Márki-Zay Péter letépte láncait és beszél, beszél tovább…


MZP otthon azt csinál, amit akar. Vasárnap este például bejelentkezik egy ocsmány könyvespolc elől a Facebookra, körülbelül 1000 (ezer) híve, meg néhány mazochista pedig meghallgatja. Majd a mazochisták az ország tudomására hozzák, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje miket beszél össze meg vissza. Nem leplezik rémületüket, mert a jelöltjük olyan lendülettel esik neki védett társadalmi kisebbségeknek, hogy csak na. Gyakorlatilag nincs egy vállalható mondata, igaz semmi másról sem. Szegény P. Judit meg tudja, hogy ez nem jött össze. És nem is fog, ha nincs bekötve a szája, akkor ugyanis MZP beszél.

Egy pillanatra rémületbe estünk, hogy megfosztanak minket a kedvenc szórakozásunktól, és MZP elnémul. Elnémíttatik Gyurcsány keze által. Nem bíztunk eléggé ebben a váteszben, azt hittük egy Ferenc által küldött szőke nő elnémíthatja. Egyszer-egyszer talán, de véglegesen bizonyosan nem.

Én magam csak az első két percet bírtam ki a tegnap esti MZP-ből, hogy aztán megnyugodva kapcsoljak el, az első pár mondatból lehetett ugyanis tudni, hogy kommunikációs tanácsadó a környéken sincs, a szövegírók is pihennek vasárnap. Minden megy tovább a maga útján, lesz egy kis melegezés, zsidózás, meleg zsidózás. Mintha Péternek senki nem szólt volna, hogy valami nem stimmelt korábban.

Mondjuk lehetett sejteni, hogy falra hányt borsó, nála nincs szövegkörnyezet, amiből ki lehetne ragadni, logikai összefüggés, amire lehetne hivatkozni, koherencia, amit el lehetne várni. Mondatsaláta, jóindulattal, mert némelykor szósaláta is.

Azt meg lehetett sejteni, hogy akik végigszenvedik a tegnap esti műsort, még azelőtt kiposztolják a lényeget, mielőtt álomba sírnák magukat. Nem jó manapság ellenzéki értelmiséginek lenni. Mondjuk pártelnöknek sem. Hallott valaki mostanában Donáth Annáról, mindenféle társelnökökről, például Tóth Bertalanról? Fekete-Győr elvileg ötödik a listán és már a babás képei sem futnak be karriert. A második-harmadik vonal is olyan messze áll tőle a kötelező megjelenéseken, hogy járványügyileg is minden stimmeljen. Jakab Péter meg kiéli a bosszúvágyát, amiért MZP kiszorította a második fordulóból. És mi van Klárával? Még a végén elfelejtik a bizonytalan szavazók és esetleg nem lesznek kellően bizonytalanok, amikor kell.

Lassan január közepe van, nincs kész az ellenzéki közös lista, gyakorlatilag nincs kampány, az ellenzék beszélő fejei, az ügyi-fogyi lista még rosszabb alakokat vonultat fel, mint a csúcsjelölt, mert őket még a karizma paródiájának aurája sem lengi körbe. Ha ezek az emberek miniszter- és államtitkár-jelöltek, akkor még nagyobb a baj.

Ezek az emberek ugyanis a negyedik vonalból jönnek és az MZP fejében lévő zűr kifejezésére alkalmasak egyedül. Kivéve Fleck Zoltánt, aki Dobrev Klára hivatkozási pontja is volt a majdani vörösterror jogi megalapozásának tekintetében.

MZP október óta legalább kétszáz (kétszáz) olyan mondatott mondott, amibe egyenként bele kellett volna buknia. Korábbi politikai pályafutása során pedig még több száz olyat, amivel szintén egyenként ki lehet csukódni a demokratikus közéletből vagy a pszichiátriai betegségekkel nem rendelkező személyek köréből. Elég lenne az ellenzéki politikusoknak megnézni azt, hogy a jobboldal milyen jól szórakozik a jelöltjükön. Ez azért az igazi közvélemény-kutatási adatokkal együtt el kellene, hogy gondolkoztassa őket, ennél minden jobb.

Január 10-én délután megint ott vagyunk, hogy MZP-t csupán a tegnapi előadása alapján ki kellene rúgnia az ellenzéki pártoknak.

Nem csak a deklarált, de általuk soha be nem tartott elveikkel megy szembe, hanem az elemi kampányszabályokkal is. Semmiféle ellenzéki kampány nincs, csak a törzsszavazóikat hergelik üzemszerűen. Az országos listán még össze sem vesztek. A választók fele az anyagi helyzetének romlását várja egy esetleges baloldali győzelemtől. Javulásra alig több mint tíz százaléknyi fanatikus számít. Mindezt úgy, hogy nyár óta elvileg az ellenzékről szól a közélet és a Fidesz még el sem kezdte a kampányt. És a pénzt még meg sem kapták a választók, az adócsökkentés, visszatérítés még oda sem ért.

MZP tulajdonképpen egy paródia. Ez ma reggelre drámaian tudatosult mindenkiben, aki még remélte, hogy valahogy megregulázzák, és el lehet vele bicegni a választásokig. MZP miniszterelnök-jelöltsége nem csak a normális magyar emberek számára sértő, hanem a baloldaliak számára egyenesen megalázó is. A Jobbikkal már egyszer arcul csapott magyar ellenzékit most azzal alázzák meg, hogy egy futóbolondra kellene szavaznia. Az MZP megszólalásai kapcsán érzett szekunder szégyen a Mi Hazánkat és Kutyapártot a parlamentbe repítheti, és nem mellesleg rengeteg ellenzéki szavazót otthon is tarthat a szavazás napján.

A magyar ellenzék és annak hat-hétszázezer törzsszavazója csak ennyire, egy MZP-nyire becsüli Magyarországot, a hazáját. Szégyen.

 


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt esete a választópolgárral, avagy egy tragédia margójára

  A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a fiatal pártok családjába tartozik. Alfaját tekintve egy ellenzéki összefogáson …

18 hozzászólás

  1. No Para!
    Majd jól összefognak a digitalizálógép üzemeltetőjével,és olyan gruppen izét csapnak,hogy még. 🙂

  2. El a kezekkel Maki Majomtól! Kérem, hagyják őt beszélni, hiszen remekül teljesít! Kedves Futóbolond úr! Ne hagyja magát, mert nagyon jó a műsor, és mi nagyon élvezzük!

  3. Ez a műsor, amit ez a “jóember előad tényleg be. sz. a.rás! Nincs a világon olyan politikus, aki adóemelésekkel, sértegetésekkel, stb. tudott volna győzni, ezért még nem fordult elő a történelemben, hogy valaki ezzel kampányol.

    • Érdekes kísérlet, minden esetre. 😀 Mi lesz ennek a vége? Mert ha lecserélik, az szerintem minimum öt de lehet, hogy tíz százalék veszteség nekik, csak amiatt, hogy fél év turbókampányát kukába dobják, miszerint “az előválasztás mozgósít”, meg hogy “a demokrácia ünnepe”, meg hogy “tematizálják a közbeszédet”. A végén meg elzavarják a győztest? Hehe. De visszaszívom, majd röhögjünk UTÁNA!

      • A módszer a sokkhatás elérése.
        Hogy aztán előálljon a “megválto” Dobrev, vagy akármelyik, és újabb sokkhatást okozva kijelentse=Na, látjátok, hogy nem a DK, nem az összefigás akar népirtó programot végrehajtani, hanem Márki-Zay, a “keresztény, jobboldali”, aki mögött párt sincs, frakció sincs!
        .
        EZ A FORGATÓKÖNYV= A SOKKHATÁS.

  4. janos szabo

    Kanadai cigányok vannak magyarországon ? Ki tudja ?!

  5. Akinek egy olyan nívós könyvespolc ocsmány, amin Platón, Arisztotelés, Kant, Hume, Hegel, Rousseau, Montesquieu, Russell és más filozófusok művei sorakoznak, az szellemileg még ahhoz is kevés, hogy ázaléknak nevezzük.

    • Tudja, még a Kádár korszakban is viccelődtünk az ilyen “nívós könyvespolcok” keletkezésén, ami előtt előszeretettel fényképezkedtek olyan idióták, mint Márki-Zay, akiknek agyában láthatóan semmi sem szivárgott be a háttér betűiből. Ezekre a könyvespolcokra úgy szoktak a tótumfaktumok könyvet rendelni, hogy kérek egy méter piros és két méter zöld kötésűt, meg azt a nagy sárgát!
      Szakmámnál fogva sok lakásbelsőt láttam, és a tulajdonosok meg a könyvesfalaik közötti ordító szellemi különbséget is. (S mielőtt valaki megkérdőjelezné, nekünk 30 ezres családi könyvtárat sikerült összevásárolni és zömmel el is olvasni, ellentétben Márkival) Ezeken a kényszeres könyvespolc előtt nyilatkozó tipikus bunkókon szoktunk évtizedeken át nevetni.

      • Így igaz, Önnel tényleg felesleges vitatkoznunk, mert fel se fogja miről írunk. Ki mondta, hogy a mi könyvtárainkban nincsenek filozófiai művek? De mi el is olvassuk, sőt értelmezni is tudjuk amit olvasunk, egyesekkel ellentétben…

    • Lehel, régen a szerencsétlen félanalfabéták a nappaliban álló asztalra lazán odahelyezték az Operakalauzt. Ez a kokeró egy szinttel feljebb lépett. Ennek már könyvespolc is jutott.

  6. Tényleg eljutottam odáig, hogy félek ettől a palitól, mert komplett elmebeteg.
    Nem értem, hogy utálhatja valaki annyira Orbánt, hogy egy ilyen szociopatára bízná a hazáját.

  7. Letépte láncait?!

    Vissza vele! Tépje a keselyű a máját meg a zúzáját.
    😀

  8. Mert Ekora barmot még nem produkált a balliberális oldal sem,
    hogy felvonultatja az összes tételt, amitől meegbuknak.

  9. Lehelnek!

    Ezeket olvasta szerinted?

    nem látszik rajta.. : )

  10. ingyombingyom

    Nekem tetszik, hogy ennyire retteg Márki-Zaytól az Orbán Zrt. Remélem tavasszal nyer a csávó és megtisztítja a magyar közéletet a korrupt fidesznyikektől! Hajrá, MZP!!!

    • Nem értem a magadfajtákat mókuska!
      Naponta derülnek ki a fajtátokról,hogy ki mennyit lopott,lophatott,mekkora luxusban él a mások pénzén,te meg korrupt fidesznyikekről írsz.
      Igazi barom vagy.

  11. Ingyombingyom tálib-e?! Amúgy, csickaságodnak elkerülte a figyelmét: Az ” Orbán Zrt. ” szénné röhögi magát mzp-n, na meg rajtad.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.