Az ellenzék máris megígérte, hogy el fogja rabolni az egyetemektől azt a vagyont, amit azok most megkaptak

Még a zakkant ellenzékünk történetében is példátlan, hogy mekkora őrjöngést vágtak le, amikor a parlament kétharmaddal megszavazta az egyetemi modellváltás anyagi alapjait. A megannyi kis zsebminiszterelnök otthon, a konyhában már rég kiszámolta, hogy a 2022-es reménybeli győzelmük után mennyi mindent lehet majd ellopni és mivel lehet majd kifizetni a külföldi megbízóikat. Ezt már 2002-ben átéltük egyszer. És most ki vannak akadva, hogy törvényesen már csak kis eséllyel tehetik újra tönkre a felsőoktatást és a magyar tudományt.

Nem csoda, hogy Gyurcsányék ki vannak akadva, nagyon szép emlékeik vannak a 2002-es száznapos fosztogatásról. 2002-ben senki nem gondolta, hogy Magyarországon még egyszer kommunista rablók kormányozhatnak. Keserű tapasztalat volt, hogy az az elvileg magyar kormány minden tekintetben kifosztotta Magyarországot, az állam tulajdonában lévő működő tőkét elkotyavetyélte, a lehető legrosszabb konstrukciókban vette fel a hiteleket és uzsorások kezére adta a magyar lakosságot.

Jelenleg optimistán tekinthetünk a 2022-es választások elé, de az ördög nem alszik. Az ellenzéki koalíció a magyar állami vagyon ellopására, a magyar termőföldek külföldi tulajdonba adására, a magyar felsőoktatás liberális ideológia szolgálatába állítására, a magyar háztartások eladósítására szerveződött, külföldi gazdáik mindent meg fognak tenni azért, hogy az ország a szolgáik kezére jusson.

Egészen elképesztő, hogy miket hazudoznak itt össze olyan emberek, akik az országot romba döntő privatizőr Gyurcsány múltját teljesen el tudták felejteni. Olyan hazaárulókkal van dolgunk, akik lopásnak merik nevezni a közműcégek visszavásárlását, az önkormányzatok adósságrendezését, az ország aranykészletének növekedését. Mindannak a fosztogatásnak az ellenkezőjét, amit Gyurcsányék csináltak.

Ez a banda azért hisztizik, mert sok milliárd forint ellopásának reményétől megfosztotta őket a felsőoktatás „feltőkésítése”. Ezeknek a senkiknek csak egy dolog nem lopás, az, ha egyenesen az ő titkos bankszámláikra utalják a nemzeti vagyont és az adóbevételeket. Ezeknek egyetlen olyan haverjuk sincs, aki nem lop el mindent, ami nincs lebetonozva. Ezek tényleg azt gondolják, hogyha nyernek, mindegyikük hazavihet valami értékesebb dolgot a Parlamentből, a Nemzeti Múzeumból vagy a Nemzeti Bankból. És mindegyik beletörődött már abba, hogy a Szent Koronát és a koronázási kellékeket a Gyurcsány család viheti haza, mert Jakab Péter, Schmuck Erzsébet, Szabó Tímea, Tóth Bertalan (MSZP) mind azt gondolja, hogy az ott van a legbiztosabb helyen.

És mindegyik kinézte már, hogy melyik megyét veszi a nevére, vagyis melyiket kéri cserébe a szolgálataiért a patinás Gyurcsány nemzettség fejétől. Hiszen csak az nincs ellopva, ami az ő nevükön van.

A jogos felháborodásunkon túl téve magunkat, nézzük távolabbról ezt az egészet. Harminc év távlatából az a kényelmetlen következtetés adódik, hogy a diktatúra ötödik, hatodik vonala volt a rendszer legszörnyűbb része. A késő-kádárkor politikai elitje rendkívül szerény képességű, de a nyilvánosság előtt magát visszafogni képes emberekből állt. Horn Gyula még a harmadik vonalból lépett elő, Medgyessy már a hatodikból, a diktatúrában elfoglalt helyük a személyiségükkel és emberi erejével különös módon arányban állt. Magyarországot aztán sajnos éppen többek között Horn Gyula vezetésével a hatodik vonalból felbukkanó képződmények foglalták el és rabolták ki.

A korszak „követeléskezelői” („fegyőr andrásai”), vagyis a meghódított földdel és lakóival semmiféle pozitív érzelmi kapcsolatot nem ápoló rablók voltak, akik a diktatúra legalsó szintjén, ügynökként, besúgóként beszervezve, majd alacsonyabb szintű bizalmi állásokban már a hetvenes évek elejétől hivatásszerűen loptak. Ennek a markánsan elkülönülő társadalmi rétegnek azonban megvolt a maga értelmisége és művészvilága is, akik aztán az SZDSZ képében bújtak elő a rendszerváltás idején. Kiderült, hogy az egyetemeken és a kultúra világában sokkal jobban sikerült a kommunista hatalomátvétel, mint bárhol másutt. 10 év jobboldali kormányzás után ugyanott tartunk, mint 1990-ben. A Magyar Állam szinte teljes egészében olyan társadalomtudományos felsőoktatást finanszíroz, amely a nemzet halálos ellenségeivé próbálja változtatni a mindenkori egyetemi ifjúságot. Teljes egyetemek és a magas kultúra intézményrendszerének sok eleme is részei egy olyan hálózatnak, amely csak a sajátjainak jólétével törődik és csak szipolyozza a magyar költségvetést. Ennek a hálózatnak a része a satnya pártokból és jelentéktelen politikusokból álló magyarországi ellenzék és az ellenzéki sajtónak hívott propagandagépezet is. Elképesztő, hogy mennyire kiürült intellektuálisan ez a társaság.

Reményt keltő viszont, hogy az egyetemi elitek döntő többsége, ott ahol valódi tudás és értékteremtés áll a karrierek mögött, rugalmasan elszakadni látszik a balliberális rablóbanda által felajánlott további posványban való dagonyázástól. Több ezer magyar egyetemi ember érzi versenyképesnek magát a világ tudáspiacán, de nem genderesekkel, meg marxistákkal akar bozótharcolni a forrásokért Gyurcsány környezetében, hanem a társadalmi hasznosság szempontjából nézi oktatói és kutatói karrierjét.

Az egyetemek a társadalom tudásszolgáltatói, az állam és az emberek igényeit kell kiszolgálniuk, és nem önmegvalósító feministáknak, tehetségtelen művészeknek és élénk képzeletű társadalommérnököknek kell játszóteret biztosítaniuk.

Nem véletlenül támadták a momentumosok például olyan elszántan azt, hogy a Magyar Kormány a helyreállítási alapból is ezermilliárdokat akar a felsőoktatásra költeni. Nem akarnak ezek normális felsőoktatást, csak aktivistaképzést maguknak.

Nem szabad megengednünk, hogy az ellenzék lehetőséget kapjon a felsőoktatás kifosztására. Mert most már az is a céljaik között szerepel.