Önként és dalolva, ja és kéjjel

Magyarországon a nyolcvanas évek óta nem rendeztek olyan önkéntes felvonulást, amelyen kötelező volt részt venni. Ha majd a reményeik szerint jövőre győztes „forradalmuk” után karriert szeretnél csinálni, vagy meg akarod tartani a mostanit, akkor ma ki kell menned. Gyerekestül, férjestől, feleségestől, és ha a nagymama nem érti ezt az egészet, de szereti a színes forgatagokat, akkor őt is vinni kell. A haladás ilyen. Kötelező. 

A május elsejei felvonulás sem volt kellemetlen. Az igaz, hogy bekerült a kartonodba, ha rendszeresen nem jelentél meg rajta, de volt sör meg virsli. Ha jó volt az idő, igazán kellemes volt sétálgatni a többiekkel, akik szintén önként ezzel a sétával töltöttek egy olyan napot, amelyen nem kellett dolgozni.

Talán csak az volt kellemetlen, hogy Túlbuzgó Ferenc, a szakszervezetis újra és újra átfurakodva a tömegen, egy jegyzettömbbel a kezében, és mantraszerűen ilyeneket kérdezgetett mindenkitől: Kovács elvtársat látták ma már? Szabó kartárs hol van? Kisné elvtársnőt keresném…

Ferenc azt is szerette, ha a dolgozók jó magasra emelik a táblákat, már jóval a tribün előtt és a szülők a nyakukba ültetik a gyerekeiket, hogy a kis lurkók is jól látszanak. Önként. Ki kell mutatnunk pártunk és kormányunk iránti szeretetünket, mondta mindig. Úgy mondta, mintha ironizálna, de a vállalathoz újonnan belépőket még a hetvenes évek végén is figyelmeztették a munkaügyön, hogy ez egy teszt és ki fognak maradni a béremelésből és jutalmakból, ha Túlbuzgót nem veszik komolyan. Túlbuzgót egyébként egy multinacionális vállalat HR vezetőjeként ütötte meg a guta valamikor az ezredforduló környékén.

Szomorú tragédia, pedig ő ott lenne ma is veletek, kint a felvonuláson. Hogy aztán másnap megnézze az FB-n azoknak a profiljait, akikkel nem futott össze a tömegben. Ezért aztán javaslom, hogy ne felejtsetek lőni egy olyan szelfit, amin jól látszik mögöttetek a felvonuló tömeg. Egy közös kép egy politikussal vagy egy nagyon érdekes emberrel, aki olyan nagyon toleránsnak és elfogadónak látszik, kettőt ér. Ha multinál dolgozol, akkor nincs kívánatos felső határa az ilyen dokumentumoknak. Tedd ki őket az Instára is ne csak az FB-re. Kifejezetten kedves ötlet, ha benyomod a munkahelyi zárt csopikba is, meg a gyereked óvodai szüli csoportjába is. És ne felejtsd el lájkolni a többiek hasonló képeit. És azt se felejtsd el megemlíteni, milyen bátor dolog volt tőlük, hogy ki mertek menni ebben az ellenséges környezetben. De szerencsére olyan sokan voltak, hogy a HATALOM visszarettent a tömeg szétvízágyúzásától.

A HR osztály emiljét viszont semmiképpen se említsd meg, amelyben értesítették (angol nyelven is) a cég dolgozóit, hogy hol lesz a cég munkavállalóinak gyülekezője a felvonulás előtt. Aki hozza a gyermekét, gyermekeit is, azokat ajándék üdítő és süti várja ugyanott. Az emil azt is tartalmazta, hogy az egyénileg felvonulók hol vehetik át a cég ajándékát, a kis zászlócskákat (A HR osztály mellett, Dezsőkénél, az esélyegyenlőségi osztályvezetőnél.).

Nincs új a nap alatt. Jogos a felvetés, hogy azoknak is kell némi tanácsot osztani, akik nem mennek felvonulni. Azok mindenképpen nézzék meg a Telex Felvonulók kérték című műsorát. A nehéz sorban tengődő ellenzéki újság 29 (huszonkilenc) 3 fős kamerás stábbal közvetíti az Eseményt (plusz a drónok). Erre azért van szükség, hogy a provokátorok transzparens, dokumentált környezetben dolgozhassanak. Bocsánat, a helyes fogalmazás a következő: a rohadt fasiszta mindenfóbok által elkövetett cselekmények a lehető legtöbb irányból és jó szögben legyenek fényképezve. Mikroadományokat még elfogadnak. Elképesztő, hogy ezek a vadak gyerekek előtt is mire nem képesek. A gyerekeink előtt. Akiket pont azért viszünk ki erre a csodálatos felvonulásra, mert itt megtapasztalhatják, hogy elfogadják őket azok a kirekesztő szóhasználattal néninek és bácsinak nevezett Emberek, akiket a gonosz hatalom nem enged be az óvodákba és az iskolákba.

És ha már szóba került: senki ne szóljon bele, hogy én hogyan nevelem a gyerekem! Különösen az állam ne. Elképesztő, hogy egyes szülők, hogyan nevelik a gyerekeiket. Szerencsétlen gyerekek úgy nőnek fel, hogy egyszer sem viszik ki a szüleik őket felvonulni.

Pedig itt egy helyen láthatnának mindent, amit érdemes látni, amiért érdemes élni, az összes választási lehetőség itt kelleti magát előttük. Ha mi nyerjük a választásokat, akkor minden városban, a legkisebb településen is lesz felvonulás! És minden szülőnek kötelező lesz kivinni a gyermekét, vagy legalábbis a helyi illetékes civil szervezet szervezésében elengedni oda. Leszögezem még egyszer, nem engedjük, hogy eluralkodjon a gyűlölet, ha a szülők nem tudják szeretetre nevelni a gyerekeiket, akkor az államnak kötelessége beavatkozni. Mi olyan országot akarunk, amely egyetlen gyermeket sem hagy magára. Különösen a szüleivel nem. A gyerekek nem a szüleik tulajdonai.

Hanem azoké, akik tudják mi a jó nekik. És azok mi vagyunk. Ma azért vonulunk fel, hogy a te gyereked is megkapja azt a rengeteg elfogadást és befogadást, amit tőled nem. Még szerencse, hogy nekem nincs gyerekem, nem kell látnia azt a rengeteg gyűlöletet, ami bennetek van. De a te gyerekedet megmentem én, és mi sokkal alkalmasabbak vagyunk a felnevelésére, mint ti.

De elkalandoztam. Nem értem, hogy mi bajuk van ezeknek a mai felvonulással. Nem akarunk mi semmi rosszat, csak a gyerekeiteket.