Gulyásfasizmus


Ismét le lettünk fasisztázva.

Mondjuk tény, hogy ez alkalommal nem úgy zsigerből, indulatból, aljasul, becsomagolt bőröndökről beszélve, ahogy eleddig szokásban volt, hanem elegáns vonalvezetéssel, ízléses szövegezéssel, helyre – bár itt-ott sántító – szillogizmusok snájdig logikájával, azaz újszerűen, eredeti módon, nota bene, némiképp meggyőzően is.

Annyira erőteljesre sikerült Balavány Györgynek a 24.hu oldalán megjelent publicisztikája, hogy a gyorsreagálású Trombitás Kristóf már írt is egy ellenszöveget a Mandínernek, leszögezve, hogy nem is vagyunk fasiszták, a baloldal viszont büdös köcsög. (Bár ő nem pontosan így fejezte ki magát…)

Van azonban Balavány felvetésében valami, ami az összes magyar hobbináci számára szívet melengető gondolat.

Figyeljünk csak!

Eurofasizmus?

Balavány György azzal, hogy részletes elemzéssel mutatja be, miféle párhuzam vonható a náci rezsim és Orbán Viktor kormányzása között, tulajdonképpen nem állít mást, mint azt, hogy létezik a fasizmusnak egy konszolidált, modern, sőt posztmodern, européer változata is. Ez lenne az Orbán-rendszer.

Ezzel persze azt is állítja Balavány, hogy a fasizmus nem valami egyszeri, megismételhetetlen szörnyűsége az emberi történelemnek, hanem lényegében egy fejlődőképes, virulens, alkalmasint rendszerként üzemeltethető projekt, mi több, akár tartósan működőképes társadalomszervezési struktúra.  Ebből következően mellesleg azt is állítja, hogy a fasizmus nem az az embertelen gyilkológépezet, aminek mi ismerjük, vagy aminek a történelmi emlékezet bemutatja, hanem egy végső soron humánus, humanistává fejleszthető, humanistává váló rendszer, azaz nem klasszikus hitlerizmus, hanem olyasmi, amilyennek jelenünket látjuk: egészen jól működő demokrácia, gyarapodó társadalom, orbánizmus.

Náci humanizmus?

Érdekes és kétségtelenül eredeti felvetés. Különösen akkor érdekes, ha az orbáni rendszert nem a késői, világháborúzó, emberirtó nácizmushoz hasonlítjuk, hanem a korai, reményekkel eltelt, egy valóban szebb, nemesebb jövőt álmodó nemzetiszocializmushoz.

Az megvan, hogy Reinhard Heindrich miket fantáziált a maga rendszeréről?

Idemásolom pár mondatát. Heydrich 1940. június 24-én azzal érvelt Ribbentropnak, hogy kivándoroltatással nem oldható meg a zsidókérdés, mivel immár (Ausztria, Csehország, Lengyelország stb. megszállása után) három és fél millió zsidó került német fennhatóság alá. Külön problémát jelentett, hogy a zsidók ekkor már vagyonuktól megfosztva, a létminimum határán éltek, tehát semmiképp sem tudták volna finanszírozni saját kivándorlásukat. Heydrich a megoldást ekkor még a következőképp látta: „A zsidókra nincs szükségünk a Birodalomban. A biológiai megsemmisítés azonban nem méltó a német néphez, mint kultúrnemzethez. Ezért a győzelem után kötelezni fogjuk a vesztes hatalmakat, hogy tengeri szállítókapacitásukkal a zsidókat Madagaszkárra vagy máshová szállítsák.”

Szóval akadtak vezető nácik, akik még negyvenben is arról fantáziáltak, hogy a nemzetiszocialista németek nem tesznek szemét dolgokat, egyebek mellett nem gyilkolnak le milliókat…

És vicces módon Balavány is hasonlót állít. Azt ugyanis, hogy lehet valaki úgy náci, hogy közben nem gyilkol meg milliókat, sőt nem is rasszista, sem militarista, nem vezet be totális diktatúrát.  

Emberarcú diktatúra?

Olyan ez, mintha azt mondanánk, hogy a sztálini, pol-poti, maói kommunizmusnak van humanizált változata, amely a maga emberarcúságában széles skálán mozog, elér a kádári gulyáskommunizmustól egészen a svéd jóléti szociáldemokráciáig.

Ja bocs! Ezt tényleg mondják.

És hát, ha mondják, miért ne lehetne egyetérteni Balavánnyal abban, hogy a fasizmus tulajdonképpen egy emberbarát rendszer csak Hitlerék kicsit elgaloppírozták magukat. Mert ugye közben ott volt az olasz, azaz az igazi fasizmus, ami alig ölt meg pár tucat (Na, oké: párezer) ellenzékit, meg alig foglalt el pár vacak afrikai négyzetkilométert – ebből a szempontból olyan volt, mint bármelyik laza kapitalista diktatúra. Fasizmusában semmi extra-embertelenség nem volt. Vagy el Caudillo Franco rendszere, amelyet nehéz nem fasisztának nevezni, viszont mégsem nevezi senki annak…

Na, nem folytatom, csak kérdezem: létezhet emberarcú fasizmus?  

Mondjuk, megnézném, mit szólnak ehhez az összehasonlításhoz azok, akik a maga szörnyűségében élték át a hitlerájt. De ők már kevesen vannak. Öregek is. Nem fognak tiltakozni személyes tragédiáik súlyának leértékelése ellen. Vagy azért, hogy a gázkamrák rettenetét, a területrabló háborúk szörnyűségét, a tudatos népirtás borzalmát, a diktatúra megkérdőjelezhetetlen totalitását egy szintre hozza valaki Orbán Viktor szúrós tekintével.


A szerző: Ratius

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

14 hozzászólás

  1. Szeretnék már tanulmányokat látni az iszlámról mint a fasizmus ősapjáról.
    Hitler még úriember volt a diszkrét és nem propagált gázkamráival a nyilvános minapi Szaud-Arábiabeli keresztre feszítésekhez képest, hogy a megkövezést, kézlevágást, iszonyatos rasszizmust – beleértve a nemi rasszizmust – és az 1400 éves permanens élettér-háborúkat ne is említsem. S a sárga csillagot se, amit eredetileg a muszlimok találtak ki a zsidók megkülönböztetésére.
    Hol van ehhez képest Orbán összeráncolt”náci” szemöldöke?

    • Az évezredes kultúrákat manapság nem ildomos emlegetni!
      Most a XXI. században vagyunk, de akkor mi ez a párhuzamosság a múlt századi európai fasiszta rendszerek és az Orbáni NER között Balavány szerint???

      Kétségbeesett igyekezet, keresi a kákán a csomót, és egy csomó valótlanságot állít.
      Az ellenzék nem tud jobbat vizionálni, mint amit a jelenlegi kormány kézzelfoghatóvá tesz.
      Ez a fizikai, érezhető valóság.

    • Ó hát nem kell az arab térségbe elmenni, ha Hitler kiscserkészi multját akarjuk ecsetelni. A Mein Kapf zsenge fogalmaván antiszemitizmus terén ha mondjuk Lutherhez (igen az a Luther!) 7. pontját nézzük a zsidó kérdés végső megldására.
      Vagy azt is mondhatjuk nem Hitler épített először gettokat a Zsidóknak, hanem a keresztény pápák! Igen azoka keresztény pápák, akiknek az Ószövetségi Istenük Zsidó volt, sőt az Újszövetségi Jézusok is Zsidó volt. Nagy köcsögség de ez van. Nme kell innen lemenni más világok felé, hogy a mocskok mocskát megtaláljuk.

  2. Balavány okfejtését csak 2/3-ig olvastam el, annyi elég is, sőt sok is volt.
    Trombitás összefoglalója tömörebb és kielégítő, de én is elfogult vagyok!

    • homoródkarácsonyfalváért

      Bocsi, én nemhogy kétharmadig nem jutottam, hanem ki se nyitottam. Szerintem 2018 Magyarországán aki arról vitatkozik, hogy fasizmus van-e, az komplett elmebeteg.
      Nem érdekel!

      Magyarországnak van egy csomó valós problémája, azzal kell foglalkozni.

  3. Valagány akárhányszor megnyilvánul, mindannyiszor átható, áporodott liberálbolsevista bűzt áraszt magakörül.
    Szellőztessünk.

  4. mivé lett ez a Magyar Nemzetes Balavány?

    tök furák ezek a fazonok akik a G nap után vagy már előtte is megtértek haladóvá, akik fideszbirkáznak minket, és ez még a legpozitívabb megközelítésük (egyebekben náci, fasiszta, homofób stb,stb, vagyunk, most még Vona Úr is kiosztott pl engem is, aki kereszténynek tartom magam, hogy Krisztus második eljövetelekor elszörnyülködik tetteinken és garantáltan nem lesz üdvösség számunkra
    erre mondják nagy az Isten állatkertje
    amúgy Balaványt a PS polbeatbe!!!!!!!

  5. Halovány György nagyon jól tudja, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz, csak szándékosan hazudozik, ahogy az ő fajtájára jellemző. Unalmas, szánalmas. Ki kéne már találni valami újat, mert a többség ha egyáltalán elolvassa a zagyvaságait, inkább csak röhög rajta.

  6. Balavány ! Kevered ? Mit gondolsz meddig ?

  7. balavān (cseh nyelvcsapás észlelve)
    Ugye Csehországban. Nincs MÁR zsidókérdés,Sem Szudéta-német. Időben csehlekedtetek. Tudjátok balaványfélék,nálunk 1944-ig nem vittek el oda senkit. NEKÜNK,nem KEL SZÉGYELLNÜNK magunkat. És innentől COKI a magadfajtáknak.
    S ne hidd,hogy gyűlöletből,ámbár akár az is jogos lenne,de mi csak letöröljük a kutyaszart a lábbelinkről,s nem babusgatjuk(dajkálgatjuk).

  8. Medvefütty

    A fasizmus az az olasz dolog volt, ne keverjük a nácikokkal.
    Mussolini alatt nagyon pörgött a gazdaság, plusz rendszeretetre nevelték a fiatalokat, nem kokakólamámorra, tehát pozitív dolog! Egy rossz szava se lehet az embernek. Azt hogy megöltek embereket, ennyire mélyen nem foglalkoztam a témával.

  9. Balavány – aki Tilos Rádiós műsorvezető volt a „kiirtanám az összes keresztényt” karácsonyi riportban – gyakorlatilag azt állítja, hogy
    – nincs demokrácia, ha a többpártrendszer és a civil szervezetek képtelenek atomizálni a társadalmat, ezértlehetővé tesznek egyetlen párt és egyetlen vezető általi kormányzást;
    – nincs liberalizmus (illiberalizmus van), ha a kormányzati propaganda képes elég választót mozgósítani a nemzet egysége érdekében, meg tudja előzni és akadályozni a nemzet atomizálódását: közös hagyományokat és jövőképet teremt mutat fel kultúrában, gazdaságban, honvédelemben, hitéletben.
    Individualizmus helyett nemzeti alapú összefogás = fasizmus.

    Ez az „okoskodás” nem veszi figyelembe, hogy Mo. importigényes és exportorientált gazdasága élesen különbözik az önellátó, klasszikus fasiszta, Olaszo-tól, Németo-tól, és Spanyolo-tól. Mo. különben sem függetlenedhet a liberális demokrata, élesen antifasiszta szövetségi rendszerektől, melyeknek tagja (EU, NATO).

  10. A fasizmust-nácizmust modern, demokrata módon megválasztott konzervatív-nacionalista kormányokhoz hasonlítani mindig aljas és degenerált támadás, nagyjából az a szint, hogy „Hitler szeretett festeni, tehát aki szereti a művészetet az náci”. Ha a konkrét politikai programokat kezdjük el összehasonlítgatni, a nácik/fasiszták sokkal jobban hajaznak a modern baloldalra, mint a jobbra, ami mondjuk magától értetődik mivel ezek anno eleve balos rendszerek voltak. A náci párt hivatalos pártprogramja pl. a rasszista/eugenikus pontokat félretéve 90%-ban lefedi a Bernie Sanders / Alexandria Ocasio-Cortez féle „demokratikus szocializmust”, viszont homlokegyenest szembemegy olyan jobbos alapgondolatokkal mint a kapitalizmus, konzervativizmus és az individualizmus.

  11. Ács Józyef

    Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszichikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frazeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én. 90 év óta rágjátok a ló leányka álmát, pejparipa ezen pipilőjét!

Hozzászólás a(z) idirablo bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük