Az értéksemleges nevelés diadala: a Színművészetin mindenki ugyanúgy gondolja!


A Hallgatói Önkormányzat szerint a SZFE hallgatóinak 100 százaléka elutasítja, hogy az egyetem Vidnyánszkyék kezébe került, írta meg a 444.hu. És még csak észre sem vették a poént. Még a Népfront is csak 99,7 százalékkal nyerte a választásokat a szocializmusban, sőt, Lukasenka is beérte 80 százalékkal. Az ideológiamentes nevelés diadala, hiszen nyilván objektív igazság csak egy van, és azt a SZFE tanárai mind tudják, ami bizonyítva is van, hiszen minden hallgatójuk egyetért velük.

Azokban a csodás időkben, amikor én voltam fiatal, amikor a fiúk a lányokat, a lányok meg a fiúkat szerették, az ember gyermeke 16 éves kora körül, ha csak nem volt kirívóan hülye, rájött arra, hogy nem ő a világ legokosabb embere. Vagyis arra, hogy a világ bonyolult, a felnőttek nem hülyék, vagyis inkább arra, hogy nagyon sokféleképpen hülyék, és nem szabad mindig a felhorgadó érzéseink után menni. Persze ettől függetlenül a 16-24 éves korosztály minden forradalom alapja, legyen szó a legigazabb ügyről vagy akár a legmocskosabbról. Minden elmebeteg társadalommérnök, küldetéstudatos liberális ámokfutó, kiugrott kommunista, aki újra visszatalál az eszméhez, természetesen az ifjúságot akarja megrontani, mert neki valahogy nincs kedve fájós derékkal nekirontani a rohamrendőröknek és leülni kudarc esetén a hatóság elleni erőszakért az éveket, ahogy az dukál.

Attól még, hogy Szókratészt (talán) hamisan vádolták az ifjúság megrontásával más még elkövetheti ezt a bűnt.

100 százalék! Istenem, ezek tényleg ennyire hülyék. A tanszabadság például eredetileg arról szólt, hogy arra a szakra felvételizel, amelyikre akarsz. Aztán az egyetem a felvételi teljesítményed alapján eldöntötte, hogy felvesz-e. Ebből először kreditrendszer lett, aztán az, hogy mindenkit, de lassan tényleg mindenkit, felvettek bárhová, kivéve azokat a szakokat, ahol igen ügyesen meg tudták oldani, hogy ugyanannak a klánnak a közeli és távoli rokonai kerüljenek be főleg. Majd mindenkit felvettek, hogy aztán a hallgatók átlagos színvonala határozza meg az oktatás szintjét is, hiszen a fejkvótának azonnal és végletesen ez a következménye. Ez a hülye rendszer ugyanis nem a tanárt finanszírozza, hanem a hallgatót. Pedig csekély színésztanonci ésszel is belátható egy tehetséges matematikus hallgató kiképzéséhez pont ugyanannyi tanár kell, mint tízéhez. De a szaknak akkor is léteznie kell, amikor csak egy tehetséges ember jelentkezik. De a fejkvóta megtanította az egyetemi értelmiség jelentős részét, különösen a társadalomtudományi és a művészeti szakokon (haha), hogy megtalálja a maga hallgatóságát. Pedig ez a világ már harminc éve is belterjes volt. Színész meg rendező pedig mindig sokkal többen akartak lenni, mint amit bármilyen józan társadalmi igény diktált. Ez nem valami természettudományos szak, ahol tanulni kell, itt lehetett válogatni. Ma meg már mindenki azt tanul, illetve nem tanul, amit akar.

A színészet egy mesterség, amit a korszellem emelt művészetté és az emberi butaság értelmiségi szakmává.

A nagy színészeket okos embereknek is kezdte gondolni a tudat alatt mindig is celebekre vágyó pórnép. A csinos arc, a kellemes orgánum, a tehetség, ami abban nyilvánul meg, hogy kellemes nézni és hallgatni az illetőt, elégnek bizonyult arra, hogy az előadóművészeket, színészeket váteszekké tegye. Istenem, Petőfinek még egy csomó jó verset kellett írnia és csatába kellett mennie és el kellett tűnnie ahhoz, hogy a legendája utólag ugyan, de bekerüljön a köztudatba. Aztán a költők és írók kikoptak a véleményvezérek közül, mert sok a betű, és a film, a sorozatok elhozták a széparcú, kamera által szeretett senkiknek a lehetőséget, hogy egy felvonásnál, egy epizódnál tovább figyeljenek rájuk.

A színész, a rendező nem értelmiségi, csak nagy ritkán, ha a képzésétől és a szakmájától függetlenül azzá teszi magát. A színház és a film nem művészet, hanem szórakoztatás, és bizonyosan nem világmegváltás. Művészt nem lehet képezni, csak mesterséget lehet tanítani. A szobrászt sem arra tanítják meg, hogy mitől jó egy szobor, hanem arra, hogy olyan szobrot legyen képes csinálni, amilyet akar. A „Művészet” nem tudomány. A „Művészet” mára az individualista, alapvető emberi jognak képzelt totális önmegvalósítás otromba eszköze lett. A „Művész” pedig valamiféle istenség.

Vegyük már észre, hogy az összes szexuális szadista perverzió, emberellenes rombolás a kortárs művészetekhez kötődik. A modern művészet meg sem próbál emberi lenni, egyetlen célja az, hogy az önmegvalósító „művész” tudatalattijának mocska beszennyezze a normalitás világát.

És mi hagytuk, hogy az elmebajnak ezek a szigetei, művészet címszó alatt, állami pénzen tobzódjanak évtizedeken keresztül.

Amikor a színművészetis színész- és rendezőpalánták forradalomparódiát adnak elő, mert az értéksemleges tanáraik féltik az életművüket, akkor annak lehetünk tanúi, milyen az, ha senkiket engedünk valakinek lenni. Megértem ezeket a fiatalokat, megadatik nekik, hogy magukat teljesen átadva higgyenek valamiben. A gaz hatalom elleni lázadás azonban a valóság elleni lázadás. A saját korlátaik, a saját jelentéktelenségük elleni lázadás, az ifjúság múló lobbanása, amelyet kihasznál néhány tucat igazi senki, aki sokra jutott. Akik ráadásul talán még jó szakemberek is, talán még jó pedagógusok is, jól is tanítanak, akik talán le is nyűgözik a növendékeiket. De ettől még semmit nem tudnak arról a világról, aminek az ügyeibe bele akarnak pofázni. Csak magukra gondolnak.

Az SZFE majdnem minden tanára liberális politizálástól szennyezett. Enyedi Ildikó opusza, amely a sértett ártatlanság szövegszerűen csoda jellegű dokumentuma, egyetlen mondatával tolja az arcunkba a tökéletes pofátlanság műalkotás értékű produktumát:

„Elképesztő volt olvasni az azóta sem igazolt vádakat, hogy az Egyetemen ideológiai szempontú oktatás zajlik…”

Persze ez úgy is felfogható, hogy Enyedi Ildikó számára semmi más nem létezik, csak saját világnézete. Sőt én el is hiszem ezeknek az embereknek, hogy semmit nem képesek a saját ideológiájukon kívül, na meg az életszínvonalukon, a felülmúlhatatlan művészeti teljesítményük szabad szemmel is látható nagyságú díjazásán kívül felfogni.

Enyediék eldöntötték, hogy ők azt akarják tanítani és úgy, ahogy eddig, a hallgatók eldöntötték, hogy ők azt és úgy akarják tanulni, ahogy eddig, és passz. Ezek az emberek tényleg azt hiszik, hogy nincs más játékos a pályán, az államnak és a társadalomnak az ő bulijukat ki kell fizetnie.

Véget kell vetni az életművész és főállású társadalommérnök és forradalmár képzéseknek!

Engedjük ki a művészeinket az állami finanszírozás rabságából! Az igazi tehetség úgyis megtalálja az útját, nem?

Ja, és az élet nem szobaszínház és nem is nagyszínpad, hanem általában díszletmunka. Ezt megtanítja nekik valaki?


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

42 hozzászólás

  1. Nagyon szívünkből beszél a cikk. A realitásban és realitásból élő embereket már biztosan régóta irritálja a színész, képzőművész, társadalommérnök, a szociológus, politológus, esztéta, kommunikásciós szakok, vagyis a büfészak I. büfészak II…..büfészak X+1 álegyetemi karok hemzsegése, sőt osztódással szaporítása. Mélységesen egyetértünk azzal, hogy tanulni, tanulni, tanulni (még akkor is, ha Lenin mondta), meg hogy a világ akkor halad előre, ha minél több a tanult ember.
    Csakhogy itt a dolgozó emberek hátán és pénzén olyanok élősködnek, akik soha nem fognak értékteremtő munkát végezni, sőt nem is céljuk még az sem, hogy legalább valóban értelmiségi műveltséget szedjenek fel, amit majd valahogy hasznosítva visszaadjanak a társadalomnak.
    Zömük (sokat ismerek személyesen) annyira utál mind dolgozni, mind tanulni, hogy direkt keresi – akár a papabank pénzén is – hogy hol tud minél több évet ellébecolni, s utána bukdácsolásos, de pénzért átengedett áldiplomával magát értelmiséginek megjátszani, és kikérni magának, hogy egy vállalati személyzetis ne ajánljon neki föl minimum nettó 500 ezret meg vállalati kocsit.
    Mérnök-művészként nekem is az a véleményem, hogy regényt, önéletrajzot, verset írni, festeni, kézimunkázni, színjátszani ahhoz csak tehetség kell és elég némi tanfolyam a technikák elsajátítására, semmi szükség 5 évig „egyetemen” oktatni. Tele a világ egyedi amatőr művészekkel, akik szerint is első a kötelesség, vagyis a hasznos munka, a művészet pedig gyönyörű hobbi, de csak hobbi, csodás kikapcsolódás, de biztosan nem szabad a művészet önmagasztalt celebjeit isteni piedesztálra emelni!

    • ” Koporsófényezőből 007-es ügynök – Sean Connery 90 éves
      A semmiféle színészi képesítéssel nem rendelkező Sean Connerynek kiváló színészi adottságai vannak, így sem a nézők, sem a kritikusok nem tudták beskatulyázni. ”
      ***
      Ami önmagáért beszél.

    • Neaddfel2020-09-02 : 15:54
      A hozzászólásod moderációra vár
      Neaddfel2020-09-02 : 15:53
      A hozzászólásod moderációra vár
      ” Koporsófényezőből 007-es ügynök – Sean Connery 90 éves
      A semmiféle színészi képesítéssel nem rendelkező Sean Connerynek kiváló színészi adottságai vannak, így sem a nézők, sem a kritikusok nem tudták beskatulyázni. ”
      ***
      Ami önmagáért beszél.

      A hozzászólásod……

      MIÉRT ???

  2. A katarzishoz inkább drámaírói tehetség kell, mint színészi.

  3. Az értéksemleges (neutrality value) nevelés nem egyenlő a gyakorlatban folytatott; értékmentes (avalue), esetenként értékellenes (antivalue) és hamis értékű (fake value) neveléssel.

  4. Schenkhyalfonz

    A színészet alapjai tényleg elsajátíthatók egyetemen (azt jogi egyetemnek hívják) és főleg a gyakorlatban, bár a legtöbb jogvégzett soha nem lesz jogász.

  5. Tetszik ám a cikk! Nagyon aktuális, nagyon igaz problémákat vet fel.

    Sokkal jobb mint egy amatőr komment.

    Különösen megfogott:
    „Művészt nem lehet képezni, csak mesterséget lehet tanítani.”

    „A színész, a rendező nem értelmiségi, csak nagy ritkán, ha a képzésétől és a szakmájától függetlenül azzá teszi magát.”

    A színész, a rendező nem világmegváltó bölcs, legfeljebb elég okos, hogy szerepet, munkát szerezzen.
    A színház és a film nem művészet, hanem szórakoztatás.

    Enyedi Ildikónak üzenem, aki a hazugság buborékában él, az vak a buborékon kívüli valódi világra.

    • Ez a cikk telitalálat.Echos szekérre velük .A szekér elé befogni a Fegyőrt Vadait és az Alföldit a. Bakra a Fletot!

    • Hatha masodszorra elfogadja a moderator…

      “A színész, a rendező nem értelmiségi, csak nagy ritkán, ha a képzésétől és a szakmájától függetlenül azzá teszi magát.”

      Szerintem minimum ket fonev torlendo a magyar szotarbol: “tudos” es “ertelmisegi”. Mindketto eredetileg melleknev es csak ugy van letjogosultsaga. “Tudoskepzes”: vilag baromsaga. Kikepzel otszaz vegyeszt, aztan harminc ev mulva esetleg ket tehetseges es szorgalmas megerdemli a “tudos” jelzot. “Ertelmisegi” detto. Az ertelmisegi nem kepzestol lesz, hanem attol, hogy megdolgozta sajat magat, evtizedekig. Pont.

      A magyar “ertelmiseggel” (tisztelet a lassan gyarapodo kivetelnek) az a legfobb problema, hogy nem ertelmes. (Kedvenc sohajom: mar azzal is beernem, ha legalabb a s@ggukkel gondolkodnanak de tobbnyire azzal sem.) Ez tok fuggetlen a szaktudastol (egy szuk, csolatasos teruleten az azert gyakran megvan.)

      Az allitolagos rokonkategoria, az intelligencia meg plane… Tapasztalatom szerint az intelligencia iszonyu gyengen korrelalt a formalis kepzessel. (Hello, “kis csavargo”, rad is gondolok: negy elemiddel az egyik legintelligensebb teremtes voltal, akivel valaha talalkoztam. A s@gghulye professzorokat most, mero keresztenyi irgalombol, nem kezdenem sorolni.)

      Vegul: rohadt jo lenne, ha az “ertelmiseg” megszunne sajat magat annak minositeni (vagy “tudosnak”, vagy “intelligensnek”). Kezet csokolom, tessek a minosites jogat atengedni a kornyezetnek, tarsadalomnak, akik a tevekenysegemtol jobban vannak vagy epp beledoglenek…

      Na… hate mails welcome.

  6. Naprózsa! Olyan kitűnő a hozzászólásod, mint maga a cikk!
    A hőzöngő idétlen gyerekeknek pedig csak azt üzenném:
    – Semmiféle megbeszélés nem lehetséges a két tábor között. Az „Egyetem ” elnevezés eltúlzott, menjetek magán színiiskolába, ne az állam pénzén bomlasszatok! Pénz továbbra is jön nektek baloldalról, nem kell nektek közönség.

  7. ” Koporsófényezőből 007-es ügynök – Sean Connery 90 éves
    A semmiféle színészi képesítéssel nem rendelkező Sean Connerynek kiváló színészi adottságai vannak, így sem a nézők, sem a kritikusok nem tudták beskatulyázni. ”
    ***
    Ami önmagáért beszél.

  8. Neaddfel2020-09-02 : 15:50
    A hozzászólásod moderációra vár
    ***
    MIÉRT ???

  9. ” Koporsófényezőből 007-es ügynök – Sean Connery 90 éves
    A semmiféle színészi képesítéssel nem rendelkező Sean Connerynek kiváló színészi adottságai vannak, így sem a nézők, sem a kritikusok nem tudták beskatulyázni. ”
    ***
    Ami önmagáért beszél.

    A hozzászólásod……

  10. Neaddfel2020-09-02 : 15:53
    A hozzászólásod moderációra vár
    ” Koporsófényezőből 007-es ügynök – Sean Connery 90 éves
    A semmiféle színészi képesítéssel nem rendelkező Sean Connerynek kiváló színészi adottságai vannak, így sem a nézők, sem a kritikusok nem tudták beskatulyázni. ”
    ***
    Ami önmagáért beszél.

    A hozzászólásod……

    MIÉRT ???

  11. …kis hülye p…csök, és kis v…ginák akik tüncikéztek a celebkeltetőben, igaz, úgysem olvassátok ezeket a sorokat, mert ahogy hallani lehetett és látni, még olvasni sem tudtok, épkézláb mondat felolvasása is gondot okoz, papírról lesve a sorokat is dadogtok, makogtok. Azonban tényleg nehéz szó, és leírtak nélkül hagyni, és kibírni azt a baromságotokat amit műveltek, tehetségtelen kis senkik egy rakáson, egymásba fülledve. De íme egy csendes példa, hogy miként és mivé lehetne lenni ha emberi lények lennétek mama kedvencei! Csakhogy az ilyesmi nem megy nektek mert nem vagytok mások csak véglények! Nem az egyetlen “karakter” aki itt idézve lett! Elért ugyanis valamit. Legfőképpen azt amire fűlik a fogatok: a PÉNZT meg valami fajta szerepet, HÍRNEVET! Ne fanyalogjatok, és ne affektáljatok, mindenki tudja, hogy tehetségtelenek vagytok de ingyen sok, sok PÉNZRE vágytok és nevezetesen a HÍRNÉVRE! Azonban ez a példa is igazolja, hogy ha valaki ember és tehetség, és tudja mi a tisztesség, a küzdelem a célért felül ír minden nehézséget, küzdelemmel bár de révbe érhet! Nem az egyetlen, és lenne még példa, de kár belétek! Elég ez az egy is, hogy aki lát az érti, hogy miként lehet hírnévre, eredményre szert tenni akkor is, ha nem egyengeti útját és boldogulását a vattába csomagolt protekció és kímélet, és a szövevényes segítőkész “hálózat” Semmire kellők, ti még lemásolva “eljátszani” sem vagytok képesek egy ilyen szerepet…ez egy olyan újságban jelent meg, amely hírül adta a semmire kellő idétlenségeteket, a többi pedig a Wikipédia hordaléka, melyben másról is szó esik, nyilván, élve a gyanúperrel, minden mondat igaz:
    New York — Daniel Craig (52) hiába született középosztálybeli családba, szülei válása után tanulmányainak költségeit magának kellett fedeznie.
    Volt idő, amikor megélhetése nagyon gyenge lábakon állt. Részmunkaidőben éttermekben szolgált fel, ám annyira kevés volt a pénze, hogy egy ideig fedél nélkül kellett élnie, hajléktalanként éjszakázott. Csak azután sikerült talpra állnia, amikor felvették a híres Guildhall School of Music and Drama nevű iskolába.
    – Amikor befutott művész lett, akkor se felejtette el, hogy honnan érkezett: rendszeresen adakozik jótékonysági szervezeteknek, amelyek hátrányos helyzetű fiatalokat segítenek – mondta a James Bondot alakító sztárról egy barátja.

    Daniel édesapja kereskedő, édesanyja pedig tanárnő volt. A család 1972-ben Liverpoolba költözött. A kis Danielt az édesanyja többször is elvitte a színházba, ennek hatására a fiú beiratkozott az iskolai színjátszókörbe, ahol a tanárai hamar felfigyeltek rá, de rögbiben és atlétikában is jeleskedett. 16 éves korában tagja lett a National Youth Theatre-nek, majd tanulmányait Londonban folytatta, együtt tanult Ewan McGregorral és Joseph Fiennesszal is. Első kisebb filmszerepét John G. Avildsentől kapta a The Power One-ban 1992-ben. A folytatás viszont kissé nehéz volt, mert utána főleg csak jelentéktelenebb filmekbe hívták kisebb szerepek erejéig. 1998-ban azonban lehetőséget kapott a Cate Blanchett címszereplésével készült nagy sikerű történelmi drámában, az Elizabethben is, majd Derek Jacobi és Tilda Swinton partnere volt az Ördögi szerelemben (Love Is the Devil). Az évtizedet pedig egy első világháborús drámával zárta, Az árokkal (The Trench).

    A 2000-es évet színészként a Kim Basinger főszereplésével készült, mérsékelt fogadtatású Álom Afrikáról-ban (I Dreamed of Africa) kezdte, majd jött a Hotel Splendide című vígjáték Toni Collette mellett. Egy évvel később Angelina Jolie oldalán tűnt fel a Tomb Raiderben. 2002-ben Tom Hanks, Jude Law és Paul Newman társaságában szerepelt Sam Mendes gengszterfilmjében, A kárhozat útjában (Road to Perdition). Ezután Craig a mélyebb drámai oldaláról mutatkozott be, Roger Michell filmjében az Anya és szerelemben (The Mother) és a költő Ted Hughest alakítva a Sylviában. 2004-ben szintén Michell-lel dolgozott együtt a Kitartó szerelem (Enduring Love) című hátborzongató thrillerben, a partnerei Samantha Morton, Rhys Ifans és Bill Nighy voltak. Egy évvel később Steven Spielberg fontos szereppel bízta meg a Münchenben, de a világsikert a Casino Royale hozta meg számára, ahol James Bond benne elevenedett meg újra. 2007-ben két filmben is játszott Nicole Kidmannel: előbb az Invázió (The Invasion) című sci-fiben, majd Az arany iránytű (The Golden Compass) című fantasyban.

    2009. szeptember 10-től 2009. december 6-ig a Broadway egyik színházában szerepel, először karrierje során. A Steady Rain című, két szereplős drámában Hugh Jackman a partnere.

    …na ürülék agyúak! Mi lenne veletek a híres pl. halivúdban…?…még az utcát sem söpörhetnétek! A nőitek is rövid távon kellenének, addig míg közlik velük, hogy könnyen öltözve takarítani talán elmehetnének…a “fiúcskák” meg tán kávét főzni, és koktélt keverni…Ámen!

  12. Amikor elveszik az „értelmiségképzéstől” a pénzt a liburnyákok,megvadulnak.
    Arra kíváncsi vagyok,mikor jelennek meg ezek között az antifuck terroristák bandája?

  13. Nekem a forradalomparodia tettszik
    legjobban.Hatásvadász,jogellenes és
    nevetséges amit az Ifju Titánok,khm,
    művelnek.Sajnos nincs remény hogy
    Ezeket valaha is rá lehet birni
    hogy hasznos tagjává váljanak
    a társadalomnak.

  14. …jó. Nagyon jó. A pesti „fickókon” elment a „komment” itt meg addig-addig moderáltak, hogy besült a szöveg! Ugyan az, ami ott nem verte ki a biztit…Furcsa Világ ez a „sajtó” vagy mi! Nevetségessé teszi az ember fia magát, ha érzelmeinek hangot, ill. „szöveget ad”…pedig fogadalmat tettem, hogy nem vergődöm, hisz nevetséges ez a szelep-szerep. Belesétál az ember a gerjedelembe, begerjedve, hogy kiszövegelje amit ráöntenek a médiások, a felkentek! De hát Istenem, aki hülyét akar csinálni magából, azt miért is ne lehetne?…Moderálás! Tényleg! Ide illő ugyan, de mégis: milyen hülye szó! Főleg a szenvedő alanynak! No, de aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók, no meg, és elvégre: a jó pap is holtig tanul. Igaz, nincs kedvem még se ki, se elhunyni…úgyhogy „kimoderálom én magam innen önként” de tényleg s végleg…önbünti…(ja, ti se vagytok mások…azaz: minden ugyan az, másképpen)…további jó moderálást! A lényeg, más döntse el, hogy amit szólnak mások, az megfelel-e a másik másoknak. Néha kócsoljatok! Az most nagyon menő és divat!…ne erőltesd rá az akaratod másokra…hacsak azok nem rád! Tiszta libsi katyvasz!…Úgy látszik ide is ez hat…

  15. “A színész, a rendező nem értelmiségi, csak nagy ritkán, ha a képzésétől és a szakmájától függetlenül azzá teszi magát.”

    Szerintem minimum ket fonev torlendo a magyar szotarbol: „tudos” es „ertelmisegi”. Mindketto eredetileg melleknev es csak ugy van letjogosultsaga. „Tudoskepzes”: – vilag baromsaga. Kikepzel otszaz vegyeszt, aztan harminc ev mulva esetleg ket tehetseges es szorgalmas megerdemli a „tudos” jelzot. „Ertelmisegi” – detto. Az ertelmisegi nem kepzestol lesz, hanem attol, hogy megdolgozta sajat magat, evtizedekig. Pont.

    A magyar „ertelmiseggel” (tisztelet a lassan gyarapodo kivetelnek) az a legfobb problema, hogy nem ertelmes. (Kedvenc sohajom: mar azzal is beernem, ha legalabb a s@ggukkel gondolkodnanak – de tobbnyire azzal sem.) Ez tok fuggetlen a szaktudastol (egy szuk, csolatasos teruleten az azert gyakran megvan.)

    Az allitolagos rokonkategoria, az intelligencia meg plane… Tapasztalatom szerint az intelligencia iszonyu gyengen korrelalt a formalis kepzessel. (Hello, „kis csavargo”, rad is gondolok: negy elemiddel az egyik legintelligensebb teremtes voltal, akivel valaha talalkoztam. A s@gghulye professzorokat most, mero keresztenyi irgalombol, nem kezdenem sorolni.)

    Vegul: rohadt jo lenne, ha az „ertelmiseg” megszunne sajat magat annak minositeni (vagy „tudosnak”, vagy „intelligensnek”). Kezet csokolom, tessek a minosites jogat atengedni a kornyezetnek, tarsadalomnak, akik a tevekenysegemtol jobban vannak – vagy epp beledoglenek…

    Na… hate mails welcome.

  16. Comte de Gippaud

    „A Hallgatói Önkormányzat szerint a SZFE hallgatóinak 100 százaléka elutasítja, hogy az egyetem Vidnyánszkyék kezébe került, írta meg a 444.hu.”

    Ja. Eltudom képzelni hogyan jött létre ez a „100” %. A szervezők részéről nyomásgyakorlás, áldozati oldalról meg a kiközösítéstől való félelem stb.
    Ezzel együtt is egyszerűen valószínűtlen, hogy az utolsó emberig mindenki ott volt.

    Na mindegy lesz.rom a kis zsebforradalmukat.

  17. Szőcsényi Csaba

    Lehet, hogy néhány libernyáknak nem fog tetszeni az, amit írok, de roppant módon nem érdekel.
    A Színművészetire gyakorlatilag zéró szükség van. Ott nem művészt, hanem iparost képeznek. Annyi különbséggel, hogy az oda jelentkezőkkel/járókkal, illetve az ott végzettekkel elhitetik(!), hogy ők művészek. Hegedűs Géza (NEM Hegedűs D.!) mondta, a színművészetis diploma csak iparengedély, ha nincs mögötte szív és tehetség.
    Ez utóbbi a fontos!
    Valaki vagy tehetséges, és az a Színművészetinek nevezett vicc elvégzése nélkül is az tud lenni, vagy nem az, és akkor járhat oda élete végéig, mert akkor sem válik művésszé!

  18. Színészszakmunkás képző…

  19. Pojaca Egyetem. Tisztelet az elenyeszo szamu kivetelnek!

  20. Breaking…

    Fokozódik a helyzet: A mai nappal a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói is (egyelőre részlegesen) csatlakoztak a Vas utcához.

    Délután 5 körül kiadott nyilatkozatuk:

    Szolidaritás a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett
    Alulírottak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának jelenlegi és volt hallgatói és oktatói szolidaritásunkat fejezzük ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és tanáraival. A leghatározottabban elítéljük az SZFE egyetemi autonómiájának megszüntetését. A szabad oktatás és kulturális élet mindannyiunk közös ügye, ezért sürgetjük az egyetemi és kulturális élet szereplőinek szerveződését és közös fellépését.

    + cca. 3 tucatnyi aláírás

    —-

  21. Medvefütty

    „A színház és a film nem művészet, hanem szórakoztatás, és bizonyosan nem világmegváltás”

    Shakespeare? Goethe? Schiller? Csehov? A nagy szórakoztatók, igaz?
    Miért kell ezen az elvileg normális blogon ilyen hülyeségeket leírni?

    • Ágota Nagy

      Ezt kérdezem én is, csak Öntől! klasszikus írókat, költőket miért kell a színészek közé sorolni?

    • …hiszen már Vlagyimir Iljics is megmondta:
      „Minden művészetek közül számunkra legfontosabb a film!”
      🙂

    • Medvefütty

      A szórakoztatás lehet művészi, amit a színház és film nyújthat.

      A kenyér lakat jó, nem a liszt és a kovász.
      Persze kell hozzá egy pék is, hogy élvezetes legyen, ne csak laktató.

    • Közülük hányan jártak „színművészeti egyetem” – re? 100%, ugye?
      Az utolsó kérdést, felteszem, magadhoz intézted.

    • Magyar Ugra

      És egy ekkora országban, mint a miénk, százévenként születik 4-5 igazi művész, bármelyik művészeti ágban. A többi iparos, esetleg mester, no meg ripacs. Ezt nem árt szem előtt tartani. Az más kérdés, hogy minimum negyvenötezren érzik magukat világmegváltó tehetségnek…

  22. Pórász Ármin

    Az egyetemre tanulni járó és tanítani akaró, a jelenlegi káoszban érdekelt külső és belső szervezőkkel egyet nem értő hallgatók és tanárok 13 pontja:

    .Követelik, hogy a tehetségtelenségüket hangerővel és erőszakossággal
    kompenzáló érzékenyített hallgatókat a nyugodt szakmai oktatás
    érdekében távolítsák el az egyetemről, mert nyugodt légkörben
    szeretnék megkezdeni a tanévet.
    .Követelik, hogy az aczéli kultúrpolitikán szocializálódott vezetők és
    tanárok mondjanak le és távozzanak az egyetemről.
    .Követelik, hogy a nemzet- és családellenes ideológiát terjesztő
    és így érzékenyített hallgatók és tanárok távozzanak az egyetemről.
    .Követelik, hogy csak szakmai képzésükkel foglalkozó, szakmailag már
    bizonyított oktatók kapjanak katedrát.
    .Követelik, hogy a színész és televíziós szakon olyan beszédtechnikai képzést kapjanak, hogy minden szavuk érthető legyen a színpadon, képernyőn és filmen.
    .Aki nem tud énekelni, ne kényszerítsék énektanulásra.
    .Követelik, hogy az egyetemen senkit ne kényszerítsenek politikai
    hitvallásra és szakmainak álcázott politikai indíttatású tüntetésre.
    .Követelik, hogy a hallgatók ne legyenek kitéve megkülönböztetésnek és
    abúzusnak. Tiltott legyen meztelenül színpadra lépni. A nemi
    identitás legyen tabu, a gender és LMBUZI ideológiát és ezeket terjesztő álcivil
    szervezeteket tiltsák ki az egyetemről.
    .Követelik, hogy az egyetem gazdálkodása legyen átlátható
    ellenőrizhető, az ÁSZ vizsgálatok írásos anyaga legyen a hallgatók számára bemutatva.
    .Követelik, hogy aki szeretné megtartani egyedi eredeti orgánumát, ne
    kényszerítsék egyen orgánum megtanulására. Hivatkozva: Bessenyei,
    Csákányi, Kibédy, Latabár, Kiss Manyi, Csala Zsuzsa, és mások,
    akiknek orgánuma össze nem téveszthető.
    .Követelik, hogy a rendező szakon nagyobb teret kapjanak a nagy elődök munkái, az újhullámos rendezői divattal szemben.
    .Követelik a Kuratóiummal történő folyamatos párbeszédet és az új SZMSZ
    elfogadását.
    .Követelik az oktatás mielőbbi megkezdését nyugodt légkörben. Nem kívánnak az évtizedek óta beágyazódott szakmainak álcázott kutúrpropagandisták érdekük szerint mozgatott bábui lenni.

  23. zolatiguszti

    Baró valaki fent villámgyorsan törölte ezt a hozzászólásom.Jó volt veletek beszélgetni:

    https://videa.hu/videok/film-animacio/a-tanu-1969-feljelentes.mp4-B3e2Vw4hVAEiMoom

    Ime a fájlalt hozzászólás:
    Iszonyat nem?

    Na pontosan ez baszta ki nálam is a biztosítékot anno Adynál is meg Nagy Lászlónál is.
    Ady aki tudja megáról hogy egy szétesett alkesz, ráadásul 2X is bekpta a szifiszilszt, képes vénülő fejjel rámenni egy 16 éves Csinzkára! Ennyire nem bírt a golyóival? Nekem volt 39 éves koromban 18 éves barátnőm néha azt se tudtam eldönetni az ágyban az apja vagyok vagy a szeretője úgy vigyáztam rá.És ez az ember lenne szellemi iránytű, meg morélis vátesz?
    Vagy Nagy.”Ki viszi át a szerelmet…..” közben mellette az asszony meg felköti magát……hát köszi.
    Én csak egyszererű lakatos vagyok de annyit azért tudok, minden ember személyisége meglátszik a munkáján.
    És a művészkék torz élete igenis átsugárzik a műveiken, és formális eszközként érzelmi manipulációval észrevétlen befolyásol dontéseinkben.Bennünket átlagosakat nem torzakat.
    Anno az ősi társadalmak tiszteleték a bolodokat. csak egy magyarázatot tudok rá, olyan új ötleteket dobtak ki magukból véletlenszerűen amit a csoport nyomás miatt mr átlag törzstag nem negdehetett meg magának a kiközösítés réme nélkül.
    De ma nem így élünk, és gyanítom a törzsek se követték betűről betűre az aktuálisan faluba téved mentális problémás vízióit.
    Igen én is így látom ahogy Aristo.

    „Vegyük már észre, hogy az összes szexuális szadista perverzió, emberellenes rombolás a kortárs művészetekhez kötődik. A modern művészet meg sem próbál emberi lenni, egyetlen célja az, hogy az önmegvalósító „művész” tudatalattijának mocska beszennyezze a normalitás világát.”

    Apollainer 11 ezer veszőcsapása, De Sade Márki munkái, Salo avagy Sodoma 101 napja Pier Paolo Pasolini borzalma amit csak szakaszosan átpörgetve bírtam „megnézni” és társai. Miért hagyjuk hogy nem nomrális emberek értékredje manipuláljon bennünket.
    Igeneis ahogy él azt adja.Egy ótvar kamu az hogy a mű meg a művész elválik egymástól. Ja akár a Biblia nem? Van isten meg akik belemagyáznak mindent így el is válik az tuti.És máris egy másik szörnyeteg kezében vagyunk a magyarázókéban akik gyanús higy semmivel se különbek az alkotóknál.

    https://coub.com/view/wmut

  24. Nem számít a járvány, nem érdekesek az óvintézkedések, a ballibsik tömegtüntetést szerveznek pénteken délutánra: GYÜLEKEZŐ a keskeny kis Vas utcában, ahol már 500 ember is szorosan egymás hegyén-hátán toporgó tömegnek számít.

  25. Támogatnák egy nemzeti konzultációt;
    – a képző-, szín-, filmművészeti és egyes társadalomtudományos képzések egyetemi rangjáról illetve
    – állami finanszírozású iskolarendszeren kívüli folytatásáról és a
    – Budapestre koncentrálódás megszüntetéséről.

    • Feltétlenül ajánlom elolvasásra a hozzászólásban megjelölt, LÉNYEGES ÚJ INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ cikket a közölt Mandiner-linken (vagy eredeti publikálási helyén ugyanazt a szöveget, kiegészítve egy egykorú fotóval)
      itt ==> https://777blog.hu/2020/09/03/egy-elrabolt-templom/

      Kommentem:

      Kézenfekvő a megoldás: Az állam adja vissza az épületet színházzal, azaz, templommal, kollégiummal és mindennel együtt eredeti – protestáns szerénységgel kialakított – „pompájában” helyreállítva eredeti tulajdonosának és felépíttetőjének, a cikkben megjelölt protestáns egyletnek, ill. az egyháznak.
      A színitanodát pedig gründolják újra csepűrágók és egyéb „érdemes” művészek ahol akarják – legfeljebb folyamodhatnak az általuk oly nagyon utált Orbán-kormányhoz némi alamizsnáért!

      • „A színitanodát pedig gründolják újra”, VIDÉKEN, vagy szakképzést vállaló társulatokkal kötött, tanonc szerződéssel!!!

      • …és tovább is mehetünk az ötletelésben, s ha átgondoljátok, nem is olyan meredek, mint első olvasatra. Tehát szét is lehet szedni a szakokat, hiszen amúgy is csak szegről-végről tartoznak össze, pl. lehetne mondjuk a média szak Győrött, az operatőr meg Szegeden (ott a legtöbb a napfény), a dráma hagyományosan Kaposvárt (esetleg Pécsett), a zenés-énekes szak teszem azt Debrecenben, míg a rendezői az egyszerűség kedvéért Fehérvárott.
        Szerintem életrevaló ötlet.

        • A Nyírséget ne hagyja ki, Nyírbátorra is ráférne egy állami oktató intézet, pl a szociológiá-é, tán ott is van állami vagyonkezelésben levő, romló állagú kihasználatlan épület (szoc otthon).

Hozzászólás a(z) hivő bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük