Pont ilyen szaloncukor volt.

Egy karácsony majdnem szaloncukor nélkül

  •  
  •  

Egészen elképesztő helyen laktunk akkoriban, 1977-ben, egy vadászkúrián kint a semmiben. Apám akkoriban fejezte be levelezőn Mosonmagyaróváron az egyetemet és valami félvezetői beosztásban dolgozott az állami gazdaságban. Annyira azért nem került magas posztra, hogy jusson neki szolgálati lakás a nagyközségben, pedig oda járt be dolgozni. Az érdekes nevű Vasdinnyén laktunk, amiből egyből volt három is, Alsó-, Középső-, és Felsővasdinnye puszta is. Ha jól emlékszem egy rövid ideig Alsóvasdinnyén voltunk, hogy aztán Felsővasdinnyén kössünk ki. Középsővasdinnyéről még emlékeim sincsenek. Csodálatos dolog ilyen helyeken karácsonyozni, mintha nem is lenne világ.

A vadászkúria a csúnya úri világ maradéka volt, gondolom bosszúból nem igyekeztek karban tartani a kommunisták, pedig ők is jártak vadászni, csak sokkal messzebb, mert ez az épület viszonylag közel volt a puszta többi épületéhez és lakásához. A kommunista vadászat meg abból állt, hogy vagy azonnal berúgtak az urak, még a vadászat előtt, vagy gyorsan közben. Ennek az lett a következménye, hogy lövöldözni kezdtek össze és vissza, a vadászház közelében is, ahová az állami gazdaság szervírozta a repivacsorát. Meglepő módon egymást viszonylag ritkán lőtték le, de akkoriban már nem lehetett volna eltitkolni, hogy kereszttűzbe kerülnek a fizikai dolgozók szolgálati lakásai a körvadászat éjszakáján.

Ezért aztán szegény kúria karrierje véget is ért, amit talán nem is bánt, grófokhoz, a bárókhoz és egyéb nemesekhez szokott lelkével. Amúgy hideg volt és sötét. Hatalmas cserépkályhák voltak benne, amelyeket évtizedekkel korábban raktak újra utoljára, csak egy működött közülük elfogadhatóan kevés füstöt eresztve a szobába a repedésein, viszont cserében jól, túl jól szelelt és gyorsan leégett benne a tűz. Folyamatosan tüzelni kellett volna napokig, hogy ne csak a “nagyszobában”, hanem a ház távolabbi részeiben is elfogadható hőmérsékletet teremtsen.

Anyámék dolgozni jártak én meg reggel a körjáratos busszal iskolába, nem volt értelme reggel begyújtani, rég újra kihűlt volna a szoba mire hazaértünk. Így ezt a telet egy 8 és 16 fok közötti szobában töltöttük, leginkább a kályha közvetlen környezetében, mert 16 fok csak akkor volt, amikor a kályha is átmelegedett, ami általában akkor következett be, amikor már rég lefeküdtünk aludni.

Jött a karácsony és elkezdődött a karácsonyi készülődés. Ez azt jelentette, hogy anyámnak és apámnak a nagyközség Közértjéből, ami egy nagyon jól ellátott bolt volt, szatyorban több fordulóban kellett a buszon hazacipelnie mindazt, ami a karácsonyi asztalra kerül. Meg ami a szilveszterire, mert a két ünnep közötti buszközlekedésre és áruellátásra nem lehetett alapozni. Így esett, hogy 22-én jutott anyám eszébe, hogy nem vett még szaloncukrot. Nem emlékszem pontosan, hogy 1977-ben volt-e már zselés szaloncukor, ami később a korszak ikonikus innovációja lett, annak a csodás példája, hogy a szocializmus milyen példásan el tudja látni a “dolgozókat”. Az biztos, hogy mifelénk akkor még nem hallottak róla, sajnos három napja már az egyszerű konzum szaloncukorról és annak csokoládéval bevont változatáról sem. Anyám azzal vigasztalt engem, aki szélsőséges konzum szaloncukor rajongó voltam, hogy ha megtalálja a Dedike szakácskönyvét, és lesz ideje, akkor csinál házi vaníliás és csokoládés szaloncukrot, olyat, amilyet a gyerekkorában, az ötvenes, nehezebb években csináltak, amikor a reakciós nagyapám éppen sztahanovista bányász volt és ezért tudott cukrot szerezni. Nem fűztem nagy reményeket ehhez, figyelembe véve, hogy mi mindent kellett anyámnak megfőznie, mert apám a tűzifa felvágásával és behordásával, illetve a fenyőfa beszerzésével és az azzal járó utolsó karácsony előtti kocsmalátogatással volt elfoglalva. 24-én késő délelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy szaloncukor nem lesz.

A szocializmus érdekes sajátossága volt, hogy a bürokratikus túlszabályozást és “fegyelmet” sokszor írta felül meglepő emberség. Anyai nagyapám ugyanis ajándékcsomagot küldött nekünk, amelyet, fegyelmezett ember lévén, már valamikor december elején feladott. A csomag persze nem érkezett meg 23-ig, hiába lett (jótékony csalásként) romlandóként is megjelölve. Az ajándékokat beígérő levél viszont igen, úgyhogy újabb csalódás készült beárnyékolni ezt a karácsonyt. De mindenhol vannak jó emberek. Valaki, aki a helyi postán dolgozott, észrevette, hogy egy méretesebb karácsonyi csomag kiszállítatlan maradt, lévén senki nem volt otthon, amikor a postásautó felénk járt. Betelefonált az állami gazdaságba, hogy nem megy-e véletlenül arra valami autó, ami elvihetné ezt a felírása alapján karácsonyi csomagot. Mi tesz isten ment. Így esett, hogy épp mikor leszállt a korai est, egy Ifa állt meg a ház előtt és veszettül elkezdett dudálni. Apám kiment és kisvártatva a csomaggal tért vissza, a karácsonyi jócselekedetét letudó sofőr még egy pálinkát sem fogadott el, pedig az általános valutaként funkcionált az ilyen ügyletek ellentételezésében.

Szép nagy doboz volt, mindhármunknak szóló ajándékokkal. Én is több mindent kaptam, de az NDK-s legókoppintás mindent vitt, a többi ajándékra igazából nem is emlékszem. Legót amúgy is csak vendégségben láttam, meg egy bontatlan dobozt az egyik unokatestvéreméknél, amit karácsonyra kapott meg később, de nekem megmutatta az anyukája. Akkoriban ugyanis csak méregdrágán, inkább külföldről lehetett beszerezni ilyesmit. De a jónak még nem volt vége. Kibontottam az építőjátékot, amit, elsőre nem értettem miért, nagyapám újra, külön becsomagolt. A dobozba, ami német leleményességgel több helyet, mint kockát tartalmazott, nagyapám hirtelen ötlettől eltelve, elkerülendő talán a zörgést, helykitöltésként egy csomó, csokoládéval bevont konzum szaloncukrot tett. Egészen meglepően sok fért bele, ami megmutatja, hogy a méltán híres NDK játékgyártás is gazemberekkel volt tele. Volt szaloncukor! Máig emlékszem, amint nekiláttam az elsőnek, szerencsémre, hiszen karácsony volt, vaníliásat sikerült kiválasztanom, ami a kedvencem volt. Máig érzem a számban az ízét.

Volt gyertyagyújtás, kaptam sok minden mást is. Kint nem kezdett el esni a hó és másnap reggel egy rettenetesen hideg szobában ébredtem. Apám még korábban kelhetett, mert már be volt fűtve és karácsony második napjára már majdnem elfogadható hőmérséklet volt az egész házban. Na jó, a kályha 4 méteres környezetében. De ez egy nagyon nagy ház volt.

Facebook hozzászólások

  •  
  •  

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Valótlanul híreszteltük, hogy a Jobbik egy magyar párt

  Helyreigazítási kérelemmel fordult hozzánk a Jobbik. Meg vagyunk tisztelve. Teljes mértékben készek vagyunk elégtételt adni …

22 hozzászólás

  1. Rosenfeld Manó

    Lefoglalod a jó (*) anyádat, de nem a magyar állami vagyont! Edd meg a mingránsokat a vén teveszar shwartzal együtt, akit soha senki nem szavazott-, választott meg semmire! Egy krematórium szökevény! De nem sokáig!

  2. Ez egy nagyon szép, a saját gyerekkoromat is visszacsalogató írás volt. Nagyon szépen köszönöm! Nálunk úgy volt 57-ben szaloncukor, hogy a nagynéném csinálta az “Amerikai nép adománya” csomagban lévő tejporból és kakaóból. Azóta se ettem olyan finom csokis szaloncukrot, bármék márkás cég csinálta! Csak 56 nyarán, a pincében nem volt szaloncukor, de fánk volt. Apám hozta vidékről, ahol dolgozott…
    Hiába ezek voltak a legszebb karácsonyok! Az én kedvencem a JAVA építőjáték volt, kék vázzal sárga bepattitható felületekkel. Majd elsírtam magam a Régió játékboltban, volt nekik Jáva építőjátékuk, kis híján vettem magamnak, de gondoltam így közelebb a 70-hez már nem fogom tudni kihasználni, már nincsenek babáim, akiknek bútort csináltam belőle…

    • Nekem is a JAVA építőjáték volt a kedvencem, kedves Palmimi85. Talicskát meg széket, asztalt lehetett összerakni belőle.
      De nem értek egyet azzal, hogy nem vesz ilyet magának, kedves Olvtárs. Addig emberi a világ, amíg öregedve is tudunk gyerekeként játszani. Én már vettem belőle, nem játékként, hanem emléknek.
      Sok boldog, vidám és magyar hagyományú békés Karácsonyt Mindenkinek!

  3. Itt eddig csak olvasó

    A gyerekek másképp látják és másképpen is érzik a világot..
    Ez az írás jól adja vissza azt ami nem volt szép ugyan de mégis képes hiányozni – mert a miénk volt és elmúlt és nem lett szebb ami helyette jött.

    Köszönöm, tetszett.

  4. “NDK turmixgép, a leszedhető ajtajú”…
    http://www.ndk.hu/zs/hang/turmix.htm
    .
    A csodatévő Kölcsönös Gazdasági Segítő Társaság, ami a nyugati Közös Piac ellentételezéseként jött létre.
    (Mint a NATO ellen a Varsói Szerződés.)

    Korabeli vicc:
    – Mi a KGST?
    -Hét tehén feji egymást.
    .
    Teszem hozzá:
    -Mi az EU?
    -A német tehén és a francia genderbika feji a birkákat.

  5. csakafidesz

    A vadászatról: “Meglepő módon egymást viszonylag ritkán lőtték le” (mármint az elvtársak). Nos Ceausescu vadászatain mindig elejtettek egy-két megyei titkárt, mikor kit. Féltek is a vadászatra szóló meghívóktól. Maga Ceusescu annyit értett hozzá, hogy megtöltötték neki a puskát és megmutatták melyik vége van elől..

  6. Jó tolla van…

    • Tehetős Totó

      Ceaușescu úgy lőtt mint az átlag. Pont, mint a mostani kocavadászok, lesből, távcsöves puskával, beetett vadra, mely percnyi pontosságal “jelentkezett”. Miután egyedül maradt a porondon, elvtársak nemigen rúghattak puskacsőbe, hehe! legfeljebb Kadhafi, Zsivkov, stb. Ezért inkább a hajtók kerültek bajba, sokszor a megsebzett medve miatt. Nekem elhiheted, mert elsőkézből szereztem az információkat olyanokról akik részt vettek, sőt mellette álltak vadőrként, vagy szervezőként.

      • csakafidesz

        Persze! Fotó is készült róla, hogy lelövi a fához láncolt medvét.. Kadhafi egésznapos elfoglaltságát a testőrnők biztosították.

      • 5 perces dok.film azokból az időkből, amikor az a vaddisznó Ceauşescu medvére ment (de egyéb vadak között is rendezett “tömegvérengzést”).

        https://www.youtube.com/watch?v=P5dHdc9756I

        • Rendes gyűjteménye volt a csaucseszqnak,mind fegyverből (rengeteg grófi család siratta) ,mind trófeából. (akkor is ha lövették,vagy lőtték helyette.)
          Végül begyűjtött néhány 7,62-st is,de jól van ez így.
          A román dumát nem értem,de hitelesebb lett volna az úr,ha nem gesztikulál ennyit,és nem billeg,mint szarka a dögön. 🙂

  7. Itthon a ’70-es években a vadászni nem tudók, de szeretők körében a golyóspuska volt az álom. Keveseknek adatott meg, de akinek volt, mindent megtehetett… akár a zalai kastélyokban, kúriákban tartott sikeres vadászatok utáni estéken, ahol nem a cserépkályha közelében volt meleg.Jókat röhögtem, amikor a sorba rakott állattetemeken féllábbal inogva pózolók a győztesek mosolyával néztek a fényképezőgépekbe – puskával a kezükben! Ma már öreg emberek, de házuk tele van preparált állatokkal, a falak zsúfoltak az agancsoktól.
    Paranoid! Úgy tűnik nagyon szeretnéd elfeledni a leírt korszakot, de nagyapád emléke előhozta belőled.

  8. Sziraliza Szamosi! Gondolom ön is pontosan tudja, hogy az IFA nem egy személynév, hanem a gyártó cég neve, de attól függetlenül nagybetű, mivel mozaikszó.

    • Szinte röstellem leírni, t. Csekk, de az a helyzet, hogy (rövid, és e helyzetben szerintem fölöslegesen korrektorkodó) Sziraliza Szamosi [fb] NEM az IFA teherautóra gondolt, hanem egy másiik, azonos betűvel kezdődő szóra.
      Csekkolja csak le még egyszer!
      ☼ 😐

  9. Az ötvenes években a mi családunkban is készült házilag gyártott szaloncukor. Ma is megvan a nagyi szakácskönyve az “ántivilágból”. A szaloncukor recept így kezdődik: Végy egy sima márványlapot.
    Az államosításnak nevezett szabadrablás után szinte semmink sem maradt. Fogalmam sincs, hogy a nagyinak hogy sikerült mégis márvány lapot szerezni. A szaloncukor nagyon finom lett.

    Ma már nem “trendi” szaloncukrot akasztani a fára, mivel nyugati divatmagazinokban nem szerepel.
    De azért díszes tálban többnyire odahelyezik a fa alá.

    Mi még ragaszkodunk a régi szokásokhoz. Legalább 5-6 üzletben kerestem aranyszínű selyempapírba is csomagolt klasszikus kivitelű Szamos szaloncukrot, de sehol sem kaptam. Mindenütt csak a kommersz, tiszta műanyag fóliába csomagolt volt. Végül egy helyen sikerült papírosat kapni, de barna a színe. Most ez lóg a fán. Nem is néz ki rosszul.

    Az én karácsonyfámon a legszebb dísz mégis a mézeskalács. Ezt akkor tanultam meg elkészíteni, amikor olyan szegények voltunk, mint a templom egere. . Egész Betlehem, kerül a fára. Máriástól, Jézuskáktól, angyalostól, csillagostól. Na és, ahogy a gyerekek unokák sokasodtak, úgy nőtt az állatok száma. Van minden, ami élé és mozog. Szarvas, csiga, teknős, mókus .Volt, hogy pinigvin is készült. Természetesen a tehén, a szamár és a bárányok mindig a főszereplők. Az unokákat is sikerült a mézeskalács rajongók táborába csábítani. A mézeskalács és a valódi gyertya illata nélkül nincs karácsony.

    Amikor a 80-as években első gyermekünk, egy kisfiú megszületett, természetesen kék színű szaloncukor illett a karácsonyfára. De a kék színű konzum szaloncukornak valami förtelmes íze és állaga volt. Ekkor viszont már lehetett zseléset is kapni. Az sem volt a kulináris élvezetek csúcsa, de egy fokkal talán ehetőbb volt a kéknél. Így mit volt mit tenni, a lelkes szülők szépen átcsomagolták a cukrokat az aranyszínű zselésből a kék színű ehetetlen helyére. A kék színűt sem dobtuk ki. Valami ravasz újrahasznosítási akció során egy karácsonyi sütibe került.

    Áldott Karácsonyt!

  10. Ha vidéken
    tölti gyermekkora
    egy részét valaki, azt mindig
    érzékelni lehet felnőttkori
    lelki világában.Szép
    megemlékezés.

  11. Igen!
    Nagyon jó írás. Keresetlen, egyszerű szöveg, és mégis megrendítő. Emlékeket ébreszt mindenkiben, aki olvassa. Meglep, hogy ’77-ben történt, mégis hasonlít az ’50-es évekre, amiket én éltem át gyerekként. Igazi ínyenc irodalmi fogásként értékelem befejezetlenségét. Látom is az eredményét: mindenkit arra sarkall, hogy saját élményeit megossza velünk.
    Szép.

  12. Köszönöm az írást. Szép volt, Aristo. És kedves, ironikus, de fanyar, mint mindig.
    Igaz, én sokkal régebben voltam gyerek, de a karácsonyról nekem csak a nagy könyvhalmok jutnak eszembe (játékot szinte sose kaptam: hála apámnak, a könyv volt a legfőbb ajándék). Legtöbbjük ma is megvan. No meg a fa alatt a gyerekenkénti egy darab narancs ragyogása. Számomra azóta sincs karácsony nélküle, mert valahogy bearanyozza nekem az ünnepet. A szaloncukrot pedig nem szerettem, de mindig lelopkodtuk a fáról, ügyesen, hogy ne lehessen észrevenni a papírról, hogy már üres. Sose ettem borzasztóbbat… 🙂

  13. Szinsoli Bilódó

    “A nagyközség Közértje”, na ilyet is csak egy pesti írhat le. Közért ugyanis csak Budapesten működött. A mai napig is ha valaki azt mondja, lemegy a közértbe, biztos lehetsz benne, hogy pesti.

Hozzászólás a(z) Tehetős Totó bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük