, nem tűnik úgy, hogy a jelenlegi válsághelyeztet szerintük a kommunista-nemzetiszocialista akarattal és kitartással kezelni lehetne.

Egyrészt e két delnő egyike sem gondolja azt, hogy különösebben koptatnia kellene magát ebben a választási kampányban, továbbá láthatólag olyan biztosak a vereségben, mint amennyire vágyják egyébként a győzelmet és a hatalmat.

A vereség ennyire korai beismerése az álmoskönyvek szerint nem vezet jóra, a végén még majd a sereget sem lehet megmenteni, a csata után szétszéled a végek felé és az aktivisták eltűnnek a magánéletben, mint Kossuth apánk abban a bizonyos ködben. MZP címzetes kapitány, az ellenzék közfelkiáltással megválasztott politikai tisztje (korábban őrvezető helyettes) és rohamvezetője, valamint főideológusa, mindeközben Kossuth Lajos 1848-as küzdelméhez hasonlította a Mein Kampf-ját. A jeles férfiú még a gyermekei számába is belezavarodott a héten, ami mindenképpen túlterheltségre utal.

Ezek szerint az ellenzék csatolt részeinek eddigi mentesítő offenzívái nem csökkentették a túlnyomást MZP kobakjában.

Amúgy elgondolkoztató fanatizmusra vall az az igyekezet, amellyel a magyarországi baloldal és szélsőjobb a választások előtt még gyalázgatja egy kicsit az elszakított nemzetrészeket. Nem semmi ellátogatni olyan emberekhez, akikkel eddig csak rosszat tettél, akiknek a helyi halálos ellenségeivel vagy egy oldalon az EP-ben, és akiknek azt tudod ígérni, hogy újra kiteszed őket a nemzetből, azért, hogy azt kérd tőlük, szavazzanak rád. Az érdekes az, hogy amikor a külhoni magyarok ezeket a komcsikat és a nácikat ilyenkor elküldik a redvás francba, a haladók úgy meg bírnak sértődni, mintha lenne lelkük. Donáth Annától megtudhattuk azt az örömhírt, hogy elkészült végre a közös ellenzéki program. Nyilvánosságra ugyan még nem hozzák, hiszen minden nap, amikor valaki megtudhatja, hogy mi van benne, az sok ezer szavazó veszteséget jelenthet az ellenzéknek.

Egyelőre csak annyi ismert belőle, hogy 1 (azaz egy) gigát mindenki kap. Azt még nem döntötték el, hogy a gigát bitben vagy byte-ban, esetleg elektronban adják-e majd, de a korlátlan adatcsomagok és ingyenwifik korában ez hatalmas lépés lesz a transznők menstruációs szegénységének felszámolásában. Ha valaki nem értené: a transznők így meg tudják nézni a neten, hol lehet a legközelebb olcsón tampont kapni.

Továbbra sem jutott nyugvópontra a közös ellenzéki lista ügye. Az ellenzéki pártoknál a listaállítás mindig is egy tömegmészárlásba torkolló tömegverekedés szokott lenni, mert az egyéni kerületek három választás óta öngyilkos küldetések, de most aztán tényleg sokan vannak, akiknek ez az utolsó lehetőségük arra, hogy újabb négy évig ne kelljen dolgozniuk. Hat párt ingyenélői küzdenek egy közepes párt listás helyeiért, a harc körülbelül annyira elkeseredett, mint a sztálingrádi csatában a németeké, akik helyet akarnak szerezni az utolsó repülőn, miután a támadó szovjet csapatok már több részre szaggatták a katlant.

Nem csoda, hogy az érintettek nem akarják engedni felszállni a közös lista repülőjét, hiszen például Bangónét is milyen szépen le lehetett rugdalni róla, pedig az ő kvalitásaival szinte biztos lehetett a helyében. Az látszik is az ellenzék kampányán, hogy az érintettek a listás helyek megszerzésével vannak elfoglalva, ha valaki kimegy pisilni, nem csak azt kockáztatja, hogy nem lesz rajta bejutó helyen a listán, hanem azt is, hogy mire visszaér, a pártjából is kizárják.

MZP viszont utcafórumozik lankadatlanul. Miután vasárnaponként egy ülésben mond annyi eszelős baromságot, ami egy hétre elég a kormánypárti sajtónak és kampánynak, ezeken a rendezvényeken csak azok jelennek meg, akik tényleg szórakozni akarnak, illetve azok a vérig sértett választók, akik fel akarják pofozni MZP-t. Utoljára Bokros Lajost akarták ennyien inzultálni, miután ő 1995-ben volt szíves egy virtigli pre-Márki-Zay programot megvalósítani egy „Együnk, igyunk, fürödjünk, fűtsünk sokkal kevesebbet!” csomag keretében, az MSZP és az SZDSZ támogatásával. De a lakosság akkor csak egy hirtelen felindulásból elkövetett inzultálásig jutott, amit egy szerencsétlen éhező nyugdíjas követett el, aki nem tudott uralkodni az indulatain, amikor a Bokros Lajos hasonmásverseny egyik helyezettje szembejött vele az utcán. Bokros megúszta és még mindig itt rontja a levegőt, legyen ez intő példa.

MZP azonban nem unikális, nem rá hasonlítanak, hanem ő hasonlít Ceaușescu-ra, ami eleve ellenjavall bármilyen erdélyi látogatást. Továbbá beárazza a jelöltet az is, hogy egy rokkantkocsiról akarják felpofozni.

A felpofozás ugyanis a megalázás egyik alapvető formája, felnőttek esetében különösen az. A néni, akinek innen is köszönjük a bátorságát és az aktivizmusát, ugyanis MZP-t a közismert mondatai alapján „takonypócként” azonosította és nagyon helyesen, arra jutott, hogy el kellene kezdenie a nevelését valakinek. Ráadásul a néni egy olyan eszközt választott, amit MZP közismerten maga is helyesel, vagyis a testi fenyítést. Ez a pofon biztos jó helyre ment.

És hány ilyen felpofozásra érett felebarátunk orcája rémlik fel ilyenkor bennünk! Nénik! Tessék végre rendet tenni! Csak ti vagytok elég bátrak hozzá, úgy látszik.

 

Fotó: Horváth Péter Gyula


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

19 hozzászólás

  1. Mengele ZP a jobboldal elé vetett takarmány.
    Gyurcsányék kőkeményen kampányolnak.

  2. Ez ami nem igaz. Ne dőlj be a kormánypárti közvélemény kutatóknak.
    Szavazz a FIDESZRE.

    • Meg a Schmidtnek sem, aki baloldali kampányt nyom, miszerint nagy bajban van a baloldal.
      Meg a párjának, Gerő Andrásnak, aki szerint nem életszerű, hogy a pedofilokat a kormány nem engedi be az iskolákban.
      Meg Schiffernek sem, aki szerint be kell lépnünk az EU ügyészségbe.

      Néha elgondolkodik az ember, hogy egyes jobboldali orgánumok valójában kiket is sozlgálnak.

      • Nagyon jól látja…. /De azért ne engedjünk a ’48-ból, és ha ezen túl leszünk, április 4.-én hajnalban – stílusosan 48 nap múlva -, süssön ránk a Nap./

  3. Remek írás!

  4. Na ez meglepett, mert nem vettem észre, hogy valaha is lett volna neki.

  5. Kanadában ahol Márki-Zay kanadai állampolgárságát megkapta és az USA ban is Clintonékat támogatta ,eu-s munkahelyén nem a fogyasztó kisemberek érdekeiket képviselte hanem egy milliárdos energia cégét itthon pedig azokat a Gyurcsányékat képviseli akik szétlopták az országot ,de az EU-t is meglopták – 4-es mtró 167 milliárdja………. stb..

  6. MZ/P, az amish felekezet kanadai TV prédikátora, utcai fellépései csak hoznak sikereket – anyagit – ha havi 50 millió forintot dugnak – ezresenként borítékban a zsebébe.

    Plusz bevétel lehet a borítékok (50 000db/hó) újrahasznosító eladása, vagy gyűlésein kiosztása.

  7. halálra röhögtem magam 🙂

  8. Maki-kapitánynak meglehetősen rakoncátlan gyerekei lehetnek, hogy nem tudta őket megszámolni, de az is lehet, hogy a család USA-pólóin számolgatta a csillagokat és összezavarodott, sehogy sem stimmelt, hogy nincs egy plusz csillag Magyarországnak, ezért a család összlétszámából is levont egyet (majdnem a feleségét: hét gyerek van asszony meg nincs!).
    Ez a pojáca ezzel a fizimiskával elmenne Erdélyországba, azonnal kitörne még egy forradalom!

  9. Tudományos libsizmus

    Tudják jól, hogy buknak áprilisban mint Rottenbiller. Akkor már inkább az EU parlament, ahol a 10 ezer eurós fizu mellett ott van a még egyszer ennyi el nem számolandó költségtérítés is.

    Valahol azért ők is tudnak racionálisan gondolkozni, ha nem is mindig.

  10. janos szabo

    Magyarországnak nem volt gyarmata, de Brüsszelnek igen ! Oda menjetek választást ellenőrizni, ahol embereket kiraboltatok !!!

  11. A műsor nem rossz, de ne dőljünk hátra, inkább előre és árgus szemmel figyeljünk, hogy hol lehet egy észrevétlen csapda!
    Nekünk most április 3.-án kell masírozni a szavazó helyiségekbe!

  12. ” 1 (azaz egy) gigát mindenki kap.”
    Hehehehehe!
    Csak nem arról van szó,hogy a libajnai ad néhány libagigát,vagy gégét? 🙂

  13. Márkiszar megbukott de vele együtt a 6-os, moslék koalició is. A bátyám és családja amerikában élnek, a multkorában telefonon beszéltünk, hogy az ottani magyarházban a magyar állampolgárok akik nagy számban vannak a Fidesz-KDNP-ra fognak szavazni. Már kaptak is papirt az ottani követségtöl és ezeket kitöltik visszaküldik és ezzel már jogosultak lesznek a választáson. Àprilis 3-án, a világ magyarsága és a hazánkban élö magyarok össze kell fogjunk, hogy véglegesen kiirtsuk a balliberális kommunisták gyökerét is. Hajrá Magyarország!

  14. KANADAI ÁLLAMPOLGÁR mint MAGYAR MINISZTERELNÖK ? Ilyet még egy afrikai banánköztársaságban sem engednének ! A nemzetbiztonsági kockázat nem érdekel senkit ? Ezzel miért nem kampányol a Fidesz , hiszen sokan nem is tudják ! A győztes választás után azonnali törvénymódosításra lenne szükség ! A kettős állampolgárokat , mint márki-zay , dobreva és rejtőzködő társaikat csakúgy, mint a nyilvánvalóan külföldön kiképzett ügynököket(Kabul rózsája?) nemhogy a parlamentből , hanem a hivatalos közéletből is el kell távolítani !

  15. IRDATLAN SOKK

    A CÍM NAGYON ROSSZ, MERT A DAL KOSSUTH LAJOS TÁBORÁBA HÍVOTT, DE ITT A VÁGD- MÁR- KI TÁBORÁBA CSAK NE HÍVJATOK MÁR SENKIT.

  16. Emery – egyetértek, ezt a magas labdát nem jut eszébe a Fidesznek leütni ? sokat hozna pedig !

Hozzászólás a(z) IRDATLAN SOKK bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük