A liberálisok szerint a jobboldaliak törvényen kívüliek, bármit meg lehet velünk tenni

Strache egykori osztrák alkancellár esete a vodkával és egyéb okosítóval, a nagy pénz ígéretével meg a dögös nőcivel felettébb tanulságos. Gyengébb jellemeket ezzel a három dologgal lehet nagyon felizgatni, ha a hatalom igézete már megvan. A liberálisok persze most ünnepelnek, teljes joggal, amíg ki nem derül, hogy őket ki és mikor filmezte le. De ettől a diadaltól okosabbak nem lettek, ugyanis ennek farvizén extázisban sorolják, hogy milyen törvénysértéseket lehet elkövetni azok ellen, akikre a liberális terrorgépezet kiadta a kilövési parancsot. Mert nem mellesleg már háború van, ahol köztudomásúlag parancsolnak, nem kérnek.

Először is ugyebár egy ország parlamenti képviselőjét, egy másik ország állítólagosan NGO-ként működő, tehát mindentől „független” szervezete tőrbe csalhatja, leitathatja, begyógyszerezheti, ügynökkel provokálhatja, és így lefilmezheti egy harmadik ország területén. Aztán az így szerzett „bizonyítékokat” évekig jegelheti. Majd egy összeurópai választási kampány idején, politikai okokból, egy másik országban nyilvánosságra hozhatja, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy európai szinten befolyásolja a választásokat. A liberálisok szerint ezt mind lehet.

Nem gondolták át ezt rendesen.

Strache nyilván alkalmatlan volt vezető politikusnak, ennek bizonyítására pont elég ez a videó, de ez csak a liberálisok gondolkodásában diszkreditálja azt a politikai álláspontot, amit képviselt. A különbség az, hogy például az ALDE csodaszép arcáról, Guy Verhofstadt-ról készült bármelyik videó nem csak a személyt, hanem a politikai szervezetet és annak minden megnyilvánulását vállalhatatlanná teszi. Különösen, mert a kampányban kiderült, hogy az ALDE-t többek között multinacionális nagyvállalatok pénzelik. De érdekes, ennek a megvalósult korrupciónak nem lettek személyi következményei. Ilyesmiért az Európai Parlamentben nem rúgják ki a képviselőket vagy a vezetőket. Mert Strache csak beszélt korrupció gyanúját felvető módon, más, „valódi pénzmozgás”, ahogy mondani szokták, nem történt.

Egyébként nem árt különösebben nekünk, hogy a liberális titkos szervezetek és a médiájuk kiszelektálja közülünk a hülyéket és a gyengéket.

Aki ezt túléli, mindent kibír.

Mindenesetre az is kiderült, hogy a nyugati titkos társaságok és a Soros-birodalom keze csak a Lajtán túl képes kormánybuktatásra, Közép-Európában már nem. Sorosék óriási pénzeket fektettek abba, hogy hasonló módon csapdák felállításával vagy titkos megfigyelésekkel a fideszesekre és Orbán Viktor családjára vadásszanak. Idézzük emlékezetünkbe, hogy csak egy kontextusfüggetlen használt pelenkát tudtak felmutatni, majd a világképüknek megfelelően, környezetszennyezéssel vádoltak meg egy csecsemőt.

Nem mellesleg Strache csak az osztrák közéletben közismert és sajnos teljesen megszokott korrupcióra utalgatott, amely a két régi, egykor jóval nagyobb pártot rendesen átszövi. Az európai jobboldali pártok pedig kétségtelenül ki voltak téve bizonyos orosz befolyásszerzési kísérleteknek, vagy annak, hogy ilyenekkel vádolják őket és ilyen bizonyítékokat is kreáljanak ellenük. Hiszen így nem kell arról beszélni, hogy az oroszoknak milyen pozícióik vannak a nyugati baloldali pártokban, különösen a szociáldemokraták és a zöldek között.

Arról nem is beszélve, hogy szinte minden vezető liberális politikus ifjú korában valamelyik ultrabalos, sokszor kommunista befolyás alatt álló szervezetekben kezdte a közéleti karrierjét.

Joschka Fischer volt német külügyminiszter fiatal korában palesztin terroristákkal lakott közös albiban, de ez nem akadályozta meg, hogy akkora demokratikus politikus legyen belőle, hogy csak na.

Ja, és a titkos német-orosz kapcsolatok meg kiválóak.

Érthető egyébként, hogy a németek nem szeretnék, hogy bárki másnak jó kapcsolata legyen az oroszokkal.

Strache és az osztrák kormánykoalíció időzített megbuktatása annyira fontos volt a németeknek, hogy nem féltek veszélyes precedenst teremteni arra, hogy az EU-n belül lehet kormányokat buktatni a választási kampányokon kívül is, na és persze külföldről. Ez kb. a harmincas évek balkáni szintje. És persze megint a németek. Csak most liberalizmusnak hívják az ideológiát, aminek a mentén megőrülnek.

Az meg különösen gyönyörű, ahogy most a nekik kritikátlanul benyaló Kurz-ot is kinyírják. Szívet melengető. Erre számíthat a németek és a liberálisok minden szövetségese. Érdemesebb az ellenségüknek lenni.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Határeseték Amerikában

Márki-Zay-ról tudjuk, nem idegen tőle a ténykörülmények érdekorientált kommunikálása, Kész Zoltánra meg már nem emlékszem, …

12 hozzászólás

  1. Hiába mentegeted a tetten ért politikust, a vesztegetés az vesztegetés.

    • csakafidesz

      Nem volt vesztegetés, csak beszéltek róla. A 4. metrónál volt vesztegetés, de senkinek nem lett baja belőle..

    • 1. nem mentegette
      2. nem volt vesztegetés
      3. az is kérdés, hogy egy leitatott politikus provokálása miért is bizonyít valamit. Ki tudja mit kevertek neki, mivel kérdeztek alás stb…

  2. csakafidesz

    Minden esetre üdvözlendő, hogy Strache nőkkel szokta csinálni.. Egészséges ember.

  3. vajon miért mosdatják ennyire a jobbosok ezt a hazaáruló férget? ezt a kérdést lenne érdemes feltennie mindenkinek.

    • Nos, az lenne a hazaárulás, ha a Szabadság párti belügyminiszter beengedi az orosz titkosszolgálatokat a a bécsi minisztériumi aktákhoz. Egyetértünk?
      Akkor a hazaáruló maga Gyurcsány Ferenc és az akkori kormánypártja, az mszp.
      Van még kérdés?

  4. Üdvözlendő, hogy lemondott, mentendő Ausztria stabil kormányzását.
    Gerinces ember.

  5. Háború van. Ideje lenne megmondani a magyaroknak, de legfőképp az ajrópaiaknak. Az elhülyítetteknek. Mert nem látják.

  6. No: Seyss-Inquart kilőve, jövő héten Anschluss.

  7. Nem lep meg, mégis érdemes ismételgetni azt amit a ballibsi oldal sajtójában kivétel nélkül hangoztatnak a Strache féle ügy alapján:
    a jobboldali politika politikusaival együtt teljes egészében megbízhatatlan, , veszélyezteti a demokráciát, krrupciós és így tovább. Ki kell öket zarni a politikájukkal együtt az évényesülés minden lehetöségéböl!!
    Mindez természetesen a baloldali-liberális politikusok korrupciós ügyeivel kapcsolatban NEM érvényes a politikájukra is.
    Nem jött el az ideje annak ezt ´hangosan és nyiltan, az atlanti-uniós szinten kielemezni?
    Ehhez persze, hogy az övékhez hasonló titkos szervezetek müködtetésére lenne szükség, annyi pénzzel megtámogatva, amennyi nekik van ilyen célokra. Hiszen ilyenszerü bizonyítékokra lenne szükség.
    Egyben vigyázat, hiszen már nagyon forró az uniós ügyészség felállításának a kemencéje, amelyen azonban a nyugati elöny alapján, a populista jobboldalt fözögetnék-sütögetnék.
    Persze, hogy háború van, a becstelenseg fegyvereivel, amelyeknek a hatása közel sem olyan nyilvánvaló mint egy löfegyveré. Tönkre is tesz és meg is téveszt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük