Nini, az LMP megszűnt!

Demokráciánk egyik megkapó sajátossága, hogy a hajdanvolt nagyreményű pártok lassú haldoklása nagyjából egybevágó események sorozata.

Például a lassú döglődés jele az egyre ismeretlenebb pártelnökök felbukkanása, a káderhiány, valamit az, hogy a párt „politizálását” az egymást követő belső botrányok jelentik, majd a végső kétségbeesés szélén egykori halálos ellenségükkel is készek koalícióra lépni egy reménybeli, kisvárosi képviselői hely reményében.

Pár éve azt gondoltuk, Schiffer András távozásakor, hogy a párt alapítója és arca saját motivációit, ambícióit és saját politikusi képességeibe vetett bizalmát értékelte át.

Pedig csak tudomásul vette, hogy egyedül nem megy. 

Már a nagyon modernnek és szavazazómagnetikusnak kitalált női társelnöki rendszer is kipukkadt. A női nem és az LMP etikai bizottságának örök dicsőségére érvényes nőnemű pályázó nem is volt a női társelnöki posztra. Teljesen érthető, hogy egy valóban nőnemű nő, aki nem akar úgy viselkedni napi 16 órában, mint egy agresszív bunkó férfi, mert ez volt a legfőbb jellegzetessége ezidáig a női társelnököknek, nem akar erre a kvótalistára felkerülni.

(A békesség kedvéért én már a női társelnököket el is felejtettem, megadom nekik az újrakezdés lehetőségét. Habár azt is olvastam valahol, hogy Szél Bernadettet vissza akarják hívni. Gondolom esetleg azért, hogy a haláltusa fájdalmasabb és látványosabb legyen.)

Azt pletyizik egyébként, hogy Demeter Mártát nem a Fidesz húzta csőbe, már persze a saját totális alkalmatlanságát leszámítva, hanem a mérgezett infó a baloldalról érkezett. A Fidesz nem csak azért kezdett el olyan hevesen lőni az LMP Kunhalmi Ágnesére, mert megérdemelte, hanem mert meg akarták adni a pártnak a lehetőséget, hogy alkalmas jelöltet keressen. 

Az LMP-ben már évekkel ezelőtt felmerült, hogy néhány jó témaválasztással nyitni kellene a jobboldali, sőt a jobbikos szavazók felé is. Ez azonban rendre elhalt a párt voluntarista liberális szélsőségeseinek ellenállása miatt, valamint azért, mert az LMP Schiffer utáni vezetői azt gondolták, hogy az a jó a pártnak, ha nem haragítják magukra még jobban a liberális értelmiséget és annak sajtóját, vagyis a teljes ellenzéki médiát.

Mintha az SZDSZ keménymagján kívül bárki is megúszhatná azt, hogy a belvárosi értelmiség eszelősen gyűlölje.

Miután 2018-ban egyetlen ellenzéki párt kampányát sem, a Jobbikét és az LMP-éjét sem lehetett megkülönböztetni az SZDSZ ideáltipikus, Fidesz-ellenes retorikájától, a párt Szél és Hadházy utáni vezetői azt gondolták, most már szabad az út a Jobbikhoz történő közeledéshez.

A baj csak az volt, hogy ez a Jobbik, már nem az a Jobbik volt, amihez esetleg talán érdemes lett volna témák mentén közeledni.

A Jobbik a „néppárti” fordulatával egy karakteres szélsőjobboldali pártból, egy vicces és szánalmas operettnáci párttá vált, akinek az új vezetői már távolról is nevetségesnek tűntek, közelről pedig röhejesnek és rettenetesen egyszerűnek.

Ha voltak is közös témái az LMP-nek és a Jobbiknak, azokat nehéz volt címeres bunkókkal együtt képviselni.

Nincs olyan álláspont, jelölt, téma, amit az új jobbikos pártvezetés bármelyik tagja, már a jelenlétével, még a megszólalása előtt, azonnal, nagyon hatékonyan és véglegesen nem diszkreditált volna. 

Mindeközben jelentős káderveszteségeket is elszenvedett a párt, sokan léptek ki vagy váltak inaktívvá. Szél és Hadházy kilépése utáni ámokfutások pedig erősebb szervezeteket is elpusztított volna. Sokan tettük fel a kérdést, hogy milyen párt az, amelyet két ilyen figura vezethetett? A két egykori társelnök kilépése, egyéb erős vezetők híján nem is csapódott le igazán a nyilvánosságban.

Az egykori vezetőinek agresszivitása úgy égett rá az LMP-re, hogy megváltoztatta az LMP szavazók körüli véleményklímát. Hirtelen ciki lett az LMP-vel szimpatizálni, az LMP-re szavazni, mindkét oldalról.

A nevetségessé válás sokkal rosszabb, mint ha szimplán utálnák őket.

Az LMP egy látszólag elfogadható országgyűlési választási eredmény után manőverezte magát át a politikai nemlétbe. Legfőképpen azért, mert azt mindenki tudta, hogy az LMP-ben sokkal több volt 2018-ban, mint 7 százalék. Jó listavezetővel és egy karakteres, a Fidesz-szavazók számára is értelmezhető, kicsit zöld, kicsit mezőgazdasági, kicsit patrióta programmal akár a 15 százalék elérésére is lehetett volna esélyük.

Feltéve, hogy fel sem merül az összeborulás a többi hülyével, az ultraliberálisokkal és a nyilasokkal.

Sőt a nyilas-liberális koalíció kifejezetten az LMP kezére játszhatott volna, ha van annyi eszük, hogy kimaradjanak belőle. Nem kellett volna csak a liberális sajtót olvasniuk, a választóikra kellett volna figyelniük, ahogy az elmúlt egy évben is ez lett volna a túlélés útja.

A Fidesz akkor is megnyerte volna toronymagasan, bőséges többséget szerezve a választásokat, csak a kétharmad nem lett volna meg. Ez egy reális politikai célkitűzés lett volna, ami ha szavazatszám szerint nem is, de politikailag az ellenzék intellektuális vezető erejévé tehette volna az LMP-t. Ehelyett a „Szél-kormánnyal” ijesztgették a választókat, egy kifejezetten középosztály-ellenes programot harsogva. 

Kellene egy normális ellenzéki párt végre, de az LMP tagsága és vezetői nem nőttek fel ehhez a feladathoz.