Elmebeteg ribanc

Imádom a nőket. Erre egy csomó tanút tudok állítani. A feleségem nő, a legjobb barátom is, még az anyám is. Az első szerelmem is, sőt a második is, és ha így belegondolok, bármelyik.

Érthető okokból a női őrület mindig jobban érdekelt, mint a férfi elmebaj, mert egyetlen férfi sem gyakorolt rám olyan delejes hatást, mint nők ezrei az évek alatt. Ezért jelenthetem ki, hogy az a némber (hogy nagyapám plauzibilis kifejezésével éljek), aki annak a kalózhajónak a kapitánya, amelyik a líbiai embercsempészekkel összedolgozva muszlimokat fuvaroz Európába, egy elmebeteg ribanc.

A női hülyeség másfajta, mint a férfi.

A férfiak pénzért és hatalomért meg nőkért szokták elpusztítani a világot, a nők pénzért, hatalomért, néha férfiakért, de némelykor érzelmi felindulásból. Jelen esetben szánalomból. A szánalom, függetlenül a mögötte található valódi érzelmektől vagy beteges öntömjénezésből, veszélyes, nagyon veszélyes érzelem, mert erkölcsi igazolást ad a következményektől függetlenül.

A világ mindig veszélyes hely volt, de az emberek döntő része házasságban élt, és az egyensúlyra törekvő természetnek hála az emberek majdnem fele általában nála okosabbal és akaratosabbal házasodott. Ennek következtében mindig volt otthon valaki, szinte mindig, aki a világmegváltáson gondolkodó férfiakat leparancsolta pincébe szénért, vagy a hasonló ügyben involvált nők érdeklődését a vacsora irányába terelte.

Vagyis a hülyék jelentős részét otthon tartotta egy felsőbb hatóság. 

A családok megszűnése következtében maximum a macska megetetése miatt kell hazamennie egy csomó nőnek, és ez, minden ellenkező híreszteléssel szemben, nem elégíti ki az anyai ösztöneiket. Miután nem szeretnek egyetlen élő és valóságos embert sem, mert az nem elég fennkölt, ezért eszméket és eszmékkel címkézett embereket szeretnek, függetlenül azok bármilyen személyes tulajdonságától. Pont annyi kárt képesek csinálni maguknak és bárki másnak, jelen esetben a „menekültek” érdekében, mint amennyit egy szerelem során egy férfinak és saját maguknak.

De a szerelem végén ott maradnának egyedül, itt viszont van katarzis és megdicsőülés. 

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a női agy tartalmaz jelentős mennyiségű logikát, ugyanis például teljesen logikus, hogy egy nő mindent, tényleg mindent megtesz a családjáért. Az evolúció ugyanis díjazza az utódok túlélését. Ez az evolúció tautológiája, minden kiváló emberi tulajdonságnak csak a túlélés, a szaporodóképes utódok szempontjából van értelme. Az él túl, aki túlél, slussz passz. Valódi, genetikai értelemben vett idegenek megmentése a saját kultúránk és a saját törzsünk rovására, sőt annak ellenére, nem altruizmus, hanem csak a szuicid hajlam kifejeződése. 

Ezek visszájára fordult, fordított, kifordított anyák, akik lelki magtalanságuk minden dühével haragszanak ránk és hordanak ide másfajta embereket, hogy lecseréljenek minket. 

Ezért van az, hogy konzervatív nőismerőseim sokkal jobban gyűlölik ezeket az elmebeteg ribancokat, mint én. Valahol látom bennük a szerencsétlen nőt, akit nem szeret senki, aki képtelen szeretet adni és elfogadni valódi emberektől. A nők azonban csak a nőiesség megtagadását látják bennük, és attól tartok, joggal.

Az elmebeteg, kártékony ribancot nem szereti senki magért mint nőt, csak mint embermentő hős képes valami pótszert kicsikarni a világból, amelyet egyébként pont el is akar pusztítani, hiszen azt okolja minden bajáért. 

Tudom, furcsa felszólítás, de ezeket az elmebeteg ribancokat csak egy normális férfi szeretete (és nem csak szerelme) mentheti meg.

Mint mindig, kiderül persze, hogy a férfiak a hibásak. De ne dőljünk be a prekoncepciónak. A nők elhitték, hogy a férfiak szeretete nélkül is létezhetnek. A férfiak elhitték, hogy a nők szeretete nélkül is létezhetnek. Így végül senki nem létezik. 

Így aztán ezt az elmebeteg ribancot sem menti meg senki. Ki is szerethetne meg egy ilyet? És pont ezt? Hiszen annyi van belőlük manapság.