Gyurcsány Ferenc elkezdte az aláírásgyűjtést Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltsége érdekében


Mindig öröm látni élőben a nagy embert, aki, ha nincs Orbán Viktor, a legnagyobb lenne. Illetve így is a legnagyobb, de a részletek nincsenek elmagyarázva. Ferenc Pécsen lépett fel mindenféle elő- és utózenekarok társaságában, hogy választói támogatást szerezzen aláírások formájában az egyetlen, versenytársak nélküli közös ellenzéki listának, amelyet egy felettébb alkalmas miniszterelnök-jelölt vezet majd. Azonban a lóláb, vagy Klára asszony lába annyira kilógott itt, hogy szinte mindenki átesett rajta, aki bejött a terembe. Ferenc nem, az ő sasszéját valószínűleg a pánikban lévő szocialisták átkai okozhatták.

Mintegy kilencszáz fős, 70+ átlagéletkorú fanatikus közönség tört ki zúgó tapsban a zsúfolt teremben, amikor a sztár, kb. harminc centiméterre mellettem, mint egy ember, bedifundált a terembe. Ferenc nagyon ért a belépőkhöz, látszott rajta, hogy ezekért a pillanatokért él. Végigtekintve alaposan a közönségen, két dolgot állapítottam meg őszinte örömmel: egyrészt azt, hogy az MSZP-nek annyi, másrészt azt, hogy Istennek hála, egyetlen ember sincs a tömegben, akit ismernék. Érezni lehetett, hogy valahol a bevilágítatlan sarkok valamelyikében Tóth Bertalan asztrálteste zokog. Tudják, ő volt az MSZP utolsó elnöke. Az egykori Kismoszkvában is a bázis teljesen elhagyta az MSZP-t; a tavalyi MSZP-kampányrendezvényen, amire elüldöztek, csak 40-en voltak, és az összes olyan szocialista ismerősöm közöttük volt, akivel normálisan el lehet beszélgetni.

Kunszt Márta (MSZMP szenior, jelenleg DK) nyitotta meg a rendezvényt. Kunszt az eszéről, valamint arról híres, ha jól emlékszem, hogy ő vezette a várost Toller László sajnálatos autóbalesete után, Toller alvezéreinek őszinte közmegelégedésére. Az elő-előzenekar Mellár Tamás egyéniben megválasztott országgyűlési képviselő (Pécs) volt, aki elmosódott, fekete-fehér Mikulásként puccsított be a jövendő miniszterelnök férje felé. A Párbeszéd frakciójában jobban kereső, egyébként független Mellár előre egyetértett Ferenc álláspontjával; a koránál 20, Ferencnél 30 évvel idősebbnek látszó Mellár láthatólag miniszteri pozícióra hajt az egységkormányban. Az a közös bennük Ferenccel, hogy neki sincs szemernyi kétsége sem a saját alkalmassága felől.

De ezzel óvatosabban kellene bánnia, mert Ferinél is jobban csinálja ezt, és ez nem vezet jóra.

A neofita áruló buzgalmával keccsölő Mellár után Pécs egyik alpolgármestere következett. A fiatal hölgy először is bocsánatot kért a férjétől (aki csak az élettársa), hogy Pécsért végzett áldozatos munkája miatt mostanában alig látják egymást, majd arról mesélt, hogy azért jött bőrdzsekiben, mert Ferenc mellett a színpadon mindig szokott lenni egy bőrdzsekis nő. Ennél a résznél muszáj volt valami érdekesre gondolnom, hogy ne szédüljek meg, úgyhogy lehet, hogy a következő 23 másodpercben az est mondanivalóját hagytam ki.

Ezután következett az est fénypontja, Orbán Viktor nemezise, a 2022-es győző férje, maga Gyurcsány Ferenc. A stand up nagy öregje már 11 éve járja ezzel a műsorral az országot, és csak aktualitásokkal frissíti az előadást. Kilengések nélkül, mintegy 45 százalékos tűzben égve, nem unottan, de nem túlhergelve adta elő magát, mint apa és férj, illetve oktatásegészségügy. Ez az előadó személyisége okán még így is 90 százalékig lendítette a ripacs-o-méter mutatóját. Felvettem a beszédet, de nincs erőm meghallgatni újra; amennyire hanyatló értelmem detektálni volt képes az elhangzottakat, az MTI tudósítása végletes pontossággal adja vissza azokat. 

Gyurcsány annyira megengedő kedvében volt, hogy teljesen komolyan megengedte a fideszes szavazóknak, hogy 2022 után is az országban éljenek.

Ferenc – és itt el kell ismernem a nagyságát – úgy beszélt, hogy senki semmiféle következtetést nem vonhatott le arra vonatkozóan, mi lesz a győzelem után. Ki is mondta, a győzelem a fontos; azt, hogy miként fognak kormányozni, ráérnek utána megbeszélni.

Végül is az IMF-nek csak van valami kész megszorítási programja, nem?

Ekkortájt bukkant fel a teremben Péterffy Attila, Pécs független polgármestere, hogy letelepedjen a DK-sok közé. Gyurcsány után szót kapva Péterffy elpanaszolta, hogy milyen szörnyű állapotban vették át a várost és a kormány mennyire betart nekik. Azt elfelejtette megemlíteni, hogy még a saját, teljesen hamis „adataik” szerint is csak fele az „adósság” annak a 60 milliárdos csődtömegnek, amivel a Fidesz 2009-ben átvette a várost Kunszt Mártáéktól. Péterffy pontosan ugyanazt és ugyanúgy mondta el, mint Karácsony Gergely. Levegőt is akkor vett és hűséges kutyaszemekkel is akkor nézett fel, amikor Karácsony. Ő is, mint az este bármelyik felszólalója, gondosan ügyelt arra, hogy konkrétumokat ne mondjon, illetve olyan problémákról beszéljen, amelyeknek a megoldását meg kellene ígérni. Sőt, Ferenc azt is külön kiemelte: senki se gondolja, hogy az összes problémát megoldják majd, az nem része a programjuknak.

A polgármester után Kunszt Márta felszólította a sajtó képviselőit, hogy távozzanak, mert a beszélgetés a jelenlévőkkel nem nyilvános. Ezt a jelenlévők megtekintése után csak helyeselni tudtam, a megkönnyebbült arcú sajtómunkások közül én értem először a ruhatárhoz. Részsiker.

Dobrev Klára lesz az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje és Ferenc lesz a firstlady. Ezzel legalább beelőzi Bill Clintont. A többire nem is merek gondolni.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

31 hozzászólás

  1. Kabaré ripacsokkal. Viszont veszélyes lebecsűlni őket.

  2. Álom, álom, édes álom….

    Egy repülőgép zuhanni kezd. Öten vannak a fedélzeten, de sajnos csak 4
    ejtőernyő van!

    Az első utas azt mondja:”Én vagyok Shaqueill O’Neill, az NBA legjobb
    kosárlabda játékosa. A Lakersnek szüksége van rám, nem lenne fair
    velük szemben, ha meghalnék.”Ezzel elveszi az első ejtőernyőt és
    kiugrik a gépből.

    A második utas, Hillary Clinton azt mondja:- „Az USA előző
    külügyminisztere vagyok. A világ legtiszteletreméltóbb nője vagyok, és
    New York szenátora.” Ezzel elvesz egy ejtőernyőt és ő is kiugrik.

    A harmadik utas, Gyurcsány Ferenc:- „Én vagyok Magyarország volt
    miniszterelnöke. Nagy befolyásom van a világpolitikában és emellett én
    vagyok az ország eddigi legintelligensebb embere és tartozom annyival
    a világnak, hogy nem halok meg.”Ezzel elvesz egy ernyőt és kiugrik

    A negyedik utas, a Dalai Láma, azt mondja az ötödik utasnak, egy 10
    éves iskolásfiúnak:- „Én már nagyon öreg vagyok. Eddig jó emberként és
    vallási vezetőként éltem le az életemet.Éltem már eleget, ezért neked
    adom a negyedik ernyőt.”

    Erre a fiú azt válaszolja:- „Semmi gond, az Ön számára is van még egy
    ejtőernyő. Ugyanis Magyarország leginteligensebb embere az ejtőernyő
    helyett az én iskolatáskámmal ugrott ki…”

    Álom, álom, édes álom…….

  3. Kisné Kati

    Elképesztő, hogy egy gyilkos kommunista ivadékot ilyen posztra jelöljenek. Ez megmutatja, milyen gátlástalanok.

  4. Jajjj!

  5. Ha ennyire alkalmatlan akkor az nekunk jo, nem?

    ( Karacsony is “alkalmatlan” volt aztan pofara eses lett a vege )

    “Ovakodj a trojaiaktol, megha ajandekot hoznak is!”

  6. Feri, ha szerinted „dúl” a koronavirus járvány Magyarországon, akkor te miért zsúfolsz ennyi öreget egy terembe?

    Vagy minden rendezvény maradjon el , kivéve Feri fellépéseit? Hát , tényleg elfogyott a kormány iránti bizalmam…de már 2006 ban ….

  7. Mivel érdemelte ki Dobrev, hogy egyáltalán szóba is kerülhet , mint miniszterelnök-jelölt? Talán azzal, hogy a férje irányítása alatt Magyarország csőd közeli helyzetbe került és 2006-ban Gyurcsány a népbe lövetett? Úgy látszik Gyurcsányék építnék a diktatúrát Magyarországon. Miért nem elég nekik az a vagyon, amit a vadprivatizáció során szereztek fillérekért szinte, miért kell még a hatalom is, hiszen nem érdemesek rá!
    2022-ben a magyaroknak Orbán Viktor kell miniszterelnöknek, mert ő már többszörösen bebizonyította, hogy méltó rá: Gyurcsányék által gazdaságilag tönkre tett országot kirángatta Orbán Viktor a kátyúból. Távozott az IMF Magyarországból, …nőttek a munkabérek, 800 000 munkahely létesült az eltelt 9 év alatt, a 12 százalékos munkanélküliségi ráta ma már 3 százalék körüli. Épül szépül az ország, komoly beruházások, felújítások létesülnek….megszűnt a Gyurcsányék által szorgalmazott svájci frankos hitel, mely tudjuk jól nem volt frankó. Egy olyan tendencián, ami az ország fejlődését hosszú távon biztosítja nem kell változtatni, Dobrev örüljön hogy EU-s képviselő lett, hiszen nem dolgozott meg érte, ne akarjon többet, hiszen ez is rendkívül sok, amit szinte érdemtelenül kapott.

    • De Viktor hogy tudná úgy szórakoztatni az ország népét a táncával, mint Ferenc testvér?

    • Normális ésszel és erkölccsel tényleg nem lehet felfogni, hogy az ilyen Gyurcsány-Dobrev milliárdos országtolvajok és köztörvényes bűnözőknek miért nem elég semmi se vagyon, sem hatalom, sem az irányukban megnyilvánuló gyűlölet.
      Csakhogy ezek nem emberek a szó nemes értelmében. Ezeknek ne is képzeljünk együttérzést, szeretetet, felelősségtudatot, mert egyszerűen nincs nekik. De az a szörnyű veszélyes ezekben a pszichopatákban, hogy kaméleonok, mindig tudják hogyan mondjanak olyant, amit a köröttük lévők hallani szeretnének.
      Örök vágy az európai nyugdíj és magas fizetés? Megadom nektek? Alapjövedelem kéne, munkavégzés nélkül. Mért ne? Megkapjátok!
      A pszichopatákat fikarcnyit sem érdekli, hogy mit szólnak a hazugságaikhoz. Olyan meggyőző erővel, kisugárzással tud egyik mondatával a másikat ütni, pironkodás nélkül letagadni bármit, hogy a normális ember elkezd inkább sajátmagában kételkedni.
      Az a rákfenéje a mai Európának, hogy Macrontól Merkelen, Contén, hadd ne soroljam Gyurcsányig mind a politikusok, mind a média 90%-ban pszichopaták kezében van.
      Olyan mint a V4-ek miniszterei, akik felelősséget éreznek a népük iránt, hátrányban vannak a pszichopatákkal szemben, mert ők nem ígérhetnek mást mint a valóság, vagyis munkát, vért, verejtéket, könnyeket.
      A buta és gyenge akaratú ember pedig szívesebben hisz a szépeket hazudónak mint aki szembesíti a valósággal.
      A pszichopata kisugárzása azért is veszélyes mert az ilyen lénynek életeleme a mások iránti megvetés, gyűlölet. Magukban élvezkedve konstatálják, hogy már megint bevették amit hazudtam, és attól szó szerint kielégülést éreznek, ha előre élvezik mások csalódását, gyötrelmét, vagy halálát. A kommunisták akik ma készítik elő az új rabszolga birodalmat és a vallási polgárháborút, vagyis a libsik, élükön Sorossal és az összes maffiaszervezete Brüsszel cca 70%-val együtt kivétel nélkül ez a pszichopata rassz.

  8. Ha Dobrev Klára hatalomra kerül, első dolga lesz beengedni a migránsokat, akiket ők menekültnek neveznek. A migránsoknak azonnal szavazati jogot adnak, és azok amint elérik a megfelelő létszámot, létrehozzák a saját vezetésüket, saját párt, muszlim önkormányzatok, muszlim kormány, sharia. Aki nem hiszi, járjon utána! Nézzen Londonra, Bécsre, Brüsszelre. Ne ez legyen a jövőnk!

  9. A jó Isten őrizzen meg minket, hogy ez a bagázs még egyszer hatalomhoz juthasson! Mit képzel ez a nő, hogy ezekkel a felmenőkkel, ezzel a férjjel az ország józan fele eltűrné, hogy az életünket irányítsa? Nem akarom megbántani a résztvevőket, de nehogy a kivénhedt komcsik, gyurcsány hívők döntsék el, hogy mi legyen a sorsunk! Nem emlékeznek a pojáca kormányzásának negatívumaira, ami őket is érintette? Visszavonna minden jóléti intézkedést, kiürítené a kasszát, eladósítaná az országot, az embereket, ráadásul fehér zászlót lobogtatva végrehajtaná Brüsszel és soros minden kívánságát. Ha agyonütnek, akkor sem értem, hogy a ballibsi szavazók miért nem látják a fától az erdőt, miért szavaznak saját maguk ellen!

  10. en azthiszem ha Gyurcsanyek nyernének akkor polgárháborùlesz !

  11. Gyurcsány bedobja a feleségét, ki ad érte többet. Mert ebböl a torzszülött Gyurcsánynébol akkor lesz miniszter elnök mikor a p…..na dalolni fog.

  12. És aki úgy gondolja,hogy nincs esélye,hááát?

  13. Nqgy összegben mernék fogadni,hogy sokszorosan összejön az ajánló aláírások
    száma!
    Ébresztő,Fidesz(esek!)

  14. Nem baj az ha jönnek a fényre.

    Rovarcsapda van?

  15. A vicc poénja ragyogó! Óriásit röhögtem rajta, köszi!
    ííínamár most: felmerül az emberben a kérdés: Ugyan mi a túró bajuk van ezeknek a munkásőr veterán fateroknak, meg nyanyáiknak Orbán Viktorral? Az a baj, hogy nincs proletárdiktatúra? /Elfelejtették, mennyit rinyáltak az őrült Néró rezsimje alatt a szinte kifizethetetlenül megemelkedett rezsi számlák miatt? Elfelejtették Gyurcsány vörös rémuralmát? Itt az előszele, látható, minden jobboldali konzervatív dolgozót azonnal menesztettek a fővárostól,. a kerületekből, ahol ők nyertek az önkormányzatin. iszonyatos példát statuáltak máris. / A csőcselék bemutatkozott, a rendpárti polgárok mehettek az utcára.
    Orbán Viktorék megint legyintgetnek, pedig nem kellene. Az, hogy a gyenguska Hollik István időnként beáll a képbe és elmond egy reklám szöveget, Orbán Viktor pedig finomkodik az őt gyalázó Jakabbal , meg Harangozó Tamással a parlamentben, az ma már egyenlő a sóhajtással.
    Gyurcsány ráér, megcélozta a fiatalokat, saját maga mondta el az ATV-ben, hogy hetenként tart nekik „szemináriumot”. Ez a bomlott „moralista” tömeghisztériára tör megint. Hol vannak a harcos Fidelitaszosok? Sehol!!!

  16. Egyébként Gyurcsányné -a reflexből hazudozó!!!- még mindíg a brüsszeli asztalról pillanat alatt lesöpört EU-s alapbérrel, EU-s alapnyugdíjjal kampányol? Az ATV-s Rónai Egon bezzeg nem mer rákérdezni a témára. Melyik is akkor a Lakály-média? Kinek is nyalnak sűrű nyelvcsapással a ballibsik által finanszírozott rikkancs csatornák? Amit ez a némber -Gyurcsányné! – összehordott már a kereskedelmi Gyűlölet tévékben…! Azt a laikus is levette már rég a halandzsájából, hogy üzleti érzéke a nullával egyenlő, és bármennyire is rávetette magát anno a marxista közgáz magolására, sohasem lenne belőle „bankasszony”, ez látható volt pánikos riadalmán, ahogy Czeglédyről kiderült, pénzügyi összefonódás van Gyurcsánynéval. Méghozzá bűntethető az eset. /Gyurcsányéknál még a bejárónő is tőzsdészhet és degeszre tömheti a zsebeit, ez a farkasfalka már nem tudja hova fektesse a tőkéjét -Indonézián kívül! -hogy ki ne lógjon a lóláb!/

  17. Az egyik szomszédos államban,volt már egy politikusházaspár.
    Nagyon szép végük volt. Felemelő.

    • Hány év után?

      • Majdnem annyi ideje élvezzük már ezeknek a tolvajoknak a jelenlétét.
        Hatalomban nem töltöttek annyi időt,DE a PÉNZ is hatalom! S az van ezeknek elég. Bocsánat. Szerintem van elég,ha megkérdezné valamelyiket,azt mondaná: NINCS ELÉG.

  18. Viktor rovarcsapda van?

    Vagy hagy menjenek?

  19. Vajon mikor évülnek el az emberiesség elleni bűncselekmények?
    A spontán privatizáció ilyen volt?

    Orbán Viktor, az Apró klán benne volt ezekben?

    Mit csinálsz, Orbán Viktor 10 év utáni parlamenti 2″/3-al?

    Orbán Viktor sunyi f.aszkalap vagy?

  20. Oka van annak hogy EZEKET nem lehet kiiktatni.Reméljük az
    lesz a sorsuk mint a Clintonéknak,de sajnos sok jo amerikai
    meghalt mire kikoptak a politikábol.
    Elképesztőnek tartom hogy van a népnek egy olyan része
    amelyik emészthetőnek tartja Ferink pojácáskodását.

  21. Szőke ciklon

    De végül is ki ez a Dobrev? Van valami teljesítmény mögötte, ami alkalmassá tenné miniszterelnöknek?
    Esetleg ő is GÁTŐR volt? Azt hittem, elmúlt az az idő, amikor GÁTÚŐRÖKET neveznek ki magas pozíciókba!
    Tudomásom szerint ő egy komcsi hóhér unokája, és a rendszerváltásnak nevezett VALMI után még csak közéleti feladatot sem szabadna rábízni ilyenekre. Már az is felháborító, és a komcsi visszarendeződést sejteti, hogy egy demokráciában létezhet egy olyan párt(?), ahol annak vezetője, diktátorokat megszégyenítő módon, a feleségét teszi a pártlista első helyére. Még Csau is csettinteni erre!
    Egyébként minden megnyilvánulása, megnyilatkozása Magyarország, a magyar emberek és a kormány iránti gyűlöletét sugározza. És ezt a némbert akarja valaki az ország első emberének megválasztatni?

Hozzászólás a(z) pofonfa bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük