Bródy János a tökéletes


Én azt szeretem Bródy Jánosban, amit ő is a legjobban szeret magában: a tökéletességet. És ezt az életérzést ki tudja sugározni magából, bő ötven éves művész pályafutása is a tökéletesből indult, hogy aztán az intellektuális übermencsevilági perfectumában, az zsdsz-es (antiszemitizmus alert!!) értelmiségben istenüljön meg.

És még túlzásba sem estem. Ha Bródy János nyilatkozik, mindig megtorpan a világ. Hiszen tudjuk, hogy tehetséges csávó, hátha egyszer mond valamit.

Az aránytévesztés például pont annyira nem jellemző rá, mint amennyire a tökéletesség igen. Fegyőr András hájpolása óta tudjuk, hogy azt is le kell írni, hogy Bródy nagyon jóképű, a kor csak markánsabbá és férfiasabbá tette őt. Őt, aki annyi nőnek szerzett örömet úgy, hogy már 1968-ban sem csinált olyat, amit a genderelmélet és a feministák 2018-ban tiltanak.

„A LEGKÖZELEBBI KONCERTJE DECEMBER 10-ÉN  az emberi jogok világnapján lesz, ami nem véletlen egybeesés.”

„És ellenség lesz mindenki, aki kételkedni mer” énekli „Akit a hazája nem szeret” című új dalában a költő. Hát igen, én például hozomra elhiszem Bródy Jánosnak, hogy ő egyetlen milliszekundumig sem kételkedett soha az SZDSZ-ben, talán Fodor Gábor elnöksége idején fogott először gyanút.

Bródy egyébként már visszavonult, csak a nagy sikerre való tekintettel nem vonult vissza.

Már nem is a szekunder, hanem a tercier szégyen kerülgette a szekunder szégyenemet, amelyet szégyenem érez, amikor a csodálatos magyar narancs (szándékosan írom kisbetűvel) objektivista szerzője, Legát Tíbor a következő kérdést teszi fel a legnagyobb művésznek (nem paródia, idézet):

„Hogyan lehetséges, hogy rajtad kívül alig akad olyan országos hírű könnyűzenész, aki ilyen egyértelműen kiáll  a szabadság eszménye mellett.” (kérdőjel nincs)

Mert félnek te hülye, hogy nem kapnak pénzt. Nem olvasod a saját újságodat, ami be van tiltva, a börtönben, ahová be vagy zárva? Az ilyen kérdésnek álcázott ázalékságok miatt?

Bródy ezek után minőségi bőrrel borított arccal kijelenti, hogy az ő érzései szerint a Nemzeti Kulturális Alap nem politikai alapon osztja a pénzt a könnyűzenészeknek. Csak a szerkesztők nem szerepeltetik a médiában őket. Nyilván politikai okból, nem azért mert szarok. A szerkesztői szabadság részeként az ellenzéki szart kötelező játszani.

Ezután riporter és alanya akarategységben rugdalják egy kicsit Demjén Ferencet, mert az az életműkoncertjéhez kapott 25 millió forint támogatást. Az tényleg hatalmas nagy pénz. A Fotex felügyelőbizottságába csak olyan embereket választottak be annak idején, akik pontosan tudják, hogy mekkora. Demjén Ferenc meg nem akkora művész egy Bródyhoz képest, hogy csak úgy koncertezgessen.

Bródy azt mondja, hogy ő olyan, mint régen. Ez teljesen igaz, ő is, a dalai is beleragadtak a későkamaszkor lázadásába. Ennek jegyében – isten tudja hányadszor – megidéződik doktor Erdős, a Hanglemezgyár, az édes múlt, amikor sokkal szabadabban lehetett zenélni mint most. Vagy nem, de ez bizonyosan nem derül ki ebből a cikkből.

Aztán az elmaradt ellenzéki gyászmunka elengedhetetlen helyettesítőjeként, az a Bródy, aki 2000-ben még az egész Fideszt a börtönbe kívánta, megkapja az empatikus kérdést: Hogy érezted magad a választás után? (megint idézet és nem paródia következik)

„Nem szabad kételkednem a választások tisztaságában, de azt gondolom, hogy a választási törvény ebben a rendszerben megjósolható eredményességgel működik.”

Ez az ember még mindig nem szokta meg, hogy az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja.

Attól a matematikai következménytől meg ideges lesz, meg nem is érti, hogy aki majdnem a felét, vagy több mint ötven százalékát kapja meg a szavazatoknak, az szinte biztosan, illetve a második esetben bizonyosan nyer. Bármelyik választási rendszerben. Aztán a dolog Szent István Imre herceghez írt intelmeiben végződik, amelyet újabban az összes liberális emleget. Tudják, az egyszokású ország. Mondjuk aki azt hiszi, hogy Szent István liberális volt, azzal tényleg nehéz értelmes beszélgetést folytatni.

Két oldal és egyetlen anekdotán kívül semmi értékelhető nincs benne. Hacsak az nem, hogy Bródy Jánosnak semmiféle, de tényleg semmiféle eredeti gondolata nincsen. Nem eredeti se sok.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

37 hozzászólás

  1. Janika mindig is nagy volt ..a maga szemében!
    Ha nem tetszik a rendszer ,lehet aliázni,hátha a hitsorsoknak tetszene ez a szöveg. Hogy is szólt az Lokomotív GT szöveg? A bohóc középen áll …mindig a más hátára áll/ ti. Szörényi/. A hasonszőrű Gerendással, Koncz Zs már leáldozott a napotok!!

    • Szabadavélemény?

      Janika valamikor nagy volt, a dalai mindig is jók voltak, de mióta beállt a ballibek mögé, sok mindent lerombol a felépített nagyságából! Az illés, Fonográf-korban szerettem…

      • Szimpla szövegíró volt. Ő költőnek tartja magát.
        A fűzfasípokat a farmerzsebében hordja.

    • Szörényi sem különb. Megéri a pénzét.
      Olvasd el az interjúit, amikor letette az István, a király-t az aberrált Alföldi kezébe.

  2. Szegény,szegény Bródy.Túlélte a sikereit,elmúlt a” magasan intelligens „SZDSZ világ,megöregedett és most rosszkedvében,irigységgel eltelve lerángatja magát ifjúkorában épített piedesztáljáról.Kegyetlen élet.

  3. azért ott fent, az ajánlóban, a ‘zsdsz-es ‘ értelmiségi egy kicsit erős.
    🙂

  4. A patkány is lehet mókus, ha jó a sajtója!
    A Demjén Rózsival történő példálózgatás azért nevetséges, mert a túlfuttatott, ajnározott tinike még a bokájáig sem ér fel!

  5. Addig semmi baja nem volt,amig a Jogdíj Alap ęlén osztotta a milliókat Demszki Petpalack Gábor idején.Most lerombolja fiatalkori sikereit.Ø nem a komcsik ellen lázadt 68ban mint utólag kiderült,hanem a nemzeti értékek ellen.Ezt teszi az eløjog a kivålasztott tudat.Soros kobzosa lett.Gyártja a sablon csasztuskáit.

  6. Bródy élvezze a nyugdíjas éveit és ne politizáljon, mert csak lejáratja magát. Az ATV miért nem hívja be Nagy Ferót, hisz ő is tudna mesélni?

    • Alig néhány napja bizony szerepelt Nagy Feró az ATV-ben (a Frizbi-ben).
      Szövegelt ugyan az öreg „csótány” 🙂 , de nem „mesélt”. Persze az is lehet, hogy a felvételkor még elhangzott egy-s-más, de aztán a „zizis” részek valahogy nem kerültek adásba…

    • Bródy már 90-ben visszavonhatatlanul lejáratta magát.
      Nemrégen Szörényi is.
      Az meg maga az abszurd, hogy az Erkel évforduló kapcsán az MMA-ban
      rendezett programban egy kis liba a magyar történelmi témákat vizsgálta Erkel és Szörényi műveiben.
      Volt, aki fölállt és kijött. Aki bent maradt, nem tehette meg, hogy kijöjjön, de mélyen fel volt háborodva.
      Hogy kerül a csizma az asztalra?!
      Azért, mert Szörényi hozzányúlt a magyarságnak fontos témákhoz – és jól meg is élt belőle, mint Koltay-, attól még nem lett Erkel Ferenc!
      Már az is blaszfémia volt, hogy Koncznak Liszt Ferenc -díjat adtak.

  7. Csak azt tudom mondani, amit OV mondott a választások éjszakáján: „Most kell szerénynek lenni, mert van mire”. Haszontalan dolog frusztráltan nekimenni mindenkinek, aki kritikus a kormánnyal kapcsolatban. Bródy jó előadó, jó szövegeket írt, tűrhető zenéket csinált, ma is hallgatható és vállalható. Mint a művészlelkek zöme, kissé túlérzékeny, emiatt vonzódik az egalitárius eszmékhez, de nonkonformista is, emiatt vonzódik a liberális eszmékhez. Ráadásul az interjúban kifejezetten visszafogott volt, az igazi aljasságokat a riporter kérdezte ill. állította. Pozsonyi Ádámmal vallom: értékes művészeket nem adunk oda az ellenségeinknek! Bródyt sem. http://mandiner.hu/cikk/20181028_pozsonyi_adam_zseniket_nem_adunk_oda_az_ellensegeinknek

    • Szenilis ven hulye lett Brodybol,magatol allt at „vallastkovetni”.

    • Karácsony Márta

      szekértábor… ezt máshol adja elő.. ne itt…

    • Maradjunk annyiban: az István a király Bródy-féle szövege Boldizsár János, Koncz Zsuzsa volt férje „Ezredforduló” c. darabjából származik. A művet Szörényi zenéje tette naggyá. A Bródy-dalok nyálasak (Földvár felé félúton” stb.) Bródy a rendszer kegyeltje volt. A Sárga rózsa és más halványan kritikus dalocskák a kukta-fazékban a szelepet alakították.
      Bródy-csápolók szíves figyelmébe: az öregedő bonvivánnál szánalmasabb szerep nincs.

      • Miklós az a János :))

      • Boldizsár Miklós.
        Az öreg Boldizsár Iván (!) fia a saját „drámája” alapján írta meg a forgaótkönyvet.
        Boldizsár Iván rendszerhű „író” volt, francia kapcsolatokkal.
        Zsuzsikának volt is egy kis „körútja”, talán két éves, Párizsban. Énekölt a lelkem, aztán mint sanzonénekes gyütt haza a futóhomokos magyar honba, hogy
        a pór néphez leereszkedjék. Mindegyikük a Kádár-éra konjunktúralovagja volt egytől-egyig.
        Szörényi Levente meg fontosnak tartotta, hogy az Alföldi rendezése kapcsán megsértsen mindenkit, aki azt vélte, hogy ő valóban távol tartja magát a Bródy és a bátyja, Szabolcs-féle mentalitástól.
        Emlékezzünk arra is, hogy Illés Lajos felesége elhatárolódott az egész bagázstól. Súlyos oka volt.

    • Bródyval nem az a probléma, hogy kritikus, én is kritikus vagyok, van rá okom is, de nem az, ami Bródynak.
      Bródy azt sírja vissza, amikor teljhatalom volt a kezükben!

    • Nehogy már Bródyt Ady mellett kezeld egy szinten.
      Te jó ég!!!
      Tudod, hány Bródy volt/van a magyar popzenében?!
      Amúgy félkézzel írok, akár te is írhatsz olyan pop-szövegeket, mint Bródy.
      Akkor volt ez rendszerkritikus és ellenálló, amikor Bors Jenő első áldozó volt és azt követően minden nap bérmálkozott.
      Bródy a könnyűzenészek szakszervezeti főtitkára volt. Tudod mit jelentett szakszervezeti vezetőnek lenni? Egyenrangú volt a párttitkárokkal!

  8. Szegény.
    Nem járt a történelemórákra.
    Szt István liberális..ó mekkora tévedés. Az tény,hogy Intelmeit Imre herceghez gyakran értik félre,az idegenek csábereje miatt,azonban az akkori idegenek,többnyire keresztények voltak,ha meg nem,át kellett térniük.
    És az is teljesen liberális népszokás vala,amikor a legyőzött ellenséget az ország négy pontján kifüggesztették okulásként. 🙂

    • Szent István a királyi udvarra utalt : „többnyelvű”, vagyis bírjanak nyelveket, hogy élő, kompetens diplomáciai kapcsolatot tudjanak fenntartani.
      De ezeknek mondhatod.
      Műveletlen belpesti prolik.

  9. Nem tidom eléggé kapkodni fejem.
    Amikor annak idején elkezdzek zenélni ,akkor is politikát kevertek a dalailkba.
    Cenzúra,kihúzták amit nem lehetett kimondani.
    Most megint?
    Akiket példának hoztatok fel mind egyetemet végzett okos emberek megfelelő zenei tudással.
    Volt az iskolában egy tantárgy ,irodalom,ahol több száz éve élt költők verseit boncolgatta a”hozzáértó”és leírta,hogy akkor a költő miért ezt írta,mit gondolt,mi volt az üzenete.
    A verek némelyike még magyarul sem volt érthető,de ha értettem,engedtessék meg,hogy én döntsem el,mit hallok ki belőle.
    Honnan tudjátok ezzel a Bróby mit akart mondani?
    A szavak között lehet olvasni meg félreolvasni…
    Ötven év múltán is hallhatók,érthetők és nagyon jók.
    Hogy jött ide pl. Hofi.
    De ha már szóba hozta valaki,amit mondott 68-70-ben az olyan mintha tegnep mondta volna.
    Úralmak jöttek,mentek ,de itt semmi nem változott.
    Meg kell hallgatnia Mennyi fial a diszno” c. kis szösszenetét.
    Ha meg nem értitek nem baj.
    Mi magyarok még a saját nagyjainkat is letudjuk rombolni.
    Az ilyenhez értünk na meg a felajanlás.
    Nem kell vegre már megpróbalni úgy élni,hogy a zene szórakoztató,kikapcsol élvezettel hallgatom.
    Hadd halljam ki belőle ami nekem jó.
    Pusztán azért mert valaki megcsinálta,dolgozott,hogy másokat szórakoztasson.
    De úgy látom sok a süket aki nem hallja,amit meg kellene.
    Bezzeg ha már káromkodnak meg még hangja sincs..
    Na az már valami.
    A jövő nemzedeke…..8 órát meg nem bír ki a munkahelyén.
    Büszkék lehetünk rájuk.

  10. A hang nélküli énekes a Fotex Recordsból! Az idő múlik, a becsület fogy. Aki nem tényező az ne akarjon annak látszani.

  11. Soha nem kedveltem. Koncz Zsuzsával egyetemben…

  12. gyurcsányiviktor

    Tiltakozom a zsdsz elnevezés ellen !! Volt ott egy-két gój is mutatóba’, pl. dörmögő dömötör, mindenki-nagypapája-államelnök (úr ?), stb.
    Bródy-ról csak annyit, jól kell eladni az ideológiát, főleg ha az mocskos.

  13. Karcsi bácsi.

    Janika sajnos maga alatt vágja a fát ! Régen szerettem, megnyilvánulásai alapján már kiesett a családi pikszisből.
    Lelke rajta!

  14. Karcsi bácsi.

    Janika sajnos maga alatt vágja a fát ! .
    Lelke rajta!

  15. Koncz Zsuzsi edzője, csak míg Zsuzsi ostoba, ő egy tipikus szadeszes. Mindketten világpolgárok, de semmi esetre sem magyarok, így kell kezelni a mondanivalójukat is. És szépen lassan eltűnőben vannak, sajnos nagyon lassan. Sokkal gyorsabban tudnánk haladni a belső ellenségek nélkül.
    Lovagol ez is a választási rendszeren, pedig a feladat csak annyi, hogy elegendő szavazót kell szerezni. Mondjuk ez épp elég nagy a jelenlegi ballibeknek. A fidesz igazán lehetne annyira belátó, hogy összekapart 12-14% balos szavazat után gondolkodás nélkül átadja a kormányalakítás jogát, nem ?
    A másik amin lovagolni szoktak a sajtószabadság, pedig amíg a balos média teljesen aránytalan túlsúlyban volt, addig érdekes módon semmilyen mondanivalójuk nem volt ugyanezeknek, az éppen úgy volt igazságos.
    Undorító.

  16. Bródy volt a könnyűzenészek szakszervezeti főmuftija!
    Tetszik érteni, hogy ki volt ez a rímfaragó „zseni”?!
    Kik nyúlták le a hungarotont?!
    Egyetértek, hogy vissza kell államosítani a Hungaroton teljes archívumát.
    Na, mi a pálya, Tinike? És Csarlie Koncz Zsuzsikán kícül még kik fértek bele a privatizációs csapatba?

  17. Nna!
    Óvónéni kérem, mire felnő, mindent megtanult a gender bébi.
    De volt ez másként is.
    És ha Csárli Zsuzsikát szembesítik, vajon hogyan lóbálja a haját nekije?!
    😀
    https://www.youtube.com/watch?v=lrDL7daIr84

    21 perctől tessék nézni.
    Zsuzsika magyarázkodhat, így, utólag. A liberálfasizmussal a genderpártiság
    is együtt jár ám!

Hozzászólás a(z) Lupus bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük