Budapest, 2013. szeptember 10. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k) nyilatkozik az MSZP-vel történt tárgyalás után, a szocialisták Jókai utcai székháza előtt 2013. szeptember 10-én. Mellette a DK tagjai, Vadai Ágnes (b), Niedermüller Péter (b2), Gréczy Zsolt szóvivő (j2) és Bauer Tamás (j, takarásban). Eredménytelenül zárultak le a két párt tárgyalásai, a DK önállóan készül a választásokra. MTI Fotó: Marjai János

Ki szereti a legjobban Gyurcsány Ferencet? Vadai Ágnes vagy Gréczy Zsolt?

Akik Dobrev Klárára tippeltek azok nem sokat tudnak a világról, attól tartok. Pár napja a jelenlegi Első Rajongó, Vadai Ágnes nemes egyszerűséggel Ferencet megkerülhetetlennek nevezte. A Fidesz ármánykodása következtében néhány hónapra háttérbe szorult, magát Örökös Első Rajongónak gondoló Gréczy Zsolt sem maradhatott tovább csöndben tehát. Micsoda párbaj, várjuk Ágnes válaszát, mert Zsolt, igen lovagiatlanul, kiütéssel bizonyította, hogy hiába lohad néha, bármikor horgad, ha kell.

A korábbiakban inkább képben erős Zsolt olyan csodálatos felsorolást rittyentett Gyurcsány érdemeiről, hogy magunk is elhittük egy pillanatra, hogy rosszul emlékszünk az akkori anyagi helyzetünkre vagy a gáz akkori árára. Az ellopott Balatonon a 6000 forintos lángost fogyasztó NER lovagokat nyálcsorgatva figyelő, éhező nyaralók is csak pislognak, hogy Zsolt mennyire tettre kész, milyen objektív tényeket képes elfelejteni és előállni egy olyan valósággal ahol ő a legnagyobb csajozógép.

A dőlt betűs az eredeti Gréczy, de csak másolat, meg lehet érinteni, biológiai ágenseket nem tartalmaz.

Amikor azon viháncolsz/sajnalkozol/ertetlenkedsz, hogy mit csináljon Gyurcsány Ferenc 2022-től, azért csak jelzem.

A Gyurcsány-kormány idején:

– nem volt 27 százalékos ÁFA,

Csak választások előtt lecsökkentett, és utána azonnal visszaemelt.

– az első Orbán-kormányhoz képest jelentősen nőtt a bérek és a nyugdíjak vásárlóértéke

Hitelből, és az emelést aztán azonnal el is infláltátok.

– nem lopták el a magánnyugdíjat

Mert a szocikat és a liberálisokat „lekötelező” külföldi vállalatok kezében volt, miközben az állam hitelből fizette a nyugdíjakat.

– nem szállták meg a kormányfő emberei a közmédiát, az Állami Számvevőszéket és az igazságszolgáltatást

Mert már eleve az ő emberei voltak ott.

– kisebb volt az államadósság

Miután kisebbet örököltetek 2002-ben, viszont sokkal nagyobb lett nagyon gyorsan (például 12 százalékos költségvetési hiány, amit persze letagadtatok az EU-nak).

– olcsóbb volt a benzin

haha

– erősebb, volt a forint

Mert valamelyik spekulánsnak az volt a jó.

– 300 forintos vizitdíj ellen tiltakoztál, most meg szavad sincs a 30 ezres vírusteszt ellen

Ennek mi köze egymáshoz? A hármas a szám elején?

– nem menekültek külföldre a magyar fiatalok

Mert csak 2010-re tettétek tönkre annyira nagyon az országot, hogy a hazájukat szerető magyarok külföldre kényszerüljenek.

– nem stadion, hanem kórház épült és újult meg

Sem stadion, sem kórház, hogy pontosak legyünk.

– minden magyar egyenlő jogokkal szavazhatott

Sőt némelyek láncban és még pénzt is kapott érte.

– akkor emeltek utoljára családi pótlékot

Mert fogalmatok sem volt, mint ahogy most is a családpolitikáról.

– nem korlátozták a képviselők és az önkormányzatok jogait

Erről lemaradtam, milyen jogfosztás volt megint?

– többféle tankönyvből és szabadon taníthattak a pedagógusok

A marxista történelemhamisításokat.

– havi 5000 forintos egyetemi tandíj miatt hisztiztél, ma jó, ha havi 50 ezer alatt megússza a család

Az az 5 ezer sokkal jobban hiányzott, mint ez az 50.

– nézz rá, mibe került akkor a hús, a gyümölcs, a kenyér, és mibe kerül most

Rá se nézhettünk ilyenekre akkoriban még a parizert is elette előlünk a Hagyó.

– a válságig volt 13. havi nyugdíj

Hitelből az is, és utána meg nem.

– a 2006-os Új Magyarország-terv több, mint 90 százaléka megvalósult

Hát annyira is volt ambiciózus, hogy még ti is majdnem megcsináltátok.

– ha az elinflált forintból visszaszámolsz, ki fog derülni, hogy forntban többet keresel, csak nem ér többet, mint 2008-ban

Szimpla hazugság.

– több gyerek született és több gyerek járt egyetemre

Sokkal több szülőképes korú nőtől, sokkal több fiatalból.

– hat új egyetemi központ épült

Ja, ppp konstrukcióban 

– nem lopták el tőled a Balatont

Ezt a szoci haveroknak mondod ugye, akik ellopták 2010 előtt és akiktől most vissza kell vásárolni, mert minden törvényes volt?

– a Gyurcsány-család tagjai, barátai, ismerősei nem is pályázhattak volna uniós pénzekre, nemhogy gennyesre keresték volna magukat

Te nyertél, ekkorát senki nem tudott volna hazudni!

– Gyurcsány Ferenc sokkal többi uniós pénzt szerzett az országnak, mint Orbán.

Hazudsz.

– ma végignézed a propaganda hirdetéseket, milyen sikeresen kezeli a válságot a kormány. 2008-ban is Ilyen megértő voltál? Akkor is világválság volt, csak nem kábítottak a tőled elvett milliárdokból

Előtte már négy éve válság volt, amit a hülye szoci kormányok és különösen a hülye Ferid hozott össze, kizárólag hazai használatra. Az őszödi beszédre emlékszem még picur?

– Magyarországot nem köpködték bűnözők befogadása, baltás gyilkosok elengedése, segélykérők éheztetése, a demokrácia felszámolása miatt, elismert partner és szövetséges voltunk a világban

Soha nem volt önálló nemzeti érdekeket figyelembe vevő külpolitikátok, a német külügyminiszeter meg az amerikai mondta meg, hogy merre van az arra.

– az akkori kormány nem üldözte a tudóst, a CEU-t, a művészt, a civil szervezetet és mindenkit, aki nem értett vele egyet.

Mert egyik szférába sem engedtek be senkit, aki nem volt a haverotok.

Stb stb.

De ha éppen örülsz, hogy Gyurcsány hátralép – nem lép hátra, csak nem lesz kormánytag – akkor jusson eszedbe, hogy nagyon sokan tudják: akkor jobb és szabadabb volt az élet, és nem dőltek be a Fidesz lejárató kampányának.

Szabadon lövöldöztek a rendőrök a tüntetőkre, a titkosszolgálati bekötöttségű bűnözők meg a cigányokra.

Amióta Gyurcsány Ferenc lemondott – ennek 11 éve -, volt miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila, Vona Gábor, Botka László, Szél Bernadett és Karácsony Gergely is. Volt, aki többször is. Bajnai Gordon új párttal próbálkozott. Így vagy úgy, de mind elbuktak. Te pedig azon viháncolsz/sajnálkozol 16 évvel miniszterelnökké választása után, 14 évvel Orbán legyőzése után, 11 évvel a lemondása után, hogy mi lesz Gyurcsány Ferenccel.

A Demokratikus Koalíció elnökével, akinek pártja minden választáson, amelyen indult, mindig egyre tobb szavazattal egyre erősebb lett.

Akkor gondolkodj ezen is! Meg azon is, hogy kinek az érdeke a gyurcsányozás, amikor épp a napokban jelentették be, hogy a 106 körzetben egy jelölt indul a Fidesz ellen. Nem zavar, hogy erről már szó sem esik, csak arról, hogy mi legyen a legerősebb ellenzéki párt elnöke?

Szép napot Mindenkinek!

Egyszer volt Budán kutyavásár!

Viszont Ferenc miniszterelnök akar lenni újra, ez nyilvánvaló. Klára is az akar lenni, ez is nyilvánvaló, de őt nem szereti annyira senki, mint Ferit, akit ketten is nagyon. Nem lett ez még lejátszva azt hiszem.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Már több mint ezer magyar “pszichológus” tett hitet a genderideológia mellett!

Hatalmas port vert fel egy olyan mesekönyv, amely nagyon eltér a szokásostól. A folyamatosan „fejlődő” …

13 hozzászólás

  1. A szerelmes a szerelme tárgyát hibátlan Istennek képzeli, s nincs az a valóság ami eltéríti az epekedésétől.
    Vadairól eme friss nyilatkozatai révén egy árnyalattal jobb véleményem lett mint volt, mert eddig a gyűlölettől megkövesedett vicsorgó orcájáról azt feltételezhettük, hogy képtelen bárkit is szeretni, saját magát kivéve persze, s most kiderült, hogy mégis, van aki meg tudja dobogtatni egyem azt a fekete kis szívét amely most az összes mérgezett vérével együtt Feriért dobog.

    Bár, hogy a farokmutogatósnak mi a szerelme tárgya, az még kérdéses, mivelhogy egyetlen erénye, hogy legalább nem buzi, ergo véleményem szerint nem is a Feri, sokkal inkább az a lóvé, amit megszerezhet az ország matek-és-szőlészeti zseni KISZ titkárának szütyő(bocsi: táska)hordozójaként. Ennélfogva semmi csodálkozni való nincs azon, hogy szelektív az emlékezete.
    Az, hogy mennyire megszerette a nép a Ferit, 2010-es narancsba borult ország bizonyította. Viszont az, hogy ezeket a fenti mentegető hazugságokat oly sokan beveszik, az meg azt igazolja, valós ama megfigyelés, hogy a homo sapiens többségének csak 4 évvel hosszabb a memóriája mint az aranyhalnak.
    Az sem meglepő, hogy a hatalom kaviárosbödönébe visszamászni akarók a kék eget is feketére festik majd még le is tagadják, de hogy “értelmiségiek” és anyagiakban jól eleresztett középrétegek meg Gyurcsány-Bajnai alatt pofátlan rezsit és adót, kamatokat nyögő nyugdíjasokat még mindig meg lehet vezetni, még mindig hisznek ennek az elképesztően aljas bagázsnak és az ország fő pszichopatájának, az arra enged következtetni, hogy nem a Covid az igazi járvány, hanem az agyrágó bogár, ami azt zümmögi az ilyen használatban nem sokat edződött választói agyakban, hogy nem számít, hogy muzulmán hordák el akarják árasztani országunkat, nem számít, hogy le kellene térdelnünk mondjuk Afrikából erre kóválygó lángeszű Addideadidid-ek előtt, nem számít, hogy lassan már kötelesek leszünk buzinak lenn, nem számít, hogy Gyurcsányista jogászbűnözők a mi pénzünket osztogatják a talpasbűnöző kollégáiknak holmi börtönsenyv-kárpótlás címszóval. Nem számít, hogy több mint fél évtizede nem emelkedett a rezsi, hogy Európa rekorderek vagyunk covid-ellenálló egészségügyünkkel, az ország bevetve és nem külföldi kap lóvét parlagon hagyásért.
    Nem.
    Csak az számít, hogy ne lopjon a Mészáros meg az Orbán lánya.
    Lopjon inkább arab,néger, nyugati és keleti , bárki aki erre kóricál. Sebaj, csak ne Orbán, mi aztán jól megmutatjuk. Hogy pár hónap Gyurcsány királyság múlva szegényebbek leszünk mint az ukránok, kit érdekel?! – mert így mulat egy magyar ellenzéki szavazó!

    • csakafidesz

      “Bár, hogy a farokmutogatósnak mi a szerelme tárgya, az még kérdéses, mivelhogy egyetlen erénye, hogy legalább nem buzi”
      Ez erős lesz. Mivel Gréczynek a film szerint félóra rázogatás után a löttyedt marad a penisze egyértelműleg impotens. Tehát ő maga nem tud koitálni, legfeljebb elviselni, ha vele valaki análisan közösül. Valószínűleg ebből áll(hat) a nemi élete, több lehetősege nincsen szexre.

  2. Ön nem is paranoid kedves Android, hanem forgatókönyv író.

    Hogy előtudná adni művét Hacsek és Sajó!

  3. “nem menekültek külföldre a magyar fiatalok”

    – mert a 2004-es EU-ba lépésünk után véletlenül épp a Fidesz-kormány idején járt le az EU-beli szabad munkavállalás 7 éves tiltása (moratóriuma).

  4. “A Gyurcsány-kormány idején:
    – nem volt 27 százalékos ÁFA,”
    Valóban nem volt 27,csak 25%. Az is 17%-ról lett felemelve.
    A gréci azt hiszi elfelejtettük a 12,5 centiről szerteszét küldött fotóit? Maradjon inkább az első szeretőjénél,és ne terhelje tovább a Dögevő Köcsög bűnbanda listáját.

  5. Orbán Viktor, hiszen KISZ-es koruk óta ismerősök és ma üzlettársak.

    • Orbán Viktor úr az Eötvös Lóránt Tudomány egyetemen jogot tanult,míg a gyurcsányi Pécsett a Janus Pannoniusz Tudományegyetem,tanárképzőjében technika-biológia szakon próbálkozott.
      Még véletlenül sem ismerhették egymást a KISZ-ből. Megjegyzem én is tagja voltam annak a szervezetnek, és egyikükkel sem találkoztam 🙂
      Szóval elmész te a pécs ába.

      • Cccc, ismerték egymást.

        És ha másban nem is – reméljük – a politikában üzlettársak.

        Bár nem értem, hogy miért oly nagy a csönd az Apró-Dobrev Klán 4 mlrd dollár befektetése után megszerzett indonéziai vasércbányájáról?
        ÉS
        Orbán miért oly elégedett az Indonéz-Magyar gazdasági kapcsolatokkal, a magyar vállalkozások indonéziai helyzetével és kezelésével?

  6. Kétoldalról kell támogatni a Viszkis Butykost, mert eldől, mint a féldisznó.

  7. “többféle tankönyvből és szabadon taníthattak a pedagógusok

    Tömve helyesírási és nyelvhelyességi hibákkal,
    súlyos szakmai hibákkal, tömény hablatyokkal,
    a könyvek októberre már szétestek, nehezek voltak,
    a gyerekek nyolc-tíz kilót vittek a hátukon, a könyveke minden évben átszerkesztették, hogy ne tudja
    használni az előzőt a kisebb testvér.
    Tombolt a tankönyvbiznisz.

    A volt Nemzeti Tankönyvkiadót (Kádár éra) Kuncze nővére nyúlta le.
    Nagy cikkezés, botrány volt anno.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük