Éppen jogfosztottságukról értesülnek az elnyomott oltatlanok. Szörnyű.

Az oltás véd meg a vírustól, nem a liberális jogászok, meg a TASZ

  •  
  •  

Soha semmilyen magánjellegűt nem posztolok a Facebookra, de figyelmetlenségből és kényelmességből egy csomó régi ismerősömet, felebarátomat bejelöltem nagyon régen még, és így látom néha, hogy miket osztanak meg. Szomorú látlelete ez a társadalmunknak és nehéz azokat szeretni, akik például 24.hu-s véleménycikkeket osztanak meg. Most viszont egy olyan baromságot sodort elém a sors, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, mert az emberi butaság új mélységeit tárja fel.

Van egy dr. Sándor Zsuzsa nevű exbíró, exügyész, író, aki szerint a védettségi igazolványok jelentős része bizonyos időszakokban hamis közokirat, amit értelemszerűen a kormány állított ki hamisan. Exbírónknak persze nem tetszik az sem, hogy a szerinte eleve hamis védettségi igazolvány hamisítását 5 év szabadságvesztéssel is lehet már büntetni. Rémisztő az a természettudományos műveletlenség, amire egyébként a jogászok ezen fajtája még büszke is. Ha ez aktivista ellenzéki gondolkodással és buzgalommal is párosul, olyan gyöngyszemek keletkeznek, mint egykori bírónk “gondolatmenete”.

Március 23-án az addig beoltott csaknem 1 millió 900 ezer ember közül csupán 667 ezren kapták meg a második oltásukat, vagyis csak utóbbiak tekinthetők védettnek, ám 8 napon belül elvileg minden beoltott megkapta a plasztikkártyáját. Mi több, a „nagy nyitás” után is a több mint 4 millió beoltottnak mintegy fele van csak túl a második oltásán is

Illetve:

Vagyis pillanatnyilag is milliószámra vannak olyan „védettségi igazolványok” – közokiratok –, amelyek tartalmilag valótlanok, azaz hamisak. Igaz, néhány héten-hónapon belül (második oltás plusz 1-2 hét) valósak lesznek. (Most tekintsünk el a Sinopharm kapcsán időközben felmerült kételyektől.)

 

Habár a gondolat szó használata ebben az esetben is, mint a liberális agyjárás esetében általában mindig eufemizmus. Jogászunk láthatólag abban a hitben van ugyanis, hogy a védettség a második oltás után varászütésre “keletkezik”. A dolog lényege az, hogy az ellenzék jogi okoskája tényleg azt hiszi és ezzel eteti az olvasóit is, hogy a védettségi igazolvány egy csak komplex biológiai vizsgálatok és egyedi tapasztalatok alapján megállapítható tényt igazol. Pedig nem.

A védettségi igazolványnak kommunikációs okokból védettségi a neve, pont az olyan gátlástalanul buta ellenzékiek miatt, mint a szerzőnk. Ez a dokumentum pusztán csak azt igazolja, hogy az egyén megkapta az oltást. Miért ezt? Mert józan értelemmel több millió ember esetében ezt lehet bizonyossággal kijelenteni, és nem azt, hogy az illető éppen mennyire védett.

Azt, hogy ki mikor és mennyire védett éppen az nyilvánvalóan nyomon követhetetlen, ugyanis minden ember szervezetében másképp zajlik le az immunitás kialakulása. A védettség vélelmezése pedig a természettudomány e tárgyban számtalanszor bevált statisztikai alapú ismeretein alapul. A “védettség” ugyanis statisztikai valószínűséget takar. Az ember egyre védettebb lesz a fertőződés és a megbetegedés várható súlyossága tekintetében (ha mégis megfertőződik), már az első oltás utáni napokban, majd ezt fokozza még a második oltás. De ez a védettség egy rendkívül komplex állapot és statisztikai jellegű. Az emberek nem egyformán védettek és a “védettségük” az időben változik.

De az oltottak, mint csoport összemérhetetlenül kisebb veszélyben van, mint a nem oltottak.

A védettek statisztikai értelemben kisebb eséllyel fertőznek és fertőződnek, sokkal kisebbel. A tudomány más járványok és vírusok, illetve a jelen járvány és vírus alapján szerzett tapasztalatai alapján annyira kevéssé, hogy közöttük nem terjed a vírus és elhal a járvány. Sőt, ez igaz arra a statisztikai csoportra is, akiket az alapján nevezünk “védettnek”, hogy megkapta bizonyos idővel korábban az oltást. Ezt Magyarországon tökéletesen igazolta már maga a terasznyitás egyedi eseménye is, hiszen a teraszozók jóval hígabb csoportjában sem következett be a járványadatokban érzékelhető fertőződés növekedés.

Egy jogi tény nem természettudományos tény. Egy statisztikai tény viszont lehet egy jogi ténymegállapítás alapja. Járvány idején a védettség jogi igazolása akár a korábbi megbetegedés, akár az oltás okán, statisztikai alapon történik. Az oltás megtörténte a kiállítás alapja és nem a 100 százalékos védettség.

Az oltás hatékonyságát nem a jog, hanem az orvostudomány szavatolja. A kormány meg azt, hogy a szervezetei, hivatalai olyan oltóanyagot szereztek be, amely megfelel a tudományos elvárásoknak.

Az oltás és a védettség ebben az esetben nem individualista jogi fogalmak, hanem közösségre, egymást megfertőzni képes emberekre és emberi életmódokra vonatkoznak.

Sem a tudomány, sem a kormány nem szavatol valamit teljes bizonyossággal, a teljes védettség és a jogegyenlőség ilyen helyzetben primitív jogi fantazmagória.

A különböző védettségű emberek ugyanabban a közösségi fertőződési szituációban különböző veszélyben lesznek. A közösség a végső alanya a “védettségi” igazolvány járványügyi és társadalmi céljának. A kormányzatnak, mint a járványkezelés főhatóságának az a célja, hogy a statisztikai értelemben védett emberek élete normalizálódjon és így a gazdaság és minden egyéb is, illetve az, hogy a nem védett emberek a lehető legkevesebb fertőzésveszélyes helyzetbe kerüljenek. Statisztikailag. Semmiféle jogegyenlőségről és semmiféle jogi alapú védettségi fogalomról nincs itt szó. Ez a valóság, itt csak valószínűségek vannak. A liberálisok egyébként persze a beoltottak jogait akarják korlátozni, hogy azoknak se legyen jó.

A társadalmat annak alapján osztották kétfelé, hogy egyeseknek van igazolványuk, másoknak meg nincs, függetlenül attól, hogy védettek-e vagy sem.

Nem, a társadalmat az alapján sorolják két csoportba, hogy az egyik tagjai nagyon nagy valószínűséggel védettek, a másik csoport tagjai meg nagyon nagy valószínűséggel nem védettek. Ez nem jogi fogalom, ez tudományos statisztikai állítás.

Az egyéni szabadságjogokba és jogegyenlőségbe beleőrült liberálisok ostobasága újra és újra veszélyezteti a társadalmunk túlélését, a sikeres oltási program után pedig a normális élet újraindulását akarják csak akadályozni szimplán politikai okból.

Hergelik azokat, akik elég ostobák hozzá, hogy ezeket a marhaságokat bevegyék. Oltasd be magad és visszakapod a régi életedet. Ha ennek a megértéséhez buta vagy, akkor így jártál.

Facebook hozzászólások

  •  
  •  

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Láttam a két utolsó hollandot, mielőtt még megrontották volna őket

  Kellemetlen tapasztalata az elmúlt harminc évnek, hogy a kommunisták egyetlen dologban mondtak igazat. Amit a …

23 hozzászólás

  1. Az oltás a járványt szünteti meg, nem az egyéni megbetegedést.
    Viszont 50-92% az esély, hogy ha megbetegszik, súlyosabb komplikációk nélkül megússza.

    Elemi logika híján, cca. a cm-ben a nyakméretét is alig meghalad I§-jú liberális
    mikrokefáloknak falra hányt korsó.

  2. “Az egyéni szabadságjogokba és jogegyenlőségbe beleőrült liberálisok ostobasága újra és újra veszélyezteti a társadalmunk túlélését”

    Ez nemcsak az oltásra igaz!
    Ezek teremtettek maguknak a SAJÁT szabályaik alapján egy olyan rendszert, ahol ők az elnyomók és mindenki más köteles az ő eszméiknek, döntéseiknek alávetni magát, mert különben pária lesz, illetve alávetik egy újkori boszorkány pernek, aminek a vége mindig a megsemmisítés volt!

    Man sollte den Spiess besser umdrehen! Mielőtt késő lenne!

  3. SZs is csak egy beképzelt jogász, a maga hülye buborékjában.
    Inkább azon merenghetne el, hogy ha egy elsőfokú döntést a maguk életidegen/hülye buborékjában a másodfokú bíróság (ügyrendi/eljárásjogi okok miatt) megsemmisít, akkor miért maradhat bíró az aki a nyilvánvalóan hibás döntést hozta. Kedvenc példám a mérnök, akinek leszakad a hídja. Ott ugye van felelősségre vonás. Ha egy orvos műhibát vét és nem tartja be a protokollt (kvázi az “ügyrendet”) akkor ha nagyon kitartó az ellenfél és találnak egy hollót is aki kivájja a hibázó orvos szemét, akkor az orvost és a leszakadó hidas mérnököt is elítélik.
    A bíróknak pedig életpályamodell és magas fizetés jár! Le kéne szállni arról a qrva magas lóról, ha pedig nem megy akkor segíteni kell nekik. Arról, hogy a flekkes csávó jogállamiság felfüggesztésről beszél, SZs még egy qrva szót nem szólt. Pedig ha felfüggeni fog a jogállam, akkor az jobbra-balra is mindenkinek felfüggeni fog!

    • csakafidesz

      Elképesztő ítélete ellenére az a bíró is a pályán marad aki négy évre ítél egy szadista gyilkost, noha az fejjel lefelé vízaknába dobja az áldozatát.

  4. csakafidesz

    A hülyék többsége nem érti. A védettség az első oltással létrejön, a második csak megerősíti.

  5. Kocajogász

    Modereálni akartok a szabad szólásjog jegyében? Jó! teszem kifelé a FB-re, ott ENGEM nem mernek moderálni.

  6. Akinek nem inge, ne vegye magára:

    Úgy 40 éve egy jogi egyetemen végzett osztálytársamtól hallottam:
    A jogot végzettek közül az értelmesebbek ügyvédek lesznek, a rosszindulatúak ügyészek, az ostobák bírók.

    Itt bíró – ügyész kombinációról esett szó, ami nem mond ellent az előzőknek. Egyes bírói és ügyészi döntések sem mondanak ellent ennek.

  7. Jövőre a Fidesz bánni fogja az egészet. A védettségi miatt lesz bukta a jövő évi választáson ( már, ha továbbra is fenntarták ezt az apartheidet ). Tessék megnézni egy közvéleménykutatást ( nem Századvégest v. Nézőpontosan, szerintük Tarlós nyert… ) májusban, benne lesz minden. Papolnak, hogy önkéntes az oltás, aztán dél-afrikai módszerekkel belekényszerítik az embereket. Elment a kormány esze????

    • csakafidesz

      Igenis el kell különíteni azokat akik tesznek a járvány ellen és elmennek oltásra, nos ezeket a Haza védelmében is el kell különíteni az ellenséges és antiszociális elemektől akiknek a járvány fenntartása és a maszkviselés állandósulása a céljuk. Ők a közellenségek! A legdurvább kirekesztés is enyhe intézkedés is enyhe.

  8. A nyáj immunitás a libsi-bolsi oldalon még meg sem szűnt, ezért is nem akarják beoltatni magukat, mert félnek attól, hogy a korábbi védettségűket elvesztik, azaz esetleg önálló gondolkodásra is képesek lennének!

  9. No ez most nem kerek.

    A szakirodalom szerint a két oltásos vakcináció első oltása a súlyos megbetegedés kockázatát 20-30%-al, a második oltás ezt a valószínűséget 80-90%-ra emeli.
    (És a szakirodalom kettő oltás után tekinti az alanyt védettnek. Az első oltás után az alanyt, csak kevésbé veszélyeztetettnek tekinti.)

    A cikk többi részével egyetértek.

  10. Ilyen a függetlenobjektív, tömegpánik szakosztály.

    A megvesztegethetetlen libernyákok!
    Tipikus jogász gondolkodás! Attól még hogy valaki jogász nem vírusálló, nem golyóálló!

    ÉLJEN A KOVID SZABADSÁG! Éljen Kamuduma!
    VAKCINA ELUTASÍTÁS!

    FAFEJŰSÉG ELLEN NINCSEN ORVOSSÁG!
    Az ÖRDÖG nem alszik!
    A vírus sem alszik!

    Tudatos Oltatlanok Szektájának tagjai majd egészen biztosan belekerülnek a “KORONÁS FŐK” SZEKTÁJÁBA.
    Majd jön értük a felbujtójuk az ÖRDÖG!
    Kellene lenni személyi felelősségnek is!
    A hogy egy részeg, vagy narkós ember, alkohol állapotban gépkocsi-vezetéssel, nem kockáztathatja más emberek életét, éppen úgy (törvényileg elrendelném) hogy egy vírushordozó sem kockáztathatja más emberek életét.
    Fafejűség miatt mások éltét kockáztatni BŰNCSELEKMÉNY! Ezt egy jogásznak is érteni kellene!

  11. A cikkben szereplő Sándor Zsuzsa az a – ’12-ben kényszernyugdíjazott – bírónő aki Havas Henrik metoo-botrányakor így nyilatkozott: Sajnálja, hogy őt nem fogdosta. Ez a címként is szereplő mondat egyébként alkalmas “keresőszó”, ha valaki a részletek iránt is érdeklődik.
    Kell még valamit mondanom…?

  12. A liberalizmus az elemi logika ellensége.

  13. eddig csak olvasó

    Fehér Bálint az Arckönyv -ről

    Az hogy a véleményed megjelenhetett egy ilyen beállítottságú cikk alatt, arról üzen hogy itt is létezik a véleményszabadság.
    Ha már így van, akkor éljünk a lehetőséggel és beszélgessünk úgy mint az egészségesek beszélgettek egymással mondjuk két éve.
    Anno a Bach-korszakban mit tehetett a magyar érzelmű öntudatos polgár? Belenyugodott hogy elnyomás van, és csak nem kért a megalkuvóknak járó juttatásokból.
    Most ugyanez a lehetőség létezik még a hitetlenek számára : Köszönöm nem kérek, mert egészséges vagyok.

    Oltás-hitetlennek lenni nem politikai szekértábor, és nem öngyilkos merénylet.
    Szerintem.

    • csakafidesz

      Oltásellenesnek lenni nagymértékben antiszociális attitűd és én hivatalból üldözném azokat akik szándékosan terjesztik az oltásellenes propagandát, beleértve még gyurcsányt is.

      • eddig csak olvasó

        csakafidesz

        Szocializmus helyett kapitalizmust akarni szintén aszociális attitűd volt – mégis elegen akarták.

        Az oltást nem kérők gyűlölhetőségéről mi a véleményed?

  14. Magyar Védettségi igazolvány 2.0, tartalmazza a vakcina típusát és mindkét oltás időpontját.

    https://mandiner.hu/cikk/20210511_elkeszult_a_vedettsegi_igazolvany_telefonos_applikacioja

    Mire is jó a Magyar Védettségi igazolvány 1.0 adattartalma?

  15. Szalay Miklós

    A járvány és a hazai politika utóbbi időszakának szókimondó elemzése:

    https://egyvilag.hu/index.shtml#jarvanypolitika

  16. Izraelben, ahol köztudomásulag még Magyarországnál is nagyobb az “oltakoztottak” aránya minden második “oltakozottat” pozitovan teszteöltek két hétel a második dózis “felvétele” után.
    https://www.epochtimes.de/politik/ausland/israelischer-beamte-haelfte-der-positiv-auf-corna-getesteten-waren-geimpft-a3544469.html
    Az oltáshívök is csak egy naiv szekta tagjai….mert itt egy kisérleti génterápiás kezelésröl van szó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük