Ünneptelen világ

Idén, karácsony táján tömegesen jelentek meg az ellenzéki médiában és a közösségi oldalakon a nem csak a karácsony ünnepét zárójelbe tevő politikai írások, bejegyzések, megosztások, hanem a kifejezetten gyűlölködő megnyilvánulások is. A keresztény ünnepek elleni „osztályharc” fokozódik.

Már körülbelül negyven éve beszélnek arról a pszichológusok és a szociológusok, hogy elfelejtünk ünnepelni. Ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy a folyamat véget ért, a társadalmunk elfelejtett ünnepelni, a működő családok, szűk ”világnézeti” csoportok kivételével megszűnt az ünnep, az ünneplés fogalma.

A miértre sajnos egyszerű a válasz, az, hogy nincsen alkalom az ünneplésre. De nem azért, mert olyan rosszul mennek a dolgok, hanem mert túl jól.

A haladó ideológiák, a kommunizmus és leágazásai, valamint természetesen a modern kori változata, a liberalizmus ugyanis földi mennyországot ígérnek, örök és tökéletes boldogsággal. Különös ilyet mondani velük szemben, a kereszténység a valóság vallása, hiszen nem csak nem ígér földi mennyországot, hanem ünnepelni rendeli azt a jót, ami a földi létünkben elérhető.

Az ünnep a felszabadulás a küzdés mindennapjai között, az elérhető csoda, a valóságos örömök elérhetőségére való ismétlődő rácsodálkozás. A keresztény ünnepek az emberi tökéletlenség sötét felhői között felvillanó isteni-emberi tökéletességet mutatják meg nekünk. Azokat a pillanatokat a normális emberek életében, amelyből sok van egyébként, ha egy kicsit szerencsénk van az életünkkel, amikor van mit ünnepelnünk. Az élet éves ritmusának örömeit, a felnőtté válás, a házasodás, a születés, a felelősség, az adás és kapás és az elmúlás elkerülhetetlenségét, azokat a napokat, mérföldköveket, amelyek nélkül nem „folytatódhatunk tovább”. Az „isteni pillanatok” a nagybetűs ÉLET pillanatai, amikor emberként teszünk meg mindent azért, hogy az élet nélkülünk nem folytatódható végtelenségét a létünk sikerességével biztosíthassuk.

A keresztények karácsonya, és amilyenné lett a huszadik század közepére, magához tudta vonzani mind azt a jót, amit az emberi létünk adhat nekünk.

Miközben a kereszténység más ünnepei és a paraszti lét számtalan, a természet körforgásához kapcsolódó öröme és ünnepe a városiasodás és a pusztító modernizáció áldozatául esett, a karácsony még valódi ünnepként élte túl a szocializmust, amely végül is, a konszolidáció jegyében beletörődött, hogy nem csak generális közösségi ünnepek vannak, hanem családiak is.

A „fejlődésnek” hívott pusztulást azonban nem lehet megállítani és úgy tűnik az elmúlt három évtizedben túl kevesen is akarták megállítani. Olyan korszakban élünk, amelyben minden, tényleg minden „jár” az embernek, joga van hozzá, hogy mindig, minden jó az övé legyen. Egy ilyen világban a jó ritka pillanatainak ünneplése annak a beismerése, hogy máskor nem vagyunk tökéletesen boldogok. Hogy máskor nem vagyunk eléggé szeretve, nem szeretnek minket elegen. Az már senkinek nem jut az eszébe, hogy talán maga nem szeret eléggé.

Az meg aztán végképp nem, hogy az őszinte szeretet kölcsönössége olyan kegyelmi állapot, amelyet nem lehet elégszer és eléggé megünnepelni.

A karácsonyt nem megmagyarázni kell, hanem érezni. A közös kultúra és hagyomány ezt az érzést képes volt közösségi élménnyé tenni. Közös érzéssé, amikor mindenki tudta, hogy mit érez a másik.

Most azonban olyan emberekkel kényszerülünk csatázni, akik nem hogy nem érezték soha ezt a közös érzést, hanem iszonyúan kínozza őket, hogy mi érezzük. Nem tudom, hogy pusztult ki belőlük a szeretés általános emberi képessége, de azt értem és érzem, hogy a kirekesztő miért tudja magát kirekesztettnek érezni.

Az empátiánk megkínoz bennünket, hiszen olyan fájdalmakat kellene átéreznünk, amelyet nem vagyunk képesek elviselni. Hiszen ők sem képesek elviselni. Talán ebből az elviselhetetlenből születik a gonosz.

A rossz, a pusztítás céltalan vágya karácsony ünnepén magányos igazán.

Gyertyagyújtáskor leselkedik be az ablakokon és nem találja magát a gyermekarcokon. Minden egyes áhítatos gyermekarccal, pillanattal egyszerre lesz esendőbb és dühösebb. Most már az utolsó ünnepet védelmezzük, nincs hová visszavonulnunk.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A rezsimeket az áldozataik számáról kell megítélnünk!

Az ismert történelem során szinte minden rendszer, rezsim, hatalom törekedett a konszolidációra. A hatalmat megszerzők, …

6 hozzászólás

  1. “A „fejlődésnek” hívott pusztulást azonban nem lehet megállítani és úgy tűnik az elmúlt három évtizedben túl kevesen is akarták megállítani.”
    Mert nem is pusztulás az, hanem pusztítás, melyet a kapitalizmus hatékonyabban végez, mint az állami kapitalizmus azaz szocializmus végzett.
    Most játsszuk a keresztény demokráciát, meg a hagyományosdit, miközben ezt a pusztító erőt szolgáljuk. Míg a liberalizmus egyenes út a pokolba a Sátán karjaiba, addig a konzervativizmus ebben a tudathasadásban vergődik. Éljen a sok új német autógyár, éljenek a szállodások, jólétet mindenkinek. Közben mi magunk elveszünk.
    Abban lehet bízni, hogy az éghajlatváltozás majd szépen megszabadít minket ettől a pusztító berendezkedéstől, úgy, hogy lesöpri a terepről.

    • Nem hinném, hogy az éghajlatváltozás “majd szépen megszabadít minket ettől a …”.
      Az éghajlatváltozás, ha, akkor elpusztít “minket” is, ugyanúgy mint akárkit.
      Keringenek olyan hírek is, hogy az Alvilág -azok most a világ vagyonának a 90%-nyi tulajdonosai lennének- földalatti világot épített magának, hogy legyen hova menekülnie, ha akármi is bekövetkeznék.
      “Mi” ott sem lennénk ott. De minek is?

      • Karácsonyi vers FIDESZ Dicsőség!

        Közeleg már a karácsony
        Nincsen hozzá kalácsom,
        Nincs egy darab kenyerem,
        Nem tudom, mit eszem,
        Hol hajtom le a fejem
        Rendőr jön, számon kéri,
        Hogyan merek, én így élni?
        Tudja, meguntam a palotát,
        Azt másnak, adtam át!
        (Láttál nagyobb marhát?)
        Itt kempingezek a parkban,
        Eszement, jó dolgomban?
        Mégis, maga mit képzel,
        „hatalmas” észével?
        Mert neki van állása,
        Neki ez a jó munkája
        Elüldözzön hamarjába!
        Üldözze a szabadot,
        Kinek nem szabad ott,
        Parkban, padon aludni,
        Mint urainknak hazudni!
        Ez mennyire jó világ,
        Polgári mennyország!
        2011 dec.

  2. “Olyan korszakban élünk, amelyben minden, tényleg minden „jár” az embernek, joga van hozzá, hogy mindig, minden jó az övé legyen. ”

    Itt van a kutya elásva!
    Ha mindenkinek joga van mindenhez, akkor a Nihilizmus átvette az uralmat!
    Hiszen ezt harsogja az ENSZ, ezt recitálja a pápa, ezt üvölti fülünkbe a magyar és külföldi liberalista csőcselék,
    ennek tudatában törnek, zúznak, hazudnak állítólagos politikusok, antifák, állam- és kormányfők szerte a nagyvilágban.
    Ma nem szokás ünnepelni, csak bulizni.
    Buli a romkocsmai lerészegedés, buli a Pride, buli az Oktogon és hidak elfoglalása, buli az MTVA székházban
    előadott összellenzéki “Karácsonyi ének”.
    Sajnos a szedett-vedett, proli szerzők és művészek ezt is csak buli szinten tudták hozni!
    Tulajdonképpen sajnálatra méltó, kiüresedett, gyűlölködő népség!

    A JOGHOZ viszont egy göröngyös út vezetett, legalábbis régebben és ez a kötelesség nevet viselte.
    Miután ehhez nem fűlik sokaknak a foga, csak munka nélkül akarnak jogot kikövetelni, így csak bulizni tudnak,
    jól vagy rosszul, ünnepelni nem, mert az ünnep előkészítése is MUNKA és nem is kevés, az ünnepi örömszerzés
    eszköze.

  3. Janos Szabo

    NEM TUDJÁK ELVENNI HAGYOMÁNYAINKAT, MERT AZOK A SZÍVÜNKBEN VANNAK !

  4. Sztem ennek a világnak akor kezdödött el a vég felé történö felgyorsult s egyre jobban felgyorsuló vége, amikor kipattant a globalizáció ötlete, s igévé vált azáltal, hogy kimondott szóba foglalták. Az ember akkor végleg kivonta magát a természetes körforgásból és ki is mondta, hogy ö a föld, a vizek s a levegö ura. A növények s az állatok megléte, a kövek s a szervetlen anyagú részek jelentösége leszorult az emberszempontú hasznosságuk léce alá.
    Az ember mind magassabbra emelte az ö ugró léce szintjét, egyben mind alább tolta a természetet korlátozó léc szintjét.
    Már elértük a felsö határt, a profi sportolók sem képesek sehol újabb rekordokat felállítani, de a régebbieket sem megtartani serkentö szerek, drogok nélkül, mégis követelmény a tovább, a gyorsabban s a magassabbra. A természet rég sínylödik, sebaj, ide a müanyaggal, mindennel ami müvi. Mindig voltak akik tudták s mondták, hogy ez a fajta haladás nem visz jóra, a nagytöbbség soha nem gondolkodott így. Vagy csak jó, jó, de még csak én, csak nekem még bele kell férnem oda, mit számíthat még egy ember, még csak egy vetögép, csak egy autó, még egy repülögép?
    Ezt teszik a migránsok is és se vége se hossza a bevándorlásnak. A politikusok nagyon jól tudják, hogy az mivel jár minkét félre nézve, plusz hátrányban a honosok; mégis kimondottan szándékosan szervezik. Az egyik jelenséget haladásnak nevezzük, a másikat humanitásnak, emberségnek.

    Akkor nem elkerülhetetlen törvény e a magapusztítás?
    Még egy sziget sem marad meg a háborgó óceánban, mi van a Magyarországba vetett hitünkkel a kontinens közepén, amely felszámolta a határait.
    Természetszerüen a kisméretü élö közösségek maradnak fennt mert azok ott tudnak élni, ahol vannak és náluk lehetséges a fennmaradás az önszabályozás útján. Miért nem megy a jegesmedve Afrikába, ha nem viszik? de ezer éve megvan ott a havas sarkon és népességi, DEMOGRÁFIAI !!! bajai sem lesznek, ha az ember nem megy oda.
    Az embernek viszont lettek bajai, hiszen feladta a kis közösségek nagyrészét és a továbbiakat is fel akarja adni, többek között a nemzeti országot is. A kétségtelenül általános túlnépesedése keretein belül, az egyik helyen túl sok az öreg, a másikon a fiatal, a harmadikon a fiatal férfiak, a negyediken a homoszekszuális, az ötödiken a gyerek, a nagy Nyugat pedig pedig most akarja elöállítani a biologiai nemtelent is. Örökké a teremtö szerepét játtssza, alkotni akar, mindegy hogy mit, miközben már az egész világ kólát iszik. Kell neki a kóla? Mindegy. Ha nem egyébért, akkor azért veszi meg, mert a szomszédja, a testvére a kólagyárban keresik meg a mindennapiukat.
    Az eszkimó “meséjét” már ismerjük, gazdasági és életmódviteli összhangban van a környezetével. Mesterséges energiafogyasztás nélkül, nem éhesen s álmosan, fedéllel a feje fölött, nem egyedül és feldolgozhatatlan szemét nélkül. Száz évekig kiegyensúlyozott demográfia mellett “tengette” az életét mígnem a délebben lakó haladóan haladott ember elért hozzá és megesett a szíve ezen a primitíven. Ezután leölte a bálnáit, a fókáit, cserébe megtanította a motor használatára, alkoholt inni és tvt nézni.
    A globalizált eszkimó most is primitív nekik, viszont már nem jön ki a természet adta környezetével. Meglett a müvi energia fogyasztása, talán több az éhes száj is, sokan vándoroltak el a városokba, gyülnek a gondozatlanul hátramaradott öregek. Ha van öregek otthona, az már nem lehet jégkunyhó, füteni kell. Nincs elég helybeli utód, beütött a demográfia mint probléma. Turista viszont van sok, akik mind nem oda valók és ott idegenek. Az eredeti, önszabályozó népességi egység sehol.
    Elvben ugyanaz van Afrikában, az eredeti, önálló megélhetésü, önszabályozó kissebb népességi egységek eltüntek. Ott robban a demográfia, rengeteg a gyerek, a beteg.

    A leghatékonyabb környezetrontók a mérhetetlenre nött energiakitermelés és annak fogyasztása, a kísértetiesen halmozódó hulladék környezetrontó hatása. A biológiai úton már nem feldolgozódó hulladékkal kapcsolatos energiafelhasználás. A hatalmas energiaigényes közlekedési és árúszállítási hálózat (fokhagymát Kínából, szegedi paprikát Bécsböl, virágot Argentinából, a banálisabb beszerzések). Növekszik a fegyvergyártás és kereskedeleme, az sem intézhetö el gyertyalánggal. Folytonos az energiafogyasztó elöállítása újabb energiafogyasztóknak. A mind több ember számára épített lakások területigénye, a lakósságok élelmiszer, egészségi ellátása, világítási szükséglete mind mind energiafogyasztáshoz kötött és máskülönben is környezetszennyezö.
    Cinikusan pofátlan humbug az 50 évre eltervezett pár százalékos ennek-annak a redukálása, a még cinikusabb, energianyelö, (üvegházban termesztett) virágerdök közepette levezényelt óriási személyzetü luxus kongresszusok során. A zárójelenetben mindenki vigyorog és elégedett azzal ahogyan mentik 50 év múlva a semmit. Egyébröl szó sem lehet, hiszen mindenki mindenkivel egyenlö, valamint csorbítatlan joga van mindenhez, azért hogy boldog legyen. Ugyanúgy a politikusoknak is joguk van ahhoz, hogy boldogok lehessenek, hogy megint megválasszák öket, amivel nem számolhatnának, ha a kongresszusaik másnapján foganatosítanának valami ésszerü de lemondással járó intézkedést; nyilván, hogy egyidejüleg és mindenhol ugyanazt, legalább a félvilágon. Nem törödvén a globalizált multikulti nagyvállalkozóik morgásával, akik következésképpen az adományaikat is megfeleznék.

    Avagy feláldoznának valamicskét a nehezen összekapart uniós kötelékekböl, s ne kellene minden egyes egységnek elektromos árammal meghajtott uborkagörbületet mérö szürö szerkezetet vásárolnia és müködtetnie. A pozitív szimbólum kedvéért.
    Vagy visszavennék Brüsszelben a fehérre lecserélt, de drágább takarító személyzet helyébe az elözö, olcsóbb, színesbörü gárdát. Megijedtek, lám, de ök attól még nem rasszisták. Pedig egy icipici, gyüszünyi kis belevaló gránátocska, ha úgy tiszta véletlenül tenné tiszteletét a Szargentina lábainál; egyböl túlszárnyalná még a Marilyn Monroe repülös szoknyás világokat megrengetö müvészfotóját is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük