A magyar ellenzék a járvány része


Szeretett ellenzékünk a járvány okozta károk fokozásának új szakaszába lépett.

Eddig az volt a fősodor, hogy a kormány nem készült fel a járványra, elkésett, nem költ rá eleget, nincs védőfelszerelés, nem lesz lélegeztetőgép, kevés a kórházi ágy. Most arra a vonatra akarnak felkapaszkodni, hogy túlságosan felkészültünk, tulajdonképpen nincs is szükség ennyi kórházi ágyra. Rengeteg felesleges lélegeztetőgép lesz, viszont lehetne gondolkodni a korlátozások lazításán és 700 ezer milliárd euróval többet kellene költeni gazdaságélénkítésre oly módon, hogy minden állampolgár, aki hajlandó az ellenzékre szavazni, az ingyen kapjon százezer eurót a létezéséért cserébe.

Afelől se legyen kétségünk, hogyha véletlenül berobbanna a járvány, mint Nyugat-Európában általában történt, akkor azonnal elkezdenék követelni, hogy hirtelen legyen 100 000 üres kórházi ágy, sőt millió.

Finoman szólva is a demokrácia diszfunkcionális működésének érzem, hogy egy biztos parlamenti többséggel rendelkező demokratikus kormánynak egy világjárvány idején, amelyben tízezrével halnak az emberek a világon, arra is figyelemmel kell lennie a válságkezelés, az életmentés közben, hogy éppen mit hazudik az ellenzék. Értelemszerűen előbb kezdték követelni a kijárási tilalmat, mint ahogy az adatok alapján azt a kormány eldöntötte volna, mint ahogy egyszerre támadják a kormányt azért, mert nem engedi a településeket szabadon dönteni és amiért engedi (felelősséget hárít rájuk!) a polgármestereknek, hogy lezárjanak közterületeket.

Értelemszerűen egy demokratikusan választott kormány minden döntése vitatható.

Még egy szélsőséges válsághelyzetben hozott döntések is, tehát az is, hogy mikor kellett volna és milyen kijárási korlátozásokat bevezetni, mikor és egyáltalán be kellett volna-e zárni az iskolákat, hány üres kórházi ágy kell majd, sőt talán azok a döntések is, hogy kit minősítenek időlegesen otthonába bocsáthatónak.

De ennek a vitának olyan hangulatban és kontextusban kellene zajlania, hogy mindenki számára világos legyen, mindezektől függetlenül a járvány kapcsán megkövetelt viselkedési szabályokat be kell tartani.

Az ellenzék sokat nem ért el az elmúlt tíz évben azon kívül, hogy sikerült folyamatosan rombolnia az ország hangulatát.

Azt viszonylag alaposan elintézték, hogy jelentős számú olyan ember legyen az országban, aki létkérdésekben sem bízik meg a jelenlegi kormányban. Ezek száma meglepően kevés és kellemes meglepetés ez, hiszen az ellenzéki szavazók jelentős része is egyetért a kormányzat alapvető járványügyi intézkedéseivel, még a gazdasági mentőcsomag támogatottsága is jócskán átér az ellenzéki térfélre, nem is beszélve a „független” szavazók még erősebb támogatásáról.

Tulajdonképpen nem ezt vártuk szükségszerűen az elmúlt harminc év brutális jobboldal ellenes propagandája után. Orbán Viktor karizmája és kompetenssége „működik” és azokra is hat, akik 444.hu, 24.hu, 168 óra által kijelölt buborékban élik az életüket. A cselekvőképesség, a gyors és hatékony reagálás ígérete vészhelyzetben a Fidesz kormány esetében sokkal nagyobb választói csoportban kellemes evidencia, mint amelyet az általában a Fideszre szavazók alkotnak.

Viszont az általános társadalmi fegyelemhez és a lazulásra hajlamos lakossági csoportok hatékonyabb bevonásához nagyon kellett volna az ellenzék együttműködése.

A szép tavaszi napokon spontán tömeget létrehozó kóbor kirándulók, a túlvásárlók megnyugtatásához és fegyelmezéséhez nagyon kellett volna egy felelős ellenzéki magatartás.

Egy országot nem csak a szokásai és a jogszabályai határoznak meg, hanem az a hangulat is, amelyben a napjait éli. Magyarország egyik legnagyobb problémája, hogy hatalmas, jelentős részben állami és külföldi pénzen hangulatromboló értelmiségi és művész réteget tart. Ha jól éreznénk magunkat, nem tud olyan jó történni a nemzettel, az országgal, hogy ne zengene a kórus, hogy miért szörnyű az, ami van.

Nincs olyan összefogás a bajban, amely idején nem jelenik meg ugyanez a banda, hogy elvegye mindenki kedvét az együttműködéstől, a segítségtől, segítéstől.

Minek kellene történnie, hogy a magyar ellenzék összefogjon a kormánnyal egy olyan gyakorlati dologban, amelyben egyébként teljesen egyet is értenek? Minek?

Emlékeztetnék mindenkit arra, hogy a magyar parlamenti ellenzék eredetileg nem zárkózott el attól, néhány közismert elmebeteg képviselő kivételével, hogy támogassa lényegében a kormányzatot a védekezés során. Különösen, mert a lényegi kérdésekben alig volt véleménykülönbség. Ez egészen addig tartott, míg az ellenzéki pártok vezetői, meghatározó parlamenti emberei el nem olvasták az ultraliberális véleményvezérek újságjaiban, hogy itt éppen egy diktatúra kiépítéséhez asszisztálnak.

Gondolom még egy csomó e-mailt is kaptak külföldről…

A diktatúra-hiszti szokás szerint hatalmas károkat okozott az országnak, valamint elterelte a figyelmet a védekezésről és az ahhoz szükséges fegyelemről. Praktikusan például Karácsony Gergely is a képzeletbeli diktatúrával volt elfoglalva a budapesti tömegközlekedés és a Pesti úti idősotthon helyett.

Rögzítsük, a magyar ellenzék rossz szelleme továbbra is az a néhány száz liberális értelmiségi és újságíró, aki gyakorlatilag külföldről kapja a fizetését és bármikor képes háborús hisztériát kirobbantani, a következményekre való tekintet nélkül. Ez persze az ellenzéki képviselők felelősségét nem menti.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

19 hozzászólás

  1. Lópici Gáspár

    ezeket az írásokat kéne lefordítani németre-angolra…hogy szerencsétlen nyugatiaknak legyen fogalma a magyar valóságról

  2. Zolika Lassu

    A koronavírus egy álprobléma
    Ez következik

  3. Nem ellenzék.
    Nálunk olyan nincs.

    Ezek parazita ellenség.

    • Egyetértek.

    • Orbán, hol a fertőtlenítés?

      Önuralom és türelemmel várunk míg a miniszterelnök befejezi roadshowját?

      Vagy az után is, amíg a cselekmények (30 nap tudomásra jutástól) elévülnek?

  4. „Eddig az volt a fősodor, hogy a kormány nem készült fel a járványra, elkésett, nem költ rá eleget, nincs védőfelszerelés, nem lesz lélegeztetőgép, kevés a kórházi ágy.”?

    Hát nem egészen.

    Ezt megelőzően volt:

    1. Túl sok a kórházi ágy, a „kihasználatlan” kórházakat be kell zárni, például:
    Schöfff Mérei,
    Budai gyermek kórház,
    Parádfürdői Állami Kórház,
    Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet,
    Svábhegyi Országos Gyermekallergológiai) http://medicalonline.hu/cikk/hat_korhaz_bezar

    Köszönjük Molnár Lajos (MSZP)!

    Felszólalt ellene például DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz)https://www.parlament.hu/naplo35/082/0820090.htm

    2. Nagy költségvetési teher a rosszul működő egészségügyi ellátás. Privatizálni kell és a szent szabadverseny majd a kórházakra kényszeríti a költséghatékony gazdálkodást.

    – 2001. szept. 1. – Több fórumon is vizsgálják a szegedi egészségügy-privatizáció terveit. … éppen tegnapra tervezett döntést, s várja meg a készülő törvényt, mely szerint csak nonprofit szervezet szerezhet tulajdont. https://www.origo.hu/itthon/20010901torvenyre.html

    – Megállapodott a kórháztörvény módosításáról a Kormány és a Magyar Orvosi Kamara. A tárgyaláson Medgyessy Péter miniszterelnök megígérte: a Kormány biztosítja, hogy a privatizáció során az orvosok szakmai tudásukból kovácsolhassanak tőkét, javítva ezzel esélyeiket a beruházókkal szemben. https://www.politicalcapital.hu/konyvtar.php?article_read=1&article_id=1053

    – Beszélő: Közpénzből magánszolgáltatás ;Kérdéseinkre Szolnoki Andrea, a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke, az SZDSZ IX–XX. kerületi képviselőjelöltje válaszolt. http://beszelo.c3.hu/cikkek/kozpenzbol-maganszolgaltatas

    Nem kapunk választ arra, hogyan lehetséges a vállalkozói szférát bevonni a szigorú ellátási kötelezettséggel terhelt, ráfizetéses alapellátás működtetésébe. A kórházak zöme 20-200 millió Ft adóssággal zárta az elmúlt évet. Egy következetes privatizációs koncepciónak ki kellene mondania, hogy az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti státusa megszüntethető, és hogy az ellátásra fordítandó pénzforrást az „ország teherbíró képességének szintjére” kell redukálni. Ez óhatatlanul a teljes körű ellátás feladását jelentené.

    – Az egészségügyi rendszer privatizációja körül kibontakozó társadalmi vita nyomán a Munkáspárt 2003 őszén ügydöntő népszavazást kezdeményezett az ügyben. 2003. december 15-én az Alkotmánybíróság megsemmisítette ugyan a privatizációt lehetővé tevő törvényt, de a Munkáspárt folytatta az aláírásgyűjtést. A leadott aláírásokat az Országos Választási Bizottság (OVB) hitelesítette.[2][3] Az Országgyűlés 2004. május 17-i ülésén elrendelte a népszavazás kiírását.[4] A kormányzó MSZP és SZDSZ is az alkotmánybírósághoz fordult a referendum megakadályozása érdekében. A nyári szabadságolások miatt az Alkotmánybíróság csak szeptember 28-án hagyta jóvá a parlament korábbi határozatát.[5] Mádl Ferenc köztársasági elnök október 13-án 2004. december 5-ére tűzte ki a kórházak privatizációja elleni népszavazást.[1] A jóváhagyott kérdés a következő volt:
    Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?

    A Fidesz a kampány kezdetén saját – a privatizációt az élet minden területén leállító – népszavazási kezdeményezését helyezte előtérbe. A jobboldali párt többször is értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a kormány az Európai Unió más tagállamainak gyakorlatával ellentétben a magánosításban látja a megoldást.[6] A Fidesz hamarosan feladta saját népszavazási kezdeményezését és síkra szállt a kórházak magánosítása ellenében. Orbán Viktor újságírók előtt kijelentette, hogy a kormányzat nem a rendszer javításának szándékával, hanem önérdekből törekszik a kórházak privatizációjára.[7] A Fidesz kampányának fő üzenete az volt, hogy az egészségvédelem oly’ fontos társadalmi ügy, hogy mindenképpen meg kell védeni az azt döntően piaci alapon kiaknázni akaró profitorientált szolgáltatóktól. Erre utalt a párt népszavazási jelmondata is: Az egészség nem üzlet![8]

    https://hu.wikipedia.org/wiki/2004-es_magyarorsz%C3%A1gi_n%C3%A9pszavaz%C3%A1s

  5. Mi kellene, hogy az ellenzékünk pontosabban ellenségünk abbahagyja a ön és országpusztító ténykedését? Semmi. Semmit nem tehetünk, ezt jól megmutatta a Gyurcsány-Bajnai időszak is. Nincs a világon annyi pénz, amivel meg lehetne ezeket vásárolni. Nem lenne megoldás a hatalom, kormányzás azonnali átadása sem. Nem lenne megoldás a népharag felkorbácsolása sem.
    Ezek ugyanis ugyanolyan pszichopaták mint Soros vagy a Bilderberg tagjai. Vagyis se pénz, se hatalom nem tudja elfojtani a pusztítási vágyaikat.
    Egyetlen megoldás van: megkeresni azt a gént, ami ezeket a hüllőagyúakat megkülönbözteti a homo sapienstől és leszedáltatni azt a gént, ami az örömérzet kiváltást fordítva köti be ezeknél a lelketlen, nárcisztikus lényeknél mint az igazi embereknél.
    És ezt egyáltalán nem költői hasonlatként mondtam, s ha gazdag lennék, nem koronavírus emberpusztításra adnék pénzt, mint ezek, hanem a pszichopatizmus gyógyítására.

    • Én radikálisabb eszközökhöz folyamodnék, de nem a nagy francia forradalom idején élünk…

    • Elmebeteg képviselő? A pártlistákról való bekerülést kell megszüntetni, hogy az elmebeteg ellenségi pártvezérek és akik egy szavazatot se kaptak a néptől -mert nyilvánvalóan elmebetegek és ezért nincs esélyük- ne juthassanak a Parlamentbe! És elmeorvosi-pszichológusi konzílium döntse el ki indulhat országgyűlési/önkormányzati választáson!
      Kell nekünk, hogy elmeroggyantak harcoljanak az ország népe fölötti hatalom megszerzéséért?

    • Az elmebajra van gyógyszer, a hülyeség azonban nem gyógyítható. ahhoz tanulni kell, figyelni, megjegyezni, gondolkozni. Azt a tablettát amitől megokosodik az ember még nem találták fel. Bár a haladók egy része erősen hisz benne, hogy a drogoktól okosabb és erősebb lesz, a hosszú távú hatások és a másnaposságuk nem erre utal.
      1918 rulez. Újra meg fogjuk tapasztalni a HÜLYESÉGET. Bölcsészlódoktorok fogják megmondani, hogy mivan, ha nem vigyázunk.

  6. Rohadékok !
    Ez nem ellenzék. Ezektől piszkosabb hímeket és nőstényeket még nem hordozott a Kárpát-medence.
    Ez már nem szólásszabadság,ez hazaárulás.

  7. Ilyen szemét is csak egy lengyel z….dó lehet.
    köszönve a 70 évvel ezelőtti kiűzetésük során a magyarok befogadókészségét.
    Piszok Tusk !

  8. Fehér Anna

    Tisztelt Miniszterelnök Úr és mindenki más, aki a védekezést szervezi! Kérem, ne törődjenek mással, csak folytassák a munkát, amit csodálatos hozzáértéssel és sikerességgel végeznek. Minden normális magyar látja és tudja ezt. Érezzék és tudják, hogy szeretjük Önöket!
    Az ellenség pedig csak fulladjon bele az epeömlésébe, ennyi telik tőlük.

    Végtelen hálával állunk Önök mögött.

  9. Èn is azt mondom, hogy felejtsük el azt a szót, hogy ellenzék, nálunk csak ellenség van. Más nyugati országokban ott igenis van ellenzék. Nálunk ezek azt hiszik, hogy valaha is átveszik a hatalmat, de ez sohasem fog bekövetkezni, mert mi magyar érzelmü emberek ezt nem fogjuk hagyni.

  10. Tudomásra jutástól 30 nap elévülés, ez a cél?

    Az ellenség politikusai pedig mentesek, viktor?

  11. magyar ellenzék = hazátlan, anarchista, primitív zsoldosok gyülekezete

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük