Budapest, 2020. március 1. Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt miniszterelnök és felesége, Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője a Demokratikus Koalíció (DK) X. tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2020. március 1-jén. MTI/Máthé Zoltán

Nehéz úgy kiszűrni a kamupártokat a választásokról, hogy ez az MSZP-t, az LMP-ét, a Párbeszédet és a Jobbikot ne érintse rosszul


Nehéz a dolga a kormányzatnak, ugyanis az ellenzék folyamatosan azt várja tőle, hogy az ellenzék érdekei és kedve szerint változtassa a választási szabályokat. Aztán ha megteszi, akkor meg jön a hisztéria, hogy az mégsem jó az ellenzéknek. Annak idején az ellenzék azt követelte, mert még a mainál is szörnyűbb állapotban volt, hogy lényegesen legyen könnyebb egy pártnak elindulni az országgyűlési választásokon. Ez persze azt eredményezte, hogy mindenféle kamupártok nyúltak le állami támogatásokat, szerencsére a választások kimenetelét legalább nem befolyásolták. Ezután az ellenzék azt követelte, hogy legyen sokkal nehezebb jelöltet és országos listát állítani, hogy csak valódi támogatottsággal rendelkező pártok indulhassanak el a választáson.

És jól gondolja a kedves olvasó, most meg a szigorítás nem tetszik az ellenzéki pártoknak. Ennek oka az, hogy ma tulajdonképpen csak két valódi országos támogatottsággal rendelkező párt van az ellenzéki oldalon, a Demokratikus Koalíció és a Momentum. Csak ennek a két pártnak a vezetői remélhetik, hogy szinte mindegyik választókerületben jelöltet tudnak állítani. A többi kis ellenzéki párt, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd  és a Jobbik abban a helyzetben van, hogy jó eséllyel minden erőforrását fel kellene használni ahhoz, hogy egyáltalán 50-60 egyéni jelöltet állítson. Ezért ezek a pártok abban érdekeltek, hogy a két nagyobb ellenzéki párt listáin, vagy közös listán, vagy a nagy összefogás részeként kerüljenek be a parlamentbe, mert nekik egyedül biztos nem megy.
Az ellenzéki „értelmiség” régóta agyal azon, hogy miként lehetne elérni egy ellenzéki szavazatmaximalizálást.

Az egyik ötletük az volt, hogy az ellenzéki pártok két listát állítsanak, egy Gyurcsányosat, meg egy korszerű, haladó, fiatalos, garantáltan hótiszta, a kormányzás mocskától, hordalékától mentes vadonatújat. Az elsőben az MSZP maradéka lenne a fügefalevél a Gyurcsány házaspáron és esetleg Bősz Anett, míg a másikon a fiatal SZDSZ Momentum néven magához ölelné az LMP-t, a Párbeszédet és a Jobbikot. Persze a Momentumnak sem kellene nagyon széttárnia a kezét, mert az Unicum kötelező elfogyasztása után csak Karácsony Gergely, Jakab Péter és egy noname elempés arcába kellene belebámulni közelről, ölelkezés közben.

Mondjuk Jakab Péter és ezzel nem őt akarom dicsérni, elhihetik, még ebben a társaságban is kakukktojás, ő már csak saját magát tudja hozni a gruppenbe, ugyanis a pártja vidéki beágyazottsága gyakorlatilag megszűnt.
Mint tudjuk ezután, ha az országgyűlés megszavazza, ez lesz a szabály:

Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.

A folyamatok jelenleg arra haladnak, hogy a DK-nak és a Momentumnak kell megegyeznie, aztán állhatnak neki a közös lista tákolásának. Mindenkinek élet-halál kérdés lesz, hogy legyen közös miniszterelnök-jelölt, mert ha nem lesz, az rosszul sülhet el a kampányban, arról nem is beszélve, hogy azt mindenki tudja, hogyha véletlenül nyernek és nincs előre megnevezett miniszterelnök-jelölt, akkor vagy Gyurcsány vagy Klára lesz a miniszterelnök, attól függően, hogy ki nyeri a meccset otthon. Nem lenne utolsó szórakozás ennek a megtekintése a világvége előtt, hogy mit csinálnak akkor egymással, amikor már csak egy karnyújtásnyira van a hatalom.
Ha azonban összetákolnak két listát, mindkettő élére kell egy miniszterelnök-jelölt és Klárát vagy Ferit nem lehetetlen megverni egy ilyen belső meccsen, de persze ez sem használna igazán az összellenzéki kampánynak.
Ha két lista lenne bizonyosan amúgy sem tudnák megállni, hogy egymás torkának essenek, mert a háziversenyükben győztes ellenzéki lista vindikálhatná magának a jogot, hogy az ő miniszterelnök-jelöltjét válassza meg az ellenék, ha együtt véletlenül nyernek.
Semjén Zsolt javaslata a kamupártokon kívül valóban nagyon árt a címben szereplő négy ellenzéki pártnak, mert az ő tárgyalási pozícióikat drámaian rontja, hiszen sokkal közelebb vannak a kamupárt státuszhoz, mint a valóban működő országos párt állapotához.

A javaslat valóban megteremti annak a lehetőségét, hogy a négy kicsi együtt induljon el egy Gyurcsány-ellenes programmal, remélve, hogy bekerülnek a parlamentbe és sokkal többet szakíthatnak koalíciós partnerként, mint a listaállítási tárgyalások során. De ehhez az kell, hogy Gyurcsányt ölelje magához a Momentum okos elnöke. És közös DK-Momentum lista legyen. Piaszag akkor is lesz, az tuti.
Szerintem még Gyurcsány és Fegyőr is sokat hajlandó áldozni azért, hogy ne kelljen elgondolkozni azon, hogy milyen miniszter legyen Jakab Péterből.

A lényeg azonban az, hogy a törvénymódosítás sem nem nehezíti, sem nem könnyíti meg azt, hogy egy rakás önjelölt zseninek kell letárgyalni egymással azt, hogy hogyan osztoznak majd meg a még meg sem szerzett hatalmon. Egyik sem bízik meg semelyik másikban és okkal.
Teljesen érthető, hogy egyre tovább húzzák az ellenzéki jelöltek kiválasztását és a tárgyalások megkezdését. Ez ugyanis lehetetlen küldetés lesz. Persze érthető, ismerve egyenként őket, hogy nem akarnak egymással a szükségesnél többet találkozni, de közeleg a leszámolás ideje, ugyanis, ahhoz hogy leszámolhassanak velünk, előbb egymás között kell egy vérengzést rendezniük. Kevés olyan társaságot lehetett volna létrehozni, amelynek tagjai ennyire megérdemlik egymást. Hát igen, a pokol a többi ember. 🙂


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

16 hozzászólás

  1. MZ örül. mert szerinte a Fidesz-kormány szívességet tesz nekik, hogy a pártszövetség felé tereli őket.

    És akkor?!
    Tényleg ez a feladatunk, hogy magunk ellenében segítsük a brigantikat hatalomra jutni
    és beszántani az országot?

  2. Nem baj,ha nehéz kiszűrni,és ez a maszop,stb társaságnak árt.
    A lényeg,hogy a sok kidobott millió,milliárd,már nem jut el az amúgy is alkalmatlanokhoz.

  3. A lényeg: az ellenzék kamupártok tömeegéől áll.
    Az már most nem lesz elég hogy a néhány nagylétszámú ballibcsi gócpontokat elvigyék.

  4. Visszasírják a régi szép időket amikor egy SZDSZ-esnek két szavazata volt. Hehehe. Olyan választási rendszer kellene ahol a Fideszesek szavazatát törli a program mert ők fasiszták és ha kell a választás előtt egy nappal frissítik a szoftvert a fejletthaladó központban. A mélyen beágyazott (deep state) függetlenobjektív bírák meg majd minden lesöpörnek az asztalról.

  5. A demokrácia nevében követelem!

    1. Hogy lehessen levélben szavazni Magyarországon lakóknak is!
    2. Senki sem veszítette el szavazási jogát azáltal, hogy memurdelt! Tehát követelem, hogy a halottak is szavazhassanak!
    3.. Követelem, hogy a választási körzetek maguk dönthessék el, meddig tart a szavazás! Ha szükséges, legyen végső határidő a szavazás lezárása utáni 30-60-90 nap, amíg bárki elküldheti levélszavazatát. Micsoda barbár dolog, hogy úgy kell szavaznunk, hogy ne tudjuk előre mennyi hiányzik a jelöltünk győzelméhez!
    4. Követeljük, hogy a szavazatszámláláshoz Amerikából hozzanak gépeket!
    5. Elvárjuk, hogy a szavazógépek úgy legyen programozva, hogy minden második Fideszre leadott voksot Gyurcsánynak könyveljenek le!
    6. Elvárjuk, hogy ne rontsák a választáson a levegőt Fideszközeli szavazásellenőrök!
    7. Követelem, hogy zárják be a szavazóhelyiség ajtaját, a szavazópolgárnak mielőtt beengedik meg kell mondania, hogy melyik pártra szavaz. Ha a Fidesz-KDNP-re akkor láthatatlanná váló tintával engedélyezzük csak neki az ikszelést!
    8. A demokrácia nevében követelem, hogy mindenki annyiszor szavazzon, ahányszor szeretne. Senkinek nincs joga korlátozni a polgárok szavazási kedvét, mert az diktatúra!
    9. Követelem, hogy a buz*knak, muzulmánoknak, külföldi momentumos ügynököknek, DK-s párttagoknak és minden erre járó vándornak legalább két szavazócédulát adjanak!
    10. Elvárjuk, hogy ne csak személyivel meg lakcímkártyával lehessen igazolni a szavazási jogot, hanem jó lesz erre a kutyánk oltási bizonyítványa, a szupermarketünk hűségkártyája, bárkinek a villanyszámlája, de ha más papír nincs, esetleg egy aznapi friss, kicsit barnás WC papír is, amiről a vonalkód DNS vizsgálattal leolvasható.

    Ha mindez követelésem, követelésünk teljesül, csak ez esetben nem reklamálunk, hogy a Fidesz krumplival vesztegetve az állampolgárokat, szavazási csalást követett el!

    Aláírás:
    néhai Rúzsa Sándor, 1848-ban Kossuth által felkért többé-kevésbé (inkább kevésbé) szabadságharcos
    Ja, és Haynau is…

    • csakafidesz

      Krumplival ma már senkit sem lehet megvesztegetni. Igényesebbek lettek az emberek. Kannás bor helyett Tokaji, krumpli helyett tartós élelem, lehetőleg Pick szalámi.

    • Schenkhyalfonz

      Rózsa Sándor aligha volt Grál-lovag, de azért Haynau-val együtt emlegetni …

      • Haynau egy magyargyűlölő és külföldről pusztítani ideküldött elem volt, mint a Soros ügynök momentumos vezérkar például, a Rúzsa Sándor meg egy köztörvényes bandita, mint az ellenzékünk tagjainak zöme, amik most rabolják és sarcolják a magyar népet. Ennyi a hasonlat.

      • Azoknak akik nem ismerik a sztorit, a Rózsa Sándor csak azért vált szabadságkedvelő népi hőssé, mert nekünk hiányzott egy Robin Hoodunk, s mert a gazdagokat és az osztrák erőszakszervezeteket is támadta, jobb híján kénytelenek voltunk őt kedvelni, mert nem volt az a tömeges gyilkos mint a rablógyilkos kortársai. De attól még nem volt más csak egy bandita. Nem osztotta szét a szegények között a vagyont, és jól jött neki az apró-cseprő fosztogatások vagy ingyenes ellátás a szegény tanyákról is.
        Amikor 48-ban Kossuthék felkérték, hogy alapítsanak szabadcsapatot és támadják a labancok ellátmányát, akkor az új magyar kormány amnesztiát ad nekik, ők nemcsak a labanc seregeket, de a magyar embereket is szívfájdalom nélkül fosztogatták.

        • csakafidesz

          Rózsa Sándor érdemes, hogy létrehozták a csendőrséget a betyárok befogására. Ez volt az eredeti hivatásuk, és sok országban ma is a városokban rendőrség, vidéken csendőrség van.
          Spanyolországban a miliciának nevezett csendőrség ellenőrzi az utakat és állítom, hogy a magyar rendőr irgalmas szamarítánus hozzájuk képest. Addig nem megy egy lépést sem az autós amig a hibás körtét a lámpában ki nem cseréli a tulajdonos.. Ja, nem ért hozzá? Akkor hívjon ki ide autómentőt. Amúgy nem viccelnek. A német turista kidugta az iratait az ablakon. Erre a csendőr kinyitotta az ajtót és kiszedte a vezetőt az ülésről. Ott az a rend, hogy igazoltatáskor a vezetőnek KI KELL SZÁLLNI A KOCSIBÓL nehogy gázadással meglépjen.

    • @Naprózsa!

      Nem maradt kis semmi!
      Szerintem szabadalmaztassa??

  6. Nagyon jo elemzés, van
    benne egy pár
    jo zinger.

  7. csakafidesz

    Ebből kiderül, hogy a DK azaz D[obrev]K[kára] párt a Gyurcsány(i) névre hallgató vezetőjével az anyapártot, azaz az MSZP-t is leszalámizta. Rákosi Mátyás elvtárs-pajtás tanulhatna tőle, neki csak a Szoc.Dem. pártot sikerült leszalámiznia, de annak ő soha nem volt a tagja. Hiába még Rákosi sem piszkított a saját fészkébe.

  8. Príma téma, príma munka.

    Ha már az író felvetette, 10 éve fájó információ hiányom van (az engem felháborító kampányfinanszírozás miatt):
    A „mindenféle kamupártok” által lenyúlt állami támogatások visszakerültek a büdzsébe?
    Azon pártok törlésre kerültek melyek nem tudtak elszámolni?
    Azon pártok vezetői ellen érvényesítettek e követelést, melyek nem tudtak elszámolni?
    Azon pártvezetők akik nem tudtak elszámolni ellettek tiltva a párt alapítástól, politikai pályától?

    (A kampányfinanszírozásra vonatkozó törvény is egy félmunka, mint a börtön kártérítésé? Vajon véletlen?)

    Mindenesetre a cikk, sokkal, de sokkal jobb, mint a kormány jelen jogszabály módosítása, ami a szokásos félmunka, fele.

    Pártok?
    – Világos közzétett, honlapjaikon fellelhető politikai hitvallás nélkül?
    – A hatalom felhasználásának küldetése, nyilvánossága nélkül?

    Országos politika
    AZ országos politikába beleszólhat egy-kettő, V. kerületi pártocska? ÉS MIÉRT?
    Országos tagszervezeti háló, minden alapszervezetben legalább 5-8 tag nélkül? NE MÁR!

    A szubszidiaritás elve (kereszténydemokrata elv, uniós elvárás) nem azt mondja, hogy mindent a helyén, a helyieknek kell kezelni?
    Azaz helyi szervezetek a helyi problémákkal, országos szervezetek országos problémákkal foglalkozzanak.

    A helyi politikai szervezetek induljanak képviselő testületi választáson, országos politikai szervezetek és országos választási szövetségek induljanak parlamenti képviselő választáson.
    EZ A KONTRASZELEKTÁLT, VAGY ALAMUSZI POLITIKUSOKNAK NEM VILÁGOS?

    Vagyis országos listát az a párt vagy választási együttműködés állíthat, amely valamennyi választókerületben képviselő jelöltet tud állítani.

    DE
    A választási együttműködésnek – melynek irányítója a KÖZÖS kampánystáb – közös politikai és KÜLÖN közös kormányzati programot kell alkotnia és közzétennie.

    AZONBAN
    A választási együttműködés, HA bejut a törvényalkotó testületbe, EGY KÖZÖS programú frakciót alkot, nem bomolhat szét a szövetség tagjaira. Persze képviselői kiválhatnak és lehetnek függetlenek.

    SŐT
    Független képviselő csak akkor csatlakozhat pártfrakcióhoz, ha függetlenként indulva nyerte el választási körzetét.
    Azok a képviselők akik párt delegáltak és kiléptek a delegáló szervezet frakciójából, NEM léphetnek be más frakciókba, azokat csak kívülről támogathatják.

    Hány alkalommal, hány évig akar a kormány a választási törvény csiszolgatásával foglalkozni, mindenféle napi politikai érdek alapján?

    Nem lenne jobb egy tartósat, világos elvek szerint, körültekintően, egyfajta államférfiúi jövőlátással megalkotni?

    Ugye nem a FIDESZ jogszabályalkotási (im)potenciája mutatja az összevissza, káoszos jövőt?

  9. Félek a ’22-es választástól. A magyarországi ellenzék nem önjáró, a pozíciókat és arcokat a külfödi finanszírozó fogja eldönteni, most csak a szereplő válogatás folyik, a jelentkezők különböző angol fordításban jól csengő, videón és fotókon jól mutató kunsztokkal próbálják magukra vonni a rendező figyelmét.
    Karácsony is így került elő, politikusi vénája nincs, pofázáson és duzzogó elemzéseken kívül életében nem tett le semmit az asztalra – mégis ő lett a befutó, mert egy ilyen karaktert képzeltek el nekünk főpolgármesternek…

    • Tegye hozzá, a Fidesz,
      – médiának szóló jópofáskodó,
      – ellenségeit korrumpáló,
      – ellenségeivel kivételező,
      – eredménytelenségeket (pl júliusi MeT) sikernek hazudó,
      – eredményeket és az eredményeket hozó személyeket (pl Tarlós) nem, csakis Orbánt kommunikáló,
      – impotens – félmunkát végző – jogalkotásával
      elégedetleneket.

Hozzászólás a(z) gyozo2018 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük