Az ellenzék a maradék hitelességét is elégette az egészségügy terén “dr.” Németh Athina bevetésével


A Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára zászlaja alatt egyesült ellenzék új baloldali egészségügyi csúcsszakértőt avatott, “dr.” Németh Athinát. Szimbolikus, hogy jogerősen elítélték kuruzslásért és nem mellesleg beteges hazudozó is.

Az ellenzék nyilván nem először szorul rá arra, hogy a bolsevik logikát alkalmazva meneküljön a hazugságaiból. De most már ebben az esetben arra kényszerültek, hogy elismerjék “dr.” Német Athina ugyan nem egészségügyi dolgozó, és minden igaz, ami kiderült róla. A védvonalukat most ott húzzák meg, hogy az az igaz, amit hazudott. Tehát semmi sem igaz, amit magáról állított, nem léteznek azok a konkrét esetek, amikről beszélt, de ettől még minden igaz a magyar egészségügyre, amit mond. A sok hazugság összessége igazsággá válik szerintük. És ezt teljesen komolyan mondják nem csak nekünk, hanem a saját szavazóiknak is.

Azt gondolnánk, hogy egyértelmű. Jobboldal: sikeres járványkezelés. Baloldal: kamumentős egészségügyi szakértés. Ezek után a baloldal csak saját magát lőné lábon, ha továbbpörgetné az egészségügyezős propagandáját.

De nem állnak le.

Magyarországon talán soha korábban nem látott összefogás jött létre a koronavírus-járvány leküzdésének érdekében. A fegyelmezett állampolgárok, a világszínvonalon teljesítő szakemberek és a nyugati államokhoz képest hetekkel gyorsabban cselekvő kormányzat mind kellettek ahhoz, hogy sikerrel védekezzünk a járvány első hullámával szemben. Összekapaszkodott az ország. Egyedül egy kicsinyes, a nemzet kárán politikai hasznot remélő belterjes bagázs maradt ki az össznemzeti katarzisból, akiknek a neve: ellenzék.

Ellentétben minden más országokkal, itthon az ellenzék nemhogy nem támogatta a szakmai védekezést, hanem egyenesen támadta azt. Budapesten járatokat ritkítottak a járvány felfutásakor, arra hergelték az embereket, hogy pereljék a kórházakat, illetve zárásként egy végtelenül alattomos sztorival próbálták nem létező halálesetekkel a magyar egészségügybe vetett bizalmat megingatni. Németh Athinát már senkinek nem kell bemutatni. Ehhez képest próbálta meg a baloldal felépíteni egészségügyi szakemberként, akinek felhasználásával egy újabb “világbotrányt” akartak gerjeszteni a magyar kormány lejáratására. Egy amúgy szerencsétlen beteg ember felhasználásával és kihasználásával, akit normális ember már az első rátekintés után sem vett volna komolyan.

Karácsony párttársa, Szabó indította el a kamumentős történetét a Parlamentben, majd elkezdte őt körbeadni a ballib network. A hölgy a bizonyára méltán komoly újságnak tekintett Financial Times-ban rikoltott először, nem sokkal később pedig a 444.hu már ezzel a sajtóetikailag is párját ritkító címmel kezdte el reklámozni a baloldali-liberális ellenzék új sztárját:

Mentős: Tíz kirakott betegből kilenc meghalt

Aztán az ellenzék lebukott. Körülbelül annyira, mint Gyurcsány az őszödi-beszéd kiszivárgásával, kiderült, hogy az egészségügyi szakértője nemhogy nem szerepel az egészségügyi szakdolgozók jegyzékében, de korábban elítélték kuruzslásért is (tehát kuruzslási gyakorlata van, nem egészségügyi).

Azzal, hogy már csak egy kamumentős kuruzsló marad nekik, mi normális emberek elismertnek vehetjük, az ország és vele együtt a kormány sikeresen védekezett.

Valami azonban legalább ennyire fontos: jól jegyezzük meg, milyen figurákkal próbálta támadni világjárvány idején a baloldal a magyar egészségügyet és persze minden normális embert. Nem szeretnénk megélni, hogy “dr.” Németh Athinából egészségügyi minisztert csináljanak, vagy az ő irányelvei mentén szervezzék át mondjuk a mentőszolgálatot. Mert ez a magyar ellenzék politikai portfóliójába a most tapasztaltak szerint teljesen belefér.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

16 hozzászólás

  1. A mi ellenzékünk soha nem fog bocsánatot kérni. Csak olyan tud bocsánatot kérni, akinek volt gyerekszobája és nem mellesleg van olyanja mint lelkiismeretből fakadó szégyenérzet és bűntudat.
    De a híveikkel, szavazóikkal is az a baj, hogy elfogadták – valamikor a lelkükben történhetett egy törés – hogy a cél szentesíti azt eszközt, egy olyan igazságos társadalom, amiben egyeseknek, mert lusták, tanulatlanok, vagy buták és pechesek, alapból jár minden vagyis nyugdíj, segély, munkanélküli alapjövedelem, mások meg csak dolgozzanak rájuk csak úgy, naszóval az ilyenek valójában tudják, látják, hogy mindez annyira hazugság, hogy nagyon bolondnak kell lenni aki ezt elhiszi, de inkább cinkosságot vállalva helyeslik, hazudj amennyit akarsz, cél, hogy ne Orbán legyen!
    Az orbánfóbia lassan már olyan súlyos, hogy a kivett homoszexualitás helyére akár be is tehető a betegségkatalógusba.

    • ne haragudj, de ne is kérjen.
      Söpredék hazaárulóktól mire föl vár el bárki is bocsánatkérést?!

      Kezdetektől hányingert keltő a „kérjenek bocsánatot” jeligéjű kampány.

      Ne kérjenek.
      Takarodjanak.

    • Fábián Ferenc

      A legszentebb célt is meggylázza a gané eszköz. Hát még az alantas célt!…

  2. De ciki ez, libsik, de ciki!

  3. A balhibbant ellenzék hitelessége már akkor elégett a kályhában, amikor a Kádár spiclikből utódpártot vindikált. Azzal, hogy egy betűvel rövidítették a strigulát, nem csináltak semmit, inkább bizonyították, hogy minden marad a régiben. A legszemetebb alakulat a szakadt demokraták voltak, akik a tudjuk, merjük, tesszük hazugságjelszó mellé nem írták oda, hogy csicskák is, mert ellenzékiséget hazudva beálltak a maradék szovjet párt árnyékába.
    Nem elvek kellettek nekik, hanem a még meglevő vagyon elprivatizélése, eladása külföldi csókosoknak. Emellett ámokfutást rendeztek az erkölcsi rend felbomlasztásával, mert nekik Isten, Haza, család káromlásnak számított, aztán megalapították a gendernek nevezett ocsmányságukat. Most pedig az antifák zászlaja alatt szervezik a nemzetellenes tüntetéseket. Az orbánfóbia álca csupán nekik az ország kell, rehabilitálnák Kun Bélát is.

  4. Nemcsak a Kórozsló Atina bevetésével. A hálózat is arat: letartóztatja a rendeletet betartó, megfenyegetett két mentőst. A fenyegetőket meg futni hagyja.

  5. Nincs „szebb” dolog, amikor egy a neten lógó kormánypárti számítógépes tulaj,
    az ellenzékkel foglalkozik.
    Igaz, ez az „ellenzék” kb 8 millió magyar állampolgár, lehet is tőlük tartani.

  6. Valamelyik újságíró igazán utána járhatna, ha nem is a PS-től, a másik riport alanynak Szeleczky Lillának is.

  7. Királytigris

    Sz..házi sorosi sameszes csürhe.
    A sorosi samesz mindig hazudik!
    Aki hazudik, az lop is, csal is!

  8. Több tény információt a cikkekben!

  9. Jó a cikk, igaz is, csak épp nem számít. Eljutottunk oda, hogy a valóság, a tények nem számítanak. Ami számít, az érzések. Ki mit érez valóságnak, az a valóság. Az egész játék arról szól, legyen elég ember, aki azt érzi a valóságról hogy O1G, legyen Akárki vagy Bárki, csak Orbán ne.
    Ha innen nem tudunk kijönni, akkor 2002 fog újra megismétlődni 2022-ben.

  10. Hazudozásból doktorált?

    • Nem a szemelyiség zavaros Német Athina itt a ludas, hanem azok, akik ostoba kijelentéseit rossz szándékkal felhasználva;
      – a hazai közpolitikába emelték
      – rögzítettek,
      – nyilvánosságra hozták,
      – globálisan elterjesztették azokat, és
      a saját maguk által gerjesztett vircsafra hivatkozva támadták/támadják az alkotmányos rendet és az azt fenntartó kormányt.

      No persze, a kormánynak vannak eszközei ennek kivédésére, de valami FINESZES okból húzódozik alkalmazni azokat.
      (Ha ez az ok a 2022-es választások, akkor ez egy hülye, nagyon-nagyon hülye döntés, és szinte biztos, hogy Kósához kötődik.)

      A hozzám hasonló egyszerű szavazó polgárt meg ütögeti a guta, amíg meg nem unja, hogy Orbán úgy csinál, mintha a tökeit kerestetné a kormánytagokkal és a legfőbb hivatalok vezetőivel.

  11. Szerintem, nem kellett volna azt írni, mondani a jobboldalnak, hogy egy krónikus hazudozó becsapta őket. Így még sajnálják is szegény Kórozst,ugye?
    A hazugságra kellet volna rászálni: 10-ből 9, félig összevart hassal küldték haza…..
    stb.
    És ezt a maszop párbeszéd mondta Szabó Timikével az élen.

Hozzászólás a(z) gyozo2018 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük