A járvány lassan véget ér, az ellenzék közgazdászai már az új államadósság növelő programon dolgoznak!


Egész komoly készlettel rendelkezünk olyan undorító liberális politikusokból, akik miniszterek és államtitkárok voltak mindenféle kommunista és Gyurcsány-kormányokban. Annyival, hogy bármikor lehet turizni egyet közülük, ha valami olyat kell elmondani, amit még az átlagos jobbikos parlamenti képviselő is undorítónak és/vagy hülyeségnek talál. Most Csillag István kapott kimenőt a bukott közgazdászok szeretetlen otthonából (vagy küldték haza a vírus miatt) és nyilvánult meg a népszavában. Igen, az az ember, aki állítólag még Medgyessy Péter szerint sem volt a világ legbecsületesebb szdszes embere. 

Igen, a fáma szerint vele kapcsolatban (is) mondta a szocialisták sikerminiszterelnöke, a másik kiváló közgazdász, hogy „az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel”. Az azóta is komoly metafizikai viták tárgya (azért nem matematikai vitáké, mert túl nagy számok szerepelnek benne), hogy mekkora az a lopásmennyiség, ami kiverte a biztosítékot a nagy államadósság-gyártónál. Biztos sokkal több, mint amiben az MSZP-SZDSZ koalíciós szerződésben megállapodtak a becses felek. 

Csillag elvtárs Wikipédia szócikke egy olyan káder képét tárja elénk, akit csak a késői születés akadályozott meg abban, hogy karrierje az államosítástól (a magyar történelem legnagyobb rablása) a privatizációig íveljen. Ez utóbbi pont akkora rablás, mint az első, mert azt amit elloptak 1948-ban, azt részben maguknak privatizálták 1990 környékén, részben pedig olcsó pénzért odaadták a nyugatiaknak, hogy azok ne engedjék megbüntetni a sokszoros hazaáruló kommunistákat, hiszen azok akkor éppen a nyugatiaknak árulták el és ki Magyarországot. 

Részben neki is köszönhetjük Toller László híres autópályáját, az M6-ost, amelyen a kevés számú autózó azokon a csicsás alagutakon surranhat át. Viszont legalább nem volt olcsó. Szóval Csillag barátunk egyszer csak megébredt az illegalitásban, hiszen ebben a szörnyű diktatúrában egy ilyen jeles haladár csak ott élhet és olvasói levelet küldött a népszavának. 

Idézet következik, amelynek fogyasztása csak védőfelszerelésben ajánlott.

Az ilyen (válság) időkben szükséges válságprogrammal nem politikusok, hanem a magyar gazdaságot a szakadék széléről valaha visszarántó közgazdászok, Bokros Lajos (ÉS március 27.) és Surányi György (portfolio.hu március 25.) álltak elő. Őket követték az ismert makrogazdászok – legutóbb április 10-én -, akik világos és értelmes javaslatokat mutattak be, amiben az álláskeresési járadék időtartamának a felemelését, a német mintájú bérgaranciarendszer azonnali bevezetését, a családi pótlék emelését, a jövedelem nélkül maradók segélyezését és az önkormányzatok pénzalapjainak a növelését javasolják. Ez nagyon emlékeztet arra az időre, amikor a „Fordulat és reform” címet viselő szöveggel a pártállami diktatúra idején, a szakma nevében javasoltuk az akkori rendszer megváltoztatását; amire – a maihoz hasonlóan – az akkori kormányzat képtelennek mutatkozott. 

Be is linkelem, nehogy azt higgye valaki, hogy csak én találom ki, hogy ennyire vastag pofabőrű lények léteznek. Az ember szinte hallja, ahogy egy normál arcállagú ember bőre sisteregve párologna el egy ezred ekkora pofátlan baromság elmondása után. 

„A magyar gazdaságot a szakadék széléről visszarántó közgazdászok”, vagyis Bokros Lajos és Surányi György…

Ez a két ember a II. világháborúhoz hasonló nagyságrendű gazdasági kárt okozott Magyarországnak.

Azért, hogy az MSZP-SZDSZ kormány túlélje a Békesi második (egy újabb sztárközgazdász), alig 8 hónapnyi pénzügyminiszterségének következményeit, a maradék magyar stratégiai állami vagyont töredékáron eladták, olyan garantált hasznot ígérve a nyugati gazdáik cégeinek, amelyek végül a magyar éves GDP-hez mérhető nagyságrendű veszteségekhez vezettek. Amit természetesen a magyar gáz- és áramfogyasztókkal fizettettek meg.  

Az ilyen Csillag, Bokros és Surányi-félék egészen különlegesen bizalmas viszonyban vannak a gazdasági válságokkal. Ki nem állhatják, ha jól megy a gazdaság, ha az államnak nem kell kölcsönt felvennie ahhoz, hogy az államcsődöt elkerülje. Ha jó állapotban lévő gazdasághoz jutnak, mint amilyen a magyar volt 2002-ben, akkor esztelen költekezésbe kezdenek, osztogatnak a non-produktív rétegeknek, és mindent ellopnak, ami nincs lekövezve.

Baloldali elkötelezettségük meg csak abban nyilvánul meg, hogy még a saját oligarcháikat sem szeretik annyira, mint a külföldi tőkéseket, a multinacionális vállalatokat.

De igazán a szerelmes remegés akkor fogja el őket, amikor külföldi bankároknak segítenek kirabolni a magyar átlagembereket, mert még a működő tőke is undorító a számukra, mert ott is szokott lenni némi valódi termelés azért. A csúcsra pedig akkor jutnak, amikor  az IMF-től és a Világbanktól vehetnek fel hitelt olyan feltételekkel, amelyhez képest az adósrabszolgaság maga a kamatszedés tilalma. 

Csillag István felbukkanása olyan jelenség a mában, mintha Rákosi Mátyás jelent volna meg teljes valójában az 1988-as MSZMP pártértekezleten, mintha Szálasi Ferenc tenné tiszteletét a Jobbik egy kisvendéglő különtermében tartott kongresszusán. Mintha a koronavírus gyűjtene lélegeztetőgépre. Az, hogy a Népszava tényezőnek és szaktekintélynek tartja ezt az embert, nem is meglepő. A Wikipédia szerint:

2011-től az Óbudai Egyetem Keleti Károly Közgazdasági Karán egyetemi docensként Makroökonómiát, A gazdaságpolitika alapjait, Comparative economic systems, és a Kisvállalkozások pénzügyei és tőkeellátásuk című tantárgyakat tanít. Kutatási területe a vállalati szervezési rendszer decentralizálása, a magánvállalkozások élénkítése, a tulajdonreform és a privatizáció, az államháztartás működése, pénzügyi rendszere, az egyensúlyőrző gazdaságpolitika kérdései. Több országos közgazdasági kutatás vezetője, illetve koordinátora: kisvállalkozások, privatizáció Közép-Kelet-Európában, államháztartás és likviditási kérdések.

Ez olyan, mintha a Wiszkis doktorálhatott volna cash-flow-ból (értsd: bankrablásból) és valami egyetemen tanítaná is a szakmát. Mondjuk amilyen közgazdászok szaladgálnak nálunk, nemcsak tárgy lehetne a fegyveres rablás, hanem simán szak is. Viszont a Wiszkis legalább megjavult.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

14 hozzászólás

  1. Simort azóta sem tudom elhelyezni. Rendszeres komoly vitáim vannak egy közeli családtaggal, hogy ez ennyire hülye volt vagy csak simán elképesztően gonosz és kapzsi.
    Megítélésem szerint, mivel ezek a marx egyetemen semmit nem tanulhattak, ami emlékeztet a közgazdaságtanra és eleve kontraszelektáltak voltak már a felvételinél, ez a pöcs soha nem értette meg a kamatok és kötvény-valuta árfolyamok közötti egyszerű összefüggéseket sem. Tevékenysége a (magyar uralom alól) „felszabadító” szovjet hadsereg rombolásához és rablásához hasonlítható az angol királyi légierő szőnyegbombázásával kiegészítve.
    És ezek csapatban jöttek. Ez a féreg csak a monetáris kibelezesét intézte el a hazámnak. Az elvtársai közben kormányon a fiskális armagedont zúdították ránk.
    És loptak, loptak, loptak….

    • „2009. március 7-én, egy nappal azután, hogy a forint újabb mélypontra esett az euró ellen a pénzpiacon, a Népszava baloldali napilapban támadás érte Simort. A napilap többek közt azt vetette fel, hogy az MNB-elnök a Simor Pénzügyi Tanácsadó Kft. és a Cipruson, Limassolban bejegyzett Trevisol Management Services Ltd. tulajdonosa és ez összeférhetetlenséget jelenthet jegybankelnöki posztjával.[12] Simor még aznap közleményben tudatta, hogy kinevezése óta egyik cég sem folytat tevékenységet.[13] A támadás után az elnök és a kormányszóvivő is arról kapott újságírói kérdéseket, nem romlott-e meg Simor és Gyurcsány Ferenc szocialista kormányfő viszonya. A válasz mindkét esetben az volt, hogy viszonyuk korrekt.”

      Szerintem gonosz és kapzsi.

      „A 2010-es magyarországi országgyűlési választásokon győztes Fidesz elnöke már a választás második fordulóját követő napon erős kritikát gyakorolt a jegybankelnökkel szemben. Simor jelezte, ki kívánja tölteni mandátumát,[17] amit napra pontosan meg is tett. ”

      Szóval hülye nem lehet,mert védte a kulcspozíciót a kinevezése végéig,bár több alkalommal is csökkentették az alapkamatot (mindig ellene szavazott) a nem szakértő kormány delegáltjai…
      És amit ennek a hulladéknak köszönhetünk:
      „Simor András vezette monetáris tanács a második Orbán-kormány első évében 5,25%-ról 7%-ra emelte az alapkamatot[19] inflációs aggodalmak miatt,[20] jelentősen megdrágítva ezzel az adósság finanszírozását miközben az infláció valójában egy százalékkal 3,9%-ra csökkent 2011-ben. Emiatt a jegybankelnököt folyamatos támadások érték kormányoldalról.[21] 2011 áprilisára többségbe került a kormány által kinevezett 4 külsős tag a 7 tagú Monetáris Tanácsban. Először 2012 januárjában akadályoztak meg egy további kamatemelést, majd 2012 augusztus 28-án 0,25%-os kamatcsökkentést szavaztak meg.[22] Ezt követően a tanács minden hónapban negyed százalékkal csökkentette az alapkamatot. Simor András minden egyes alkalommal a csökkentés ellen szavazott a két belső taggal Király Júliával és Karvalits Ferenccel együtt egészen a mandátuma megszűnéséig. Az infláció 2014-re -0,2%-ra csökkent, tehát az aggodalmak alaptalannak bizonyultak. Az alapkamat 2016-ra 0,9%-ig csökkent. Az egy főre eső GDP csak 2014-ben érte el a 2008-as értéket. ”

      Szóval GONOSZ!

  2. Memics Barna

    ez a hutzpah ad abszurdum szintje csillagelv-tól

  3. Az anarchista komcsi, libsi politikusok IQ-ja nagyon kevés a jobboldali átlaghoz képest. Most is követik a régi tradíciót, ahol cipészek, lakatosok irányították az országot. Meg is lett az eredménye. Teljes csőd. Mint ahogy mindig, amikor ezek kerültek hatalomra. Mivel nincs szakképzettség, ezért azt csinálják, amit legképzetlenebb szegényember. Elmegy az uzsorázshoz (esetünkben IMF) és hitelt vesz fel. Miért jó ez nekik ? Két okból.
    Az egyik, hogy nem kell bonyolult gazdasági folyamatokon, hosszútávú fenntarthatóságon gondolkodni és szakszerű gazdaságpolitikát vinni, mert az nekik sajnos nem telik észből. Képzeljük el azt a képet, amikor Hadházy, Tordai, Jakab, Széldetti, Kunhalmi irányítják a gazdaságpolitikát ! Nem kell hozzáfűzni semmit. Tragikomédia lenne, teljes összeomlás. A másik ok, hogy az ország teljes eladósítása, kiárusítása rendkívüli módon tetszik a gyarmatosító nyugatnak. Hiszen így ők mondják meg nekünk, hogy mit szabad és mit nem.
    Azok a balos politikusok, akik ok nélkül visszahajtják országunkat az IMF alá, azok persze megkapják majd a zsoldjukat mindezért. Ugyanakkor az EU sem cseszteti tovább majd Mo-t. Hirtelen nulla lesz a nemzetközileg mért korrupció és a demokrácia állapota is azonnal a tökéletes kategóriába ugrik. Az, hogy eközben megszüntetik Mo. szuverenitását és porig rombolnak minden elért gazdaság eredményt, az a baloldalnak sosem volt probléma.

  4. Nagy bajban az ellenzék, ha már TGM, Juszt és Csillag-féle gebékkel akarják kihúzni a szekerüket a mocsárból

  5. A Wiszkis megnevezést kéretik pontosan testre szabni, mert immáron két egyed jelöltetik eme ragadvány névvel, a „rabló” jelölés sem elegendő kiegészítésként, mert mindkettőre igaz! Talán így kéne különbséget tenni: a becsületes wiszkis rabló, és az aljas wiszkis rabló, gondolom senkinek nem okoz gondot a jelzők mögé egy alakot oda vizionálni!

  6. Csillagnak a csillagban lenne a helye az elvtársaival együtt.

  7. Államadósság-növelés? „Haladóink” ebben bizton „otthon vannak”!

  8. Ezeket a „szakértőket” az egyszerűség kedvéért hívjuk Szerencsés Imréknek.

  9. karbunkulus

    C sillag Pisti minden idők legrosszabb magyar gazdasági minisztere volt. Veres Jancsi lehetne konkurrense, de ő legalább tartja a pofáját. A sikeres magyar gazdaságpolitika titka, mindig az ellenkezőjét kell csinálni, mint amit Pisti javall, és a siker megvan. Pisti! Te már csak egy jót tehetsz magyarhonnal, ha húzol vissza a politikai hullaházba!!

  10. Nagyon jó a cikk. Egyszerűsítve meg is lehet magyarázni a liberálfasiszták viselkedését. Ez egy olyan pszichopata emberszerű típus, amelyik attól érzi jól magát minél nagyobb kárt tud okozni. S ez még a magyar liberálidióta „közgazdászok” azzal is megfejelik, hogy nincs is eszük egy rendes, belevaló lopáshoz.
    A tolvajlás is egy szakma (nem mintha tisztelném), így a maffiavezérnek a maga „szakmája” legokosabbja kell, hogy legyen, mert különben nem élne.
    De azok a szocialista időkben közgázra járók, akik (velünk mérnökökkel ellentétben) elhitték, megtanulni képesek voltak a „tudományos szocializmust”, meg magyarázom az új mechanizmust, azok eleve nem rendelkeznek megfelelő ésszel, problémamegoldás náluk csak a nyugati minták kritikátlan átvétele ill. „Igen, gazdám!” szolgalelkűség.
    Ezek a balos, SZDSZ-es közgazdászok egyszerűen szólva ostoba, ötletnélküli sunyi pszichopata bűnözők.
    És még lopni se tudnak, csak pofázni a semmiről.

  11. A tudomány azt mondja, hogy a csillag tele van héliummal. Én volt miniszterelnököket idézek meg, és azt mondom, a csillag tele van korrupciós ügyekkel. 😀

    És még mondok valamit, amit sajnos irodalmi indulatoktól és minőségektől vezérelve sem tudok különbül megfogalmazni magyar nyelven, csak így: Csillag menjen a jó kurva anyjába! És ez nem egy olyan út, amire retúrjegyet kell vennie, mert ha lehet, kérjen „csak oda”!
    Má elnézést!

  12. A buta és szorgalmas ember, káros minden közösségre, ilyet hatalomhoz juttatni emberiség elleni büntett.

  13. Sün Balázs

    Csillag István a Medgyessy-kormány minisztereként vigyorogva kiállt 2002-ben az autópálya 28-as kilométer kövéhez, mondván hogy az új kormány bezzeg 28 milliárd forinttal olcsóbban szerződött az M3-as autópálya meghosszabbítására, mint amennyiért az Orbán-kormány szerződött volna. No aztán azonnal ki is derült, hogy törvénysértően nem folytattak le közbeszerzési eljárást.
    Ez egy vicces pali! Mindenki rajta röhögött.

Hozzászólás a(z) sanyi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük