Ma valószínűleg megszűnik, kettészakad, vagy nevetségessé válik az Európai Néppárt, de mindegy


Attól tartok teljesen mindegy, hogy melyik lehetőség következik be, az EPP olyan mértékben hajolt már meg a liberálisok akarata előtt, hogy mindegy is. Emlékeznek? Amikor a CDU-CSU megszavazta a melegházasság intézményét a németországi választások előtt, csakis taktikai okokból természetesen, értékszempontok nem merültek fel, már tudtuk, hogy ennek a történetnek gyakorlatilag vége. Csak az volt a kérdés, hogy mikor. Ezek a pártok 25 év alatt váltak karakteres jobboldali, kereszténydemokrata pártokból liberális viccpártokká.

A néppárti politikai vezetés stratégiai képességeit, helyzetértékelését, illetve karakánságát gyönyörűen mutatja meg, hogy külső nyomásra pusztítja el magát egy éppen jobbra tolódó európai közhangulatban. A Néppárt már annyira gyenge, hogy egy Ujhelyi István, egy Sargentini teljesen komolyan gondolhatja, hogy felszólításokat intézhet hozzájuk. Mert komolyan fogják venni. Ha a Néppárt szétesik, meggyengül, bizonyosan nem ő lesz a legerősebb frakció az EP-ben. Vagy, ha az is lesz, csak jelképesen, nem lesz meghatározó ereje semmiféle többségnek. Weber esélyei a bizottsági elnökségre semmit nem érnek majd, mert a három liberális frakció (liberálisok, zöldek, szocdemek) sokkal erősebbek lesznek majd együtt. Már nem lesz érdekük egy gyenge Junker szintű senki bizottsági elnök, ők már majd megtehetik, hogy egy erős, bevándorláspárti bizottsági elnököt erőltessenek rá Európára.

Bármilyen eredmény születik is ma, realitássá válik-e a Fidesz kizárásának esélye vagy tagságának felfüggesztése, maga a napirendre vétel ténye is komolytalanná teszi ezt a szervezetet. Egész Európa legsikeresebb nemzeti pártját, amely három választást nyert elsöprő fölénnyel egymás után, az országában kiváló állapotban van a gazdaság, a vezetője pedig az európai porond legsikeresebb politikusa. Ezt a társaságot akarják kitenni az EPP-ből, mert egy ultraliberális kis magánegyetem tesz a magyar törvényekre.

Ugyan már. Ezekre az emberekre a hasznos idióta kitétel dicséret, nem sértés.

Ebben a konfliktusban Európa jövője áll elénk, ha a liberalizmus további teret nyer nyugaton. A kommunista egyszerűségű szalámitaktikát majd a B-listázás követi, először az állami szférában, majd a multiknál sem dolgozhatnak azok, akik nem szeretik eléggé Soros Györgyöt vagy a következő „filantrópot”. Aztán biztos találnak majd egy szép eufemizmust az „átnevelő táborra” is. Aztán jön a kötelező „nem” váltás, életünk egyik felét egy másik „nemben” kell töltenünk, hogy kellően érzékenyek legyünk. Azt gondolják, hogy ez egy túlzó marhaság egy elvileg komoly posztban?

Nem, Ön téved kedves olvasó, ez egy szolid, visszafogott jövőkép annak az ideológiai száguldásnak a sebessége alapján, amit nyugaton művelnek a haladók.

Nem véletlenül vesztették el szavazóik döntő többségét a szociáldemokrata pártok, és nem véletlenül foglalják el a politikai jobboldalt új pártok és nem véletlenül jelennek meg a látszólagos politikai centrumban mindenféle zavaros politikai alakulatok, mint Macron pártja Franciaországban. És nem véletlenül maradtak meg erősen és győztesen azok a karakteres, értékalapú jobboldali kereszténydemokrata pártok, amelyek nem hódoltak be a liberalizmusnak.

A szavazók nem ilyen Európát akarnak.

Az emberek normális és biztonságos világban akarnak élni, és ma ezt egyedül a valódi kereszténydemokrata pártok akarják és képesek nekik megadni. De ez a Néppártot és a vezetőit láthatólag nem érdekli, csak az Európai Parlament és az Európai Bizottság hatalmi viszonyai lebegnek a szemük előtt. Készek bármilyen áldozatot meghozatni Európa lakosságával, hogy ők hatalmon maradhassanak. A nyugati ember példátlan liberális sajtónyomás alatt él, igazából nem is tudhatjuk itt Közép-Európában, hogy mennyit vesz észre „élettere” beszűküléséből, politikusai elsatnyulásából, jogainak csorbulásából, jövőjének eltűnéséből.

A Fidesz kizárása, mint ahogy esetleges bent maradása, vagy a probléma prolongálása a választások utánra sem változtatna a lényegen. Bármiféle kompromisszum születik is, már pontosan tudjuk, hogy a EPP pártjainak jelentős része nekünk nem szövetségesünk, ezek a pártok már a népüknek, az országuknak sem „szövetségeseik”. A Fidesz EPP-beli helyzete, sorsa talán befolyásolja a választások végeredményét, de az EPP már csak többet árthat magának, kevesebbet nem.

A választások után új helyzet lesz, talán annyira rossz, hogy a szabadságukat, szabad akaratukat megőrizni akaró országok kénytelenek lesznek blokkolni az egész európai bürokrácia működését Bizottságostól. Lehet, hogy az EU hatalmi centrumát teljes egészében vissza kell helyezni időlegesen az Európai Tanácsba (EiT).

Akkor pedig az EPP annyit fog számítani, amennyit jelenleg ér, azaz semmit.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

33 hozzászólás

  1. Világos, logikus gondolatok a tények ismeretében. Én ebben semmi túlzást nem találtam. Bizonyára szándékosan csak súlytalan, politikusi tulajdonságokkal nem rendelkező egyedek lehetnek ott vezetők. Mind marionett figura! Persze, hogy nem ezek döntenek soha.

    • Gedeon Szánti

      ……hm…nem tetszik nekem ez a pocsolya amiben lubickolunk…de mit lehet tenni??…

  2. A Fideszt fel fogják függeszteni, Orbánra kényszerzubbony kerül, az élet pedig megy tovább. Túl pici pont a Fidesz a Néppártban ahhoz, hogy jelentős befolyása legyen bármire.

  3. Zolika Lassu

    Viszlát EPP.
    Ott kell hagyni őket

  4. EPP = liberálnyilas Szabad Nép Párt

  5. Kedves Médiaguruk! 😀
    Ez egy folyamat….
    Amikor elindult, akkor élt a kampányfogás-remény….
    És voltunk egy páran akik azt mondtuk (emeltfővel, időben) kéne távozni, időben…
    Nem történt meg….
    Most pedig a kármentés igyekezete látszik…

  6. Amikor nagyon örültünk tavaly áprilisban, ezt magyaráztam.
    Ha Orbán nyer az európai politikában, akkor a globálsátán a politika síkjáról keményebb terepre viszi a konfliktust. Ha nem nyer, marad a szakadás. Abba viszont a globálsátán nem fog beletörődni, és szintén keményebb terepre viszi a konfliktust. Az „emberséges” nyugat majd megtámadja a „maradi” keletet, mely „nem tartja tiszteletben a nigránsok emberi jogait”.

    A kormányunk megpróbálta, de nem látok esélyt a politikai fordulatra. Amíg a nyugati agymosottak mindenféle hazaáruló ügynök CDU-kra szavazgatnak AFD és LePen helyett, addig a globálsátán uralni fogja az EU-t a nyugati többségével.

    Mikorra is szállítják a „németek” a tankjainkat?

  7. Orbánt úgy penderítik ki a Néppártból, ahogy a rühes macskát. Megérdemli.

  8. Rakovszky István

    “Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenve­dés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberi­ségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őr­angyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes len­ne erősebben kérniük hathatós oltalmát orszá­gukra!” (Lejegyezte Pio atya)
    Ezért félnek Sorosék Hazánktól és Orbántól‼

    • Kedves Rakovszky István!
      De jó, hogy közzé tette Pió atya magyaroknak szóló üzenetét. Ezt mindenkinek ismernie kell, és sokszor eszébe idézni.
      Hajrá Orbán Viktor, hajrá magyarok.

  9. Tokos Emília

    Ne engedjük ezt a gyalázatot, hogy kiebrudalják a mi drága Viktorunkat. Szervezzünk Békemenetet a Néppárt meggyőzésére! Soros terve nem győzhet!

  10. Jó elemzés, Marvin. Weber sikeresen bemanőverezte magát egy olyan zsákutcába (pontosabban az, aki Berlinből irányítja), ahonnan nem tud kijönni. Egyáltalán nem kellett volna foglalkoznia a hőzöngő liberálisaival, vagy simán bekussoltatni őket a színfalak mögött. Nem ezt tette, de elég ránézni erre a simulékony marhára, és lehet rajta látni, hogy milyen. Bajnai Gordonka nem Macron prototípusa volt, hanem az övé.

    Három évig fociztam Viktorka ellen a Fojikasör nevezetű csapatában. Ha rádhozta a labdát, és megtámadtad, előszeretett fordult meg és próbált cselezni hátrafelé. Ilyenkor vagy keresztbe lépsz neki és ő vagy átesik a combodon (és kap egy szabadot) – ha meg nem, akkor elviszi a labdát kívül melletted. Pontosan ugyanezt csinálta a politikában Weberrel. A fociban ennek több ellenszere is van: vagy átlépsz a másik oldalára, még mielőtt megfordulna (és akkor beléd vezeti a labdát), vagy te is fordulsz vele (hogy háttal álljatok egymásnak), amivel egyrészt feltartod, másrészt – ha meghúzza a labdát – nem a labda közelebb lesz hozzád, következésképp elveszti, mert te előre indulsz el a labda után, neki meg hátrafelé kéne.

    Tök ugyanezt csinálta most is, csak a politikában. Nála volt a labda, lendületben hozta fel (plakátkampány), a hülye Weber megtámadta (üzengetés), ő megfordult, hogy fedezze a labdát („mindenről lehet tárgyalni – kivéve a magyar érdekek és a keresztény kultúra képviseletét”). Ha Weber átlépett volna a másik felére, hirtelen az AfD-ben találja magát, amin azért mindenki ölég meglepődött volna. Most még maradt, hogy felrúgja (kizárják/felfüggesztik – mindegy, egyik sem jó), mert vagy Viktorka jön szabadrúgással – vagy gólt kap.

    A hülye idiótája meg a megbízhatatlan labanc üzenőfala (Kurz) még poénkodtak a focis példával („A FIDESZ térfelén pattog a labda”) – tornából felmentett liberálisok viszont inkább jobb ha nem akarnak focizni. Lehet kushadni a pálya szélén és szotyolázni. Vagy bekiabálni, mint a Sargentini/Újhelyi pártszövetség.

    Azonkívül, meg nem olyan biztos ám, hogy májusban 30-40%-os lesz a részvétel a választáson, mint rendesen. Lehet, hogy most mondjuk elmegy szavazni 50-60%.

    Azt meg tudjuk már a progresszívan hülye magyar médiából, hogy a magas részvétel Orbán ellenzékének kedvez, ld. tavaly április.

    Meg hogy (az Európa nevű) vidéken nincs Internet.

    Tchüss, Manfred.

  11. Breaking…!
    Gulyás – Brüsszelben – MOST nyilatkozta:
    „a Fidesz a felfüggesztést sem tudja tudomásul venni,
    ilyen döntés esetén azonnal elhagyja a Néppártot.”

  12. Az, hogy egy német cég Mosonmagyaróvárra telepíti mezőgazdasági nagyberuházását, jelzi, hogy Magyarország a lezüllött nyugat élelmiszer beszállítója lesz. Az, hogy sorra jönnek nyugatról a beruházók, szinte barométer jelzésértékű. Félnek egy iszlamizált világtól, ahol a cikkben említett genderizmus csak az első lépés lesz. A következő lépés, hogy muszlim hülyéket vesznek állami, vállalati vezetési pozíciókba, ezáltal a migránsoktól már most megroggyant gazdaságot pancserek kezébe teszik,ettől indulnak egyre gyorsuló görgéssel a lejtőn. Lesz infláció és élelem, áruhiány.
    Egy idő után annyi muzulmán árasztja el nyugatot, hogy mindennapi életében akadályozza majd a fehér lakosságot, akik a stressztől képtelenek lesznek hatékonyan dolgozni. Majd jönnek a vagyon és lakáselkobzások, az ellenállókat kitelepítik, munkatáborokba zárják, az áttért másodrangú muzulmánok meg nem lesznek elegen, hogy ezt a vad, léhűtő tömeget ellássák, úgyhogy jönnek a kivégzések. Erre a kétségbeesett őseurópaiak kivándorolnak, ezt megakadályozandó kijárási tilalmat és útvonal-engedélyezést vezetnek be a kalifák, mint anno a Szovjetunióban volt. Berlini típusú falakat fognak emelni, meg munkás nyomor-lakózónákba zárják a rabszolgaként kezelt fehéreket, s olyan szökevénymentési útvonalak alakulnak ki, mint egykor Amerikában szöktették a déli gyapotföldekről a néger rabszolgákat (lásd: Tamás bátya kunyhója). Aki tud, idemenekül, az itteni libsik viszont – bár addigra boldogan maradnának – ki lesznek paterolva.

    S mikor már totális lesz a saria elnyomás, felkelések törnek ki, lángolni fog Nyugat-Európa.
    Épp ideje, hát, hogy hagyjuk Brüsszelt és az egész züllött nyugati bagázst a fenébe, nehogy ebbe az új téboly-gyarmatosításba magukkal rántsanak.
    Mi ugyanis a fenti folyamatokat vagy megtanultuk mások történelméből, vagy a bőrünkön éreztük.
    Akik meg eddig gyarmatosító gőgjükben nem hittek nekünk, hát saját kárukon már nem lesz alkalmuk tanulni, mennek a muszlimjaikkal együtt a biztos pusztulásba.

    • csakafidesz

      Az egész Uniót ideje elhagyni, mielőtt belerohan a szakadékba!

    • Aztán mikor leégett az igazhitűek segge alatt az infrastruktúra, amihez az igazhitű nem ért, a se víz, se gáz se villany szituban kiüt a kolera, a tífusz meg egy alapos himlőjárvány… A menekülők meg hazaviszik a sivatagba… oszt az iszlám ötszáz évre elássa magát.

      • Így lesz, ahogy Ön is látja, kedves Anonymus:
        Miután csökken a termelés és a fogyasztás, ezáltal csökkenni fog az igény az arábiai olajra is. Az iszlám a mi olajvásárlásunk nélkül még sivatagi tevéken öldösné egymást, csak azért gazdagodtak, mert mi adjuk a technikát, tervezzük, építjük (a filippi keresztényekkel, és más nemmuszlimokkal együtt) az ő városaikat, infrastruktúráikat, és vásároljuk az olajukat. De ha nem leszünk, az iszlám világ vissza fog süllyedni ahova saját érdemei okán való: a primitív törzsi marakodásaiba.
        Sőt amit még senki sem gondol: nem fogják abbahagyni az egymás közötti 1400 éves vallási csetepatéikat sem. Itt Nyugat-Európa romjain fogják egymást kiirtani.

  13. Megszűnik? Kettészakad? Már épp ideje lenne!

  14. csakafidesz

    Én az unió megszűnését várom. A pezsgőt már megvettem, 2021-ig eláll.

  15. Nevetségessé már nem fog válni, hiszen már régen kész röhej!

    Juncker, Merkel néppárti! Webert számon kéri és utasítja a kommunista-zöldpárti Sargentini kívülről, AKK meg külön döntést hoz, mint birodalmi pártvezér!

    Tessék mondani, milyen népnek is a pártja ez a csalamádé?

    • csakafidesz

      Az úgynevezett „európai” népé. Az európai nép körülbelül olyasmi, mint a szovjetember volt anno. Még senki sem látta, de emlegetik. A szovjetember is csak az lehetett akinek mindegyik zsebében volt egy vörös pártkönyv, és ilyen a kétszázmillióból kb. csak kétszáz lehetett.

  16. Rohoska István

    Orbán Viktor egyszerűen államférfi. Van még néhány politikus. A többiek paprika jancsik.

  17. Óriási győzelmet arat ma Orbán Viktor Brüsszelben. Soros szerintem szívrohamot fog kapni.

  18. Az EU honlapján ma 19:00-ra tervezik a FIDESZ sajtótájékoztatóját [19:00 – 19:30 „Briefing before the EU Summit Brussels”, József SZÁJER (EPP, HU), EPP Vice-Chair, Viktor ORBÁN, Prime Minister of Hungary, Gergely GULYÁS, and Bertalan HAVASI];
    az M1 adón viszont kb. 17:45-re jelzik a sajtótájékoztató élő közvetítését.
    Ezek nyilván csak tervezetek – reméljük, maga az ülés nem húzódik késő estig-éjszakáig.

  19. Az M1 adón PÁR PERCE jelent meg a vörös csíkban az egymondatos rövid gyorshír:
    NEM ZÁRJÁK KI A FIDESZT, NEM IS FÜGGESZTIK FEL A TAGSÁGÁT, VISZONT OV MAGA KÉRI NÉPPÁRTI TAGSÁGUNK FELFÜGGESZTÉST. (18:50)

  20. Ha összehasonlítanánk a pártok 2015-ös és 2019-es megszólalásait azt látnánk, hogy egész Európa Orbánosodott. Mivel a hatalom nagyon fontos, ezt úgy kell megtenni, hogy ne legyen feltűnő (és persze Orbán nélkül). Van még a káosz is, mint alternatíva, némelyeknek az is tetszik. Orbánnak egyre jobban nem a valóság, hanem a politikai természetű, félbolond bölcsészkedés jelenti a kihívást, a nehézséget.

  21. Miniszterelnök úr,másként döntött.
    Szakadás elhalasztva. Szerintem a savószemű burnyák (zséber) hatalomba taszigálása nem érte meg.

  22. Karácsony.sk

    10/10

    Szlovákiából….

Hozzászólás a(z) bl bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük