Németországban már verik a képviselőket

A német demokrácia újabb, fejlettebb szakaszába lépett azzal, hogy három maszkos demokrata, símaszkban (ami tulajdonképpen ultraliberáliséknál egy egyenarc, nem a személyazonosság elrejtésére szolgál, mert az nincs nekik), botokkal kétharmad részben agyonverte a legnagyobb német ellenzéki párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) brémai tartományi vezetőjét.

A Frank Magnitz elleni támadás ügyében politikai bűncselekmény gyanújával indult nyomozás, az eljárást a tartományi rendőrség államvédelmi osztálya és a brémai ügyészség folytatja. A rendőrség szerint a Bundestag-képviselőt közterületen, a brémai belvárosban támadták meg hétfő késő délután. Kemények ezek a brémai késő délutánok. Az ilyesmiből természetesen csak a szélsőségesen fasiszta elemek következtetnek olyasmire, hogy Németországban valami elkezdődött. Az, hogy néhány napja az AfD irodája előtt robbantottak valahol Németországban, csak egy elszigetelt esemény volt, pont úgy mint ez. Abból, hogy az AfD ingatlanjait, tagjait és vezetőit elszigetelt események sora sújtotta idáig és fogja továbbra is, csupáncsak a demokrácia következménye, mert csak nem lehet megtiltani a demokratáknak, egyenként, hogy agyonverjék azokat, akiket fasisztának tartanak.

A nyomozás eredménye egyébként borítékolható. Az elkövetők szélsőjobboldali aktivisták voltak, akik összekeverték áldozatukat egy bevándorláspárti politikussal, zölddel, szocdemmel, vagy valami ilyesmi. Ha az elkövetők annyira közismerten szélsőbalosok vagy ultraliberálisok, hogy nem lehet letagadni, akkor az AfD lesz a hibás. De a tettesek meglesznek, mert a német tökéletességbe való hit még nem lett eléggé kikezdve. A nemi erőszakot elkövető migránsokat is elkapják, hogy aztán humanizmusból elengedhessék őket.

Szeretném emlékeztetni Európa lakosságát, hogy ezt az agyonverős játékot kulturált német barátaink egyszer már előadták a húszas-harmincas években.

Akkor a nácik és a kommunisták félreguláris utcai bandái verték egymást agyon, a két baloldali szélsőséges párt azon veszett össze többek között, hogy a zsidókat vagy a gazdagokat kell-e likvidálni. De nem voltak kompromisszumképesek és nem tudtak megegyezni például a gazdag zsidók agyonverésében (a két halmaz metszete), mint nemzeti minimumban. A német nemzeti fejlődés most azonban egy oldalra sodorta a gazdagok és a zsidók halálos ellenségeit. Az ultraliberális eszmerendszerben ugyanis, ami asszimilálta magába a kommunizmus Pol Pot -féle változatát, a filoiszlamizmust és néhány tucat súlyos pszichiátriai betegség tüneteit, mint alapértékeket, jól megfér egymással a kapitalizmus és Izrael felszámolásának eszelős vágya.

Csak idő kérdése volt, hogy mikor jut eszébe az néhány együtt füvező, magát erős öntudatos nőnek képzelő férfinek, hogy botokkal agyonverni, lesből támadva, maszkban egy embert, az teljes mértékben kompatibilis az ultraliberális értékekkel. Sőt, tulajdonképpen ebből a természetes vágyból indul ki az egész eszmerendszer. Megnyuvasztani mindenkit családostul, aki egy kicsit is különbözik tőlünk. Miután mindenki különbözik, hiszen a neme sem egyforma senkinek, hiszen mindegyiknek egyedi van, van némi önfelszámoló jövője a projektnek, de ezt a boldog véget, a tökéletes társadalmat mi már nem érjük meg.

Németországban a folyamatos változás vált önértékké.

Ezt ők ügyes kommunikációs trükkel haladásnak, fejlődésnek hívják. Ebből következőleg, ha valamelyik nap nem számolnak fel valami régit és nem vezetnek be valami újat, azonnal retrográd fasisztának érzik magukat és feszültséglevezetésként, ami igazán érthető, tehát muszáj nekik egy kis agresszióba menekülni. Miután az utóbbi években, a tulajdonképpen így utólag már teljes egyértelműséggel személyiség és nézetek nélküli hatalommániás technokratának minősíthető Merkel vezetésével tényleg mindent felszámoltak a régi Németországból, egyre frusztráltabbak lesznek. Tanulságos, hogy bekövetkezett az általam már korábban megjósolt hasonulás, a németek elkezdek muszlim szokásokat átvenni, mentálisan labilis (haha) németek például a járókelők közé hajtanak autóval. Mennyire fájóan hiányzott ez a német kultúrából idáig.

Az AfD egy fura párt, abban is csak hülye németek vannak, akik pusztán csak valami homályos belső érzéstől indíttatva nem akarnak muszlimmá válni, vagy agyonverődni. Vagy emigrálni néhány éven belül.

Ha Gyurcsányék hatalmon maradnak, vagy újra hatalomra kerülnek, pont olyan ország leszünk, mint Németország most és mégolyanabbak, mert olyanok is leszünk, ahová a németek még most csak tartanak. Hülye honfitársaink jelentős része azért vágyakozik Németországba mert a németek gazdagok. Ez igaz, de most nem azért van pénzük mert mindig olyanok voltak, mint most, hanem azért van most pénzük, még egy rövid ideig, mert valaha nagyon mások voltak, mint most.

A magyar kultúrfölény ékes bizonyítéka, na meg az ultraliberális sajtó harminc éves folyamatos hazaárulásának is, hogy nálunk szinte az összes őrjöngésre hajlamos elmeroggyantat sikerült egy helyre összegyűjteni, a parlamenti ellenzék padsoraiba.

Nálunk a lakosság ellenzéki részének többsége is iszonyodva figyeli az egyre erőszakosabbá váló politikusait és a saját utcai szélsőségeseit is.

Magyarország, mi magyarok hatalmas áldozatokat hoztunk az elmúlt harminc évben, hogy visszataláljunk a normalitásunkba. Messze vagyunk még tőle, de mindent elveszíthetünk, ha ezeknek az elmebeteg hülyéknek kellően sok honfitársunkat sikerül fanatizálni.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Megpróbálják forradalomnak hinni a bánatot

Alapvető érdekünk, hogy megértsük a bús szemű forradalmárt és az agresszív csaját, aki előre tolja …

23 hozzászólás

  1. A demokrácia újra értelmezése: aki nem ért egyet velünk, az náci, fasiszta, megsemmisíteni. Sajnos mi magyarok ezt már ismerjük az ú.n. “népi demokrácia idejéből. A történelem ismétli önmagát?

    Több alkalommal olvastam, hogy valami okos ember azt mondta, hogy a múlt század rémséges ideológiái újra élednek, de önmagukat haladónak fogják nevezni. Megérkeztünk?

  2. Reánk is ez várt volna,de többségben vagyunk.

  3. Sándor Rasalmatai (fb). Igen, Révész Máriuszt 2006-ban. Helyes, hogy emlékeztetsz rá minket. Soha ne feledjük!

  4. homoródkarácsonyfalváért

    Hát öléggé igazad van, Paranoid!

  5. Tökéletes látlelet. Talán csak annyi hozzátenni való van, hogy a símaszk, Antifa egyensál nem azért van nehogy megfázzanak a nagy igazságosztásos csépelésben, esetleg a hidegtől torokgyulladást kapjanak, hanem azért, ne látszódjon, hogy kicsit barnább a bőrük, feketébb a szemük és a szakálluk mint anno Hitler rohamosztagosainál elvárt hochnémet kék szem és árja szőke haj volt.
    Tapasztalataink alapján rövidesen megjelennek árja boltokon a félholdak, szét lesznek verve azon üzletek portáljai ahol sertéshúst árusítanak, a kegytárgyboltok ne nagyon szerezzenek be kereszteket, és immáron megkezdték az anschluss-Bécsben is a a templomi értékek muszlim magánkézbe adását.
    Amúgy üzenem a komprádor evangelista német püspököknek, – persze csak ha eddig még nem tették – kezdjenek el gyorstalpaló Korán átképzéséket elvégezni, mert rövidesen nagy tömegben szükségük lesz a kalifátusban új, németül beszélő anyanyelvi szőke Imámokra a muszlimmá áttért gyáva németek idomítására.
    Mert aki túlságosan komolyan veszi, hogy az Ember vallása nem nagykabát, amit levetek, kifordítom, és máris félholdas kaftánként használom, azoknak rövidesen sárga csillagot kell majd hordaniuk, hogy tudják a XXI. századi friss erő új rohamosztagos teherautók platójáról leugráló Merkel-jugendeseknek kikeket kell az utcán hevenyészett Allah tiszteletre okítaniuk.
    Mert a fáma szerint nem Hitler agyából pattant ki a sárgacsillag ötlete, hanem eme kedves, békés nép kötelezte a dimmiket anno Arábiában a viselésére, s az utcán így mindjárt bevezették ama praktikus középkori KRESZ szabályt, hogy a sárgacsillagosoknak át kellett menni az utca túloldalára, ha egy igazhitű közeledett.
    Ja és javasolt a nagy jólétbe belehülyült németeknek úgy számolni a jövőbeli kosztpénzt, hogy már szerepeljen benne a dzsizja, az életbenmaradási váltságdíj adó.
    Aztán amikor mozlim honfitársaik az utcán német könyveket égetnek, a boltjaikat, villáikat, üzemeiket elkobozzák Allah javára, majd elgondolkodhatnak megérte-e gyáva patkányként meglapulniuk, amikor mégcsak másokat vertek…

    • tökéletes, kedves Naprózsa. Es ehhez nem kell több generáció, elég lesz max. 5év .

    • A Jezsuiták is esélyesek…

    • A Magyar Evangélikus Egyház világi vezetője, Pröhle Gergely a Soros felesége által kegyelt és támogatott Fesztivál Zenekar Alapítvány egyik fő szaktanácsadója. Annak a Fesztivál Zenekarnak az alapítványa, melynek vezető karnagya, Fischer a milliárdjainkért cserébe szakmányban világszerte gyaláz minket. És ezt a Pröhlét védi foggal-körömmel Gulyás. Kell még valamit mondanom?!

  6. Bécsben szerzeteseket, Brémában ellenzéki képviselőket. A közös szál, hogy mindannyian nemzeti konzervatívok.
    Pedig, de jól is hangzott, hogy ” A szocialista társadalomban legfőbb érték az ember.”
    A kommunizmus kisértete járja be Európát.

  7. Bécsben szerezeteseket, Brémában ellenzéki képviselőket. A közös szál a nemzeti konzervatizmus.
    De szépen is hangzott, hogy ” A szocialista társadalomban legfőbb érték az ember.”
    Úgy néz ki újra kisértet járja be Európát a kommu nizmus kisértete.

  8. Ha valaki kiváncsi, hogy miért kell tűzzel-vassal irtani a szocializmust (ide értve minden devianciát azaz ballibsizmust) az menjen el és nézze meg Kuba fővárosát…

  9. Sinka Albert (fb)

    Videó van róla, tehát alá van támasztva. Miért ne hinnénk el?

  10. Meg kellene kérdezni a német rendőröket, hogy vállalnak-e maszek munkát. Volna nálunk egy kis meló számukra. Banki átutalással támogatom, hogy azok akik váltig állítják, hogy a rendőrök megverték őket, most ténylegesen legyen részük ebben az élményben.

  11. Nem Németországban dobták ki biztonsági őrök a törvényesen megválasztott parlamenti képviselőket a közmédiából, hanem Orbánisztánban.

  12. István Terék (fb)!
    Csak nehogy az agymosottak közül is jöjjenek, mert mi is el vagyunk látva munícióval.

    • Ott csakis agyamosott rendör van, pontosabban mondva csak agyamosottan lehet rendörködni.
      A statisztika szerint nagyon sokuk elhagyja a rendöri állást mert
      – nem bírják elviselni a büntetlen megaláztatásokat: a köpdösést, a rugásokat, az átkokat, a gyakori késelést. Az eljárási firkák ismeretében, azok alkalmazását is. Feljelentik öket durva bánásmódért majd kártérítést kell néha fizetni; az nem világos, hogy ki fizeti azt.
      – azt sem, hogy az általuk megfigyelt, letartóztatott bünösök nagyrészét nem úgy büntetik ahogyan azt kéne vagy egyenesen felmentik öket. Hol van a rendöri etika, a rendfenntartás amire felesküdtek, de nem végezhetik.

      Kétszeres az “akadályfutásuk”. Az elsö a rendörfönökség + ügyészség, hogy történt e egyáltalán a banálison túlmenö rendbontás? Azután következik, ha, a független bíróság,…

      Szokott erröl mesélni Georg Spöttle is a tv-ben. Bajor rendörtiszt aki müködik Magyarországon is, úgy beszél magyarul, mintha itt született volna. Legalább is a rendfenntartó témakörben.

  13. Gáspár Anett

    Németországban óriási a nyomor! És minden második embert leütik, leszúrják vagy megerőszakolják az utcán a migránshordák. Ne higgyetek a nyugati propagandának, Németország dögrováson van! Csak Magyarországon van gazdagság és biztonság, Obrán Viktornak köszönhetően!

  14. “Amúgy üzenem a komprádor evangelista német püspököknek”

    Üzend a magyar evangélikus egyháziaknak is.
    Pröhle mint az Evangélikus Egyház világi vezetője is feléjük kacsingat, s az 1919-et relativizáló, ultraliberális kulturális ámokfutása okán minden gyanú indokolt.

  15. Szargentini -t kellene nagy nyilvanossag elott megkerdezni, hogy miert nem “aggodik” a nemet demokracia miatt !!!!!!!!

  16. A kommunista zsidók holtan akarnak látni minket, asszonyainkat megerőszakolva, gyermekeinket abortálva vagy felnőve magányos munkanélküli hajléktalanként az utcán.

    Ezt sosem szabad szem elől tévesztenünk, mert ezt a múltban is megtették már, és most is megtennék ha hagynánk. Ezek el akarnak pusztítani minket és a szeretteinket.

    Ezek gyűlölnek minket, és sokkal jobban gyűlölnek minket, mint amennyire mi őket. Mert minket a szeretet mozgat: magyar hazánk és magyar nemzetünk iránt érzett szeretetünk, őket pedig az ezek iránt érzett feneketlen gyűlölet.

    Ne feledjük hogy az erkölcsi és intellektuális fölény, az igazság, mind a mi oldalunkon áll.

  17. “Maszkos demokrara”. Ez “sirály”! Mint itt, Böszméék idején rendőrnek öltözve!

  18. “…mindent elveszíthetünk, ha ezeknek az elmebeteg hülyéknek kellően sok honfitársunkat sikerül fanatizálni.”

    A veszélyeztetettség, a lehetöségek egyik oldala, a magyar “ellenzékieknek” német politikusok általi, sokoldalú támogatása.
    A másik lehetséges oldala a Németo.-ban munkát vállalók esetleges átnevelése/átnevelödése.

    Késö este láttam egy hírdetést, itt a PS-en, de nem jegyeztem meg, hogy hol. Most meg nem találom.

    Egy hozzászólás keretében jelent meg, tiszta nagybetükkel írva:
    valaki felszólította a magyar fiatalemberek ügyesebbjét, hogy
    álljanak be a német hadseregbe,
    ígéretes katonai karrier vár ott rájuk
    nagyon jó kereset és egyéb elönyök.

    Namost tessék elképzelni, az már nem nemzeti hadsereg, hanem zsoldosokból fog állni. De akkor is, egy hadsereg kötelékeiben mindenképpen történik valamilyen “nevelés”. Nagy az ázsiai s a külföldi bevetések esélye, hiszen a kiképzésük után mit keresnének Németo.-ban?

    Egy magyar állampolgár mint német zsoldos katona vagy tiszt. Nagy fizetés és kalandok várományosa, elkerülhetetlenül ideologizált. És tovább globalizálódik a már globalizált világban.
    Amellett, hogyha zsoldos is, de a “lövészárokban” német az öntudat s az összetartás, és nem…, Késöbb meg majd mit hoz magával, ha látogatóba jön vagy végleg? Vagy nem is költözik többé haza?

    Nem találom ezt a hírdetésszerü verbuválást a PS-n egy hozzászólás köntösében !! pedig hatszor is elolvastam a meglepetés miatt meg azért is hogy nehogy félreértsem.

  19. “Hülye honfitársaink jelentős része azért vágyakozik Németországba mert a németek gazdagok. Ez igaz …mert valaha nagyon mások voltak, mint most. ”

    Kiegészítésképpen a honfitársak milyenségéhez. A hülyék mellett olyanok is vannak, mondjuk, az aljasabbja, akik vágyakoznak, de nem mennének Németo.-ba, jól tudván hogy ott éppen senkik lehetnének. mindezt azzal palástolva, hogy ök hazafiak. Polgári müveltségük és állásaikkal a háttérben azonban feljogosítva érzik magukat a kormányt szakadatlanul, magassabb szinten ócsárolni amiatt, hogy nem képes fordítva, Magyarországon németországi állapotokat létrehozni. Egyúttal valódi európai szintre emelni az országot és beleolvadni a magaskultúrájú nyugati demokráciába.

    Ök tudnák, hogyan kéne azt megejteni, de sokminden múlik azon, hogy a jelenlegi kormány elképzelhetetlenül korrupt és diktatórikusan hataloméhes, a magyarság meg egyszerüen nem kultúrnép. Tisztán látni vélik felülnézetböl a teljes euro-atlanti politika minden összefüggését, azt is hogyan fog “az orosz bérenc törpe” minden vitathatatlan intelligenciája mellett a semmibe bukni. A továbbiakról, persze, hogy nem szól a krónika, hiszen mégsem olyan hazafiak mint azt mondogatják.
    Nagyra nött, díszes külsejü, belsöleg törpe, hiú, irígy, ki kell mondani, hogy labancok. Azok hasznáról s szerepéröl tudunk eleget.
    Szerintem ez a réteg rohadtabb de legalább olyan veszélyes mint a szeles-Fegyör-féleség. Ezeket ha nem fizeti s instruálja Soros, nincsenek sehol.
    Viszont igenis, fizetik és instruálják öket.

    De a fentiek a spekuláns támogatása nélkül, saját elképzeléseik alapján, sok esetben örökségképpen is, egyenesen lenézöen útálkoznak. Ezt a vélemenyt terjesztik is mint a pestist és automatice fékeznek egy, nemcsak fövárosi! népességi réteget. Nem lámpavasoznak de elégtétellel vizionálják a véget, nem kevésbé korruptan gyüjtik a pénzt a rosszabb napokra,…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük