A vonatalálökés kultúrája Németországban


Csodálatos dolog, amikor éppen elkaphatjuk azt a pillanatot, amikor a kultúra változik, újít, megújul. Németországban éppen egy ilyen új jelenséget figyelhetünk meg, ugyanis tavaly 49 embert löktek vonat alá az európai civilizáció zászlóshajójában. Ez nem erőszak természetesen, hanem kulturális esemény, még az is rasszizmusnak minősülne, ha interkulturális aktusnak neveznénk.

2020-ban még csak 29 ilyen rítus zajlott le, tehát mondhatjuk, hogy a szokás beépülőben van a német kultúrába. Teljes joggal nevezhetjük egyébként rítusnak ezeket a tetteket, hiszen csak elvétve hal bele valaki, tavaly például mindenki túlélte az élményt, legfeljebb egy-két embernek vágta le valamijét a vonat, ahogy azt a német sajtó nem is mulasztotta el örvendezve megemlíteni.

A németek igyekeznek minden liberalizmuson kívüli emberi minőségtől eltekinteni a jelenség vizsgálatakor, de nem lehet nem észrevenni (mert a szélsőjobbos sajtónak van pofája megírni), hogy az elkövetők több mint fele valahogy nem német állampolgár. Azt a kérdést meg már ők sem merik feszegetni, hogy az elkövetők másik fele bevándorló hátterű német állampolgár-e, akik egyébként a „németek” minimum 20 százalékát teszik ki már manapság.

Csodálatos dolog ez a sokszínűség, tele van meglepetésekkel. Elmész reggel otthonról, útjára bocsájtod a gyermekeidet, a nagymamát, ahogy az egy „normális” országban régebben szokás volt épen és egészségesen, tömegmészárlások, áruházi és iskolai lövöldözések, robbantások nélkül megérkezzenek az iskolájukba, a nagymami az öregek otthonába és erre este azzal szembesülsz, hogy egy buzgó hívő egy új szokás keretében, a német vasúttársaság szándékolatlan közreműködésével, néhány függeléket eltávolított róluk.

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a gondos német statisztika itt kizárólag a Deutsche Bahn szerelvényeinek felhasználásával megvalósult darabolásokat veszi számba, valahogy a villamosok, buszok, trolik, kamionok elé lökdösött delikvenseket nem. Pedig ez a lökési vágy gyaníthatóan más nagy géperejű járművek várható felbukkanása esetén is elfogja az érintetteket.

Bizonyára a kedves olvasóval is előfordult már, hogy békésen álldogált egy villamosmegállóban, egy forgalmas közút mellett a zebrán, amelyen csak úgy sorjáztak a kamionok és a teherautók és hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy a maga mellett álló antipatikus embertársát kulturális jellegű meglepetésben részesítse és valami nagy és gyorsan érkező elé rúgja, taszítsa.

És bizonyosan nem tett jót a lelkének, hogy visszafogta magát és nem nevelte meg azon embertársát, aki már a látványa alapján sem támogatja a bevándorlást. Az önmegvalósítás ilyetén korlátozása a tudomány és a haladó pszichiáterek és pszichológusok szakmai véleménye szerint önelnyomás, amit a patriarchátus, illetve a fehér ciszheterók közönye vált ki az arra érzékenyekből.

A Die Welt szerint persze leginkább alkohol vagy kábítószer befolyása alatt lévő, illetve zavart elmeállapotú emberek követnek el ilyen szörnyű bűncselekményeket, akik feltehetőleg attól gárgyultak meg és/vagy drogoztak és/vagy rúgtak be, hogy a németek nem szeretik eléggé őket. Kivel nem fordult még elő, hogy dühöngeni kezdett attól, hogy a 20 megabit/sec letöltési sebesség alatti wifi miatt az ultraHD pornófilm akadozni kezdett és a laptop visszaváltott alacsonyabb felbontásra. Bizony gyorsabb pufferelés miatt is öltek már embert. Mondjuk a németeknél tényleg híresen szar az internet.

Miután Németországban tavaly több olyan hét is volt (legalább három), amikor senkit nem löktek a vonat alá, igazán nem értjük, hogy a szélsőséges jobboldaliak miért látnak ebben tendenciát. Különben is Németországban a muszlimok által elkövetett erőszakos cselekmények, ha zsidók ellen követik el őket, akkor szélsőjobboldali gyűlöletbűnként jelennek meg a statisztikában, amiért automatikusan az AfD a felelős. Ha nem zsidók vesznek részt az iszlám kulturális eseményekben kultikus tárgyként, hanem csak sima németek, akkor a dolog elveszíti bűncselekmény jellegét és szimpla, csak pszichiátriailag értelmezhető ámokfutássá nemesül.  Habár már az előbbi sem biztos, valamilyen fura és perverz logika alapján ugyanis a németek már az állítólag Izrael által elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekért is felelősek a globális felmelegedés mellett.

Az elkövető ugyanis csak képzeli, hogy ő meg akarna ölni bárkit is, az áldozat viszont szándékosan fehérbőrű született német, aki mindezekkel helyből provokálja a jövő németjeit, akik így a jelen németjeinek ártatlan áldozatai csupán.

Mindezekből egyértelműen következik, hogy az új kultúra felváltja a régit, a németek amúgy is imádták a vonatozást és a vonatoztatást, megértően kell fogadniuk tehát ennek a kedvelt közlekedési eszköznek az újraértelmezését és kulturális önkifejező eszközként történő használatát.

És ha bárkinek kétségei lennének, nem az én eszem ment el.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

11 hozzászólás

  1. ugyanez a helyzet New Yorkban is!
    visszasirjak William J Bratton rendorfonokot es a zero tolerancia politikajat!

  2. Tudományos libsizmus

    Néhány évtizeddel ezelőtt ha Németországban eldobtál az utcán egy csikket, lelőttek a helyszínen. Alighanem ma is így van, feltéve, hogy európai fehér ember vagy. Ha afrikai néger vagy, akkor simán belökheted a vonat alá az európai fehér embert. Nem lesz hozzá a fricceknek egy szavuk sem.

    Gyáva, megalkuvó, ócska konformista népség.

  3. Nincs mit sajnálni azokon akik még a saját kárukból is képtelenek tanulni.
    Mert képtelenek, ezt mutatja a legutóbbi választás is.

  4. György Balogh

    Jobb mint a gázkamra hát ennyire sajnálom őket. ?☠️?☠️

  5. Jobban járnak a németek, ha ezentúl csak az Oktoberfesten vonatoznak, esetleg Rózsi vonatozós zenéjére. Az a német aki mégis közösségi közlekedésre kényszerül, a biztonság kedvéért tartson magánál egy Maki-sz@r fényképet és mutassa fel a támadónak idejekorán a messiás arcmását, ettől megrettennek és maguk ugrálnak a jármű alá.

  6. Danke Frau Merkel! Németország és Európa elárulója még szabadlábon. Megcsinálta! A birka káposztazabáló németek pedig csak nézik, mit kaptak örökül ettől a DDR-es picsától. Bravó! De azért még mindig osztják az észt a „keleti tahóknak”. Németországnak van tíz éve és úgy tünnek el a térképről, hogy csak a müezzin rikácsolása marad utánuk. Maguknak köszönhetik.

  7. magyar konyha

    Ha a németek megszavazták (?) a szélsőséges kommunista/zöldfasiszta kormányukat, akkor valószínűleg tetszik nekik ez a brutális, embertelen kultúra, amit a a kormány által támogatott iszlamizmus, bevándorlás okád magából. Akkor is gerjednek rá, ha németek ellen követik el az erőszakot. Ez lehet, hogy valami perverz fétis a germán néplélekben: ők is szeretik ostorozni, bántani a másikat és azt is imádják, ha őket bántják. (fúj!)

  8. csakafidesz

    Merkel megmondta. Az iszlám a német kultúra része. Hát most barátkozzanak össze a Sátán vallásával.

  9. tegyük helyre!

    Én nem birkáznám a németeket. Este a Deák tér tele négerekkel, arabokkal – mit tettek ez ellen a birkázók?

  10. Ez az igazi Európai Érték, meg maga a JOGÁLLAMISÁG!!

  11. Vegyék fel mint sportágat az olimpiára! Legyen szám szerint és nehézségi fok, és stílus alapján elbírálva ez a remek új sportág.
    Pontszámot kaphatnak, hogy egyszerre hány főt tudnak egy vonat alá taszajtani. Itt külön kell értékelni, ha egy vézna fehér gyerek a belökött, és plusz pontszámot kap aki nehézsúlyú kafír bokszolót.
    Aztán legyen hatékonyság alapján is pontozva: ha úgy sikerül belökni az egyedet, hogy csak vacak ezt-azt sikerül levágatni róla, az kisebb értékű, ha mintha kanállal kell kiszedni a delikvenst a kerekek alól.
    Végül legyen pontozva a stílus is. Elvégre az esztétikát is kell tekinteni a sportban. Ha a kafír családanya sikoltozik a vonat alatt, az pontlevonással jár. Ha bele is kapaszkodik a lökősportolóba, az súlyos hibának számít, ha életben marad, nem sikerül belökni, akkor a versenyzőt kizárják.

    Legyen egyéni és csapatverseny. De mert iszlámról van szó, női és vegyes csapat kizárt. A leglátványosabb és legközkedveltebb szám biztosan a váltó-sínbedobási sportág lesz, ahol egyik muszlim versenyző elindul a peron végéről, Allahu akhbart üvöltve s a negyedik igazhitű meg Insallah szavakkal a peron elején végez, és itt a behajigált sporteszköz – anno még adózó kaukázusi alanyok – száma összeadódik, és a győztes váltó állhat a dobogó legfelső fokára, ahol megkapja minden versenyző a túlvilágon beszámított hurikra való írásos oklevelet.

    Téli olimpián esetleg lehet az a söprögetős csecsebogyós szám változataként jeges peronon nem lökni, hanem hajuknál foga ellökni és így becsúsztatni a sporttárgyakat a vonat alá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük