Én tényleg nem értem a magyar igazságszolgáltatást!

A magyar igazságszolgáltatás mintha direkt utazna arra, hogy a lehető legrosszabbul jöjjön ki minden olyan ügyből, amely komoly sajtófigyelmet kap. A jelenleg ismert tények szerint Orosz Bernadettet rendkívül brutálisan bántalmazta egy férfi, akivel elvileg szerelmi kapcsolatban állt. Az áldozat kitette a közösségi oldalára azokat a fényképeket, amelyek a bántalmazás után készültek és retusálatlanul megmutatják az állapotát. Ezek után az állítólagos bántalmazó becsületsértésért beperelte az áldozatot, amiért az nyilvánosságra hozta a képeket és megnevezte őt, illetve persze még 5 millió forintos sérelemdíjat is követel tőle emiatt. Természetesen ez a per előbb elkezdődik, mint ahogy a rendőrség a nyomozást az eredeti ügyben lezárta volna. Biztos jólesik az áldozatnak.

Persze mindegyik ellenzéki újság megírta, hogy nálunk is úgy működik a liberális jogállam, mint nyugaton. Jaj az áldozatoknak és az ártatlanoknak, totális jogvédelem a bűnözőknek. Természetesen lehetséges, hogy a nő csak összeverte magát, vagy megkért erre valakit, hogy ilyen módon tegye tönkre egykori szerelmét, de a képeket elnézve erre nem sok esélyt lát azért az ember. Természetesen az áldozaton és az elkövetőn kívül senki sem ismerheti pontosan a történteket, de az ügyben nyomozó rendőrök azért szinte bizonyosan tisztában vannak az események sorrendjével, időtartamával, a tanúk által elmondottak és egyéb bizonyítékok alapján, hogy mi is történhetett.

Az igazságszolgáltatás természetesen gondosan ügyel arra, hogy a közvélemény soha ne értesülhessen a rendőrségi nyomozás, a vádemelés és a bírósági ítélethozatal kulisszatitkairól. Ami egy ügyről a sajtóban megjelenik, nem áll komolyabb összeköttetésben a valósággal. Örülhetünk, ha a végén az elkövető és a tettes stimmel.

Ez nyilván a fékek és ellensúlyok miatt van így, meg a hatalmi ágak elválasztása, meg a függetlenség miatt. Ja, és az átláthatóság miatt is. Transzparencia. Meg az elkövetők személyiségi jogai miatt. Ezt, a lényeget, majdnem elfelejtettem.

Meg a hülye lakosság miatt, aki általában nehezményezi, ha egy fiatal lány brutális gyilkosa kisétál a tárgyalóteremből, mint ahogy az nemrégiben megtörtént. Tehát ez az írás nem a konkrét ügyről szól, hanem arról, hogy mi jelent meg róla a nyilvánosságban. Teljesen megengedem, hogy az áldozatunk úgy sérült meg ennyire csúnyán, hogy 43-szor lefejelte a szerencsétlen tettest. Hiszen még nincs kinyomozva.

A nálunk élő liberális jogállamot még súlyosítja (haha), hogy az ellenzéki sajtó ilyenkor úgy tesz, mintha nem kezdene el őrjöngeni, ha egy szadista gyilkost tényleges életfogytiglanra mer ítélni valami érzékenyítetlen bíró. Micsoda devalválása ez a fogalmaknak, hogy a liberális jogállamban az életfogytiglan már húsz év se.

Tehát úgy beszélgetünk itt bármilyen ügyről, hogy feltesszük: ami a nyilvánosságban megjelenik és a hatóságok nem cáfolják hevesen, az nagyjából igaz. Ez nem az évszázad bűnügye, viszonylag könnyen nyomozható ügy. Ha a rendőrségnek komoly kétségei lennének azzal kapcsolatban, hogy az áldozat története lényegében nem igazolható, akkor már arról tudnánk. Akkor viszont mi tart kilenc hónapig? Sok idő ám az egy ember életében. De nehogy már sürgős legyen.

Van egy első rátekintésre rendkívül brutális támadás, amelynek ismert az áldozata és az elkövetője, a helye és az ideje is. Nem teltek el hetek az eset bejelentése után, rögtön lehetett nyomozni. Mi tart kilenc hónapig? A jogrendszer, a rendőrségi gyakorlat, vagy egyedi tényezők húzzák el ennyire? Arra rá sem merek kérdezni, hogy az ügyészség miért nem látta indokoltnak, hogy nyomkövetővel ellenőrizzék az elkövetőt, hogy nem megy-e az áldozat közelébe, habár a bíróság kétségtelenül elrendelte a távoltartást. Biztos megnyugtatta volna az áldozatot, ami viszont így, első látásra, feltehetőleg nem célja a büntetőeljárásnak.

A félreértések elkerülése végett: nők rendszeresen vádolnak meg bántalmazással, erőszakkal férfiakat úgy, hogy valójában nem történt semmi. De ezekben az ügyekben azért nincsenek ennyire erős bizonyítékok, és általában eldönthetetlen, hogy mi történt ténylegesen. Az már csak hab a tortán, hogy néhány hülye áldozatvédő egyesület (nem mind) utazik az ilyen ügyekre, az igaziak mellett, és még kuszábbá teszi a rendszer bántalmazási ügyekhez való viszonyát. Ebben az ügyben is elismeri maga az áldozat is, hogy már korábban kiderült a számára, hogy a férfi nem normális.

Bizony az áldozat is hibás, de ez a konkrét események tekintetében semmiféle felmentést nem ad a tettes számára, és különösen semmit nem szabadna, hogy ilyet jelentsen a hatóságok számára a nyomozás gyorsaságát és komolyságát illetően.

Persze jogi értelemben mindig vannak kérdések. A csodás jogászkodás alapesete egyébként ilyenkor, hogy egy félbemaradt agyonverés eredményével van-e dolgunk, vagy a tettes csak hülyére akarta verni a hozzá képest fele akkora nőt. Mintha az ilyesmit méricskélné az elkövető olyankor, vagy ez befolyásolná az áldozat szenvedéseit.

A jog szerint ugyanis például az áldozatnak tulajdonképpen tudnia kellene, hogy nem agyonverik éppen, hanem csak meg.

Agyon vannak érzékenyítve a magyar bíróságok, de mégis tendenciózusan leszarják az áldozatok érzéseit. Ahogy sírva kellene fakadnunk attól a buzgalomtól is, hogy a bíróság kezét-lábát törve örvendetesen hamar tűzte ki a tárgyalást a tettes által az áldozat ellen indított perben. Végül is, teljesen logikus. Az nyilván nem befolyásolja a becsületsértési ügyet érdemben, hogy a felperes félig agyonverte az alperest. De az elkövetőnk életét tönkretette, hogy ez kiderült róla, és főleg, hogy nagy nyilvánosságot is kapott.

Azok a csúnya képek, igazán nem szép, hogy az áldozat a szétvert fejével befolyásolja a közvéleményt.

Érdeklődni szeretnék, Tisztelt Bíróság, Ügyészség, Európai Unió, Helsinki Bizottság, TASZ, NANE Egyesület, hogy erre miért nincs érzékenyítés? Arra van jogszabály, hogy a bűnözők nem kereshetnek pénzt a memoárjaikkal, de erre nincs. Vagy csak a börtönbizniszen edződött magyar ügyvédek ennyire fifikásak? Ezután gyakorlat lesz, hogy az elkövetők perelik az áldozatokat becsületsértésért? És szegény tettesnek ugye nem sérült meg a keze a nő kemény fejétől? Halálra aggódom magam. Bezzeg szegény Kaiser Ede nem kapott kártérítést, hogy a móri gyilkosságokat mégse követte el.

Mondjuk azok a hamis tanúzás miatt évtizedig vegzált emberek se, akik már eleve tudták, hogy nem ő volt, mert vele voltak akkor és voltak olyan jó marhák, hogy ezt elmondták a rendőröknek.

Kedves magyar igazságszolgáltatás! Mindenre nem lehet jó törvény, az élet mindig kibújik a szabályok alól. Azért vannak emberek is a rendszerben, hogy ilyenkor emberségesek legyenek. Gyorsan, de az igazságra törekedve nyomozzanak, emeljenek vádat, ne várjanak ki minden határidőt az utolsó napig. Minden eszközt használjanak ki, hogy a tettes ne mehessen az áldozat közelébe. Ha meg hamisan vádolnak valakit, akkor a hamisan vádolót tessék rendesen megszívatni, hogy minden egyéb hülye okuljon belőle. De legalább az áldozatot ne engedjék tovább gyötörni mindenféle jogi furfangokkal. És ez akkor is igaz, ha a „sértetti közrehatás” jelentős az ügyben, ha az áldozat személyisége, eddigi életvitele sem problémamentes.

A jogrendszernek és az igazságszolgáltatásnak abban is van felelőssége, hogy milyen képet tart fenn magáról a nyilvánosságban, a közvéleményben. A valódi ügyet nem is ismerjük, viszont hatással van mindannyiunkra az a kép, amelyet ilyen ügyekben mutat a jogszolgáltatás rendszere. És ez a liberális jogszolgáltatás nem teljesít valami jól.

Az áldozatokat nem védi meg rendesen, az elkövetőket meg nem szankcionálja megfelelően.

A liberális ellenzéki sajtó ebben az ügyben is a liberalizmusa miatt bírálja, támadja a jogrendszert, ahogy pár hete egy pedofíliával kapcsolatos ügyben is. Pont olyan döntések miatt, amelyeket egyébként más ügyekben meg az ellenkező irányból kér számon.

Akkor lehetnénk elégedettek, ha ebből az irányból lennénk nehezen támadhatóak. Ha a liberálisoknak csak a bűnözőkre mért súlyos büntetések miatt sírhatna a szája. Az áldozatvédelem állítólagos hiányosságai miatt nem.

Végre ne olvassuk már minden héten azt az újságban, hogy már megint nem védünk meg valakit. Merjünk már illiberálisak lenni!